Kiigazítás, plusz egyveleg

Az előző bejegyzésem kiigazítást kíván meg. Sajnálom, hogy kibroultam, nagyon mérges voltam úgy totálisan az egész világra, a fűtés miatt és hogy hideg szobában kellett 4 napig kibírnom az életet. De nyilván ez nem a hollandok hibája, nem szabad általánosítanom. Amúgy is, hála az égnek ez megoldódott, a második szerelő, akit kihívattam, megoldotta a helyzetet. Mostmár van tehát fűtés, még mindig nem trópusi meleg, de legalább már újra van 20 fok a szobámban. Azt hiszem, ennél több fokot semmivel nem fogok tudni itt elérni. De nem baj, már csak egy bő hónapot kell a Hogewoerdon laknom, és utána újra költözés, újra édes hajléktalanság. De a szobakeresés folyamatban van, melyek majd megnézni egy helyet a jövő héten, drukkoljatok, hogy sikerüljön. Holland diákok általi koliszerűség, közös helységgel és közös konyhával, remélem ez csupa jót jelent, alkalmat például a szocializálásra... De majd meglátjuk, és persze egyfolytában keresek. Szóval kiigízítás a célja a bejegyzésemnek, még mindig szeretem a hollandokat, nem akarom őket szidni, és örülök, hogy itt vagyok. Sajnos a szerdai bejegyzés a mélypontot tükrözte, a lelkileg legnehezebb napokat éltem át, de ennek most már remélhetőleg vége. Mindig is utáltam a novembert, több okból, szürke, nedves undorító, hideg. De nemsokára jön az év vége, alig várom, végre lesz egy kis szünetem, és ennek a borzasztóan nehéz félévnek is vége lesz.
Időközben konzultáltam a tanszékvezetővel, haladok affelé, hogy meglegyen a témám, ennek például nagyon örülök. Az irodalmas órán eddig elég szépen teljesítettem, habár roppant nehéz még mindig hollandok előtt az órán megnyilvánulni. Lassan azonban oldódik a feszültség, és egyre hozzászólok, véleménytmondok, ami nagyon jó. Szociálisan is egyre oldottabb a hangulat, persze még mindig nincs kiterjedt hálózatom, de nem baj, az a pár ember aki körülvesz, azt nagyon is értékelem. Tegnap voltunk például Olgával Groningenben, mert szervezett oda egy napos kiruccanós programot a HUTAC. A HUTAC az a Huygens-es emberek diákszervezete, szimpatikus társaság. Én is tag vagyok, (mint mindenki, aki Huygens-es), és elmentünk így Groningenbe, városnézegetés, mászkálás, Groningeni Egyetemi Múzeum, ilyesmi volt a program. 1876-ban a Groningeni Egyetemen végzett az első holland nő, aki egyetemi diplomát szerezhetett, a kiállításban róla is szó volt, érdekes. Akkor kezdődött itt a nagy emancipációs folyamat, amire a hollandok annyira érzékenyek és büszkék. Jó volt látni Alette Jacobs szobáját, meg tevékenységét a múzeumban, nagyon tetszett.
Aztán a nap végén egy étteremszerű helyen voltunk a csoporttal, kb. olyan 30-an, akik eljöttünk. Nem sima étterem volt viszont, hanem egy hatalmas, két konyhával is felszerelt helyiség, tele rengeteg friss hozzávalóval. Kisorsolták a neveket, hogy ki miért volt felelős, ugyanis nekünk kellett sok kis csoportban megcsinálnunk a vacsoránkat. Ez tök jó ötlet, így is segítve a csoportos kötelékek erősödését. Tényleg jó volt. Volt aki pizzatésztát gyúrt, volt aki tésztát készített, volt aki a tésztaszószt, volt aki tiramisut, stb... Én a salátáért voltam felelős egy mexikói sráccal együtt, hahaha. Van róla fotó, de nem én csináltam őket, majd ha meglesznek felrakok belőlük. Szóval nagyon jól sikerült a közös vacsora is, és jó tartalmas egy nap van mögöttem, borzasztóan ki is fáradtam. Groningen állati messze van, fenn a hideg északon, Hollandia legészakibb nagyvárosa, a vonatút vagy 3,5 óra hosszú, szóval késő éjszaka értem haza. De nem baj, élmény volt.

Aztán múlt héten itt voltak nálam Móniék, annyira örültem a látogatásnak. Biztos a múltkori kiborulásom is annak köszönhető, hogy egy hét látogatás után hirtelen kiürül az ember szobája és visszapottyan a tanulás valóságába, és a hideg jött ennek a tetejébe, szóval emiatt is érezhettem kutyául magam. De a lényeg, hogy ez most azért jobb, meg a Mónis hét is nagyon jó volt.
Móni drága hozta a jókedvet kis hajlékomba :)))

A hülyeségből én sem maradhattam ki persze - mögöttünk a matrac, melynek felfújása elég vicces volt

Próbájuk felfújni a matracot, biciklipumpával... ajjajj,jó szórakozás az éjszaka közepén, hahaha

És mivel nem sikerült, másnap a benzinkúton kellett megoldást kerenünk, ami nem ment épp zökkenőmentesen, de persze az sem volt semmi a matraccal Leident végigjárkálni :)

Leiden, hogy némi benyomást adjak új városomról

A fények még ennél is szebbek, ha sötétebb van, mert akkor az összes fa fényben pompázik a grachtok mellett

Ez egy tök jó kis kávézó, fenn a V&D áruház tetején, és mivel "igen" magas az épület a többi Leideni házacskához képest, Mr Sirály előszeretettel szokott berepülni az erkélyre, hogy kenyeret kunyeráljon. Vicces, a sirályok egyhuzamban érkeznek, két éve is emlékszem, ugyanezt játszották, amikor először voltam Leidenben. Igen, a sirályok itt már csak ilyenek, mint Magyarországn a galambok

Ez jó ez a kép, Etelka, a manke monnik :))

A jó sok finom söröcske

Kellemes este volt

Hideg... brrrrrrrrrrrr és amúgy is, f@szkivan

Gyűlölöm a hideget, főleg a holland hideget, és gyűlölöm a Hogewoerd-ot, ahol lakom, és mivel tehetelen vagyok, ezért belekiabálom ide, bele az internet pusztájába...

Meghalt a fűtés a szobámban. Nah nem mintha eddig lett volna olyan borzasztóan übermeleg, de legalább a 20 fok megvolt napi átlagban... annál több nem nagyon. De három napja már az sincs !!!! Mert a fűtőtestem hideg egyszerűen. És vagy ezerszer zaklattam a q.va tulajdonost, hogy legyen már szíves valamit csinálni. Vasárnap, mikor eléször elértem, az volt a reakciója, hogy most hirtelenjében nem tud leakasztani senki szerelőt a szögről, várjak holnapig, (azaz hétfőig, ami tegnapelőtt volt - megoldás azóta sincs!) és húzzak fel egy pulóvert, - mondta, - mert milyen kellemes zachtjes az időjárás!!! Azaz milyen kellemes lágy az idő!!! Bazzeg, november közepe van, éjjel 3 fok, napközben olyan 9 fok, fúj a szél, esik, és szürke. Ez neki lágy és kellemes? HOgy simán élvezzem fűtés nélkül a holland telet???? Hogy menjenek el a ....-ba az összes hidegszerető hülye hollandok!!! Nagyon mérges vagyok, nagyon-nagyon. Nincs megoldás a helyzetre. Nagy nehezen kihisztiztem, hogy hívjanak egy szerelőt, aki meg aszonta, hogy a kazán rendben van. Hát komolyan, hülyét kapok. Igen, valamit megnyomott, elment, és a következő két órában volt fűtés, és utána megint beszart az egész. Szóval én újra telefonálgatok a tulajdonosnak, tegnap este küldetett a fiával egy ilyen kis melegcsináló elekronikus berendezést. Ha-ha-ha. Ugyanis az egész nem több mint 15 cm átmérőjű, az ember egy wc-nyi helységet talán be tud vele melegíteni, de nem egy 5 méter belmagasságú, udvarra szomszédos faló szobát, vagy 100 légköbméterrel !!!! Hogy addig ez legyen az ideiglenes megoldás, meg hogy én mit hisztizek, mert a kazán fél éves, szinte új, és nem lehet semmi baja. De ha egyszer van??? De ha egyszer nincs fűtés a szobámban? És megfagyok??? Már ezzel álmodtam éjszaka. Háromréteg pulóver alatt.

És persze az udvarban ahová néz a kib....ott szobám, az állványt ezerrel húzkálják, meg felújítanak, mondhatnám nem hatékony, q.va lassú tempóban, de annál hangosabban. Szóval, holnapra megint el kell olvasnom 250 oldalt, és itt ülök egy durván 15 fokos szobában, nyakig sálban, és hallgatom az udvaron a zajongást, és nem tudom mit csináljak, komolyan, már annyit sírtam az őrjöngéstől, most már lassan ordítani sem fogok bírni. És ide vagyok kötve ebbe a rohadt épületbe!!!! Január elejéig!!! Nem hiszem el. És persze a hidegben meg nagyon jó lesz ha megint megfázom... Komolyannem hiszemel, hogy itt, ebben az országban ilyen nehézkesen mennek a dolgok. Elszállt az összes illúzióm.

Szóval, elegem van a holland hideg mentalitásból. Meg elegem van abbból, hogy itt mindent ezerszer kell, hogy elmondjak, hogy valami történjen. Itt ez a fűtés dolog... aztán a vonatkedvezménykártyám.... AUGUSZTUS-ban vettem meg, adtak egy papírt ideiglenesen mostanáig, hogy a végleges kártyát meg majd elküldik postán. Hát bazzeg, persze semmit nem küldtek el, az ideiglenes kártya lejárt, vagy ötször jártam a vonatos pultnál az állomáson, hogy legyenek szívesek egy új ideiglenes kártyát adni, azaz az ideiglenes kártyát hosszabbítsák meg. Tegnap a Holland Néni végre tett valamit, én adtam MÉG EGY igazolványképet, és elvileg egy hónapon belül már végre megküldik... NONSZENSZ? nem??? Mert augusztusban megvettem, és talán karácsonyra lesz is belőle valami!!! Felrobban az agyvizem. És a beiratkozáskor is cseszegetett a tanulmányi osztály, hogy fizessek, de aztán mikor vagy 3 hét basztatás után rájöttek, hogy ők hibáztak, nem kértek elnézést. Elegem van abból, hogy mint egy barom a falnak beszéljek. Nem tesz senki semmit, lassan haladnak az ügyek, itt semmivel sem jobb bürokráciailag, mint Magyarországon.

De a legfontosabb probléma most a Hogewoerd, hogy a fűtés valahogy megoldódjon. Ki mit tanácsol? Menjek baltával a tulajdonosnak? Vagy fenyegessem meg, hogy nem fizetek lakbért? Nyilván egyiket sem fogom megtenni... De! Akkor mit tegyek, hogy ezek a szánalmasan hidegszerető spórolós hollandok valamit tegyenek végre??? Nagyon mérges vagyok, fázom, el vagyok csigázva, olvasnom kéne megint tetemes mennyiséget, és nem tudok 15 fokban és zajban koncentrálni!!!!!!!!Elegem van az egész rohadt Leidenből.

hivatalos fotók

Csopikép az egész Huygens-es társaságról, vigyázat, extra színes a kép :D Bejelölgettem magunkat kis nyilakkal, hahaha...

Nos, tehát igen, megvannak a hivatalos fotók is a ceremóniáról, felrakok belőlük párat, olyan jó, meg jobb vizuális képet alkot az egészről ahhoz képest, mint amit tegnap leírtam... De mielőtt belekezdek, hadd őrjöngjem ki magam egy kicsit. Ma mindössze négyszer zuhanyoztam!! Az első és az utolsó rendeltetésszerűen itthon történt, de a közbülső kettő nem: úton isibe és úton onnan hazafelé a bicaj tetején!!! Odafelé még lájtosabb volt a dolog, a hajam meg csak megszáradt az óra alatt, de visszafelé, basszus, én még ilyen esőt nem láttam... Kb. 5 perc bicajjal ajtótól-ajtóig az egyetemtől hozzám, és ezalatt úgy megfürdettek az égiek, hogy nemhogy a kabátomból, de a pulóveremből csurgott a víz, az eső majdnem kimosta a kontaktlencsét a szememből... grrrr!!!! Szóval most azonnali forró fürdő volt a program, és most hogy átmelegedtem és megszáradtam (muszáj volt, épp most, hogy kifelé gyógyulok, nem akarok megint megfázni!!) már nem megyek el a boltig, én ezek után ki nem mozdulok... A hollandok hihetetlen, ezek szeretik az esőt!!! Bahhh

Noh, de a fotók jókedvre derítettek. Ez mind szombaton készült egy hivatásos fotós által. Itt látható az érkezéskor, hogy mindenki megkapja az ajándékcsomagját... (ami egy esőkabátot meg az évkönyvet tartalmazza... az esőkabáton rajta a felirat: I'm smart enough for a Huygens Scholarship Programme... hahaha... asszem nem nagyon fogom hordani ezt a kabit. De lehet, hogy hasznos lenne begyömöszölni a táskámba, hogy mégegyszer ilyen mai szintű szarrá-ázás ne fordulhasson elő velem.

Politikusnéni beszédet mond a jövő tálentumairól - háttérben a kivetítő, melyre nemsokára a zászlók és a nevek kerülnek fel, és még amögött, a totális háttérben, érdekes megfigyelni a falat: igazi holland sztereotípiával volt felfestve: zöld mezők, kék ég, hatalmas, szinte leszakadó felhős égbolt, (az esőt hogyhogy nem ábrázolták?), legelésző tehenek, és idillikus malom, ez Hollandia, az én Hollandiám

Itt a konferenciaterem, ahol a székeken az ország-feliratok, mintegy "ültetőkártyák"

A terem belülről, ahogy özönlenek a népek befelé

És akkor jöjjön néhány országos fotó, ahogy kihívták az embereket. Az adott ország emberkéi mindig a két szélen álló néni között vannak, és a zászló alatt vigyorognak. (A baloldali elég savanyú, de a jobboldali politikusnéni kedves legalább. Én meg mint a vadalma, csak vigyorgok, hahaha, dehát olyan jó érzés volt a zászló alatt állni, olyan nagyon jó érzés volt... - és csekk a csizmát!!! muhahahaha :D)

A lengyelek. Olga a kicsi, szőke, szürkeblúzos lány. (A csizmáját az enyémmel együtt vettük, hahaha) Mellette jobbra Kasia, balra meg nemtom ki az, egy feketére rúzsozott lengyel lány. Gender studiest tanul. Hahaha, nem lepődtem meg :)) Legbaloldalt meg Krystian - velük lógtam a legtöbbet)

Annyira jó, itt vannak a kínaiak, hahaha :D

Ő Pamela, a cseh lány (ilyen névvel, hahaha). Ő is hollandos amúgy, de nem ezzel került ide, hanem perzsa és arab szakra. Érdekes.

Az amcsik, Jamie baloldalt

Ők itt Mexikóból, csak azért tettem fel ezt a képet, mert annyira viccesek, annyira mexikóiak, tök jó

És ez is, olyan jó, sőt, itt még a savanyúarcú baloldali néni is végre mosolyog :D

A pakisztáni lánnyal nem beszélgettem, de tök szimpatikus volt

Oroszország. A piros nő szintén hollandos itt Leidenben

Az etióp srác, akiről tegnap írtam

A vietnami lányok egy kivételével népviseletben jöttek, ugyanolyan szabású ruhában, tök érdekes volt

Dél-Afrika. Lányok, egyszer még elmegyek a ti országotokba ám!!! :))

És így nézett ki a látvány a színpad felől

Van még rengeteg fotó ezeken kívül az összes országból érkező ösztöndíjasokról, igazából csak ízelítőt szerettem volna adni az esemény sokszínűségéből. Ha érdekel bárkit is a többi fotó, benyomok mindjárt egy linket, azon ott van az összes. De addig is, még egy pár képet muszáj feltennem...:

Csak hogy visszaadjam a fogadás hangulatát

Mmm, a sok-sok finomsááág

Hát igen, kitettek magukért a hollandok, nagyon jó szervezés volt.

És akkor még ezt a végére, ezt szeretem a legjobban, annyira jó... :D

És igen, megvan, tudom, miért éreztem ennyire jól magam... Eddigi életemben ez volt karrierem csúcspontja, hogy ezen az eseményen reprezentáltam az országomat! Eddig voltam kerületi matekversenyen negyedikben, meg iskolai felolvasóversenyeken gimi alatt, meg voltam fővárosi március 15-e ismereti versenyen, és a többi, és a többi, aztán volt az Ember a Demokráciában, ott már Győrig eljutottunk drága Beleznayékkal, igen, országos fordulóra, és ott volt még persze az Anschluss-os paper, amit csináltunk Marcival, kb. már ezer éve... Azzal is ott voltunk az országos fordulóban, gimi végén. De persze itt megállt a történet, igazi sikert én egyedül csak kerületi versenyen értem el anno még kis tizenévesként. Aztán az egyetem alatt nyilván az Erasmust meg a Hasselti nyáriegyetemet is ideszámíthatjuk, hogy eredmények, oké, igen, de... ehhez nem fogható eddig semmi sem. Olyan érzés volt ez, hogy igen, elsőre most képviselek valamit, hivatalosan, elismerten, nemzetközi szinten. Nyilván nem leszek a világ next topmodelje, sem nem leszek soha miss world szépségkirálynő, vagy olimpiai bajnok úszó. De ez q.va jó érzés, hogy valamiben igenis ott vagyok a legjobbak között, világszinten!! Úgyhogy nagyon örültem, csupa-csupa boldogság volt az egész este!!!

Akit érdekel az összes többi fotó, a többi ország emberkéivel, annak klikk ide. Cuppa!!

Egyetem és Huygens ceremónia, Hága, 31 Okt. 2009

Nagy nehezen lassan múlogat a megfázás... De most már legalább nem köhögök olyan hangerővel, hogy rámomoljanak a falak a rezonanciától. Szóval nem vagyok még 100%-osan hergesteld, azaz meggyógyult, de már mondhatni, hogy 80%-ban. Megígértem magamnak viszont, hogyha egy héten belül nem múlik a köhögés, akkor tényleg elnézek az orvoshoz. (Nem akarok, szóval jó lenne tényleg rendbejönni teljesen).

Az egyetem egyre nagyobb vehemenciával havaz el, most már ott tartok, hogy az irodalmas órára heti 300 oldalakat olvasok (apróbetűs, maláj szavakkal tűzdelt, 20. század eleji koloniális holland irodalom), átlag olvasási sebességem olyan 13 oldal per óra, ami katasztrofális, dehát szótárral nyomom... Normál esetben ennek majdnem háromszorosa az olvasási sebességem, dehát ez már itt csak így van... Nem baj, ebből tanulok. Főleg olyanokat, hogy mit jelentenek a kongsi, ampoen, kassian, anak-anak, wedana és efféle jávai szavak... Mindezt szövegkörnyezetből kikövetkeztetve, a végén még jobb leszek holland koloniális múltból, mint az átlag hollandus. Így tehát érthető módon az óramentes szerdák és csütörtökök csak úgy elrepülnek az életemből, mert azon kapom magam, hogy ki se mozdulok a lakásból, hogy elkészüljek a heti riportommal. De nem akarok panaszkodni, mert még mindig ez a legérdekesebb órám, és meg vagyok elégedve, itt tényleg tanultam eddig rengeteget. Itt ülök ugye a többi hollanddal, szóval ez a legnagyobb kihívás, messze a többi felett. A didaktikát is élvezem, mert az a tanár is nagyon jó, és ott a társaság sem stresszel be, mert ott Olgával ülök, a lengyel lánnyal, akivel összebarátkoztam. És a didaktikán a többi diák is külföldi, szóval emiatt ott nagyon jó a hangulat, van még egy lengyel lány, Kasia, még egy német csajszi, Sabine, és egy kínai mindig csupa mosoly, édes lány, Ivy. Van még egy csajszi is, ő az egyetlen holland ezen az órán, Renate. Szóval itt jó a hangulat, holnap viszont nekem kell gyakorlótanítást csinálni a többieknek, majd jövő félévben lesz igazi gyak.tan. is, ez ilyen egymáson való gyakorlás, de akkor is, referátum, tehát komolyan kell venni. Este fél 11 van, és még sehol nem vagyok, kicsit pánik van, de holnap koradélutánig még van néhány hosszú óra, hogy összedobjak egy órát.

A pénteki órám pedig elég vicces, érdekes, de eddig oda készültem még a legkevesebbet. Ami aggasztó, mert oda is nemsokára kell referálni, és vizsgázni, és azt sem tudom, hol a fejem. Nah de nem akarok panaszkodni, jó ez, jó ez, még életemben nem ültem ennyit a s...-emen órákra készülve, mint amennyit az elmúlt két hónapban. Szóval eddig vettem az akadályokat, de elég nehéz. Na jó, erről ennyit.

Szombaton végre volt izgalom, amire már nagyon vágytam az ingermentes leideni környezetben. Ugyanis aznap volt a várva-várt Huygens ceremónia Hágában, az ösztöndíjasoknak, akik megkapták. A dolgot a Holl. Okt. Min. szervezte, a Madurodamban, programokkal, fogadással, vacsorával, netvörköléssel, plecsniátvétellel, fontos emberekkel történő kézfogással. De tök jó volt, mert tényleg egyesével hívták ki az embereket a pódiumra, megtapsoltak mindenkit, és az adott ország projektorral kivetített zászlaja alatt az ösztöndíjasokat lefényképezték. Mert hogy is néz ez ki, ez a dolog? Olyan 250-en kapták meg idén a Huygens ösztöndíjat az egész világról, Hollandia kölönböző egyetemeire és főiskoláira. A beszédben a szervezet választóbizottságának elnöke mondta, hogy ma Hollandiában 75.000 külföldi diák van, ebből 240 kb. kapta meg ezt az ösztöndíjat, ami 300-ból egyet jelent. Tudom, ez itt nem a felvágás helye, de akkor is, ez nagyon jó érzés, hogy minden háromszázadik nemzetközi diákból egy van itt egy ilyen presztízsű ösztöndíjjal, és ebből én lehetek az egyik. (Hahaha, ennél nagyobb ambícióim is vannak, szeretnék még pár nullát hozzátenni ahhoz a körhöz, amelyből merítődök, hogy én lehessek valamiben igazán a legjobb. Nah meglátjuk, még hogyan építem a jövőmet). De az ambícióktól most inkább vissza az eseményekhez. Országonként ültek az emberkék a konferenciateremben, és országonként, a zászlóval és a neveddel kivetítve hívtak fel a pódiumra, egyesével mindenkit, átvenni a Huygens-es diplomát, ahol is megtapsoltak, kezet fogtunk, nagy vigyor, majd a végén ha az összes embert szólították az adott országból, egy fotós képet készített az adott emberekről, így fent a pódiumon, országonként. Mi egész hamar sorra kerültünk, mert ugye Hungary, "H" betű, nincs annyira az ABC végén. Hárman voltunk jelen magyarok, én és Alex, drágaság csoporttárs, nagyon örültem neki, hogy ő is ott volt. A harmadik lány számomra ismeretlen, ott találkoztunk. Nagyon jó érzés volt egy egész teremnyi über-tehetséges, ultranemzetközi fiatalok csoportja előtt a saját országomat képviselni, nagyon jó érzés volt, igen, örülök, hogy ott volt a zászló a hátam mögött, és így néztem bele a tömegbe a pródiumról, ahol ült vagy 15 kínai, 10 amerikai, 5 lengyel, 3 brazil, 2 etióp, 2 angol, 1 francia, 13 mexikói, 15 vietnami, 3 ukrán, 1 mauritiusi, 1 mozambique-i, 10 török, 3 dél-koreai, 1 azerbajdzsáni, 1 bangladeshi, 1 fehérorosz, 1 litván, 4 olasz, 8 kanadai, 11 indonéz, 7 indiai, 3 dél-afrikai, 3 szlovák, 4 szlovén, 4 román, 2 új-zélandi, 2 svéd, és 2 svájci, a teljesség igénye nélkül. Ezek tehát kb. hozzávetőleges számok, a lényeg, hogy ment a nagy dicsőség, hogy mi vagyunk a világ jövő értelmisége, és hogy mennyit jelent az, hogy az etióp gyerek pl. orvostudományt tud tanulni Hollandiában, hogy ha egyszer hazatér, azzal a tudással az országának segíthet, és a többi, és a többi rengeteg ilyen jellegű példa. Mert igen, ez a kétszázvalahány ember, aki ezt az ösztöndíjat megkapta, az itt a legkülönbözőbb tudományterületeken kutat: kezdve az űrdinamikai kutatáson át az orvostudományon, biokémiai mérnökségen át, stratégiai tervezésen át, pénzügyet, vagy éppen business administrationt, vagy művészeti formaalkotást, vagy zenét, logikát, kultúrát, génkutatást, táncot, gender studiest, vagy nemzetközi jogot fog Hollandiában hallgatni. Ez csak egy felületes felsorolás volt, csak hogy éreztessem a társaság sokszínűségét és sokféleségét. Komolyan, az egész világ reprezentálva volt abban a teremben, és fantasztikus érzés volt részese lenni ennek a csoportnak. Ezek az emberek az otthoni egyetemi elitjük krémje. Az etióp gyerekről például ez garantáltan elmondható, fel sem tudom fogni, mekkora dolog ez lehet, hogy egy ember itt szerezhet tapasztalatot, amit aztán visszaforgathat odahaza. Csodálatos érzés, nah.

És akkor ebben a társaságban van 9 db néderlandisztika szakos elvetemült ember, akiknek a szakterülete Hollandia: irodalom, vagy nyelvészet, vagy történelem, a lényeg, hogy Hollandiával legyen kapcsolatos. Ebből kettő lengyel (Olga & Kasia), kettő magyar (én és Alex Utrechtből), egy orosz nő (elég "öreg" szegény, azaz nem a mi korcsoportunk), két kínai csajszi (Ivy, a mosolygós, és Sophie, a csöndes - amúgy vicces, hogy ezek a kínaiak európai neveket választanak maguknak, hogy könnyebben megjegyezhetőek legyenek, én Kínában nem hiszem hogy Huang Csi Ho néven neveztetném magam, hogy a kedvükre legyek...milyen jófejség tőlük...) és végül Jamie Amerikából (bakker, ezelőtt a Yale-en végzett, mi ehhez az én kis ELTÉm, hahaha... azzal szivattam, pfuuuj, "csak" Yale-es, és hogy nem Harvardos, és a "szívére vette", hahaha). Alexen kívül mindenki Leidenben van velem együtt. Szóval így együtt egy jó kis társaság jött össze, de őszintén szólva nem nagyon volt elegendő egy egész napi fogadás arra, hogy sokakkal megismerkedjek. Beszélgettem egy pár emberrel, de legtöbbet érthető módon Alex-szel és Olgáékkal lógtunk együtt. Pénteken a party előtt Olgával még el is mentünk shoppingolni, hogy csini dolgokat vegyünk, hahaha... Nota bene, itt jegyzem meg csendesen, hogy vettem egy fekete hasított bőr térdig érő csizmát, mert már ezer éve akartam csizmát magamnak, és itt akkkkkkkora a választék, és annyira nagyon szexi szép darabok vannak, a holland cipőboltok szinte csak és kizárólag csizmáktól hemzsegnek, és a holland nők többsége csizmát hord, és ez nagyon tetszik. Persze nem mindegyik csizma, vannak nagyon ocsmány darabok, mint például az-inkább-nem-mondom-itt-ki-hogy-milyen-márkájű szőrös hatalmas jeti-csizmák, de a legtöbbje mégis nagyon szép darab. Magyarországon egyszerűen nincs választék, nincs akkora kultúrája ennek, mint itt. Meg is jegyezte valaki, hogy mennyire "dutchified-ak" vagyunk Olgával, ahogyan az új csizmáinkban nyomtuk. De hát igen, ez már csak így van, ez itt így dukál...

De akkor rakok fel fotókat magunkról, hiszen eddig még senkit, egy szereplőt sem mutattam be eddig leideni életemből...

Baloldalt a képen Kasia, aztán mellette Olga, tőlem jobbra pedig Alex, így néz ki tehát a lengyel-magyar néderlandisztikás szekció

A Madurodam Hágában, ahol az egész ceremónia/fogadás volt - A Madurodam egy park, Hollandia kis maketten lemintázva

Etus és Alex, és a malom (és a csizmám!!! muahaha)

Ez még a ceremónia alatt (a teremben világos van, csak szar a fény)

És ez már a vacsora alatt, Jamie, Kasia, Pamela, és én (itt már pár pohárka vörösbor lecsúsztatása után)

A vacsi után még egy fotó

A fogadás hivatalos részének végén sétáltunk még esti fényeknél a Madurodamban, a mini makettek között

Azután volt még egy lézer látvány-show is, aztán utána kezdődött a nemhivatalos party. Arról sajna nincsenek fotók, amint Etuska Olgával nyomja a partyn, mert nem volt nálam fényképező, én hülye otthonfelejtettem, tehát ezek itt nem az én, hanem Alex képei (akinek köszönet értük!!). A hivatalos fotós képeire is nagyon kiváncsi lennék, az majd a weboldalról tudjuk letölteni, de még nincs fenn. Különösen az érdekel, ahogy a magyar zászlóval a hátam mögött pózolunk Alex-szel az oktatáiminisztériumi emberkékkel, meg persze mindegyik másik. Ha majd meglesznek azok a képek is, majd felnyomom őket. Hát ilyen volt a szombatom, nagyon élveztem, az első partyzás ezennel megtörtént itt új leideni életemben. Az utolsó vonattal mentünk haza éjszaka, szóval azt hiszem kitettünk magunkért Olgával. Noh de most megyek, mert a referátumom nem fogja megírni sajnos önmagát...

csak

Hogy miért ez a videó? Csak mert gyönyörű, meg szentimentális barom vagyok így betegen, és csak úgy, mert eszembejutott, és mert ez a diafilm megvolt nekem is mikor kicsi voltam, ez volt a kedvencem, és mert szeretem a nagyszüleimet, akik felolvasták, és mert drukkolok Szabó Gyulának, és mert potyognak a könnyek amikor az ismerős sorokat hallom... gyönyörű..

sz@rul

Vettem meleg paplant hétfőn, mert már nem bírtam elviselni a hideg éjszakákat itt ebben a szobában. Vagy egy órát vaciláltam a toll vagy szintetikus paplan között, míg végül a háromszor olyan drága toll mellett döntöttem, mert az a legmelegebb, azt hiszem, és a legfinomabb. Valóban, a paplan alatt már nincs okom panaszra, ellenben a szoba még mindig hideg, grrr !!! Gondolkozom elég komolyan egy elektromos melegítő fűtőtesten, de basszus, az annyi pénz, nem akarok most ilyesmire kiadni kb. 20 ezer ft-ot... de azt hiszem, muszáj lesz. Ahh.. és persze a tetejébe kipurcantam, lebetegedtem. Stressz, rengeteg tanulni- és csinálnivaló, és hideg, hideg, hideg, szobán belül, szobán kívül, és ehhez hozzájön a napi átlagos minimális 1.5-szeres megázás... ez bezony egy jó kis ronda köhögős megfázáshoz vezetett. Pedig mindig van rajtam meleg kabi és odafigyelek, nem értem, nem értem, biztos pszichoszomatikus alapon történik velem az ilyesmi... Tegnap majd' elájultam az épület előtt, annyira nem kellemes betegnek lenni Leidenben... Nyomatom magamba a meleg levest, meg a Neo Citrant meg a köhögős gyogyó-italt még otthonról, amiket hoztam. De persze eddig nincs nagy változás. Ad 1) nem akarok doktorhoz menni, nem, nem, nem, kezdjük azzal, hogy nem tudom hol van, és hol keressem.. Aztán ad 2) sokba kerül itt betegnek lenni. Aztán amúgy is nem akarom a rendelőben a szerencsétlenkedő bevándorlót játszani, aki csak akcentussal tudja elmagyarázni, hogy fáj a köhögés... Aggasztó. Megyek bebújni a tollpaplanom alá, mert perpill az az egyetlen meleg hely számomra ebben az országban.

az elmúlt napok

No jöjjön egy bejegyzés, mert már pár napja magam mögött vagyok, ami a bejegyzéseket illeti. A minap voltam Hágában, mert megvettem egy könyvet, ami csak egy ottani antikváriumban volt beszerezhető. A migránsosórára kellett, a könyvtárból már kikölcsönözték, az Amszterdami Egyetem könyvtárából is, az itteni szabóervinből is, szóval nem volt más hátra, mint valahogy felkutatni, mert itt nem tehetem meg, hogy a feladott irodalmat nem elolvasva lépjek a színre. Szóval tök jó, van itt egy ilyen holland antikváriumokat egyesítő honlap, adatbázis inkább, minden fellelhető, hogy milyen antik könyvet épp melyik antikváriumban és mennyiért lehet megvenni. Csodálatos egy dolog. Szóval a keresett könyvemet Hágában árulták, odatelefonáltam, és időpontot egyeztettem, hogy mikor vegyem át. Mert igen, ez így működik több helyen, hogy nincs bolt valójában, csak szinte virtuálisan van egy gyűjtemény, és az utcáról nem lehet csak úgy odasétálni, csak ha az ember lefoglalja magának a keresett művet és átveszi. Érdekes. A pasi kedves volt, mikor érdeklődtem, mondta, hogy azonnal is átvehetem. Erre mondtam, hogy okker, ott leszek egy óra múlva, mert perpill még Leidenben tartózkodom... (nota bene: Leiden Centraal - Den Haag Centraal vonattal kb. 15 perc).

Szépen a google maps áldott jóságának köszönhetően rittyentettem magamnak egy rögtönzött Hága-cetlitérképet, és belevetettem magam a még soha nem látott városba. Egyedül. Érdekes volt. Úton odafelé végig paráztam, mert nem emlékeztem, hogy a sütőt a szobámban elzártam-e... és a terv az volt, hogy a hétvégét nem itt, hanem Amstiban töltöm, és ugye így egy nyugodt percem sem lett volna az egész hétvégén. Mert Hágából egyenest Cees szüleihez látogatóba voltam hivatalos, és hogy utána este meg majd Amsti. Nah tehát, így mit csinál az ember értelmes lánya?? Egy kerek délután alatt végigvonatozza az egész Randstadot (nota bene nr.2: a Randstad az nem annak a fejvadász cégnek a neve eme utalásban, nem-nem, hanem így hívják a legsűrűbben lakott, és egyben az ország gazdasági szívét képező területet Hollandiában, a Hága-Rotterdam-Utrecht-Amsti által bezárt négyszögben). Nah, szal egész délután vonatoztam én hülye, Leidenből le Hágába, vissza Leidenbe, lecsekkolni a sütőt (ami persze EL VOLT ZÁRVA, megérdemled, te pedantériás Etelka, te!!!) aztán vissza Leiden Centraal, fel Zaandamba (persze ehhez átszállva Amsti Sloterdijknél, és fél órát várni a késő vontatra, péntek esti csúcs ugyebár), onnan Assendelft, és a nap végén Amsterdam. Finom pár óra volt, és én hulla fáradt lettem.


Na, de nem a sütő-elzárási para a bejegyzés lényegi mondanivalója, ez csak egy etusos közbevetés. (És mint olyan, igen, hű vagyok magamhoz, még mindig én vagyok én). Szóval jártam Hágában, és huhh, nah, baromi érdekes hely volt, így elsőre. Nem sokat láttam, de a könyv megvétele után úgy intéztem a dolgot, hogy azért végigsétáljak a Mauritshuis meg a miniszterelnöki épület mellett, a főtéren, meg vásárlóutcán, szóval egy kicsit igyekeztem a várost felfedezni. Hihetetlen érdekes volt, hogy a legrégebbi, patinás, gyönyörű épületek kéz a kézben állnak egymással a legmodernebb üvegkockák mellett. Kicsit kiábrándító érzés lehetne, ha felületesen vennénk figyelemre a dolgot, de nekem tetszett. Valahogy pont az üvegkalitkák hatása miatt tetszette annyira, hogy ez a város milyen történelmi és régi, és histórikus épületekkel és minisztériumokkal tarkított. Pont a modern emelte ki a patinát. Nagyon érdekes volt. Feltétlen visszatérek még ide egyszer - amikor épp nem azon parázom, hogy leégetem-e vajon a leideni lakásomat, vagy nem - és akkor megnézem a Mauritshuis-t is belülről, mert ez mégiscsak botrányos, hogy még nem jártam ott, és nem láttam még élőben pl. a Gyöngyfülbevalós lányt.

De amúgy meg október 31-én tuti, hogy visszamegyek Hágába, mert aznap lesz majd ott a Madurodamban egy nagy össznépi Huygens-es fogadás, az összes emberkének, aki idén ebben az ösztöndíjban részesült. Überkirályság lesz, igazából reprezentatív fogadás, meg beszédet mondanak nagy oktatásügyi fejesek, de tényleg tök jó érzés, hogy majd bemondják a nevem és átvehetem az évkönyvet meg a Huygens-es plecsnit, Hágában, a többi diákkal együtt. Remélem lesz majd lehetőség fontos emberekbe is belebotlani, (hahaha, kis naiv etuska) és lesz majd lehetőségem netvörkölni. Meglátjuk, meglátjuk, csupa-csupa izgalom, móka s kacagás.

És egy hihetetlen hír: megjött a collegekaart-om, azaz az itteni diákom, a könyvtári kölcsönzőjegyem, én ezt nem is hiszem el. Van, hozzáfűzöm majd' két hónapi rettegés, parázás és utánajárás után, hivatalos okmányom arról, hogy az egyetem felvett az állományába. Ez azt jelenti, hogy a tandíjam is befizetésre került, és minden sínen van. Hihetetlen... :D

Na de nem akarok ennyire szarkasztikus lenni, jó ez itt nagyon, holnap megint para migránososóra, igyekszem majd megszólalni, meg a gombócot visszaszorítani a kisetusgyomorban, és értelmesen hozzászólogatni. De eddig tök jól ment, úgyhogy azt hiszem nem vallottam eddig szégyent. Még a heti beadandókat is mindig a deadline előtt sikerült beküldenem. Hétfőn van az óra, és előtte mindig csütörtökön 12.00-ig kell feltölteni a riportodat. Nah, én egyre brutálabb vagyok, az elsőt még a határidő napján 11 óra körül nyomtam fel, múlt héten már fél 12-kor, és most csütörtökön már 11.45 körül... Uuu, remélem érzékelhető a feszültség, muhahhahaha... De eddig mindig rendesen megcsináltam, és a többi hollandus meg nem feltétlenül, úgyhogy abszolút érzem, hogy nem én vagyok itt a leggyengébb láncszem. Ami tök jó.

És ma este újra itt vagyok, a hidegeskedő szobámban. (Szar a fűtés, kéne vennem valami olcsó villanyradiátort, de ez önmagában ellentmondás, mert az ilyesmi nem valami olcsó dolog, de idegesítő a fűtésem, egyszerűen este 11 után kikapcsolják központilag, én nem értem, de hajnalra jégveremmé válik a szoba... Én meg vastag pulóverben alszom. Elegem van abból, hogy én ebben az országban mindig fázom!!! Tegnap is például, amikor Cees egy barátjának a lakásavató buliján voltunk. Az egyik csaj egy fehér ujjatlan trikóban nyomta. Mondanom sem kell, a tejfölszőke bőre csak úgy átütött a pólón. Itt napközben nem megy fel a hőmérő a 14 fok fölé, éjszaka meg intenzíven lesüllyed, esik és fúj. Én nem értem a hollandokat. Ezek nem fáznak. Most vagy én vagyok a hülye, vagy éppen a túl elkényeztetett, a téli lakáson belüli, távfűtésáltali kötelezően 28 fokra beszabályozott, pazarló fűtési kultúránk miatt... gondolom az utolsó a befutó, igen, ki mibe szocializálódik bele. Én csak zokniban tudok elaludni, szeretem a kellemes meleget és a napocskát, közben meg a hollandok meg ahhoz vannak szokva, hogy esőben és szélben bicajozzanak, szinte már a bölcsőben erre szocializálják őket... nyilván, nyilván érthető így a különbség, de ez frusztráló, és nem szeretem, ha hülyének néznek, amiért négy réteggel indulok ki az utcára. De ez van. Azt hiszem soha nem leszek integrált eleme ennek a kultúrának.

A tegnapi parti viszont egyéb érdekességet is felhozott. Mekkora az esélye annak, hogy valakivel, akivel beszélgetésbe elegyedek, eddig tehát ismeretlen holland ember, kiderül róla, hogy van közös ismerősünk??? Nah, ez milyen már??? Tök jó überkirályság!!! Arról van szó, hogy Cees barátja Tessa, pasija Jeroen, neki ismerőse Ivo, és ő Utrechtben hollandszakos PhD-zik, és szatíra órát tart kedves barátosnének, Alexnek :) Mekkora már !!! Ilyenkor úgy tudok örülni, hogy mekkora egy hatalmas (világ)faluban is él az ember, hogy az Albert Luthulistraat-os lakásavató partiján ismerős ismerősébe botlik az ember. Najó. Abbahagyom a nyáladzást, de ez nagyon kellemes kis meglepetés volt.

No megyek vissza olvasni, (nem is igaz, tv-zni), mert kedden megint referátumom lesz Didaktika órán, ezúttal a "főmondat" szórendjéről. Yummie...

Hogy is van ez??!?

Ma szeptember 30-a van, az utolsó nap, hogy rendben bekerüljek a rendszerbe, mert ha nem, valami nincs rendben a beiratkozással, akkor szépen törlik az egyetemi felhasználói profilunkat, tehát ha mostanáig nem oldódott volna meg valami, tandíj, lakcímregisztráció a városházán, bankszámlaszám, bármi, akkor szépen holnaptól a kis oktondi külföldi Leideni egyetemista arra fog ébredni, hogy belépve a fiókjába, és nem csak az egyetemi emailcímre gondolok, hanem a blackboard-ra (ami olyasmi mint otthon az etr, de annál fontosabb, mert minden beadandót itt töltesz fel, itt értesülsz mindenről...) tehát arra ébred holnap majd kis oktondi egyetemistánk, hogy a felhasználói fiókja megszűnt. Ez elég para azokután, hogy a TO többször is kérdőre vont, hogyan fogok tandíjat fizetni, ellenben infót nem adott senki, szal elegem lett, és Olgával, egy lengyel szintén Huygenses lány, akivel jóba lettem, szal együtt elhatároztuk, hogy utánajárunk, hogy most hogy is néz ki a beiratkozásunk? Végleges? Mikor is kapjuk meg a studentencard-ot???

Elmentünk egy hivatalba, itt még soha nem jártam, Olga nyomozta ki. Ez tehát nem az international office volt, hanem az egész TO-gépezet egyik újabb hajtványa, szóval itt a néni megnézte a dolgaimat és végre megnyugodtam, ott vagyok a gépben, és a státuszom aktív, tehát be van fizetve a tandíjam. Hihetetlen, juppiiii, megoldódott. De azért egy icipici egészséges szkepticizmust megtartok, és holnap az első lesz, hogy csekkolom, megvan-e még az account-om, mert ugye, a rendszer balkeze itt nem tudja, mit csinál a jobb... elvileg azt a választ kaptam, hogy jövő héten már nyomtatják a kártyánkat és utána postán elküldik. Nem akarom elhinni...

De ezek eddig végülis jó hírek voltak. Még egy jó hírt közlök, mielőtt rátérek a bejegyzésem céljára. Tehát, hétfőn megtartottuk Renskével a migránsirodalmas, indo-holland kreolok irodalmának stb. elméletéről szóló posztkoloniális kérdéseket boncolgató előadásunkat. Tök jól sikerült. Komolyan, csak egy kicsit izgultam, és nem is remegett a hangom, láttam, hogy értelmeset mondok, mert a tanár is bólogatott, hozzászólt, reagáltam, szal volt interakció, jól sikerült nah!!! Ez azért jó, mert jövendőbeli témavezetőm így talán nem könyvelt el totál hülyének, hanem esetleg lát bennem némi reményt...

De mi is ez a pesszimista hozzáállás? Csak nem én is mintapéldánya vagyok annak, amiről perpill akarok írni?

Olvastam az előbb ugyanis a hvg.online-on egy cikket, ami felkavart, kihozott a sodromból, megdöbbentem, és sajnos egyetértek. Egy nemzetközi felmérés eredményeiről szól, amit arról tartottak, hogy a világon a különböző nemzetek polgárai hogyan látják a jövőjüket, milyen a jövőképük (pozitív vagy épp kilátástalan...) 120 országot mértek fel. A jövőképtelenségi, pesszimistasági, borúlátó listán nah, hányadikak vagyunk? Nah hányadikak? 117. Igen, nem vicc, Magyarország a 117., a 120-ból. Ez azt jelenti, hogy a cikket idézzem, hogy 34%-a a magyaroknak teljesen reménytelennek látja a jövőjét. Ezzel csak Zimbabwe-t, meg Togo-t meg Burundit utasítottuk magunk mögé, és egy szinten hoztuk a pontokat például Pakisztánnal, ezeken a helyeken is ilyen 35% körüli az emberek reménytelenségi érzete.

Lengyelországban ez csak 10%, Németországban 7.5%, Ausztriában 3%, Dániában 0.8% és Hollandiában 0,6%-a az embereknek nevezte a jövőképét kilátástalannak. A társadalom tehát, ahol most leledzem, 0.6%-ban válaszolta meg a helyzetét kilátástalannak, az otthonom meg, ahol születtem 34.2%-ban !!!!! Lefordítva számokra 1000 hollandból hat darab szőkeség érzi országában a jövőképét kilátástalannak, míg 1000 magyarból 342 ember mondja, hogy az élete reménytelen, és ez a jövőben nem is fog változni. Ez kérem szépen 57-szeres mutató. Az emberek itt 57-szeresen érzik jobban magukat. Hihetetlen, felkavaró, és sajnos, igaz.

Farkaséhes korrupció, hozzánemértő politikai elit, pattanásig feszült ideológiai nézetkülönbségek a legkisebb társadalmi szinteken belül is, gondolok családokra, egy ember társas körére, (mindenki mellett minden véglet megfordul, ha maga körül néz), az elmúlt évtizedekben rakétaszerűen meggazdagodó kis réteg és megfizetetlen, tömeges értékvesztett elszegényedett tömegek. Államadósság, kilátásba helyezett államcsőd. Hát basszus forr a vérem, rohadtul nincs ez így rendjén, és persze én befoghatom a számat, dobhatják sokan rám a követ, mondván, hogy én itt vagyok. De nincs perc, hogy ne gondoljak arra, hogy honnan jövök, és hol vagyok. Az utcán szédülök, arra gondolva, mennyire nem otthon vagyok itt, de közben minden tiszteletem az itteni viszonyoké. Nem hiszem, hogy rendjén van ez így, nem hiszem, hogy rendjén van ez így, hogy az emberi értékeket otthon lábbal tiporják, pedig rengeteg van otthon belőlük. Csodálkozunk, hogy sokan egy másik életet választanak kiútként? Nem tudom mi a megoldás, de nem normális az, hogy Európa szívében az ember magát a zimbabwei nyomor szintjén érezze. Ott tényleg nincs élelem, csak havi 50 dollár úgy mindenre. Nekik nincsenek kilátásaik. De könyörgöm, Magyarországon emberek, munkahellyel bíróak is így érzik ezt. Micsoda földi pokolnak kell ahhoz lennie, hogy valaki nem zimbabwei körülmények között így érezze magát?

Nah, feltettem néhány megválaszolatlan kérdést. Megyek olvasni némi irodalomelméletet mielőtt felrobbanok. Olvasgatok egy kicsit az indoeurópai hollandok irodalmáról, tanulok valamit az identitásválságukról (sem nem indonézek, ahhoz túl világosak, de sem nem hollandok, mert az anyaföldön ők "indóknak" tekintetnek), szóval a két kultúra közé csöppenés, két szék közül a pad alá kerülés, a "mindkét-kultúra-értékeihez-való-hozzájárulás-és-hozzáférés-de-egyik-sem-önmagával-való-egyenes-megfeleltetés" roppant izgalmas irodalomelméleti témakörébe ásom bele éppen magamat. Többek között erről az identitásproblematikáról írtam az eltés szakdogámat is (iráni kontextusban) és most is erről beszéltem itt ezen a migránsirodalmas órán is (indonéz-holland kontextusban). Kiváncsi vagyok, miféle szintetizáló konklúzióra fogok majd jutni, amiből magamra nézve is levonhatok majd valamit. Perpill csak a kérdésfeltevésekig jutottam.

(jah igen, és a teljes cikket itt olvashatjátok, érdemes...)

Leidenben

Tegnap leköltöztem Leidenbe, és beköltöztem az új szobámba a Hogewoerd-on. Az a város központjában van, tényleg mindenhez közel, az egyetem sétányi távolság, bicajjal 4 perc, a vásárlóutca 2 perc séta, közért, Aldi (occsó szupermarfket), minden van itt mellettem. A Hogewoerd meg maga az utca, ahol lakom, tele van kis boltocskákkal, design cuccok, elég drága boltok, de nagyon hangulatos. A kanális a ház mögött van, de persze az ablakom egy belső udvarra néz, az nem olyan izgis.A többieknek annál inkább, mert hatalmas ablakom van, ami előszeretettel nyeli be a kivácsi tekinteteket. Nah de akkor felnyomok pár képet az új otthonomról.



A ház maga szerintem a 18. században épült, ezt abból állapítottam meg, hogy recseg a padló, ahogy megy az ember a lépcsőkön, és a téglák is nagyon réginek néznek ki...

Na de akkor most az interior. Nézzétek meg milyen magas, van vagy 4 méter a belmagasság, és oly szépek azok a barna nagy fa tartógerendák a plafonon:



Ez itt a virágcsokor, amit Cees mamájától kaptam, annyira drága.. rajta a felirat: "Success!!"


Így néz ki a saját konyhasarkom, juhuuu :D Mellette meg van egy kis ajtó az udvarra is.



Tényleg egy szavam sem lehet, van mindenem, hatalmas ágyam, tv-m, szép nagy szobám... Még az internetet kell megcsinálni, mert persze a házban senki nem tudja a wifi jelszavát ezért most itt szenvedek az egyik szomszéd srác egy méteres kölcsönbeadott hálózati kábelével.. grrrr.. de majd megoldom valahogy. Még egy uccsó kép a Leideni egyetemes táskámról, amit itt kaptunk :D



Kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz itt ebben a házban, mindenkinek saját szobája van, jobbára akikkel eddig beszéltem az én életkorombeli holland egyetemisták. A csajszi, akitől bérlem, Suriname-ban van most gyakorlaton, és ezért enyém itt mindene január végéig, még a biciklijét is használhatom. Tényleg szerencsém volt, azt hiszem. Azonban, még nagyon idegen itt nekem minden. A város gyönyörű, de olyan érzés volt ma is vásárolni és az utcán sétálni, mintha a fejem víz alatt lenne és nemtom, szédülnék. Ez attól van, hogy annyira idegennek érzem még magam,meg hogy szinte nem ismerek senkit.

Képzeljétek, mi történt ma a boltban, hihetetlen jó fej volt a kasszás nő. Vettem gyümölcslét, ilyen 1.5 litereset, és mikor fizettem, kérdezte a szalagra nézve, hogy miért csak egy dobozzal vettem? Mondtam, hogy "mm, miért ne vegyek egyet?" Erre mondta, hogy azért kérdezi, mrt ha egyet veszek, a második ingyen van, nem tudtam? Hát tényleg nem tudtam, jó fej volt, hogy szólt, így visszarohantam, addig a sor várt, és megkaptam a második doboz ingyen gyümölcslét. Nagyon-nagyon rendes dolog!!!! Nemsokára bemegyek a városba, megnézem, hol van számítógép bolt, hogy tudjak venni rendes kábelt, mert perpill a konyhabútoron blogolok, mert az ideiglenes kábelem egy méteres.. hahaha... annyira nem vicces. Szóval bemegyek a városba és találkozom egy-két csoporttársammal is, hogy megigyunk egy kávét. Aztán holnap meg a holland lánnyal talizom a könyvtárban, Renske, már talán írtam róla, nagyon szimpi csaj, tényleg jó fej, szóval összeülünk megint átbeszélni a hétfői migránsirodalmas elméletes prezentációnkat, és utána meghívott magához tortázni, mert szülinapja van. Tök jó :D

Hatalmas puszi mindenkinek, megyek és belevetem magam ebbe a hideg, nyirkos, gyönyörű és idegen macskaköves városba.

téliszalámis önboldogítás

Fél kilenc van és még itt fekszik előttem egy hosszú cikk, amit holnapra el kellene olvasnom, de már túl vagyok éppen két fejezeten, és egy másik cikken egy másik órára és épp ordíthatnékom van. Önboldogításként láncdohányzom és téliszalámisszendvicset fogyasztok, miazhogy, zabálok, már két napja egyfolytában, amióta felfedeztem, hogy az Albert Heijnben lehet kapni. (Már a klaviatúra is csillog a zsíros ujjlenomyatomtól, uhh, ez eléggé gusztustalan, de annyira kivagyok, hogy nem érdekel.) Szóval per pillanat a boldogságom egyetlen forrása Albert, Albert Heijn, AH, - amúgy mekkora hülyeség ez, hogy egy ember neve a szupermarket??? Mindegy, a lényeg, hogy jobb, mint bármilyen spar vagy kaisers' BP-en, mert itt tényleg minden van. Thai chips és olasz paradicsomleves, előrekész lazacosvacsora (csak átgőzölni kell) vagy éppen dobozban minőségi sushi-falatok... Minden fűszeren, kiegészítőn és szószon látszik a koloniális múltja ennek az országnak, Cees barátságosan teljes otthonossággal ejti ki a száján, hogy ma este együnk kínait és legyen az a Babi Phangang, meg mittomén még mi, ezek a szavak itt mondanak az embereknek valamit, hogy mi a különbség a Nasi rizs és a Babi köret között, hát igen, már megint az indonéz szálak... Figyeltem a mai vásárlásnál, hogy a pulton nem sok Hongaarse salami van kirakva, és szerintem tegnap óta csak azzal az eggyel kevesebb van a polcon amit ma vettem meg... de nem baj, szorgalmasan importája csak kicsi Albert a wintersalamit, mint az eddigi egyetlen magyar terméket, amit felfedeztem, mert én szorgalmasan fel fogom vásárolni az egész készletet.

Ahh, Béla szerint patrióta lettem, megaLOL. Hát nemtom, szerintem inkább baromira elegem lett a sok kip kerry-ből és filet americain-ből (ez a tatárbífsztek előrecsomagolva, minden holland ezt reggelizi) és kell egy kis hazai íz is.

Etus, normális vagy??? Itt blogolsz miközben olvasnod kéne a hűűde fontos cikket a migránsosórára! Ahh.. prezentálni fogok ugyanis egy hét múlva, ketten egy holland lánnyal, Renske, kedves, meg aktív, meg az a hozzászólós típus, elvileg holnap ülök vele össze, hogy megbeszéljük, ki-mit mond majd. Ajj, előre tudom, hogy hiába múltam el 26 éves (!!!!) de még mindig ott lesz az a rohadt gyomorgörcs a hasamban (mm, nah, ilyen értelmes vagyok) amikor rám kerül a sor, hogy osszam az észt az anyanyelvi hollandoknak. Jajj, és ma megint történt valami, amit nem tudok magamban tartani, annyira vérlázító, azaz annyira nem is, csak a vérnyomásom az egekbe ment, megint a hülye tanulmányi osztálytól. Persze azért ez nem specifikus, mindenkivel megeshet, otthon is stb., de engem szenzitíven érintett. Szóval levelet kaptam, (hozzáteszem: megint), hogy hogy és milyen módon óhajtom befizetni a tandíjamat? Hát komolyan nem hiszem el, hogy ennyire sötétség uralkodjon ezen a bürokrata rendszeren? Huygens ösztöndíjjal vagyok itt, de lehet hogy a skizofrénia kezd elhatalmasodni rajtam és nem vagyok Huygenses, csak beképzeltem maganak, lassan ilyeneket kérdezek meg magamtól, mert az international office ki akarja velem fizettetni a tandíjamat, én meg mint hülye kis diák magyarázom a bizonyítványomat, hogy "de neeem, én izééé, Huygens-es tetszik lenni..." nem értem. Elvileg az itteni MÖB kell, hogy befizesse nekem, szóval a TO legyen már szíves és Hágával balhézzon, ne pedig szerencsétlen téliszalámitzabáló elveszett etuskával, aki azt sem tudja hol a feje, mennyit kell még olvasnia és a költözésre úgy mégis mikor fog összepakolni? Ugyanis az eggggész hetem hemzseg máris a beadandó feladatoktól. Basszus, itt hétről hétre ezerrel tanulni kell, és olvasd el, add be, stb, ha-ha, vicces, még be se vagyok iratkozva, itt szivat a TO, de a tanulási gépezet már bedarált, azaz magával darált...

Nem tudom milyen lesz az új helyen, kicsit parázok ettől. Mondjuk ennél itt az Amsztisnál jobbnak kell lennie, mert lesz saját életterem. Itt nem nagyon van. Ami nem C miatt van, hanem a hülye ház elrendezése miatt, meg az itt lakó debilek hordái miatt: a büdős bácsi miatt alattunk, meg a lengyel csajszi miatt, aki folyton ordíttattja a zenét, de úgy, hogy dübörögnek a falak, lassan megszokom, hogy George Michael-re zuhanyozzak, meg a debil másodikonlakó miatt, aki a házat két hete majdnem felgyújtotta. (Folyton alkohol és/vagy drogmámorban sinnyed a holland állam általi, anyu fizetésével megegyező munkanélküli segélyéből, és a múltkor még a rendőrséget is ki kellett hívni, annyira sikított a nője, miközben a szomszédok az erkélyekről hallagatták a csihi-puhit, engem is beleértve. Ilyesztő volt, azt hittem, hogy nyúznak valakit, de a nő is rájátszott, mindenesetre a rendőrség kijött, fasza volt).

A negyedik emelet, ahol C meg én vagyok még a legokébb, de szal nem alkalmas ez a hely együttélésre, a tudat miatt, hogy őrültek, büdösek, ordítósak és verekedősek és gyújtogatók laknak alattunk. Úgyhogy 4 nap múlva megkezdem Leideni száműzetésemet. Kicsit pesszimista vagyok, jó magyar szokást magammal hozván, nem tudom, nem vágyom Leidenre perpill, de persze ezt az intézmény hivatali rendszere is kellőképpen hangulatilag megalapozta. Valahogy megalázónak érzem, hogy nekem kell bizonygatni, hogy márpedig nekem TÉNYLEG nem kell befizetnem azt a rohadt tandíjat, mert megkaptam a HSP-t és hogy jó lenne, ha az international office békénhagyna és regisztrálna, mert lassan szeptember vége van már itt... ez igenis megalázó, mert úgy jön ki, hogy nah igen, már megint a kis keleti blokkos csaj magyarázza, hogy neki miért is nem kell fizetnie. Jamie-t miért nem szivatták így meg??? Nem akarok neki rosszat, és tök jó, hogy őt nem szivatták meg, de azért ez már bakker álljon meg a menet, hogy még én szégyelljem magam amiért mentegetőzök, hogy nincs befizetve a tandíjam. Najó, erről ennyit. Az biztos, hogy én egy fillér előleget nem fogok befizetni senkinek. Azzal fenyegetőznek, azaz a beiratkozáskor "elmondták", hogy a beiratkozási procedúra végén szeptemberben ha valami még nem lesz rendben, akkor sajnos az egyetem törli az "account"-unkat, azaz, az egyetemi emailcímet, diákszámot, itteni etr-felületet, felvett kurzusokkal és beadandó cuccokkal... mmmm, fincsi lesz, kiváncsi vagyok, hogy a maradék 8 napban megoldódik-e a beirastkozási keresztutam, és ha nem, akkor valóban kitörölnek-e a rendszerből? Muhahaha, az lesz aztán az igazán fincsi. Pont mire beköltözöm a macskaköves városba, addigra fognak eliminálni, vagy mégse? Mmm, finom, finom, finom...

Amúgy most egyedül vagyok itt feldúlva (feldúltságom az international office emailjének a hatása), és próbálok tanulni, de nem megy... C drága nincs itt, hotel Mama-ban van, próbál szakdolgozni, meg elvitt egy adag mosnivalót. Dejó, Leidenben lesz mosógépem is, hát ez maga a mennyország!! El se hiszem, hogy így megtanulja az ember értékelni az ilyen apró dolgokat, mint mosógép, szalámi, és saját mikro.

Az ember megtanulja Hollandiában értékelni a napfényt, avagy reintegrációs update

Némi presszió ért az elmúlt napokban, hogy hol maradnak a bejegyzések, igen, köszönöm a kommenteket, teljesen igaz, elmaradtam magammal, sok minden pörög körülöttem, események, vagy csak a létezés, aztán nehéz mindent blogolható formában képernyőre vinni. De igyekszem. Szóval elöljáróban is, igazatok van, igyekszem írogatni és pusszantok mindenkit.

Az elmúlt napok ajjaj, sok-sok Leidenezéssel teltek. Heti három órám van, ami nem cseng soknak a magyar felsőoktatási rendszerhez szokott fülnek, ám itt ez merőben megtévesztő, mert három óra itt az annyi mintha megterhelést nézve 7 órám lenne az eltén, legalább, vagy sőt, inkább több. Van egy emigráns irodalmas órám, az az indonéziai holland kevert/nem kevert lakosság helyzetéból, életérzéséből, történelméből adódó irodalmat vizsgálja, 20. sz. első felétől a hetvanas évekig, amikor még jobbára holland kolónia volt Indonézia, és '46 után függetlenedett. Nagyon érdekes, mert az ember rádöbben mennyire nem is tudunk semmit Indonéziáról meg a Keletről, valahogy töri órán stb. otthon a figyelem a 2. vh. kapcsán is nem a japános részre fókuszál, szal érdekes, itt jó sok dolgot fogok megtanulni, az biztos. Tehát sok az újdonság, de nagyon érdekes problematika, azon gyökértelen emberek helyzete, akik mivel Indonéziában született hollandok valahogy nem tartoznak oda sem, meg ide sem nyugatra. És akkor ugye ott az identitás problematika a történelem tükrében, és ez hogy a sablonjelzőmet használjam, érdekes irodalmat produkál.

Cees és egy jó barátja, Stijn, történelem megszállottak, pozitív értelemben, és tegnap este is például a filmnézés ilyen hatalmas beszélgetésbe csapott át, valahogy szóba jött a Híd a Kwai folyón, emlékszem még papussal 5 évesen láttam a filmet és fingom nem volt semmiről, azon kívül, hogy megmaradt a kép, amint két európai férfi a film végén felrobbantja a hidat, amin jön a vonat... meg persze megvan még a kép másnapról az óvodában, amint az egyik lányka is mesélte, hogy ő is látta a filmet és neki is csak az maradt meg, hogy milyen szörnyű volt... szóval ennél többre volt szükségem, hogy megértsem ezt az egész kontextust és baromi jó volt beszélgetni ezekről meg Stijn történetét meghallgatni, hogy egy rokona pl. keleten, többek között ott, mit élt át. Nekünk a Kárpát-medencében másra fókuszál az ismeretanyagunk, ami nyilván érthető, mert sok köze Magyarországnak Indonéziához nem volt, de akkor is, örülök, hogy bővülnek az ismereteim erről a témáról. (Jó most kicsit összemostam a Kwai folyót (Burma) meg Indonéziát, de az egész összefügg a japán megszállás miatt). Nahde vissza, úgy érzem meg fogok purcanni ettől az indonéz holland irodalmas órától, mert a téma nekem eléggé új, és a csoporttársaim szinte mind kizárólag bennszülött sajtfejűek. (kaaskopjes = így szoktam szivatni a kicsi Cees-t, mert olyan szőke, hogy ő is sajtfejű :)) Szóval eleve ott van a nyelvi korlát, mert sokkal könnyebben nyílok meg egy szemináriumon, amin nem anyanyelvűek között vagyok, hanem mondjuk pl. a didaktika órán, ahol két lengyel, meg két német hollandszakos csajszival ülök. A követelmények többek között egy könyv elolvasása per hét csak erre az irodalomórára, hozzá két referátum per személy a félév alatt, hozzá a rengeteg cikk minden órára (az elméleti rész), amit mindenkinek fel kell dolgoznia és a tanárnak azóra előtt 4 nappal el kell küldenie egy riport formájában. A könnyebbség csak annyi, hogy amikor te tartasz referátumot, akkor nem kell külön riportot írni a különbőző olvasott dolgokból az adott órára. De a másik ember referátumának anyagából ugyanúgy neked is riportot kell írni. Tehát összegezve: minden órára egy könyv olvasása plusz az elméleti cikkek, ezekből riport készítése és a két referátum, és a végén szemináriumi dolgozat (25 oldalas !! köhmm) és vizsga. Finom, ugye? Amikor azt mondtam, hogy a követelmények a megszokottak sokszorosa, akkor az itt most hatványosan érvényes. Aztán kb. ugyanez a követelményrendszer van a didaktika órán is, feladatok hétről-hétre, cikkek és három referátum,(amit meg kell tartanom a csoporttársaimnak, azaz előttük) és a végén itt is vizsga. Jövő félévben pedig a most kezdő holland szakosoknak itt Leidenben kell majd tanítási gyakorlatot tartanom. Ahhhahahhhh, finom lesz...
Van még egy órám, az pedig a művészet és kulturális identitás címszó alatt fut. A holland és flamand identitást igyekszik feltárni a művészet, a festészet oldaláról. Meg boncolgatja az olyan fogalmakat, mint identitás, kultúra, társadalmi összetartozás, képformálás és nemzet. Ide is kell majd referátum (ide csak egyet, haha!) és persze a végén ide is szemináriumi dolgozatot, és a végén itt is vizsga. Meg nyilván a cikkek hétről-hétre. (Amelyeket it viszont nem kell riportolni, elég "csak" elolvasni. Még ez lesz a legkönnyebb órám. :)

Eddig nagyon érdekes a szemlélet, nagyon gyakorlatias, a témafelvetéseknek mindnek aktuálisnak kell lenniük, külön kihangsúlyozott, hogy a referátumaidban adj meg elemzési struktúrát, tehát nem azt akarja senki hallani, hogy mit olvastam, hanem hogy mit tudok azzal kezdeni. Nagyon jó dolog ez, de valahol ilyesztően gyakorlatias kicsi poroszos oktatási rendszerhez szokott etuska számára. De ennyi asszem elég egyenlőre az óráimról. Most az egyetemről. A Leideni Egyetem egy számomra bürokratikus intézmény. Amit az International Office itt művelt velem a beiratkozás folyamán, az minősíthetetlen. Téves információjú emailt kaptam, viszont van olyan fontos email amit nem kaptam meg, még mindig nem véglegesített a regisztrációm, és az account-om inactive, és nincs meg az egyetemi diákom, amivel többek között a könyvtárban tudok kölcsönözni. Tehát csak tudnék. De mostmár így szeptember vége felé lassan remélem megoldódik. Megyek a TO-s nénihez, és ami felbosszant, hogy a kapunál áll egy pult mögött egy néni, állig felszerelve dossziékkal meg számítógéppel, de a kérdésemre nem tud válaszolni, ellenben csak azt hajtogatja, hogy ki a contact person-öm. Erre én mindig felsorolom azt a pár nevet akikkel emaileztem, és aztán nem tudok velük személyesen beszélni, mert a néni azt válaszolja, hogy írjak emailt, mert olyan sok a problémájuk, hogy az email a leghatékonyabb mód, hogy választ kapjak a kérdéseimre. (Grr, dehát én egyfolytában emailezem és nem érek el vele semmit...) Aztán mondja, hogy jöjjek vissza szerdán reggel fogadóórában (de persze aznap nincs Leidenben órám, és emiattnem fogok másfél órát utazni és 10 eurótól elbúcsúzni a vonatjegy miatt. Szóval az ügyeim kicsit érdekesek a tanulmányi hivatalban. Mondhatni szerintem itt is eltés jellegű őskáosz uralkodik, de szervezettebben tálalva. De a lényeg ugyanaz, a bürokrácia.

Viszont ettől eltekintve nagyon minőségi intézménynek tűnik Leiden. Aliennek, azaz totál földönkívülinek érzem magam Leidenben. Talán amiatt, hogy nem szoktam meg, hogy egyedül hörpölöm a cigimet és szívom a kávémat óra előtt a bejáratnál, mert az ELTÉn biztos belebotlottam valakibe, akivel egy kis "small talk"-ot lenyomtam, de itt totál ismeretlen vagyok, ők is, csak sok szőkeséget látok csili-vili holland divatöltözetben, csoportban hangosan pipiskedni, meg beszélgetni. Hát hmmm, őszintén? Nem érzem magam jól túlságosan eddig. De persze mert minden kezdet nehéz. Meg az a tény, hogy Amszterdamban laktam eddig, ez is hozzájárult ám ehhez, hogy ne is ismerhessek meg senkit. De persze vannak azért ismerősök, a csoporttársaim, egy - két emberrel már beszélgettem egy keveset, vannak szimpatikus hollandok az irodalmas órámon is, pl. Renske, aki Groningeni, és neki is nagyon idegen még a környezet, vagy Lidewey, akivel vicces, van közös ismerősünk, meg a többi Huygens-es, Jamie, az amcsi srác, kedves emberke, vele szoktam beszélgetni legtöbbet, ha ott vagyok. Meg a másik két lengyel Huygens-es lány, Olga és Kasia, kedvesek, biztos össze fogunk barátkozni, mert szimpik, és eddig is már beszélgettünk egy keveset. Szóval jó lesz ez, de azért nehéz nah, egyedül mászkálni egy új, idegen, gyönyörű, de az orrát első nézésre fennhordó városban.

Igen, érdekes, úgy működik itt a diákélet, mint ahogyan az az amerikai filmekben látott diákházakban történik. Ilyen diákegyesületek vannak, pl. Minerva, Augustinus, vagy Quintus, amelyeknek majd' minden holland diák a tagja lesz. Mivel a város kicsi, az igazi szórakozási lehetőség és a diákélet az ilyen szervezetek által garantált. Csakhogy ennek nem lehet international student a tagja, csakis sajtfejűek. Ez eléggé kirekesztő érzés. Mondjuk nem is nagyon vágynék arra, hogy felvegyenek egy Minerva-házba, eléggé elszállt életérzés ez, nagyon szervesen összefüggő diáktestület, akik együtt csinálnak minden programot, fura nagyon. A diákélet ezekre a szervezetekre korlátozódik, az az érzésem. Mintha valami elitista posztmodern egyetemi kasztrendszer lenne, olyan ez. "Aha, te Minervás vagy, mmm..." értitek? Fura, fura, fura, ilyen annyira nincs Magyarországon. Jó persze vannak szakkolik, de ott azért van keveredés, meg vannak össze-vissza kontaktok az egyetemisták között, az mindegy, hogy valaki Matthias-os vagy EC-s. Viszont itt nem. Meg otthon a szakkolikban külön oktatás is folyik, itt a szervezetek inkább arra épülnek, hogy a diákokat bevonják a saját hierarchiájukba és a diákéletet, bulikat, hangulatot, programokat alapvetően meghatározzák. Ez a benyomásomk eddig. Aztán ki tudja, lehet hogy az év végére összebarátkozom Minervásokkal például, de jelen pillanatban ezt kötve hiszem. Azért az esélyt megadom magamnak és Leidennek is, de nyilván ezek a tényezők alapvetően befolyásolják az ember hangulatát. Oh igen, miért is eme rendszer? Leidenben van Hollandia legrégebbi egyeteme, és erre a város nagyon büszke. Bárhol sétálva az egyetem logójával jövök szembe például. De megértem, hogy büszke Leiden az egyetemére, végülis az alapítása közvetenül összefügg a legfontosabb holland történelmi pillanatokkal. 1575-ben alapították az egyetemet ugyanis, akkor pedig nagyban dúlt a németalföldi felkelés a spanyol fennhatóság ellen, és ment a háború a függetlenségért, a nyolcvan éves háború kezdetekor, aminek a végén 1648-ban, a Münsteri békével Hollandia de jure is független lett a Habsburgoktól. Nahde addig spanyol befolyás ezerrel. Orániai Vilmos volt a szabadságharc legfontosabb vezetője, és mikor a spanyolok 1575-ben körülzárták Leident (mert a csaták városról városra vándoroltak), akkor Vilmos felajánlotta a Leidenieknek, hogyha a város segít harcolni és leverni a spanyolokat, akkor választhatnak két privilégium között: teljes adómentesség vagy egy tudományegyetem alapítása. A leideniek segítettek, a csatában a spanyolokat megverték, és cserébe Leiden egyetem alapítási jogot kért. (Szerintem praktikus megfontolásból: ugyanis az adómentesség nyilván jól hangzik, de minthogy ez egy rendelettel eltörölhető, az egyetem falainak felhúzása valahogy tartósabbnak érződött a leideniek számára, ezért választották ezt). De jó döntés volt, itt ez a fantasztikus intézmény, és én emiatt tanulhatok benne.

No de vissza a közérzetemhez. Miért is vagyok ebben annyira biztos, hogy jobb lesz ez? Mert... leköltözöm Leidenbe. Egészen pontosan jövő hét pénteken. Hogy miért ez hosszú, a lényeg, hogy így racionális a döntés a 15 m2 helyett, hogy tudjak én is készülni, meg Ő is tudjon haladni azzal a nagy volumenű szakdogával, hogy aztán nemsokára mehessek a kedves diplomaosztójára, és amúgy is a vonatjegy nagyon drága meg lelkileg megterhelő ide-oda ingázni (oké, hogy a vonatút 35 perc, annyi kb. mint Újpest KP - Köki, de az más, mert itt én mégiscsak kimegyek a városból, nézem a bárányokat meg teheneket a mezőn és így érkezem meg 35 perc után az egyetemre, szal érzésileg ez mm, más). És ugye így talán jobban érezni fogom, hogy oda tartozom. Lesz alkalmam meginni Jamie-ékkel egy sört, elmenni egy-két partira, felfedezni Leident, elugrani a hétvégén a könyvtárba, amit ugye eddig nem tudtam megtenni. És nyilván nincs messze Amstitól, szal a hétvégéken azért fel-felruccanhatok majd. Meg C is le-le ruccanhat hozzám.

A szobámról, amit találtam: eléggé hihetetlen történet, mert elég nagy szerencsém volt: bútorozott szoba, egy orvostanhallgató lányé, aki szakmai gyakorlatra megy egy kórházba Suriname-ba, az év végéig, és így kivettem a szobáját, mindenestül. Nem volt olcsó, de holland viszonyok közt elég jó áron volt. Van konyhasarkom, juhuu, meg saját sütőm, nagy ágyam, tv-m, rádióm, garderobe szekrényem és saját 20 m2-em !!! wooooooow :D persze a fürdő és wc közös (huszonvalahány másik holland emberrel) de ez akkor is tök jó. Sőt, a lány a cangáját is rámhagyja, amíg nem lesz itt, szóval nem kell vennem bicajt Leidenbe. Képek a szobáról beköltözés után várhatók. Ez a jó kis szoba az év végéig az enyém, utána meglátom, hogy vissza Amsti vagy tovább Leiden valahol máshol. (Utánaszámoltam, és 2008 szeptembertől leszámítva egy év alatt hatszor költöztem, a mostani jövő hetit is beleszámolva... Ez azért eléggé durva..........)

Szóval rendben mennek a dolgok, van mindenem már ami itt kellhet, biztosításom is, papirok, ezer feladat, szal minden, ami kisetust a következő időszakban alaposan elhavazza és új életfeladatok elé állítja. Egy hátránya a Leidenbe költözésnek, hogy munkát ott inkább csak kétkezit fogok találni, kevesebb az esélyem szellemi munkára ott, mint Amstiban, habár nemtom, hogy a multiféle irodai szellemi segédmunkát szellemi munkának nevezhetem-e, szóval nem baj, nem fog megártani egy kis munka egy boltban vagy valami ilyesmi. Mert dolgozni, azt mindnenképp szeretnék, továbbra is. Ezért tegnap elmentem egy állásbörzére itt Amstiban, amit kifejezetten a külföldi, más anyanyelvű embereknek szerveztek. Hát, mondanom sem kell, hogy csalódás volt. Elég bunkók voltak több helyen, mert oké, hogy a külföldiek itt egyenlőek, de vannak egyenlőbbek az egyenlők között, mert a francia, vagy német, vagy olasz anyanyelvűek ezerszer könnyebben találnak majd munkát itt az anyanyelvükkel. Mikor mondtam hogy magyar vagyok a különböző standoknál, a kedvesen bájmosolygó, de üres standoló hölgyek mosolyogva mondták, hogy ohh, hát az önéletrajzomra annyira nincsen szükségük, mert inkább a fent említett nyelveket keresik. De nem baj, azért szétszórtám pár CV-t néhány fejvadász standon, érdekes volt megfigyelni, hogy azok a standok, ahol a kelet-európai nyelvek is keresettek voltak, 3-szor olyan hosszú sor állt előttük, mint a többinél.. mmm... meg beadtam a papírokat egy fordítóirodához is, hát ki tudja, próba cseresznye. Max nem hív fel senki és elmegyek reggeliztetőnek egy szállodába.

Óhh, mégvalami, egészen más, ami itt igencsak tetszik: ma autómentes nap van Amsterdamban!!! Az egész városban nem közlekedhetnek az autók!!! Ez azért figyelemreméltó szerintem. Nem tudom milyen nap van szeptember 20-án, valami világszintű földtudatos autómentes izé lehet ez, mert láttam a magyar hiradóban is, hogy nálunk is megrendezik az autómentes napot: lezárják az Andrássy utat. Muhahahaha.... Amsterdamban kitiltják az autókat, az egész városban, és nem ilyen látszat-kirakatbatehetős, hiradóbanmutogathatós álmegoldást csinálnak az autómentes napon. Budapest lezárja az Andrássy-t, és büszkén mutogatja a hiradóban, hogy hujjde jó, mennyit teszünk a fővárosi levegőért. Hát már bocsánat, igen, ez tényleg tök jó, de eléggé nevetségesen kevés, én a szülővárosomtól kellemes allergiát és amsztmát kaptam, annyi ott a szmog, kipufogó és por, és annyira kevés a bicikliút, és ellenben annyi a sok elkényelmesedett hülye autós, és Európában Budapesten a legrosszabb a légszennyezettség foka !!! És akkor egy ilyen alkalommal lezárnak egy utat, bravo. Amsztiban ma egy autó sem közlekedik. Miért nem lehet ezt otthon is így csinálni? Ne szálljon senki autóba, vegye a cangáját és menjen. Vagy ott a busz. Áhh, ez csak egy apróság, ami szemet szúró különbség volt a dolgok hatékony holland módra történő kezelésében... lehet megkövezni, de igenis kritikus akarok lenni, mind HU és mind NL irányába, és nem csak Hollandiát isteníteni, viszont ez tényleg olyasmi amit igazán megtanulhatnánk mi is... vagy például: a bicska is kinyílik a zsebemben, amikor a Margít hídról szóló híreket látom, hogy őskáosz van az egyetlen járdasávon. Hát, basszus, nem értem hogy egy 40 centis ideiglenesen felfestett biciklisáv hogy nem fért el a járda mellett? Példának okáért itt Amstiban is ezerrel rondítja a városképet a sok felújítás és a metróépítés, de mégis, a lezárt forgalmas útszakaszok mentén is az az elsődleges, hogy sárgával felfestenek ideiglenes bicikliutat, az autósávból kiharapva. Mert a biciklisnek itt jogai vannak! Szóval metrót épít Amsterdam is, az Észeki-Déli vonalat, és hahaha, (azaz ez nem hahaha), nem kevesebb botránnyal mint a jó öreg Budapest: a metróépítés miatt itt megsüllyedtek házak a történelmi Vijzelgrachton, mert olyan puha a talaj, vizes, nedves, ugye, hogy ahogy fúrtak, nem volt eléggé aláágyazva, vagy nem tudom, nem értek hozzá, a lényeg, hogy párszázéves műemlékházak megsüllyedtek, szal a hollandok is botrányosan építenek metrót, a minap mentem arrafelé és tényleg botrányosan néz ki az utca, ebben például nem tudom őket magunk elé helyezni. Kiváncsi vagyok, melyik készül majd el előbb, a négyes metró vagy a Noord-Zuid lijn itt. Perpill szerintem BP ebben jobban áll.

Noh de magamra visszatérve az aktuális várospolitikai összehasonlító elemzés után... szóval rögös az út, de megéri, még mindig így érzem. Az ember megtanulja értékelni a napfényt, ami itt egyáltalán nem magától értetődő fogalom. Hetente egyszer-kétszer van benne része az embernek itt, bezzeg nézve a webcast-os online hiradókat otthon folyton süt a nap. Nem baj, az esőt is meg lehet szeretni, csak ne fújna oly sokat a szél.