hivatalos fotók

Csopikép az egész Huygens-es társaságról, vigyázat, extra színes a kép :D Bejelölgettem magunkat kis nyilakkal, hahaha...

Nos, tehát igen, megvannak a hivatalos fotók is a ceremóniáról, felrakok belőlük párat, olyan jó, meg jobb vizuális képet alkot az egészről ahhoz képest, mint amit tegnap leírtam... De mielőtt belekezdek, hadd őrjöngjem ki magam egy kicsit. Ma mindössze négyszer zuhanyoztam!! Az első és az utolsó rendeltetésszerűen itthon történt, de a közbülső kettő nem: úton isibe és úton onnan hazafelé a bicaj tetején!!! Odafelé még lájtosabb volt a dolog, a hajam meg csak megszáradt az óra alatt, de visszafelé, basszus, én még ilyen esőt nem láttam... Kb. 5 perc bicajjal ajtótól-ajtóig az egyetemtől hozzám, és ezalatt úgy megfürdettek az égiek, hogy nemhogy a kabátomból, de a pulóveremből csurgott a víz, az eső majdnem kimosta a kontaktlencsét a szememből... grrrr!!!! Szóval most azonnali forró fürdő volt a program, és most hogy átmelegedtem és megszáradtam (muszáj volt, épp most, hogy kifelé gyógyulok, nem akarok megint megfázni!!) már nem megyek el a boltig, én ezek után ki nem mozdulok... A hollandok hihetetlen, ezek szeretik az esőt!!! Bahhh

Noh, de a fotók jókedvre derítettek. Ez mind szombaton készült egy hivatásos fotós által. Itt látható az érkezéskor, hogy mindenki megkapja az ajándékcsomagját... (ami egy esőkabátot meg az évkönyvet tartalmazza... az esőkabáton rajta a felirat: I'm smart enough for a Huygens Scholarship Programme... hahaha... asszem nem nagyon fogom hordani ezt a kabit. De lehet, hogy hasznos lenne begyömöszölni a táskámba, hogy mégegyszer ilyen mai szintű szarrá-ázás ne fordulhasson elő velem.

Politikusnéni beszédet mond a jövő tálentumairól - háttérben a kivetítő, melyre nemsokára a zászlók és a nevek kerülnek fel, és még amögött, a totális háttérben, érdekes megfigyelni a falat: igazi holland sztereotípiával volt felfestve: zöld mezők, kék ég, hatalmas, szinte leszakadó felhős égbolt, (az esőt hogyhogy nem ábrázolták?), legelésző tehenek, és idillikus malom, ez Hollandia, az én Hollandiám

Itt a konferenciaterem, ahol a székeken az ország-feliratok, mintegy "ültetőkártyák"

A terem belülről, ahogy özönlenek a népek befelé

És akkor jöjjön néhány országos fotó, ahogy kihívták az embereket. Az adott ország emberkéi mindig a két szélen álló néni között vannak, és a zászló alatt vigyorognak. (A baloldali elég savanyú, de a jobboldali politikusnéni kedves legalább. Én meg mint a vadalma, csak vigyorgok, hahaha, dehát olyan jó érzés volt a zászló alatt állni, olyan nagyon jó érzés volt... - és csekk a csizmát!!! muhahahaha :D)

A lengyelek. Olga a kicsi, szőke, szürkeblúzos lány. (A csizmáját az enyémmel együtt vettük, hahaha) Mellette jobbra Kasia, balra meg nemtom ki az, egy feketére rúzsozott lengyel lány. Gender studiest tanul. Hahaha, nem lepődtem meg :)) Legbaloldalt meg Krystian - velük lógtam a legtöbbet)

Annyira jó, itt vannak a kínaiak, hahaha :D

Ő Pamela, a cseh lány (ilyen névvel, hahaha). Ő is hollandos amúgy, de nem ezzel került ide, hanem perzsa és arab szakra. Érdekes.

Az amcsik, Jamie baloldalt

Ők itt Mexikóból, csak azért tettem fel ezt a képet, mert annyira viccesek, annyira mexikóiak, tök jó

És ez is, olyan jó, sőt, itt még a savanyúarcú baloldali néni is végre mosolyog :D

A pakisztáni lánnyal nem beszélgettem, de tök szimpatikus volt

Oroszország. A piros nő szintén hollandos itt Leidenben

Az etióp srác, akiről tegnap írtam

A vietnami lányok egy kivételével népviseletben jöttek, ugyanolyan szabású ruhában, tök érdekes volt

Dél-Afrika. Lányok, egyszer még elmegyek a ti országotokba ám!!! :))

És így nézett ki a látvány a színpad felől

Van még rengeteg fotó ezeken kívül az összes országból érkező ösztöndíjasokról, igazából csak ízelítőt szerettem volna adni az esemény sokszínűségéből. Ha érdekel bárkit is a többi fotó, benyomok mindjárt egy linket, azon ott van az összes. De addig is, még egy pár képet muszáj feltennem...:

Csak hogy visszaadjam a fogadás hangulatát

Mmm, a sok-sok finomsááág

Hát igen, kitettek magukért a hollandok, nagyon jó szervezés volt.

És akkor még ezt a végére, ezt szeretem a legjobban, annyira jó... :D

És igen, megvan, tudom, miért éreztem ennyire jól magam... Eddigi életemben ez volt karrierem csúcspontja, hogy ezen az eseményen reprezentáltam az országomat! Eddig voltam kerületi matekversenyen negyedikben, meg iskolai felolvasóversenyeken gimi alatt, meg voltam fővárosi március 15-e ismereti versenyen, és a többi, és a többi, aztán volt az Ember a Demokráciában, ott már Győrig eljutottunk drága Beleznayékkal, igen, országos fordulóra, és ott volt még persze az Anschluss-os paper, amit csináltunk Marcival, kb. már ezer éve... Azzal is ott voltunk az országos fordulóban, gimi végén. De persze itt megállt a történet, igazi sikert én egyedül csak kerületi versenyen értem el anno még kis tizenévesként. Aztán az egyetem alatt nyilván az Erasmust meg a Hasselti nyáriegyetemet is ideszámíthatjuk, hogy eredmények, oké, igen, de... ehhez nem fogható eddig semmi sem. Olyan érzés volt ez, hogy igen, elsőre most képviselek valamit, hivatalosan, elismerten, nemzetközi szinten. Nyilván nem leszek a világ next topmodelje, sem nem leszek soha miss world szépségkirálynő, vagy olimpiai bajnok úszó. De ez q.va jó érzés, hogy valamiben igenis ott vagyok a legjobbak között, világszinten!! Úgyhogy nagyon örültem, csupa-csupa boldogság volt az egész este!!!

Akit érdekel az összes többi fotó, a többi ország emberkéivel, annak klikk ide. Cuppa!!

Egyetem és Huygens ceremónia, Hága, 31 Okt. 2009

Nagy nehezen lassan múlogat a megfázás... De most már legalább nem köhögök olyan hangerővel, hogy rámomoljanak a falak a rezonanciától. Szóval nem vagyok még 100%-osan hergesteld, azaz meggyógyult, de már mondhatni, hogy 80%-ban. Megígértem magamnak viszont, hogyha egy héten belül nem múlik a köhögés, akkor tényleg elnézek az orvoshoz. (Nem akarok, szóval jó lenne tényleg rendbejönni teljesen).

Az egyetem egyre nagyobb vehemenciával havaz el, most már ott tartok, hogy az irodalmas órára heti 300 oldalakat olvasok (apróbetűs, maláj szavakkal tűzdelt, 20. század eleji koloniális holland irodalom), átlag olvasási sebességem olyan 13 oldal per óra, ami katasztrofális, dehát szótárral nyomom... Normál esetben ennek majdnem háromszorosa az olvasási sebességem, dehát ez már itt csak így van... Nem baj, ebből tanulok. Főleg olyanokat, hogy mit jelentenek a kongsi, ampoen, kassian, anak-anak, wedana és efféle jávai szavak... Mindezt szövegkörnyezetből kikövetkeztetve, a végén még jobb leszek holland koloniális múltból, mint az átlag hollandus. Így tehát érthető módon az óramentes szerdák és csütörtökök csak úgy elrepülnek az életemből, mert azon kapom magam, hogy ki se mozdulok a lakásból, hogy elkészüljek a heti riportommal. De nem akarok panaszkodni, mert még mindig ez a legérdekesebb órám, és meg vagyok elégedve, itt tényleg tanultam eddig rengeteget. Itt ülök ugye a többi hollanddal, szóval ez a legnagyobb kihívás, messze a többi felett. A didaktikát is élvezem, mert az a tanár is nagyon jó, és ott a társaság sem stresszel be, mert ott Olgával ülök, a lengyel lánnyal, akivel összebarátkoztam. És a didaktikán a többi diák is külföldi, szóval emiatt ott nagyon jó a hangulat, van még egy lengyel lány, Kasia, még egy német csajszi, Sabine, és egy kínai mindig csupa mosoly, édes lány, Ivy. Van még egy csajszi is, ő az egyetlen holland ezen az órán, Renate. Szóval itt jó a hangulat, holnap viszont nekem kell gyakorlótanítást csinálni a többieknek, majd jövő félévben lesz igazi gyak.tan. is, ez ilyen egymáson való gyakorlás, de akkor is, referátum, tehát komolyan kell venni. Este fél 11 van, és még sehol nem vagyok, kicsit pánik van, de holnap koradélutánig még van néhány hosszú óra, hogy összedobjak egy órát.

A pénteki órám pedig elég vicces, érdekes, de eddig oda készültem még a legkevesebbet. Ami aggasztó, mert oda is nemsokára kell referálni, és vizsgázni, és azt sem tudom, hol a fejem. Nah de nem akarok panaszkodni, jó ez, jó ez, még életemben nem ültem ennyit a s...-emen órákra készülve, mint amennyit az elmúlt két hónapban. Szóval eddig vettem az akadályokat, de elég nehéz. Na jó, erről ennyit.

Szombaton végre volt izgalom, amire már nagyon vágytam az ingermentes leideni környezetben. Ugyanis aznap volt a várva-várt Huygens ceremónia Hágában, az ösztöndíjasoknak, akik megkapták. A dolgot a Holl. Okt. Min. szervezte, a Madurodamban, programokkal, fogadással, vacsorával, netvörköléssel, plecsniátvétellel, fontos emberekkel történő kézfogással. De tök jó volt, mert tényleg egyesével hívták ki az embereket a pódiumra, megtapsoltak mindenkit, és az adott ország projektorral kivetített zászlaja alatt az ösztöndíjasokat lefényképezték. Mert hogy is néz ez ki, ez a dolog? Olyan 250-en kapták meg idén a Huygens ösztöndíjat az egész világról, Hollandia kölönböző egyetemeire és főiskoláira. A beszédben a szervezet választóbizottságának elnöke mondta, hogy ma Hollandiában 75.000 külföldi diák van, ebből 240 kb. kapta meg ezt az ösztöndíjat, ami 300-ból egyet jelent. Tudom, ez itt nem a felvágás helye, de akkor is, ez nagyon jó érzés, hogy minden háromszázadik nemzetközi diákból egy van itt egy ilyen presztízsű ösztöndíjjal, és ebből én lehetek az egyik. (Hahaha, ennél nagyobb ambícióim is vannak, szeretnék még pár nullát hozzátenni ahhoz a körhöz, amelyből merítődök, hogy én lehessek valamiben igazán a legjobb. Nah meglátjuk, még hogyan építem a jövőmet). De az ambícióktól most inkább vissza az eseményekhez. Országonként ültek az emberkék a konferenciateremben, és országonként, a zászlóval és a neveddel kivetítve hívtak fel a pódiumra, egyesével mindenkit, átvenni a Huygens-es diplomát, ahol is megtapsoltak, kezet fogtunk, nagy vigyor, majd a végén ha az összes embert szólították az adott országból, egy fotós képet készített az adott emberekről, így fent a pódiumon, országonként. Mi egész hamar sorra kerültünk, mert ugye Hungary, "H" betű, nincs annyira az ABC végén. Hárman voltunk jelen magyarok, én és Alex, drágaság csoporttárs, nagyon örültem neki, hogy ő is ott volt. A harmadik lány számomra ismeretlen, ott találkoztunk. Nagyon jó érzés volt egy egész teremnyi über-tehetséges, ultranemzetközi fiatalok csoportja előtt a saját országomat képviselni, nagyon jó érzés volt, igen, örülök, hogy ott volt a zászló a hátam mögött, és így néztem bele a tömegbe a pródiumról, ahol ült vagy 15 kínai, 10 amerikai, 5 lengyel, 3 brazil, 2 etióp, 2 angol, 1 francia, 13 mexikói, 15 vietnami, 3 ukrán, 1 mauritiusi, 1 mozambique-i, 10 török, 3 dél-koreai, 1 azerbajdzsáni, 1 bangladeshi, 1 fehérorosz, 1 litván, 4 olasz, 8 kanadai, 11 indonéz, 7 indiai, 3 dél-afrikai, 3 szlovák, 4 szlovén, 4 román, 2 új-zélandi, 2 svéd, és 2 svájci, a teljesség igénye nélkül. Ezek tehát kb. hozzávetőleges számok, a lényeg, hogy ment a nagy dicsőség, hogy mi vagyunk a világ jövő értelmisége, és hogy mennyit jelent az, hogy az etióp gyerek pl. orvostudományt tud tanulni Hollandiában, hogy ha egyszer hazatér, azzal a tudással az országának segíthet, és a többi, és a többi rengeteg ilyen jellegű példa. Mert igen, ez a kétszázvalahány ember, aki ezt az ösztöndíjat megkapta, az itt a legkülönbözőbb tudományterületeken kutat: kezdve az űrdinamikai kutatáson át az orvostudományon, biokémiai mérnökségen át, stratégiai tervezésen át, pénzügyet, vagy éppen business administrationt, vagy művészeti formaalkotást, vagy zenét, logikát, kultúrát, génkutatást, táncot, gender studiest, vagy nemzetközi jogot fog Hollandiában hallgatni. Ez csak egy felületes felsorolás volt, csak hogy éreztessem a társaság sokszínűségét és sokféleségét. Komolyan, az egész világ reprezentálva volt abban a teremben, és fantasztikus érzés volt részese lenni ennek a csoportnak. Ezek az emberek az otthoni egyetemi elitjük krémje. Az etióp gyerekről például ez garantáltan elmondható, fel sem tudom fogni, mekkora dolog ez lehet, hogy egy ember itt szerezhet tapasztalatot, amit aztán visszaforgathat odahaza. Csodálatos érzés, nah.

És akkor ebben a társaságban van 9 db néderlandisztika szakos elvetemült ember, akiknek a szakterülete Hollandia: irodalom, vagy nyelvészet, vagy történelem, a lényeg, hogy Hollandiával legyen kapcsolatos. Ebből kettő lengyel (Olga & Kasia), kettő magyar (én és Alex Utrechtből), egy orosz nő (elég "öreg" szegény, azaz nem a mi korcsoportunk), két kínai csajszi (Ivy, a mosolygós, és Sophie, a csöndes - amúgy vicces, hogy ezek a kínaiak európai neveket választanak maguknak, hogy könnyebben megjegyezhetőek legyenek, én Kínában nem hiszem hogy Huang Csi Ho néven neveztetném magam, hogy a kedvükre legyek...milyen jófejség tőlük...) és végül Jamie Amerikából (bakker, ezelőtt a Yale-en végzett, mi ehhez az én kis ELTÉm, hahaha... azzal szivattam, pfuuuj, "csak" Yale-es, és hogy nem Harvardos, és a "szívére vette", hahaha). Alexen kívül mindenki Leidenben van velem együtt. Szóval így együtt egy jó kis társaság jött össze, de őszintén szólva nem nagyon volt elegendő egy egész napi fogadás arra, hogy sokakkal megismerkedjek. Beszélgettem egy pár emberrel, de legtöbbet érthető módon Alex-szel és Olgáékkal lógtunk együtt. Pénteken a party előtt Olgával még el is mentünk shoppingolni, hogy csini dolgokat vegyünk, hahaha... Nota bene, itt jegyzem meg csendesen, hogy vettem egy fekete hasított bőr térdig érő csizmát, mert már ezer éve akartam csizmát magamnak, és itt akkkkkkkora a választék, és annyira nagyon szexi szép darabok vannak, a holland cipőboltok szinte csak és kizárólag csizmáktól hemzsegnek, és a holland nők többsége csizmát hord, és ez nagyon tetszik. Persze nem mindegyik csizma, vannak nagyon ocsmány darabok, mint például az-inkább-nem-mondom-itt-ki-hogy-milyen-márkájű szőrös hatalmas jeti-csizmák, de a legtöbbje mégis nagyon szép darab. Magyarországon egyszerűen nincs választék, nincs akkora kultúrája ennek, mint itt. Meg is jegyezte valaki, hogy mennyire "dutchified-ak" vagyunk Olgával, ahogyan az új csizmáinkban nyomtuk. De hát igen, ez már csak így van, ez itt így dukál...

De akkor rakok fel fotókat magunkról, hiszen eddig még senkit, egy szereplőt sem mutattam be eddig leideni életemből...

Baloldalt a képen Kasia, aztán mellette Olga, tőlem jobbra pedig Alex, így néz ki tehát a lengyel-magyar néderlandisztikás szekció

A Madurodam Hágában, ahol az egész ceremónia/fogadás volt - A Madurodam egy park, Hollandia kis maketten lemintázva

Etus és Alex, és a malom (és a csizmám!!! muahaha)

Ez még a ceremónia alatt (a teremben világos van, csak szar a fény)

És ez már a vacsora alatt, Jamie, Kasia, Pamela, és én (itt már pár pohárka vörösbor lecsúsztatása után)

A vacsi után még egy fotó

A fogadás hivatalos részének végén sétáltunk még esti fényeknél a Madurodamban, a mini makettek között

Azután volt még egy lézer látvány-show is, aztán utána kezdődött a nemhivatalos party. Arról sajna nincsenek fotók, amint Etuska Olgával nyomja a partyn, mert nem volt nálam fényképező, én hülye otthonfelejtettem, tehát ezek itt nem az én, hanem Alex képei (akinek köszönet értük!!). A hivatalos fotós képeire is nagyon kiváncsi lennék, az majd a weboldalról tudjuk letölteni, de még nincs fenn. Különösen az érdekel, ahogy a magyar zászlóval a hátam mögött pózolunk Alex-szel az oktatáiminisztériumi emberkékkel, meg persze mindegyik másik. Ha majd meglesznek azok a képek is, majd felnyomom őket. Hát ilyen volt a szombatom, nagyon élveztem, az első partyzás ezennel megtörtént itt új leideni életemben. Az utolsó vonattal mentünk haza éjszaka, szóval azt hiszem kitettünk magunkért Olgával. Noh de most megyek, mert a referátumom nem fogja megírni sajnos önmagát...

az elmúlt napok

No jöjjön egy bejegyzés, mert már pár napja magam mögött vagyok, ami a bejegyzéseket illeti. A minap voltam Hágában, mert megvettem egy könyvet, ami csak egy ottani antikváriumban volt beszerezhető. A migránsosórára kellett, a könyvtárból már kikölcsönözték, az Amszterdami Egyetem könyvtárából is, az itteni szabóervinből is, szóval nem volt más hátra, mint valahogy felkutatni, mert itt nem tehetem meg, hogy a feladott irodalmat nem elolvasva lépjek a színre. Szóval tök jó, van itt egy ilyen holland antikváriumokat egyesítő honlap, adatbázis inkább, minden fellelhető, hogy milyen antik könyvet épp melyik antikváriumban és mennyiért lehet megvenni. Csodálatos egy dolog. Szóval a keresett könyvemet Hágában árulták, odatelefonáltam, és időpontot egyeztettem, hogy mikor vegyem át. Mert igen, ez így működik több helyen, hogy nincs bolt valójában, csak szinte virtuálisan van egy gyűjtemény, és az utcáról nem lehet csak úgy odasétálni, csak ha az ember lefoglalja magának a keresett művet és átveszi. Érdekes. A pasi kedves volt, mikor érdeklődtem, mondta, hogy azonnal is átvehetem. Erre mondtam, hogy okker, ott leszek egy óra múlva, mert perpill még Leidenben tartózkodom... (nota bene: Leiden Centraal - Den Haag Centraal vonattal kb. 15 perc).

Szépen a google maps áldott jóságának köszönhetően rittyentettem magamnak egy rögtönzött Hága-cetlitérképet, és belevetettem magam a még soha nem látott városba. Egyedül. Érdekes volt. Úton odafelé végig paráztam, mert nem emlékeztem, hogy a sütőt a szobámban elzártam-e... és a terv az volt, hogy a hétvégét nem itt, hanem Amstiban töltöm, és ugye így egy nyugodt percem sem lett volna az egész hétvégén. Mert Hágából egyenest Cees szüleihez látogatóba voltam hivatalos, és hogy utána este meg majd Amsti. Nah tehát, így mit csinál az ember értelmes lánya?? Egy kerek délután alatt végigvonatozza az egész Randstadot (nota bene nr.2: a Randstad az nem annak a fejvadász cégnek a neve eme utalásban, nem-nem, hanem így hívják a legsűrűbben lakott, és egyben az ország gazdasági szívét képező területet Hollandiában, a Hága-Rotterdam-Utrecht-Amsti által bezárt négyszögben). Nah, szal egész délután vonatoztam én hülye, Leidenből le Hágába, vissza Leidenbe, lecsekkolni a sütőt (ami persze EL VOLT ZÁRVA, megérdemled, te pedantériás Etelka, te!!!) aztán vissza Leiden Centraal, fel Zaandamba (persze ehhez átszállva Amsti Sloterdijknél, és fél órát várni a késő vontatra, péntek esti csúcs ugyebár), onnan Assendelft, és a nap végén Amsterdam. Finom pár óra volt, és én hulla fáradt lettem.


Na, de nem a sütő-elzárási para a bejegyzés lényegi mondanivalója, ez csak egy etusos közbevetés. (És mint olyan, igen, hű vagyok magamhoz, még mindig én vagyok én). Szóval jártam Hágában, és huhh, nah, baromi érdekes hely volt, így elsőre. Nem sokat láttam, de a könyv megvétele után úgy intéztem a dolgot, hogy azért végigsétáljak a Mauritshuis meg a miniszterelnöki épület mellett, a főtéren, meg vásárlóutcán, szóval egy kicsit igyekeztem a várost felfedezni. Hihetetlen érdekes volt, hogy a legrégebbi, patinás, gyönyörű épületek kéz a kézben állnak egymással a legmodernebb üvegkockák mellett. Kicsit kiábrándító érzés lehetne, ha felületesen vennénk figyelemre a dolgot, de nekem tetszett. Valahogy pont az üvegkalitkák hatása miatt tetszette annyira, hogy ez a város milyen történelmi és régi, és histórikus épületekkel és minisztériumokkal tarkított. Pont a modern emelte ki a patinát. Nagyon érdekes volt. Feltétlen visszatérek még ide egyszer - amikor épp nem azon parázom, hogy leégetem-e vajon a leideni lakásomat, vagy nem - és akkor megnézem a Mauritshuis-t is belülről, mert ez mégiscsak botrányos, hogy még nem jártam ott, és nem láttam még élőben pl. a Gyöngyfülbevalós lányt.

De amúgy meg október 31-én tuti, hogy visszamegyek Hágába, mert aznap lesz majd ott a Madurodamban egy nagy össznépi Huygens-es fogadás, az összes emberkének, aki idén ebben az ösztöndíjban részesült. Überkirályság lesz, igazából reprezentatív fogadás, meg beszédet mondanak nagy oktatásügyi fejesek, de tényleg tök jó érzés, hogy majd bemondják a nevem és átvehetem az évkönyvet meg a Huygens-es plecsnit, Hágában, a többi diákkal együtt. Remélem lesz majd lehetőség fontos emberekbe is belebotlani, (hahaha, kis naiv etuska) és lesz majd lehetőségem netvörkölni. Meglátjuk, meglátjuk, csupa-csupa izgalom, móka s kacagás.

És egy hihetetlen hír: megjött a collegekaart-om, azaz az itteni diákom, a könyvtári kölcsönzőjegyem, én ezt nem is hiszem el. Van, hozzáfűzöm majd' két hónapi rettegés, parázás és utánajárás után, hivatalos okmányom arról, hogy az egyetem felvett az állományába. Ez azt jelenti, hogy a tandíjam is befizetésre került, és minden sínen van. Hihetetlen... :D

Na de nem akarok ennyire szarkasztikus lenni, jó ez itt nagyon, holnap megint para migránososóra, igyekszem majd megszólalni, meg a gombócot visszaszorítani a kisetusgyomorban, és értelmesen hozzászólogatni. De eddig tök jól ment, úgyhogy azt hiszem nem vallottam eddig szégyent. Még a heti beadandókat is mindig a deadline előtt sikerült beküldenem. Hétfőn van az óra, és előtte mindig csütörtökön 12.00-ig kell feltölteni a riportodat. Nah, én egyre brutálabb vagyok, az elsőt még a határidő napján 11 óra körül nyomtam fel, múlt héten már fél 12-kor, és most csütörtökön már 11.45 körül... Uuu, remélem érzékelhető a feszültség, muhahhahaha... De eddig mindig rendesen megcsináltam, és a többi hollandus meg nem feltétlenül, úgyhogy abszolút érzem, hogy nem én vagyok itt a leggyengébb láncszem. Ami tök jó.

És ma este újra itt vagyok, a hidegeskedő szobámban. (Szar a fűtés, kéne vennem valami olcsó villanyradiátort, de ez önmagában ellentmondás, mert az ilyesmi nem valami olcsó dolog, de idegesítő a fűtésem, egyszerűen este 11 után kikapcsolják központilag, én nem értem, de hajnalra jégveremmé válik a szoba... Én meg vastag pulóverben alszom. Elegem van abból, hogy én ebben az országban mindig fázom!!! Tegnap is például, amikor Cees egy barátjának a lakásavató buliján voltunk. Az egyik csaj egy fehér ujjatlan trikóban nyomta. Mondanom sem kell, a tejfölszőke bőre csak úgy átütött a pólón. Itt napközben nem megy fel a hőmérő a 14 fok fölé, éjszaka meg intenzíven lesüllyed, esik és fúj. Én nem értem a hollandokat. Ezek nem fáznak. Most vagy én vagyok a hülye, vagy éppen a túl elkényeztetett, a téli lakáson belüli, távfűtésáltali kötelezően 28 fokra beszabályozott, pazarló fűtési kultúránk miatt... gondolom az utolsó a befutó, igen, ki mibe szocializálódik bele. Én csak zokniban tudok elaludni, szeretem a kellemes meleget és a napocskát, közben meg a hollandok meg ahhoz vannak szokva, hogy esőben és szélben bicajozzanak, szinte már a bölcsőben erre szocializálják őket... nyilván, nyilván érthető így a különbség, de ez frusztráló, és nem szeretem, ha hülyének néznek, amiért négy réteggel indulok ki az utcára. De ez van. Azt hiszem soha nem leszek integrált eleme ennek a kultúrának.

A tegnapi parti viszont egyéb érdekességet is felhozott. Mekkora az esélye annak, hogy valakivel, akivel beszélgetésbe elegyedek, eddig tehát ismeretlen holland ember, kiderül róla, hogy van közös ismerősünk??? Nah, ez milyen már??? Tök jó überkirályság!!! Arról van szó, hogy Cees barátja Tessa, pasija Jeroen, neki ismerőse Ivo, és ő Utrechtben hollandszakos PhD-zik, és szatíra órát tart kedves barátosnének, Alexnek :) Mekkora már !!! Ilyenkor úgy tudok örülni, hogy mekkora egy hatalmas (világ)faluban is él az ember, hogy az Albert Luthulistraat-os lakásavató partiján ismerős ismerősébe botlik az ember. Najó. Abbahagyom a nyáladzást, de ez nagyon kellemes kis meglepetés volt.

No megyek vissza olvasni, (nem is igaz, tv-zni), mert kedden megint referátumom lesz Didaktika órán, ezúttal a "főmondat" szórendjéről. Yummie...