új fejezet

Régen írtam bejegyzést. Ez sokmindennek köszönhető, főleg a leideni stressznek és a november végi/december eleji egyetemi bekeményítésnek. Azon a két héten lenyomtam 2 hatalmas (!!!) egyenként több, mint 45 perces prezentációt, egy háromórás didaktika vizsgát, aminek a végén úgy éreztem magam, hogy egy tank sétált át az agyamon, aztán ezen kívül a szokásos készülés, riportolás és beadandók. Mindemellet a szobakeresési őrület a tetőfokára hágott, ugyanis januártól mennem kellett a Hogewoerd-i szobámból. (Csak úgy zárójelben hozzáteszem: Hála az égnek!!!)

Borzasztó nehéz a szobakeresés, ha az ember nem egy minimum 180 centis, szőke, 20 éves, Quintusos, vagy Augustinusos, vagy Minervás lány... Ugyanis a legtöbb koliba hospiteeravond-ot, azaz ilyen hospitálós, megnézzük-és-kivesézzük-a-szerencsétlen-szobakereső-diákot-estet tartanak. És az embernek esélye sincs bekerülni így egy olcsó, hollandok által lakott koliba, ha a fenti paramétereknek nem felel meg. Én egyiknek sem teszek eleget, úgyhogy ne csodálkozzon senki, hogy olyan kb. harminc szobahirdetésre küldött reakciómból olyan két vagy három válasz érkezett, azok is elutasítóak. Egy helyre meghívtak még novemberben, amiről részletesebben be akartam számolni. Egy Augustinus-ház volt. Huhh, igazi culture shock az, amit az ember egy ilyenen átél. 10 bennlakó diák meghív 10 jelöltet egy meghirdetett szobára, és amíg a 10 már bennlakó diák magát seggrészegre issza, hülyébbnél hülyébb és néha megalázó kérdéseket tesz fel a 10 jelöltnek. Például, Mitől lesz a koli több az jelenlétedtől/mit nyújtasz a közösségnek? vagy Milyen attrakciót, speciális "mutatványt" adsz majd elő a karácsonyi vacsorán? vagy Milyen koncepciós party ötletet javasolnál a következő Augustinus buliba? vagy Te is tag vagy már? vagy Mi a kedvenc állatod és miért?... Inkább nem is részletezném, annyira szánalmasnak tartom az ilyen jellegű, egyetemi gólyatáborokat idéző szelekciós kérdéseket. Könyörgöm, egy szobáról van szó, ahol az ember alszik, és jó esetben spontán (!) barátkozik a lakótársakkal. De persze az ilyen házakban olcsó a szállás, sokkal olcsóbb, mint a nemzetközi diákos kolikban. Arról letettem, mert nem akarok nemzetközis emberekkel élni (ott nem fejlődik a hollandom) és eleve ott nemzetközi is az árszínvonal, és én nem vagyok hajlandó 70%-kal többet fizetni egy koliszobáért, mint egy holland diák a holland kolikban...

Szóval az ilyen holland diákegyesületes XYZ-Házakba való költözésről lemondtam. Kétségbeesve kerestem tovább azért, és az utolsó héten karácsony előtt, mielőtt jöttem volna haza látogatóba, megoldódott a probléma egy nagyon szimpatikus koliban, a Vrijheidslaan-on. Hollandok között, kicsi a szoba, sőőőt, elég kicsi, olyan 11 - 12 m2-re saccolom, de nekem tökéletes lesz. Ami a legjobb: emberek lesznek mellettem és körülöttem. Nem fogok ordítani remélem többé a leideni magánytól. A folyosón tízen laknak, fele fiú/fele lány, kedves és szimpatikus társaság. Nem tartozik a koli sehova sem, ami a diákegyesületeket illeti, és elég nyitottak ők itt a hatodik emeleti folyosónkon, hogy befogadjanak egy embert, aki nem szőke, nem 180 centi, nem 20 éves, nem holland...

Igazán nagyon örülök az új helyemnek. Tegnap át is költöztem végre, hatalmas munka volt. C szülei segítettek autóval, aztán el kellett menni az IKEÁba is, bevásárlást tartani, mert a szoba sajnos bútorozatlan, azaz helyesbítek: van benne egy rozoga barna legalább 30 éves hűtőszekrény, és az embernek az az érzése, hogy még a vasfüggöny mögül csempészték át ide. Noh de a viccen kívül, sajnos nagyon hangosan működik, és ha egy 12 m2-es szobában egy ilyen hűtővel kell aludnod, az nem éppen a kellemes kategóriába tartozik. Hajnali 2-kor nem bírtam tovább és kihúztam a konnektorból, nem törődve azzal, hogy megromlik a doboz tej, ami benne van. Ja igen, ettől amúgy sem kell rettegnem, mert hogyha a tejet a padlószőnyeg közepére teszem le, akkor sem romlik meg, mert a szoba jéghideg itt is. Azaz, nem jéghideg, hanem olyan 15 fokos, dehát abban nem lehet rendesen aludni, a hollandoknak meg úgy látszik lehet... nekik ez a normális. Mert január 4-e van, és minusz fokok röpködnek odakint, de éjszaka a koliban lekapcsolják a fűtést központilag, éjfél és reggel 7 között nincs fűtés. Sehol. A hollandok erre azt szokták mondani, hogy "dehát úgyis csak hidegben lehet finomat aludni"... pfff... Nekem a 20 fokban lévő "hidegbenalvás" a tökéletes, de ők a 20 fokot már leszaunázzák, és nekik a 15 fokos alvás a kellemes hideg, a 20 fok az már a kánikula. Hát komolyan mondom, grrr... Muszáj lesz vennem ilyen hősugárzót. De pont most adtam ki egy csomó pénzt új bútorokra, még úgyis, hogy a legolcsóbb darabokat pásztáztam végig a szememmel. De muszáj volt. Hát igen, sajnos ez itt így szokás, hogy a koliszobák nagy része bútorozatlanul áll. Holnap jönnek megint C szülei, és segítenek nekem összeszerelni a két könyvespolc-szekrényt, az íróasztalt és a széket, és berendezni a szobát. Most perpillanat a dobozhalmok felett ugrálva lépkedek a padlószőnyeg-szigetek között. Kellemes :) De a szoba amúgy tök jó, sárga a fal, bordó a padlószőnyeg és bordó a függöny. Meleg színek. Ez fontos. Ahh, de még rengeteg mindent kell vennem, bele sem merek gondolni (szemeteskosár, fogas, akasztók, konyharuha, tálak, hosszabbítók, még vagy két lámpa, és a többi, és a többi apróság, ami egy üres szoba otthonossátételéhez kell). Ja, és apropos, csak úgy megjegyzem: ez volt a hetedik költözésem bő egy év alatt. Azért ez eléggé durva és embertelen és már elegem van.

Örülök, hogy újra itt vagyok Hollandiában, így karácsony után. Ez a karácsony életem legszörnyűbb élményei közé fog tartozni. Sokat tanultam azt hiszem. Ezért is írtam a címben, hogy egy új fejezetet szándékozok kezdeni. Ezzel az új szobával, ezzel a költözéssel és atmoszférával, és remélhetőleg egy új állással, ami kilátásban van, de többet nem árulok el még róla. Legyen annyi elég, hogy ma voltam interjún, és nagyon jó volt. A lényeg: 2010-ben megszületik egy még az eddigieknél is erősebb Etus. Punktum.

Noh, még egy apróságot a végére, ami annyira finom kis részlet, hogy nem maradhat ki. Az új koli kiesik a centrumból, a napi biciklizéssel töltött percek száma így meg fog minimum három-négyszereződni. Ami nem baj, jót tesz. Igen, jót tesz ez, de nem akkor, hogyha az ember jéghidegben, netán hóban kell, hogy tekerjen. Ma történetesen szakadt a hó. Meglepő, mert itt nem szokott megmaradni, hát ez most megmaradt. Utána enyhült az idő, és a hószakadást felváltotta ilyen esős-havas nedves trutyi, ami hullik fentről. Így estére szépen ez ráfagyott a frissen esett hórétegre és mostanra Leiden egészét, az összes aszfaltot jégpáncél borítja. Jöttem én már le a Szemlőhegyről jeges úton a kerítésekbe kapaszkodván, araszolgatva, de akkor két lábon voltam, most viszont két keréken vagyok. Ami huhuhuuuu, életem egyik legizgisebb élménye. Nem tudom, próbáltátok-e valaha, milyen érzés jégen biciklizni. Nem a normális jégre, hanem az ilyen ónos esős úton rögösre odafagyott buckás jégre gondolok. Kvázi életveszélyes. És persze nekem ma este be kellett mennem a centrumba, átadni a csajszinak a kulcsot, akitől a Hogewoerd-ot béreltem, mert ma este jött haza. Ilyen trutyi időben nem volt kedvem 40 percet sétálni, ezért bicajra ültem. Muhahahahhaa... nem akarom leírni mekkorát estem az aszfalton. A kormány egyszer csak úgy döntött, hogy jobbra kicsúszik a kezem közül, olyan gyorsan, mintha valaki kirántotta volna a biciklit alólam, szó szoros értelemben kicsúszott alólam a kerék, azaz oldara dőltem, brutális volt. Szerencsére nem jött utánam autó. Na az lett volna a brutális. De még egy kicsit ültem a jégen, mert a hátsómra pottyantam, ami nem kellemes érzés. Sőt kimondottan fájdalmas. De ez van, edzem magam. Ezek után nem mertem felülni a bicajra és toltam inkább magam mellett, így haladtam. Mondanom sem kell, így is majdnem elestem két lábon. Én ilyen hatalmas egybefüggő jégtükörré fagyott aszfaltvárost még nem láttam soha. Képzeljétek el a legszörnyűbb ónos esős élményeteket és szorozzátok be 100-szal. Komolyan, ilyet még nem pipáltam, ahogy toltam a bicajt láttam, hogy sokan a hollandok közül tolták a bicajukat szintén maguk mellett. És ilyet ritkán látni, hogy egy utcányi biciklista hollandus az őrült süvítés helyett tolja a bicajt maga mellett. Hahaha, valahol nagyon vicces látvány volt.