NDSM werf

Itt dolgozom, emellett a tengeralattjáró mellett köt ki a komp. A hangulatot nagyon visszaadja a köd és a szürke, érezni a reggelt, az álmosságot... A hideget és szelet képzeljétek hozzá. Indul a nap, megyünk dolgozni.

Ilyen konténerből épült diákszálló van a Neveritaweg mellett, a kompkikötővel szemben. Fura, fura, fura.

És hogy mi ez az NDSM werf? Ez a rövidítése a helynek, ahová járok szinte nap, mint nap. Az NDSM a Nederlandse Dok en Scheepsvaart Maatschappij rövidítése, tehát hajógyári építőipari társaság. Már régen nem létezik, Amsterdam régi kikötői negyedének ipari öröksége ez a terület. Bezárt gyárak, elhanyagolt hatalmas és széles hajódaruk, összefirkált falak, egy konténer-diákszálló, régi lehorgonyzott hajók, egy botel (ez a hotel + boat összeolvadása), meg a jó kis ruszki tengeralattjáró roncs alkotják a környezetet. Nagyon fura mix, egyszerre oly sok mindent lélegez be itt az ember. A hajóipari 19. századi múltat, a modern kor nyomorát, lepusztultságát és egyben pezsgését, az északi emberek keménységét, ahogy a hideg szél vágja a torkodat. Olyan, mint egy lebegő vízi múzeum, amit az idő megőrzött, de átformált. Ettől underground.

Ezt a képet nem én csináltam, de lenyűgöző ez a daru... A mérete, az ahogy az egész terület látképét ez a forma már messziről meghatározza. Sok partyt tartanak a lábainál, amit anno három éve nekem is volt szerencsém megtapasztalni.

Szintén roppant érdekes... Modern lakó- és irodaház, a vízen, cölöpökön. Ahogy elhalad a komp mellette, látni, ahogy hullámzik a földszinti lakás alatt a víz.

Itt meg látszik a BOTEL, egy nagy vitorlás, a lemenő nap, és a kedvenc tengeralattjáróm. (Őszintén szólva az egyetlen tengeralattjáró, amit valaha is élőben láttam)

Megfigyeltem, hogy legyen az komp, vonat, vagy busz, minden nap látok egy holland nőt, aki nem aggódik a környezete pillantása miatt, és lazán előveszi a sminkestükröt meg szemceruzát, és a csurigtömött buszon/kompon/vonaton, munkába menet vagy munkából jövet, nekiáll sminkelni. Én még akkor sem tudok, ha egyvalaki figyeli amint sminkelek, például néz közben mondjuk C, és emiatt nem bírom ki nevetés nélkül... De itt északon ez mindennapos eset a nyilvánosság előtt, és nekem fura. Fura, mert valahogy a szépítkezés számomra intim dolog, és ezek itt lazán mindennap nyomják a nyilvánosságnak. A metrón BP-en nem olyan sok nőt látni amint tusozza a szemét. Itt ez mindennapos. És emellett a kompon én amúgy is nyakig (!) burkolom magam a télikabátomba, szorongatom az egyre kihülőfélben lévő coffee to go-mat, és még így is érzem a csontjaim között süvíteni a szelet. Ezek meg sapka nélkül cicomázzák a szőke fejüket. Hihetetlen.

Dolgozó nő

Elindult a február és elindult egy új szakasz... a kőkemény igénybevétel szakasza. Amsztiban dolgozni és Leidenben lakni és tanulni nem egyszerű dolog. Ahhoz, hogy beérjek a munkahelyemre reggeli 6-kori kelés szükséges. Aki ismer, az tudja, hogy az ilyen nagymacska-félék módjára - oroszlááán - imádok sokáig aludni, és emiatt a hajnali kelés nekem borzasztó nagy teher... És akkor több, mint másfél óra csak beérni. Fél óra ki a Leiden Centraalra, ott nyomok magamba intravénásan egy kávét, aztán fél óra durván fel a vonattal Amstiba. A vonatablakon kitekintve koromsötét éjszaka van, kicsit pirkad már Amsti irányába, a Sloterdijk ronda épületei már egészen sötétkéken kivehetőek... a vonaton síri csend honol, egy-egy ingázó, dolgozó holland ember horkanása zavarja meg a csöndet. No meg amikor ordít egyet a kalauz: "Dames en heren, uw vervoerbewijs, alstublieft" - egyszerre riad fel több tucat horkoló jóltáplált aktatáskás hollandus. És akkor olyan nyolc felé megérkezik a vonat a sötétkék-ködös, csípősen hideg s nyirkos levegőjű álmos pályaudvarra. Hideg van, és érezni a víz illatát, ahogy a komp irányába indulok. Mert igen, az Amsterdam Centraalról még be kell jutni a melóba komppal, arra szintén számoljunk durván fél órát, várakozással együtt. A kompok mellett süvít a szél, a fedetlen fejű lengeszoknyás biciklisták hordái meg szépen felsorakoznak a kompra várva. Egy bevándorló muki a kezembenyom egy Spits-t, ilyen helyi metró-újság, jó lesz a kompon olvasgatni.

A héten csak kapkodtam a fejem, úgy ömlött rám a sok új információ... Mondanom sem kell, minden, ami a betanítás része a dolgoknak, de minden és minden, hollandul történik körülöttem. A betmutatkozás, a HR, a főnököm, a körbevezetés, a kollégák, minden!! Nagyon nehéz fáradtan 8 órán át koncentrálni, ráadásul nem az anyanyelveden. Rámtört, hogy nagyon hiányzik, hogy magyarul beszéljek. Főleg tegnap (mert szombaton is melózom, mert élő adás van, ilyen gyerekműsor), tehát bent kellett lennem, és az egyik amúgy nagyon szimpatikus kolléga csajjal beszélgettem a szünetben. Nagyon kedvesen érdeklődött a "szláv nyelvek felől" meg az elején még azt is kérdezte, hogy mióta is lakom itt és mióta nem "Bulgáriában"? Arghhh, ilyenkor - mert tök jószándékú a csaj - nem reagálok, csak kedvesen a válaszomban kihangsúlyozom, hogy fél éve nem vagyok már Magyarországon. (A hollandban a két szó, a Bulgarije és a Hongarije nagyon hasonlóan hangzik, szóval nyilván emiatt nem jegyezte meg). Vagy amiatt, hogy nem figyelt oda, és valójában fingja sincs Közép-Európáról. És hangsúlyozom, egy nagyon szimpatikus kolléganőről van szó. Szóval ez ilyen általános jelenség, hogy az emberek itt "Nyugaton" magukra öltöttek egy ilyen fajta leszarom azt, ami tőlem keletebbre van mentalitást. Persze nem mindenki, de nagyon-nagyon rossz érzés ez, mert hihetetlen mennyiségű értékes dolog hiányzik nekem, amiről ez a csaj még csak nem is álmodott. Másfelől meg igen, annyira máshogy működik ez a világ itt. Nagyon nehéz, olyan mintha két énem vagy két felem lenne, két világgal, és itt a magyar felem küzd, hogy megértsen és megértessék, Magyarországon meg a holland felem tapasztalata tiltakozik a dolgok megszokott menete ellen. Fura és ez az in-between pozíció nagyon megnehezíti az ember életét. De hát kinek könnyű...

A munkáról meg, nagyon érdekes látni, hogyan készülnek a műsorok, meg az egész folyamat, de főleg az az érdekes, amikben eltér ez attól, ahogy egy budapesti irodában léteznek az emberek. Fura, hogy a hollandok egyáltalán - vagy alig páran közülük, de nagy általánosságban elmondható, - nem esznek meleg ebédet. Senki szinte nem eszik meleg ebédet. Ez a fogalom itt nem létezik. Kantin persze van, de a legtöbben oda se mennek le, hanem a számítógépük mögött bevágnak két szendvicset, és csinálják tovább a feladataikat. Az ebédszünet pihije annyi, hogy amíg a pofazacskójukban épp egy falat aprítódik, nem valami táblázatot, hanem épp az aktuális híreket olvassák egy pár percig.

Ha az ember úgy dönt, hogy lemegy a kantinba, akkor is, meglepő, amivel találkozik. Csak egy fajta leves van. Ezen kívül ki van téve sokféle zacskós kenyér, amiből mindenki vesz egy-két szeletet. Van nagyon sokféle magos-színes, barna, fehér, érdekes formájú zsömle, azt is lehet venni. És, ez a hihetetlen része, szeletenként előrecsomagolt felvágott, vagy sonka. Egy szerencsétlen szelet befóliázva, és bevonalkódozva. Ugyanez a sajttal. Szeletenként lehet megvenni az általad összeállítandó ebédszünet-szendvicsedbe. Persze lehet kapni ivójoghurtot is, meg rengeteg tejet is, sokfajta kiszerelésben. Mindenki, aki holland, természetesnek veszi, hogy ebédre eszik egy szendót meg egy pohár tejet. Esetleg elrágcsál mellé egy paradicsomot is. Hihetetlen. De ha ez nem tetszik keletről érkezett leányunknak, aki a Duna Távörben megszokta, hogy kényelmesen, ráérősen hatalmas választékból a kollégákkal meleget ebédel, van itt azért kérem szépen "napi menü" is: ez azt jelenti, hogy egy melegnek kikiáltott dolog azért előfordul. De persze ne főzelékre, tésztára, vagy valami egytálételre gondoljunk, neeeem, hanem valami melegszendvics-félére... Egyik nap volt Foccaccia, (ilyen melegszendvicsre hasonlító méretű tésztás cucc, belesülve sajttal és ilyesmivel), másik nap volt egy előrekészített szendvics, melyben a "meleg menüjelleget" csupán a sült csirkemell szolgáltatta. Aztán volt egyik nap meleg étel gyanánt krokett - nah, ez ilyen húspépes rolád, amit szintén kenyér közé téve nyelhet le a szerencsétlen, melegételre áhítozó dolgos ember.

Szóval katasztrófa. Most értékelem én igazán a "postás éttermet" meg a jó magyar menzát, basszus, hiányzik nagyon, és nem csak a kacsacomb - magyar módon elkészítve, mert itt apropó, többször már megszívtam, mert véresen rakják eléd, ha kacsát kérsz, az éttermekben, mert itt mindent "rozéra" sütve szeretnek ezek a népek itten... - szóval hiányzik sok-sok-sok minden, és nemcsak a drága dolgok, kacsasült vagy kolbász vagy téliszalámi, de a grízes tészta is vagy egy jó kelkáposzta-főzelék... Hmmmm, egy tányér grízestésztáról álmodom, előtte egy adag gulyáslevessel.... Vagy előtte mondjuk egy igazi húsleves, olyan magyar módi... ajjjj, mindjárt sírok.

És az hiányzik még, hogy ne gyomorgörccsel kelljen ennem, ha arra gondolok, hogy cicamica kollegina már lenyomta a sajtosszendóját, és mennem kell vissza, mert az ebédszünet egy morzsányi idő... Mert itt nagyon hatékonyak, nagyon dolgosak, melózás folyik, komolyan, minél nagyobb időhatékonysággal. Viszont, ami meglepő, és nem mulatságos, az az, hogy a menza sokkal olcsóbb, mint otthon. Én mindig eszem az egy létező levesből és a "meleg" krokettből, hozzá két szelet kenyér mondjuk meg egy "üccsi" és ez így 3 euróra jön ki kb, vagy ennél is kevesebb... Próbáljon meg bárki, aki ma Magyarországon egy multinál dolgozik, ebédelni 3 euróból a menzán... hahaha!!! A magyarok vérét elszívják a menzás árak, kajajegyekből emlékszem mennyit hagytam ott étkezésenként... itt viszont az arányaiban és munkafeltételeikben sokkal jobb színvonalon tartott alkalmazottak feleannyiért ebédelnek. Ezen felül a folyosón van gyümölcs ingyen kitéve, mindenki vehet, és naponta annyit ihatsz amennyit akarsz, minőségi kávét vagy teát. De nincs kávézó, ahol órákat csacsognak a dolgozni nem akaró alkalmazottak, mint az otthon történt általában... Itt a nespresso automata karnyújtásnyira van mindenkitől, amit miután kinyomtál magadnak, (ingyen, igazi tejhabbal, mmmm) szépen visszakotródsz dolgozni. Teljesen más tehát a munkahelyi kultúra, az emberek hozzáállása, és maga az itteni munkamorál, környezet, felszereltség is. Mondhatni összehasonlíthatatlan.

Van még egy csodás dolog: hatalmas terasz van, ahová az ember ha kilép rágyújtani, egész Amsterdamot belátja!!! Olyan oltári a panoráma, hogy az egyszerűen leírhatatlan. Nekem szó szerint földbegyökerezett a lában azon a teraszon. Rögtön a nagy vizet, az IJ-t látni, és mögötte ott az A'dam Centraal, és mögötte a templomtornyok, a felhőkarcolók, a hajódokkok, a düledező házak körvonala... Ellátni egész Amsterdam Zuid-ig, a Rembrandt-torenig, stb... pedig a város totál északi részén áll az ember. Az orrod előtt meg egy hatalmas régi vitorláshajó, egy palacsintázós-étteremhajó, egy hajó-szálloda és egy kiöregedett leláncolt háborús tengeralattjáró. Rajta sirályok székelnek, a szó mindkét értelmében. Melletted meg ilyen hatalmas hajóépítési daruk törnek az égbe. Monumentális vasdarabok látványa... ugyanis ez a rész a régi hajógyári része Amsterdamnak. Az egészben az a szimbolikus, hogy annak idején 2007-ben Angeláékkal a Konninginnedag előnapján, ugyanitt voltunk egy underground hajógyári reggae-partyn... a party ugyanott volt, ahol a mostani munkahelyem!! Megjegyeztem a reggae-party gyártelepének az utcanevét, mert anno rossz kompra szálltunk, és keringtünk az Északi részen rengeteget, míg megtaláltuk a partyt. Egész Amsterdam Noord ugyanis ilyen gyárias, kicsit lepukkadtabb városrész. De jön felfele. Anno még arról az ominózus reggea partyról csináltam is egy minimál bejegyzést még 2007 áprilisban. Vicces, nagyon vicces, hogy anno ugyanott voltunk, hihetetlen atmoszférájú raszta-bulin, egy hajógyártelepen, és jamaikaiaktól ilyen kókuszrizses frissítőt vettem csemegének, és mindezt ugyanott, ahol most dolgozom. Szó szerint, egyetlen kőhajításnyira van a party és a munkahelyem épülete, talán egy parkolónyi terület választja el a kettőt egymástól. Be is kell ide tennem az anno akkori, majdnem három évvel ezelőtti party képeiből egyet a régi önmagamról, hogy illusztráljam a munkahelyem terepét... mert ugyanitt kezdődött el az akkori Amsterdami Aranykor... annyira fantasztikus volt az a periódus, három éve, azokkal az emberekkel... és ott, a Neveritaweg-en indult minden, ahol ez a party folyt, és most ez az ominózus daru ugyanúgy mindennap a munkahelyem teraszáról az arcomba nyomja hatalmas vasdarabjainak látványát. A látvány kikerülhetetlen... Mint egy élő mementó, olyan ez a daru nekem tehát... emlékeztet szüntelenül arra, hogy ki voltam akkor, három éve, és most ki vagyok, hogy most hol vagyok. Fizikailag ugyanabban az utcában, ugyanazon a helyen... és közben mégis mennyire más az egész, más a helyzet, más vagyok én is. Ez a daru nekem egy mementó, egy szimbólum, hogy nem véletlen vetett vissza ugyanoda az élet, hogy gondolkozzam azon, mit-miért, s hogyan... És főleg hogy ki is ez az Etelka itt táncolva valami hihetetlen légkörű buliban, raszta emberekkel, gyári graffitis háttérrel, rengeteg decibellel üvöltő reggae zenével, a meleg áprilisi kókuszrizs illatú levegőben... Anno a munkahelyem épülete még nem is állt itt... Csak annak az "underground" bulinak a régi telepe melletti gyárába költözött, és azt alakították át irodának. Szimbolikusan élem meg az élet ilyen apró, nagyon finom mozzanatait, ezeket az apró jeleket, melyek jelzik nekem, hogy nem véletlen, amiért egy életút bizonyos irányban halad. Szóval ez a kép majdnem három éve készült, 2007 áprilisban, ugyanott, ahová most munkahely formájában vetett az élet. Érdekes, akkor ez a hely a felszabadult Etus megszületését jelentette, azt az Etust, aki élvezi az életet, most pedig itt dolgozom, egy teljesen más életszakaszban.

Leírhatatlan egyébként az érzés, amikor amúgy is komppal kelek át reggel és este az északi oldalra, majd onnan vissza. Olyan 10-15 perc a kompút (és ingyenes!), hihetetlen a látvány... majd igyekszem fényképezőgépet vinni magammal, és egyszer ha süt a nap (ha egyszer az életben megérem, mert elegem van a szürkéből, a hidegből és a ködből!!!!) szóval ha egyszer végre sütni fog a nap, akkor lefényképezem ezt a látványt, hogy friss, up-to-date fotókkal is szolgálhassak majd.

De most a végére még valami egészen mást. Óh, kéremszépen: ne merje szidni senki a BKV-t!!! Itt, Hollandiában az ember megtanulja értékelni az otthoni szolgáltatást. Lehet hogy a járművek és szerelvények itt átlag öt évesek nem pedig harmincöt, de mégis, a menetrend egy katasztrófa, ami például a buszokat illeti!!! Otthon soha nem kellett mondjuk fél órát vagy egy kerek órát várnom a jéghideg szélben egy buszra, mert a menetrend szerint fél óránként vagy óránként közlekedik. Otthon azért átlag 5 percenként jön egy bármilyen jármű, max 10 perc várakozástól már fel szokott háborodni a budapesti utas. Nah, itt ez nem így van. Meg kellett tanulnom a buszmenetrendet, mert reggel fél óránként van egyetlen egy. (És nekem ugye hajnalban ki kell jutnom a Leiden Centraal-ra...) Szombat reggel viszont nem félóránként, hanem másfél óránként megy a busz. Ami azt jelenti, hogy a szombati munkanapon, amikor is amúgy is nagyon korán be kell érnem, mert élő adás van, szóval akkor muszáj bicikliznem az állomásra, fél órát, hóban fagyban, nyirokban, esőben, brrrrrrrr... Borzasztó!!! Persze itt mindenkinek vagy van autója, vagy ha nincs akkor mindegy, hóban fagyban biciklizik. A hollandoknak ez nem gond, sapkát sem vesznek fel itt télen az emberek. A fejek olyan 2%-án szoktam sapkát látni. És a biciklisek fején is ez az arány... őőőrület. Hát én szeretek bicajozni, de hajnal fél hétkor csípős szélben nyirkos csontig hatoló hidegben nem vagyok hajlandó 25 percet - fél órát biciklizni az állomásig. Nem és nem, úgyhogy maradt a menetrendmagolás. Szombaton meg muszáj lesz biciklizni, mert a reggeli hetes első busz nekem nem jó, a következő meg fél kilenckor van... Szóval muszáj lesz bicajozni az állomásra szombatonként... Lélekben készítem magamat...... A legrosszabb az volt, amikor este fél nyolckor megérkezve vártam a visszabuszt, hát basszus, pont elment, és 30 percet fagyoskodtam... grrr!!! Következmény: csúnya megfázás. Jó szarul is vagyok, de az ember az első hetén nem jelenthet beteget, tehát tisztességesen lenyomtam a hetet. Mondanom sem kell, 13 éves korom óta nem fordult elő velem, hogy este 10-kor édesdeden aludjak, de az elmúlt napok tanulsága az, hogy bezuhanok az ágyba már olyan fél 10 felé. Nagyon-nagyon durva.

De ha szidtam a holland buszokat, akkor engedményt kell tennem: a holland vonatok fantasztikusak. Tiszták, másodperc pontossággal indulnak, ha előfordulna mondjuk a köd vagy ilyesmi miatt olyan 2 vagy 3 perces késés, a vezető bemondja a tisztán érthető bemondókészülékbe a vonaton, hogy elnézést a kellemetlenségért, késni fogunk 2 percet, igyekszik Hoofddorp után behozni a lemaradást. Vagy ha valami miatt is le kell nagyon lassítania a vonatot a vezetőnek, netán a síneken megállítani, akkor pár másodpercen belül azonnal bemondják az okot. Hogy mondjuk áll előtte egy szerelvény és nincs hova begurulnia az állomáson, egy kis türelmet. SZóval bármi ilyesmi, és nem az van, hogy az ember csak kapkodja a fejét, hogy mi is történt, meg időre menne... Itt legalább tudja, hogy mi van, és tudni lehet, hogy sokkal kiszámíthatóbb a vonatközlekedés. Szóval az itteni vonatok miatt nagyon meg vagyok elégedve, tényleg negyed óránként fel lehet egyre pattanni Amsti felé, és pikk-pakk ott van az ember. A peronokon még ilyen melegítő póznát is kitettek a fázós várakozó utasoknak, olyat, amilyet az ember kávézók kültéri teraszain szokott látni. Ez nagyon jófejség, mindig beállok oda. De persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon...iszonyatosan drága a vonatjegy. Az a rossz, hogy a kedvezménykártyát reggel nem is tudom használni, mert munkanapokon csak 9 után érvényes. Tehát marad a teljesáru szörnyen drága jegy. De sajna ebből a szempontból nem nagyon különbözünk, már otthon is förtelmesen drága a vonatköltség. Na jó, ennyit erről mára. Megyek meginni a teámat, mert szarul vagyok.

ismét egy bejegyzés

Az elmúlt napok s hetek rengeteg mindennel teltek, szóval csak most vettem rá magam az írásra. Először is beteg voltam, ilyen hasi vírus volt hányással s lázzal, pont mikor beköltöztem az új helyre, azután pár nappal... El is mentem az orvoshoz, ahol kipengettem 50 eurót azért, hogy megnyomkodja a hasamat és kapjak egy hányás elleni gyógyszert. Olyan sokat nem segített igazából, hanem csak az, hogy kifeküdtem a bajt, az igazi segítség a kicsi lelkem megnyugtatása volt, hogy mégis egy orvosi rendelőben voltam. A doki rendes volt, még vérvételre is elküldött, de minden rendben. Érdekes, itt is kapsz beutalót, és át kell másznod a város túloldalára, hogy levegyék a véredet, aztán napokig tart az eredményre várakozás, amiről aztán telefonon érdeklődhetsz. A nevemet persze nem tudták leírni helyesen, amin csak nevetek, de mondjuk a biztosítómmal szeretném megtéríttetni az orvos költségét, ezért a számlát, amin rosszul szerepel a nevem,elküldtem a biztosítónak, de lassan 2 hete egy mukkot sem hallok felőlük, nemhogy utalnák a térítést... Szóval lehet, hogy mégsem olyan vicces, hogy elírták a rendelőben a nevemet! Grrrr. Nah de ez mindegy, csak bosszantó egy kicsit.

Nagyon jó volt viszont tapasztalatnak ez a betegség, hogy megismerjem a többieket, akik a folyosómon laknak. Szinte mindenki, akivel összefutottam a folyosón, nagyon kedves volt és segített, a kezembe nyomtak ilyen kis rágcsa-kekszet, hogy az könnyen emészthető, az egyik lány kamillateát hozott nekem, a szemben lévő srác, Wouter, megszervezte, hogy bevásároljanak nekem, amit akartam, szóval nagyon szimpatikusok, tényleg. És ez tök jó. Egész jól beilleszkedtem ide az elmúlt 3 hét alatt, amióta itt lakom, többször főztem már a konyhában velük, vagy vacsiztam másokkal, vagy punnyadtam a konyhában a kanapén valami gagyi "next topmodel" kiesős műsort nézegetve. Úgyhogy örülök, hogy itt lakom, annak ellenére, hogy néha azt érzem egy óvodába csöppentem. Mert nagyon kedvesek, de mindenki fiatalabb nálam, Wouterék például 20 évesek, hahaha, ami tök vicces, mert kisgyerekek módjára szoktak hangosan zenéthallgatni, és egyebek. De nem hisztizek ilyenkor, erre való a füldugó, nemdebár? Amúgy nem szokott annyira zavarni, lassan megszokom, hogy a hollandok ha beszélnek átlagosan (saccolom) 20 decibellel többet eresztenek ki a torkukon, mint a magyarok. De tényleg, hihetetlen, hogy milyen hangerővel való ordítozás megy itt néha a folyosón, és ők csak lazán kommunikálásnak veszik ezt. Igen, vannak különbségek, de azért nem vészes. És az tényleg nagyon jó, hogy itt emberek vesznek körül, mindig belebotlok valakibe a konyhában vagy a folyosón, és ez jó, mert ilyen családias a hangulat. Remélem ez csak egyre jobb lesz. Majd csinálok fotókat az új szobáról, ígérem, de most lusta vagyok, meg várom azt a napot, amikor szépen süt majd a nap, hogy úgy fotózzam le a fantasztikus, hatodik emeleti leideni kilátásomat...

Ami miatt elkezdtem most írni ezt a bejegyzést, az az, hogy tegnap néztük a tv-ben, volt egy ilyen Haiti-nak való jótékonysági est, ahol holland hírességek, miniszterek, a királynő húga, prinses Margriet személyesen ült több másik híresség között, a telefonvonalak mögött, ahol élőben ment a felajánlások regisztrálása. Közben ment az élőműsor, riportokkal, beszélgetésekkel, showelemekkel, az egész azért, hogy gyűjtsenek Haitinak. Ilyen szlogenekkel, hogy "nekünk itt NL-ban egy kicsivel kevesebb sót teszünk az ételünkbe, ott viszont az embereknek az az összeg egy életet jelent" - és hogy emiatt a jóléti nyugatnak segítenie kell. Annyira érdekes ezt látni, ahogy Hollandia önmagát jóléti nyugatnak definiálja. (Ami így is van, de érdekes ezt a tudatosságot látni). Szóval csak azért néztem az egészet, mert érdekelt, hogy mennyi jön majd össze. Nos, 83.5 millió euró. Nem tudom, hogy az olvasó mennyire van képben, én minden nap számolom még át az eurót a forintra a fejemben, szóval ez baromi nagy összeg!!!!! Szinte hihetetlen, igen, az átlag holland felemelte a telefont és az átlagos felajánlás összege ilyen 100 euró körül volt. Az nagyon durva, itt megtehetik az emberek, hogy családonként ennyi pénzt erre kiadjanak, feláldozzanak. Ami hozzáteszem, tök szép dolog. Hihetetlen... ez az összeg amit összedobott tegnap este Hollandia, 21 milliárd 710 millió forint átszámolva, Haitinak az újjáépítésére !!! Nem semmi eredmény, azt hiszem, és ilyenkor büszke vagyok a hollandokra, nagyon büszke. Akit érdekel az itt megnéheti a mai holland hiradót, amiben erről van szó. Érdekes egyébként, direkt figyeltem, hogy az elmúlt napok hiradóiban (mert mindig megnézem a magyar és a holland hiradót is, ha tehetem, - a magyart online) szóval az itteni hiradókban ennek az őrült nagy katasztrófának sokkal több időt szenteltek, vagy legalább átlag egy 10-15 perces riportot a félórás hiradóban! A Haitin lévő állapotok sokkal több figyelmet igényelnénak szerintem a magyar hiradóban is, az egyperces kis riportok láttán én eléggé felháborodtam, hogy mi az, ami főhír nálunk... Otthon nálunk nem erről van szó, hanem csak a szenzációról, ha megmentenek egy 9 napja a romok alatt lévő még élő embert. Szerintem ez szomorú, hogy az otthoni médiában mi az, ami bekerül a fókuszba, így párhuzamosan nézve eléggé ordítóak a különbségek.

Ezen felül van nagyon jó hírem is, tegnap megkaptam az állást, aminek az elmúlt hetekben a több körös interjúin voltam. Nagyon izgalmasan hangzik, komoly rendes pozíció, nem bevándorlók által ellátott munkakör, hanem sokkal normálisabb munka, de mégsem egy üvegkalitkás irodaházas, menedzserrrrr-tudatú, orrfenhordós banda, akik alkotnak egy Magyraországon oly gyakori jelenségként előforduló, önmagukat az egekig magasztaló nagyon divatos huszonéves emberekből álló munkakörnyezetet, egy gazdaságis levegőjű multi borzalomban. Nem, ez nem ilyen, hanem egy kreatív és dinamikus társaság, egy kimondottan szimpatikus és nekem való légkörű helyen. A kollégáim mind hollandok lesznek vagy skandinávok. :))) És ugyebár belecsöppenek a televíziózás világába. Ami roppant izgalmas. Talán a bölcsészkedés mellett ezzel valami tapasztalatot is szerzek majd és irányt adok az irodalomelemezgetős-de-megélni-belőle-azt-nem-lehet eddigi életformámnak. Kőkemény lesz, heti négy nap, szerda-csüt-pént-szombat, ingázással Leiden és Amszti között, de ez jó lesz, komoly munka, megint mellé egy szakdoli, huhuuu, nem aprózom el most sem a dolgokat. Nagyon örülök, és hálás vagyok a lehetőségnek. Másfél héten belül kezdek, februárban, csupa-csupa izgalom és móka és kacagás. A legjobb az egészben, hogy Amsti kikötői negyedében, északon van a hely, és ezért komppal kell naponta negyed órát oda és majd vissza utaznom, át a vizen, hihetetlen látvány! :) A kompból láttam egy régi szovjet tengeralattjárómaradványt is, amit nem tudom, hogyan állítottak oda, de nagyon érdekes látvány. Főleg, mert rengeteg madár fészkel rajtuk, és vicces, ahogy a holland tengeri nagy madárpopuláció a rozsdás fekete fémelemeken éli életét. Majd nyomok fel képeket. Noh, ezeket a jó híreket akartam itt megírni. Majd nemsokára rakok fel update-eket a szobámról is.