Nagy nehezen lassan múlogat a megfázás... De most már legalább nem köhögök olyan hangerővel, hogy rámomoljanak a falak a rezonanciától. Szóval nem vagyok még 100%-osan hergesteld, azaz meggyógyult, de már mondhatni, hogy 80%-ban. Megígértem magamnak viszont, hogyha egy héten belül nem múlik a köhögés, akkor tényleg elnézek az orvoshoz. (Nem akarok, szóval jó lenne tényleg rendbejönni teljesen).
Az egyetem egyre nagyobb vehemenciával havaz el, most már ott tartok, hogy az irodalmas órára heti 300 oldalakat olvasok (apróbetűs, maláj szavakkal tűzdelt, 20. század eleji koloniális holland irodalom), átlag olvasási sebességem olyan 13 oldal per óra, ami katasztrofális, dehát szótárral nyomom... Normál esetben ennek majdnem háromszorosa az olvasási sebességem, dehát ez már itt csak így van... Nem baj, ebből tanulok. Főleg olyanokat, hogy mit jelentenek a kongsi, ampoen, kassian, anak-anak, wedana és efféle jávai szavak... Mindezt szövegkörnyezetből kikövetkeztetve, a végén még jobb leszek holland koloniális múltból, mint az átlag hollandus. Így tehát érthető módon az óramentes szerdák és csütörtökök csak úgy elrepülnek az életemből, mert azon kapom magam, hogy ki se mozdulok a lakásból, hogy elkészüljek a heti riportommal. De nem akarok panaszkodni, mert még mindig ez a legérdekesebb órám, és meg vagyok elégedve, itt tényleg tanultam eddig rengeteget. Itt ülök ugye a többi hollanddal, szóval ez a legnagyobb kihívás, messze a többi felett. A didaktikát is élvezem, mert az a tanár is nagyon jó, és ott a társaság sem stresszel be, mert ott Olgával ülök, a lengyel lánnyal, akivel összebarátkoztam. És a didaktikán a többi diák is külföldi, szóval emiatt ott nagyon jó a hangulat, van még egy lengyel lány, Kasia, még egy német csajszi, Sabine, és egy kínai mindig csupa mosoly, édes lány, Ivy. Van még egy csajszi is, ő az egyetlen holland ezen az órán, Renate. Szóval itt jó a hangulat, holnap viszont nekem kell gyakorlótanítást csinálni a többieknek, majd jövő félévben lesz igazi gyak.tan. is, ez ilyen egymáson való gyakorlás, de akkor is, referátum, tehát komolyan kell venni. Este fél 11 van, és még sehol nem vagyok, kicsit pánik van, de holnap koradélutánig még van néhány hosszú óra, hogy összedobjak egy órát.
A pénteki órám pedig elég vicces, érdekes, de eddig oda készültem még a legkevesebbet. Ami aggasztó, mert oda is nemsokára kell referálni, és vizsgázni, és azt sem tudom, hol a fejem. Nah de nem akarok panaszkodni, jó ez, jó ez, még életemben nem ültem ennyit a s...-emen órákra készülve, mint amennyit az elmúlt két hónapban. Szóval eddig vettem az akadályokat, de elég nehéz. Na jó, erről ennyit.
Szombaton végre volt izgalom, amire már nagyon vágytam az ingermentes leideni környezetben. Ugyanis aznap volt a várva-várt Huygens ceremónia Hágában, az ösztöndíjasoknak, akik megkapták. A dolgot a Holl. Okt. Min. szervezte, a Madurodamban, programokkal, fogadással, vacsorával, netvörköléssel, plecsniátvétellel, fontos emberekkel történő kézfogással. De tök jó volt, mert tényleg egyesével hívták ki az embereket a pódiumra, megtapsoltak mindenkit, és az adott ország projektorral kivetített zászlaja alatt az ösztöndíjasokat lefényképezték. Mert hogy is néz ez ki, ez a dolog? Olyan 250-en kapták meg idén a Huygens ösztöndíjat az egész világról, Hollandia kölönböző egyetemeire és főiskoláira. A beszédben a szervezet választóbizottságának elnöke mondta, hogy ma Hollandiában 75.000 külföldi diák van, ebből 240 kb. kapta meg ezt az ösztöndíjat, ami 300-ból egyet jelent. Tudom, ez itt nem a felvágás helye, de akkor is, ez nagyon jó érzés, hogy minden háromszázadik nemzetközi diákból egy van itt egy ilyen presztízsű ösztöndíjjal, és ebből én lehetek az egyik. (Hahaha, ennél nagyobb ambícióim is vannak, szeretnék még pár nullát hozzátenni ahhoz a körhöz, amelyből merítődök, hogy én lehessek valamiben igazán a legjobb. Nah meglátjuk, még hogyan építem a jövőmet). De az ambícióktól most inkább vissza az eseményekhez. Országonként ültek az emberkék a konferenciateremben, és országonként, a zászlóval és a neveddel kivetítve hívtak fel a pódiumra, egyesével mindenkit, átvenni a Huygens-es diplomát, ahol is megtapsoltak, kezet fogtunk, nagy vigyor, majd a végén ha az összes embert szólították az adott országból, egy fotós képet készített az adott emberekről, így fent a pódiumon, országonként. Mi egész hamar sorra kerültünk, mert ugye Hungary, "H" betű, nincs annyira az ABC végén. Hárman voltunk jelen magyarok, én és Alex, drágaság csoporttárs, nagyon örültem neki, hogy ő is ott volt. A harmadik lány számomra ismeretlen, ott találkoztunk. Nagyon jó érzés volt egy egész teremnyi über-tehetséges, ultranemzetközi fiatalok csoportja előtt a saját országomat képviselni, nagyon jó érzés volt, igen, örülök, hogy ott volt a zászló a hátam mögött, és így néztem bele a tömegbe a pródiumról, ahol ült vagy 15 kínai, 10 amerikai, 5 lengyel, 3 brazil, 2 etióp, 2 angol, 1 francia, 13 mexikói, 15 vietnami, 3 ukrán, 1 mauritiusi, 1 mozambique-i, 10 török, 3 dél-koreai, 1 azerbajdzsáni, 1 bangladeshi, 1 fehérorosz, 1 litván, 4 olasz, 8 kanadai, 11 indonéz, 7 indiai, 3 dél-afrikai, 3 szlovák, 4 szlovén, 4 román, 2 új-zélandi, 2 svéd, és 2 svájci, a teljesség igénye nélkül. Ezek tehát kb. hozzávetőleges számok, a lényeg, hogy ment a nagy dicsőség, hogy mi vagyunk a világ jövő értelmisége, és hogy mennyit jelent az, hogy az etióp gyerek pl. orvostudományt tud tanulni Hollandiában, hogy ha egyszer hazatér, azzal a tudással az országának segíthet, és a többi, és a többi rengeteg ilyen jellegű példa. Mert igen, ez a kétszázvalahány ember, aki ezt az ösztöndíjat megkapta, az itt a legkülönbözőbb tudományterületeken kutat: kezdve az űrdinamikai kutatáson át az orvostudományon, biokémiai mérnökségen át, stratégiai tervezésen át, pénzügyet, vagy éppen business administrationt, vagy művészeti formaalkotást, vagy zenét, logikát, kultúrát, génkutatást, táncot, gender studiest, vagy nemzetközi jogot fog Hollandiában hallgatni. Ez csak egy felületes felsorolás volt, csak hogy éreztessem a társaság sokszínűségét és sokféleségét. Komolyan, az egész világ reprezentálva volt abban a teremben, és fantasztikus érzés volt részese lenni ennek a csoportnak. Ezek az emberek az otthoni egyetemi elitjük krémje. Az etióp gyerekről például ez garantáltan elmondható, fel sem tudom fogni, mekkora dolog ez lehet, hogy egy ember itt szerezhet tapasztalatot, amit aztán visszaforgathat odahaza. Csodálatos érzés, nah.
És akkor ebben a társaságban van 9 db néderlandisztika szakos elvetemült ember, akiknek a szakterülete Hollandia: irodalom, vagy nyelvészet, vagy történelem, a lényeg, hogy Hollandiával legyen kapcsolatos. Ebből kettő lengyel (Olga & Kasia), kettő magyar (én és Alex Utrechtből), egy orosz nő (elég "öreg" szegény, azaz nem a mi korcsoportunk), két kínai csajszi (Ivy, a mosolygós, és Sophie, a csöndes - amúgy vicces, hogy ezek a kínaiak európai neveket választanak maguknak, hogy könnyebben megjegyezhetőek legyenek, én Kínában nem hiszem hogy Huang Csi Ho néven neveztetném magam, hogy a kedvükre legyek...milyen jófejség tőlük...) és végül Jamie Amerikából (bakker, ezelőtt a Yale-en végzett, mi ehhez az én kis ELTÉm, hahaha... azzal szivattam, pfuuuj, "csak" Yale-es, és hogy nem Harvardos, és a "szívére vette", hahaha). Alexen kívül mindenki Leidenben van velem együtt. Szóval így együtt egy jó kis társaság jött össze, de őszintén szólva nem nagyon volt elegendő egy egész napi fogadás arra, hogy sokakkal megismerkedjek. Beszélgettem egy pár emberrel, de legtöbbet érthető módon Alex-szel és Olgáékkal lógtunk együtt. Pénteken a party előtt Olgával még el is mentünk shoppingolni, hogy csini dolgokat vegyünk, hahaha... Nota bene, itt jegyzem meg csendesen, hogy vettem egy fekete hasított bőr térdig érő csizmát, mert már ezer éve akartam csizmát magamnak, és itt akkkkkkkora a választék, és annyira nagyon szexi szép darabok vannak, a holland cipőboltok szinte csak és kizárólag csizmáktól hemzsegnek, és a holland nők többsége csizmát hord, és ez nagyon tetszik. Persze nem mindegyik csizma, vannak nagyon ocsmány darabok, mint például az-inkább-nem-mondom-itt-ki-hogy-milyen-márkájű szőrös hatalmas jeti-csizmák, de a legtöbbje mégis nagyon szép darab. Magyarországon egyszerűen nincs választék, nincs akkora kultúrája ennek, mint itt. Meg is jegyezte valaki, hogy mennyire "dutchified-ak" vagyunk Olgával, ahogyan az új csizmáinkban nyomtuk. De hát igen, ez már csak így van, ez itt így dukál...
De akkor rakok fel fotókat magunkról, hiszen eddig még senkit, egy szereplőt sem mutattam be eddig leideni életemből...
Baloldalt a képen Kasia, aztán mellette Olga, tőlem jobbra pedig Alex, így néz ki tehát a lengyel-magyar néderlandisztikás szekció
A Madurodam Hágában, ahol az egész ceremónia/fogadás volt - A Madurodam egy park, Hollandia kis maketten lemintázva
Etus és Alex, és a malom (és a csizmám!!! muahaha)
Ez még a ceremónia alatt (a teremben világos van, csak szar a fény)
És ez már a vacsora alatt, Jamie, Kasia, Pamela, és én (itt már pár pohárka vörösbor lecsúsztatása után)
A vacsi után még egy fotó
A fogadás hivatalos részének végén sétáltunk még esti fényeknél a Madurodamban, a mini makettek között
Azután volt még egy lézer látvány-show is, aztán utána kezdődött a nemhivatalos party. Arról sajna nincsenek fotók, amint Etuska Olgával nyomja a partyn, mert nem volt nálam fényképező, én hülye otthonfelejtettem, tehát ezek itt nem az én, hanem Alex képei (akinek köszönet értük!!). A hivatalos fotós képeire is nagyon kiváncsi lennék, az majd a weboldalról tudjuk letölteni, de még nincs fenn. Különösen az érdekel, ahogy a magyar zászlóval a hátam mögött pózolunk Alex-szel az oktatáiminisztériumi emberkékkel, meg persze mindegyik másik. Ha majd meglesznek azok a képek is, majd felnyomom őket. Hát ilyen volt a szombatom, nagyon élveztem, az első partyzás ezennel megtörtént itt új leideni életemben. Az utolsó vonattal mentünk haza éjszaka, szóval azt hiszem kitettünk magunkért Olgával. Noh de most megyek, mert a referátumom nem fogja megírni sajnos önmagát...
Móni drága hozta a jókedvet kis hajlékomba :)))
A hülyeségből én sem maradhattam ki persze - mögöttünk a matrac, melynek felfújása elég vicces volt
Próbájuk felfújni a matracot, biciklipumpával... ajjajj,jó szórakozás az éjszaka közepén, hahaha
És mivel nem sikerült, másnap a benzinkúton kellett megoldást kerenünk, ami nem ment épp zökkenőmentesen, de persze az sem volt semmi a matraccal Leident végigjárkálni :)
Leiden, hogy némi benyomást adjak új városomról
A fények még ennél is szebbek, ha sötétebb van, mert akkor az összes fa fényben pompázik a grachtok mellett
Ez egy tök jó kis kávézó, fenn a V&D áruház tetején, és mivel "igen" magas az épület a többi Leideni házacskához képest, Mr Sirály előszeretettel szokott berepülni az erkélyre, hogy kenyeret kunyeráljon. Vicces, a sirályok egyhuzamban érkeznek, két éve is emlékszem, ugyanezt játszották, amikor először voltam Leidenben. Igen, a sirályok itt már csak ilyenek, mint Magyarországn a galambok
Ez jó ez a kép, Etelka, a manke monnik :))
A jó sok finom söröcske
Kellemes este volt
