Dolgozó nő

Elindult a február és elindult egy új szakasz... a kőkemény igénybevétel szakasza. Amsztiban dolgozni és Leidenben lakni és tanulni nem egyszerű dolog. Ahhoz, hogy beérjek a munkahelyemre reggeli 6-kori kelés szükséges. Aki ismer, az tudja, hogy az ilyen nagymacska-félék módjára - oroszlááán - imádok sokáig aludni, és emiatt a hajnali kelés nekem borzasztó nagy teher... És akkor több, mint másfél óra csak beérni. Fél óra ki a Leiden Centraalra, ott nyomok magamba intravénásan egy kávét, aztán fél óra durván fel a vonattal Amstiba. A vonatablakon kitekintve koromsötét éjszaka van, kicsit pirkad már Amsti irányába, a Sloterdijk ronda épületei már egészen sötétkéken kivehetőek... a vonaton síri csend honol, egy-egy ingázó, dolgozó holland ember horkanása zavarja meg a csöndet. No meg amikor ordít egyet a kalauz: "Dames en heren, uw vervoerbewijs, alstublieft" - egyszerre riad fel több tucat horkoló jóltáplált aktatáskás hollandus. És akkor olyan nyolc felé megérkezik a vonat a sötétkék-ködös, csípősen hideg s nyirkos levegőjű álmos pályaudvarra. Hideg van, és érezni a víz illatát, ahogy a komp irányába indulok. Mert igen, az Amsterdam Centraalról még be kell jutni a melóba komppal, arra szintén számoljunk durván fél órát, várakozással együtt. A kompok mellett süvít a szél, a fedetlen fejű lengeszoknyás biciklisták hordái meg szépen felsorakoznak a kompra várva. Egy bevándorló muki a kezembenyom egy Spits-t, ilyen helyi metró-újság, jó lesz a kompon olvasgatni.

A héten csak kapkodtam a fejem, úgy ömlött rám a sok új információ... Mondanom sem kell, minden, ami a betanítás része a dolgoknak, de minden és minden, hollandul történik körülöttem. A betmutatkozás, a HR, a főnököm, a körbevezetés, a kollégák, minden!! Nagyon nehéz fáradtan 8 órán át koncentrálni, ráadásul nem az anyanyelveden. Rámtört, hogy nagyon hiányzik, hogy magyarul beszéljek. Főleg tegnap (mert szombaton is melózom, mert élő adás van, ilyen gyerekműsor), tehát bent kellett lennem, és az egyik amúgy nagyon szimpatikus kolléga csajjal beszélgettem a szünetben. Nagyon kedvesen érdeklődött a "szláv nyelvek felől" meg az elején még azt is kérdezte, hogy mióta is lakom itt és mióta nem "Bulgáriában"? Arghhh, ilyenkor - mert tök jószándékú a csaj - nem reagálok, csak kedvesen a válaszomban kihangsúlyozom, hogy fél éve nem vagyok már Magyarországon. (A hollandban a két szó, a Bulgarije és a Hongarije nagyon hasonlóan hangzik, szóval nyilván emiatt nem jegyezte meg). Vagy amiatt, hogy nem figyelt oda, és valójában fingja sincs Közép-Európáról. És hangsúlyozom, egy nagyon szimpatikus kolléganőről van szó. Szóval ez ilyen általános jelenség, hogy az emberek itt "Nyugaton" magukra öltöttek egy ilyen fajta leszarom azt, ami tőlem keletebbre van mentalitást. Persze nem mindenki, de nagyon-nagyon rossz érzés ez, mert hihetetlen mennyiségű értékes dolog hiányzik nekem, amiről ez a csaj még csak nem is álmodott. Másfelől meg igen, annyira máshogy működik ez a világ itt. Nagyon nehéz, olyan mintha két énem vagy két felem lenne, két világgal, és itt a magyar felem küzd, hogy megértsen és megértessék, Magyarországon meg a holland felem tapasztalata tiltakozik a dolgok megszokott menete ellen. Fura és ez az in-between pozíció nagyon megnehezíti az ember életét. De hát kinek könnyű...

A munkáról meg, nagyon érdekes látni, hogyan készülnek a műsorok, meg az egész folyamat, de főleg az az érdekes, amikben eltér ez attól, ahogy egy budapesti irodában léteznek az emberek. Fura, hogy a hollandok egyáltalán - vagy alig páran közülük, de nagy általánosságban elmondható, - nem esznek meleg ebédet. Senki szinte nem eszik meleg ebédet. Ez a fogalom itt nem létezik. Kantin persze van, de a legtöbben oda se mennek le, hanem a számítógépük mögött bevágnak két szendvicset, és csinálják tovább a feladataikat. Az ebédszünet pihije annyi, hogy amíg a pofazacskójukban épp egy falat aprítódik, nem valami táblázatot, hanem épp az aktuális híreket olvassák egy pár percig.

Ha az ember úgy dönt, hogy lemegy a kantinba, akkor is, meglepő, amivel találkozik. Csak egy fajta leves van. Ezen kívül ki van téve sokféle zacskós kenyér, amiből mindenki vesz egy-két szeletet. Van nagyon sokféle magos-színes, barna, fehér, érdekes formájú zsömle, azt is lehet venni. És, ez a hihetetlen része, szeletenként előrecsomagolt felvágott, vagy sonka. Egy szerencsétlen szelet befóliázva, és bevonalkódozva. Ugyanez a sajttal. Szeletenként lehet megvenni az általad összeállítandó ebédszünet-szendvicsedbe. Persze lehet kapni ivójoghurtot is, meg rengeteg tejet is, sokfajta kiszerelésben. Mindenki, aki holland, természetesnek veszi, hogy ebédre eszik egy szendót meg egy pohár tejet. Esetleg elrágcsál mellé egy paradicsomot is. Hihetetlen. De ha ez nem tetszik keletről érkezett leányunknak, aki a Duna Távörben megszokta, hogy kényelmesen, ráérősen hatalmas választékból a kollégákkal meleget ebédel, van itt azért kérem szépen "napi menü" is: ez azt jelenti, hogy egy melegnek kikiáltott dolog azért előfordul. De persze ne főzelékre, tésztára, vagy valami egytálételre gondoljunk, neeeem, hanem valami melegszendvics-félére... Egyik nap volt Foccaccia, (ilyen melegszendvicsre hasonlító méretű tésztás cucc, belesülve sajttal és ilyesmivel), másik nap volt egy előrekészített szendvics, melyben a "meleg menüjelleget" csupán a sült csirkemell szolgáltatta. Aztán volt egyik nap meleg étel gyanánt krokett - nah, ez ilyen húspépes rolád, amit szintén kenyér közé téve nyelhet le a szerencsétlen, melegételre áhítozó dolgos ember.

Szóval katasztrófa. Most értékelem én igazán a "postás éttermet" meg a jó magyar menzát, basszus, hiányzik nagyon, és nem csak a kacsacomb - magyar módon elkészítve, mert itt apropó, többször már megszívtam, mert véresen rakják eléd, ha kacsát kérsz, az éttermekben, mert itt mindent "rozéra" sütve szeretnek ezek a népek itten... - szóval hiányzik sok-sok-sok minden, és nemcsak a drága dolgok, kacsasült vagy kolbász vagy téliszalámi, de a grízes tészta is vagy egy jó kelkáposzta-főzelék... Hmmmm, egy tányér grízestésztáról álmodom, előtte egy adag gulyáslevessel.... Vagy előtte mondjuk egy igazi húsleves, olyan magyar módi... ajjjj, mindjárt sírok.

És az hiányzik még, hogy ne gyomorgörccsel kelljen ennem, ha arra gondolok, hogy cicamica kollegina már lenyomta a sajtosszendóját, és mennem kell vissza, mert az ebédszünet egy morzsányi idő... Mert itt nagyon hatékonyak, nagyon dolgosak, melózás folyik, komolyan, minél nagyobb időhatékonysággal. Viszont, ami meglepő, és nem mulatságos, az az, hogy a menza sokkal olcsóbb, mint otthon. Én mindig eszem az egy létező levesből és a "meleg" krokettből, hozzá két szelet kenyér mondjuk meg egy "üccsi" és ez így 3 euróra jön ki kb, vagy ennél is kevesebb... Próbáljon meg bárki, aki ma Magyarországon egy multinál dolgozik, ebédelni 3 euróból a menzán... hahaha!!! A magyarok vérét elszívják a menzás árak, kajajegyekből emlékszem mennyit hagytam ott étkezésenként... itt viszont az arányaiban és munkafeltételeikben sokkal jobb színvonalon tartott alkalmazottak feleannyiért ebédelnek. Ezen felül a folyosón van gyümölcs ingyen kitéve, mindenki vehet, és naponta annyit ihatsz amennyit akarsz, minőségi kávét vagy teát. De nincs kávézó, ahol órákat csacsognak a dolgozni nem akaró alkalmazottak, mint az otthon történt általában... Itt a nespresso automata karnyújtásnyira van mindenkitől, amit miután kinyomtál magadnak, (ingyen, igazi tejhabbal, mmmm) szépen visszakotródsz dolgozni. Teljesen más tehát a munkahelyi kultúra, az emberek hozzáállása, és maga az itteni munkamorál, környezet, felszereltség is. Mondhatni összehasonlíthatatlan.

Van még egy csodás dolog: hatalmas terasz van, ahová az ember ha kilép rágyújtani, egész Amsterdamot belátja!!! Olyan oltári a panoráma, hogy az egyszerűen leírhatatlan. Nekem szó szerint földbegyökerezett a lában azon a teraszon. Rögtön a nagy vizet, az IJ-t látni, és mögötte ott az A'dam Centraal, és mögötte a templomtornyok, a felhőkarcolók, a hajódokkok, a düledező házak körvonala... Ellátni egész Amsterdam Zuid-ig, a Rembrandt-torenig, stb... pedig a város totál északi részén áll az ember. Az orrod előtt meg egy hatalmas régi vitorláshajó, egy palacsintázós-étteremhajó, egy hajó-szálloda és egy kiöregedett leláncolt háborús tengeralattjáró. Rajta sirályok székelnek, a szó mindkét értelmében. Melletted meg ilyen hatalmas hajóépítési daruk törnek az égbe. Monumentális vasdarabok látványa... ugyanis ez a rész a régi hajógyári része Amsterdamnak. Az egészben az a szimbolikus, hogy annak idején 2007-ben Angeláékkal a Konninginnedag előnapján, ugyanitt voltunk egy underground hajógyári reggae-partyn... a party ugyanott volt, ahol a mostani munkahelyem!! Megjegyeztem a reggae-party gyártelepének az utcanevét, mert anno rossz kompra szálltunk, és keringtünk az Északi részen rengeteget, míg megtaláltuk a partyt. Egész Amsterdam Noord ugyanis ilyen gyárias, kicsit lepukkadtabb városrész. De jön felfele. Anno még arról az ominózus reggea partyról csináltam is egy minimál bejegyzést még 2007 áprilisban. Vicces, nagyon vicces, hogy anno ugyanott voltunk, hihetetlen atmoszférájú raszta-bulin, egy hajógyártelepen, és jamaikaiaktól ilyen kókuszrizses frissítőt vettem csemegének, és mindezt ugyanott, ahol most dolgozom. Szó szerint, egyetlen kőhajításnyira van a party és a munkahelyem épülete, talán egy parkolónyi terület választja el a kettőt egymástól. Be is kell ide tennem az anno akkori, majdnem három évvel ezelőtti party képeiből egyet a régi önmagamról, hogy illusztráljam a munkahelyem terepét... mert ugyanitt kezdődött el az akkori Amsterdami Aranykor... annyira fantasztikus volt az a periódus, három éve, azokkal az emberekkel... és ott, a Neveritaweg-en indult minden, ahol ez a party folyt, és most ez az ominózus daru ugyanúgy mindennap a munkahelyem teraszáról az arcomba nyomja hatalmas vasdarabjainak látványát. A látvány kikerülhetetlen... Mint egy élő mementó, olyan ez a daru nekem tehát... emlékeztet szüntelenül arra, hogy ki voltam akkor, három éve, és most ki vagyok, hogy most hol vagyok. Fizikailag ugyanabban az utcában, ugyanazon a helyen... és közben mégis mennyire más az egész, más a helyzet, más vagyok én is. Ez a daru nekem egy mementó, egy szimbólum, hogy nem véletlen vetett vissza ugyanoda az élet, hogy gondolkozzam azon, mit-miért, s hogyan... És főleg hogy ki is ez az Etelka itt táncolva valami hihetetlen légkörű buliban, raszta emberekkel, gyári graffitis háttérrel, rengeteg decibellel üvöltő reggae zenével, a meleg áprilisi kókuszrizs illatú levegőben... Anno a munkahelyem épülete még nem is állt itt... Csak annak az "underground" bulinak a régi telepe melletti gyárába költözött, és azt alakították át irodának. Szimbolikusan élem meg az élet ilyen apró, nagyon finom mozzanatait, ezeket az apró jeleket, melyek jelzik nekem, hogy nem véletlen, amiért egy életút bizonyos irányban halad. Szóval ez a kép majdnem három éve készült, 2007 áprilisban, ugyanott, ahová most munkahely formájában vetett az élet. Érdekes, akkor ez a hely a felszabadult Etus megszületését jelentette, azt az Etust, aki élvezi az életet, most pedig itt dolgozom, egy teljesen más életszakaszban.

Leírhatatlan egyébként az érzés, amikor amúgy is komppal kelek át reggel és este az északi oldalra, majd onnan vissza. Olyan 10-15 perc a kompút (és ingyenes!), hihetetlen a látvány... majd igyekszem fényképezőgépet vinni magammal, és egyszer ha süt a nap (ha egyszer az életben megérem, mert elegem van a szürkéből, a hidegből és a ködből!!!!) szóval ha egyszer végre sütni fog a nap, akkor lefényképezem ezt a látványt, hogy friss, up-to-date fotókkal is szolgálhassak majd.

De most a végére még valami egészen mást. Óh, kéremszépen: ne merje szidni senki a BKV-t!!! Itt, Hollandiában az ember megtanulja értékelni az otthoni szolgáltatást. Lehet hogy a járművek és szerelvények itt átlag öt évesek nem pedig harmincöt, de mégis, a menetrend egy katasztrófa, ami például a buszokat illeti!!! Otthon soha nem kellett mondjuk fél órát vagy egy kerek órát várnom a jéghideg szélben egy buszra, mert a menetrend szerint fél óránként vagy óránként közlekedik. Otthon azért átlag 5 percenként jön egy bármilyen jármű, max 10 perc várakozástól már fel szokott háborodni a budapesti utas. Nah, itt ez nem így van. Meg kellett tanulnom a buszmenetrendet, mert reggel fél óránként van egyetlen egy. (És nekem ugye hajnalban ki kell jutnom a Leiden Centraal-ra...) Szombat reggel viszont nem félóránként, hanem másfél óránként megy a busz. Ami azt jelenti, hogy a szombati munkanapon, amikor is amúgy is nagyon korán be kell érnem, mert élő adás van, szóval akkor muszáj bicikliznem az állomásra, fél órát, hóban fagyban, nyirokban, esőben, brrrrrrrr... Borzasztó!!! Persze itt mindenkinek vagy van autója, vagy ha nincs akkor mindegy, hóban fagyban biciklizik. A hollandoknak ez nem gond, sapkát sem vesznek fel itt télen az emberek. A fejek olyan 2%-án szoktam sapkát látni. És a biciklisek fején is ez az arány... őőőrület. Hát én szeretek bicajozni, de hajnal fél hétkor csípős szélben nyirkos csontig hatoló hidegben nem vagyok hajlandó 25 percet - fél órát biciklizni az állomásig. Nem és nem, úgyhogy maradt a menetrendmagolás. Szombaton meg muszáj lesz biciklizni, mert a reggeli hetes első busz nekem nem jó, a következő meg fél kilenckor van... Szóval muszáj lesz bicajozni az állomásra szombatonként... Lélekben készítem magamat...... A legrosszabb az volt, amikor este fél nyolckor megérkezve vártam a visszabuszt, hát basszus, pont elment, és 30 percet fagyoskodtam... grrr!!! Következmény: csúnya megfázás. Jó szarul is vagyok, de az ember az első hetén nem jelenthet beteget, tehát tisztességesen lenyomtam a hetet. Mondanom sem kell, 13 éves korom óta nem fordult elő velem, hogy este 10-kor édesdeden aludjak, de az elmúlt napok tanulsága az, hogy bezuhanok az ágyba már olyan fél 10 felé. Nagyon-nagyon durva.

De ha szidtam a holland buszokat, akkor engedményt kell tennem: a holland vonatok fantasztikusak. Tiszták, másodperc pontossággal indulnak, ha előfordulna mondjuk a köd vagy ilyesmi miatt olyan 2 vagy 3 perces késés, a vezető bemondja a tisztán érthető bemondókészülékbe a vonaton, hogy elnézést a kellemetlenségért, késni fogunk 2 percet, igyekszik Hoofddorp után behozni a lemaradást. Vagy ha valami miatt is le kell nagyon lassítania a vonatot a vezetőnek, netán a síneken megállítani, akkor pár másodpercen belül azonnal bemondják az okot. Hogy mondjuk áll előtte egy szerelvény és nincs hova begurulnia az állomáson, egy kis türelmet. SZóval bármi ilyesmi, és nem az van, hogy az ember csak kapkodja a fejét, hogy mi is történt, meg időre menne... Itt legalább tudja, hogy mi van, és tudni lehet, hogy sokkal kiszámíthatóbb a vonatközlekedés. Szóval az itteni vonatok miatt nagyon meg vagyok elégedve, tényleg negyed óránként fel lehet egyre pattanni Amsti felé, és pikk-pakk ott van az ember. A peronokon még ilyen melegítő póznát is kitettek a fázós várakozó utasoknak, olyat, amilyet az ember kávézók kültéri teraszain szokott látni. Ez nagyon jófejség, mindig beállok oda. De persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon...iszonyatosan drága a vonatjegy. Az a rossz, hogy a kedvezménykártyát reggel nem is tudom használni, mert munkanapokon csak 9 után érvényes. Tehát marad a teljesáru szörnyen drága jegy. De sajna ebből a szempontból nem nagyon különbözünk, már otthon is förtelmesen drága a vonatköltség. Na jó, ennyit erről mára. Megyek meginni a teámat, mert szarul vagyok.

ismét egy bejegyzés

Az elmúlt napok s hetek rengeteg mindennel teltek, szóval csak most vettem rá magam az írásra. Először is beteg voltam, ilyen hasi vírus volt hányással s lázzal, pont mikor beköltöztem az új helyre, azután pár nappal... El is mentem az orvoshoz, ahol kipengettem 50 eurót azért, hogy megnyomkodja a hasamat és kapjak egy hányás elleni gyógyszert. Olyan sokat nem segített igazából, hanem csak az, hogy kifeküdtem a bajt, az igazi segítség a kicsi lelkem megnyugtatása volt, hogy mégis egy orvosi rendelőben voltam. A doki rendes volt, még vérvételre is elküldött, de minden rendben. Érdekes, itt is kapsz beutalót, és át kell másznod a város túloldalára, hogy levegyék a véredet, aztán napokig tart az eredményre várakozás, amiről aztán telefonon érdeklődhetsz. A nevemet persze nem tudták leírni helyesen, amin csak nevetek, de mondjuk a biztosítómmal szeretném megtéríttetni az orvos költségét, ezért a számlát, amin rosszul szerepel a nevem,elküldtem a biztosítónak, de lassan 2 hete egy mukkot sem hallok felőlük, nemhogy utalnák a térítést... Szóval lehet, hogy mégsem olyan vicces, hogy elírták a rendelőben a nevemet! Grrrr. Nah de ez mindegy, csak bosszantó egy kicsit.

Nagyon jó volt viszont tapasztalatnak ez a betegség, hogy megismerjem a többieket, akik a folyosómon laknak. Szinte mindenki, akivel összefutottam a folyosón, nagyon kedves volt és segített, a kezembe nyomtak ilyen kis rágcsa-kekszet, hogy az könnyen emészthető, az egyik lány kamillateát hozott nekem, a szemben lévő srác, Wouter, megszervezte, hogy bevásároljanak nekem, amit akartam, szóval nagyon szimpatikusok, tényleg. És ez tök jó. Egész jól beilleszkedtem ide az elmúlt 3 hét alatt, amióta itt lakom, többször főztem már a konyhában velük, vagy vacsiztam másokkal, vagy punnyadtam a konyhában a kanapén valami gagyi "next topmodel" kiesős műsort nézegetve. Úgyhogy örülök, hogy itt lakom, annak ellenére, hogy néha azt érzem egy óvodába csöppentem. Mert nagyon kedvesek, de mindenki fiatalabb nálam, Wouterék például 20 évesek, hahaha, ami tök vicces, mert kisgyerekek módjára szoktak hangosan zenéthallgatni, és egyebek. De nem hisztizek ilyenkor, erre való a füldugó, nemdebár? Amúgy nem szokott annyira zavarni, lassan megszokom, hogy a hollandok ha beszélnek átlagosan (saccolom) 20 decibellel többet eresztenek ki a torkukon, mint a magyarok. De tényleg, hihetetlen, hogy milyen hangerővel való ordítozás megy itt néha a folyosón, és ők csak lazán kommunikálásnak veszik ezt. Igen, vannak különbségek, de azért nem vészes. És az tényleg nagyon jó, hogy itt emberek vesznek körül, mindig belebotlok valakibe a konyhában vagy a folyosón, és ez jó, mert ilyen családias a hangulat. Remélem ez csak egyre jobb lesz. Majd csinálok fotókat az új szobáról, ígérem, de most lusta vagyok, meg várom azt a napot, amikor szépen süt majd a nap, hogy úgy fotózzam le a fantasztikus, hatodik emeleti leideni kilátásomat...

Ami miatt elkezdtem most írni ezt a bejegyzést, az az, hogy tegnap néztük a tv-ben, volt egy ilyen Haiti-nak való jótékonysági est, ahol holland hírességek, miniszterek, a királynő húga, prinses Margriet személyesen ült több másik híresség között, a telefonvonalak mögött, ahol élőben ment a felajánlások regisztrálása. Közben ment az élőműsor, riportokkal, beszélgetésekkel, showelemekkel, az egész azért, hogy gyűjtsenek Haitinak. Ilyen szlogenekkel, hogy "nekünk itt NL-ban egy kicsivel kevesebb sót teszünk az ételünkbe, ott viszont az embereknek az az összeg egy életet jelent" - és hogy emiatt a jóléti nyugatnak segítenie kell. Annyira érdekes ezt látni, ahogy Hollandia önmagát jóléti nyugatnak definiálja. (Ami így is van, de érdekes ezt a tudatosságot látni). Szóval csak azért néztem az egészet, mert érdekelt, hogy mennyi jön majd össze. Nos, 83.5 millió euró. Nem tudom, hogy az olvasó mennyire van képben, én minden nap számolom még át az eurót a forintra a fejemben, szóval ez baromi nagy összeg!!!!! Szinte hihetetlen, igen, az átlag holland felemelte a telefont és az átlagos felajánlás összege ilyen 100 euró körül volt. Az nagyon durva, itt megtehetik az emberek, hogy családonként ennyi pénzt erre kiadjanak, feláldozzanak. Ami hozzáteszem, tök szép dolog. Hihetetlen... ez az összeg amit összedobott tegnap este Hollandia, 21 milliárd 710 millió forint átszámolva, Haitinak az újjáépítésére !!! Nem semmi eredmény, azt hiszem, és ilyenkor büszke vagyok a hollandokra, nagyon büszke. Akit érdekel az itt megnéheti a mai holland hiradót, amiben erről van szó. Érdekes egyébként, direkt figyeltem, hogy az elmúlt napok hiradóiban (mert mindig megnézem a magyar és a holland hiradót is, ha tehetem, - a magyart online) szóval az itteni hiradókban ennek az őrült nagy katasztrófának sokkal több időt szenteltek, vagy legalább átlag egy 10-15 perces riportot a félórás hiradóban! A Haitin lévő állapotok sokkal több figyelmet igényelnénak szerintem a magyar hiradóban is, az egyperces kis riportok láttán én eléggé felháborodtam, hogy mi az, ami főhír nálunk... Otthon nálunk nem erről van szó, hanem csak a szenzációról, ha megmentenek egy 9 napja a romok alatt lévő még élő embert. Szerintem ez szomorú, hogy az otthoni médiában mi az, ami bekerül a fókuszba, így párhuzamosan nézve eléggé ordítóak a különbségek.

Ezen felül van nagyon jó hírem is, tegnap megkaptam az állást, aminek az elmúlt hetekben a több körös interjúin voltam. Nagyon izgalmasan hangzik, komoly rendes pozíció, nem bevándorlók által ellátott munkakör, hanem sokkal normálisabb munka, de mégsem egy üvegkalitkás irodaházas, menedzserrrrr-tudatú, orrfenhordós banda, akik alkotnak egy Magyraországon oly gyakori jelenségként előforduló, önmagukat az egekig magasztaló nagyon divatos huszonéves emberekből álló munkakörnyezetet, egy gazdaságis levegőjű multi borzalomban. Nem, ez nem ilyen, hanem egy kreatív és dinamikus társaság, egy kimondottan szimpatikus és nekem való légkörű helyen. A kollégáim mind hollandok lesznek vagy skandinávok. :))) És ugyebár belecsöppenek a televíziózás világába. Ami roppant izgalmas. Talán a bölcsészkedés mellett ezzel valami tapasztalatot is szerzek majd és irányt adok az irodalomelemezgetős-de-megélni-belőle-azt-nem-lehet eddigi életformámnak. Kőkemény lesz, heti négy nap, szerda-csüt-pént-szombat, ingázással Leiden és Amszti között, de ez jó lesz, komoly munka, megint mellé egy szakdoli, huhuuu, nem aprózom el most sem a dolgokat. Nagyon örülök, és hálás vagyok a lehetőségnek. Másfél héten belül kezdek, februárban, csupa-csupa izgalom és móka és kacagás. A legjobb az egészben, hogy Amsti kikötői negyedében, északon van a hely, és ezért komppal kell naponta negyed órát oda és majd vissza utaznom, át a vizen, hihetetlen látvány! :) A kompból láttam egy régi szovjet tengeralattjárómaradványt is, amit nem tudom, hogyan állítottak oda, de nagyon érdekes látvány. Főleg, mert rengeteg madár fészkel rajtuk, és vicces, ahogy a holland tengeri nagy madárpopuláció a rozsdás fekete fémelemeken éli életét. Majd nyomok fel képeket. Noh, ezeket a jó híreket akartam itt megírni. Majd nemsokára rakok fel update-eket a szobámról is.

új fejezet

Régen írtam bejegyzést. Ez sokmindennek köszönhető, főleg a leideni stressznek és a november végi/december eleji egyetemi bekeményítésnek. Azon a két héten lenyomtam 2 hatalmas (!!!) egyenként több, mint 45 perces prezentációt, egy háromórás didaktika vizsgát, aminek a végén úgy éreztem magam, hogy egy tank sétált át az agyamon, aztán ezen kívül a szokásos készülés, riportolás és beadandók. Mindemellet a szobakeresési őrület a tetőfokára hágott, ugyanis januártól mennem kellett a Hogewoerd-i szobámból. (Csak úgy zárójelben hozzáteszem: Hála az égnek!!!)

Borzasztó nehéz a szobakeresés, ha az ember nem egy minimum 180 centis, szőke, 20 éves, Quintusos, vagy Augustinusos, vagy Minervás lány... Ugyanis a legtöbb koliba hospiteeravond-ot, azaz ilyen hospitálós, megnézzük-és-kivesézzük-a-szerencsétlen-szobakereső-diákot-estet tartanak. És az embernek esélye sincs bekerülni így egy olcsó, hollandok által lakott koliba, ha a fenti paramétereknek nem felel meg. Én egyiknek sem teszek eleget, úgyhogy ne csodálkozzon senki, hogy olyan kb. harminc szobahirdetésre küldött reakciómból olyan két vagy három válasz érkezett, azok is elutasítóak. Egy helyre meghívtak még novemberben, amiről részletesebben be akartam számolni. Egy Augustinus-ház volt. Huhh, igazi culture shock az, amit az ember egy ilyenen átél. 10 bennlakó diák meghív 10 jelöltet egy meghirdetett szobára, és amíg a 10 már bennlakó diák magát seggrészegre issza, hülyébbnél hülyébb és néha megalázó kérdéseket tesz fel a 10 jelöltnek. Például, Mitől lesz a koli több az jelenlétedtől/mit nyújtasz a közösségnek? vagy Milyen attrakciót, speciális "mutatványt" adsz majd elő a karácsonyi vacsorán? vagy Milyen koncepciós party ötletet javasolnál a következő Augustinus buliba? vagy Te is tag vagy már? vagy Mi a kedvenc állatod és miért?... Inkább nem is részletezném, annyira szánalmasnak tartom az ilyen jellegű, egyetemi gólyatáborokat idéző szelekciós kérdéseket. Könyörgöm, egy szobáról van szó, ahol az ember alszik, és jó esetben spontán (!) barátkozik a lakótársakkal. De persze az ilyen házakban olcsó a szállás, sokkal olcsóbb, mint a nemzetközi diákos kolikban. Arról letettem, mert nem akarok nemzetközis emberekkel élni (ott nem fejlődik a hollandom) és eleve ott nemzetközi is az árszínvonal, és én nem vagyok hajlandó 70%-kal többet fizetni egy koliszobáért, mint egy holland diák a holland kolikban...

Szóval az ilyen holland diákegyesületes XYZ-Házakba való költözésről lemondtam. Kétségbeesve kerestem tovább azért, és az utolsó héten karácsony előtt, mielőtt jöttem volna haza látogatóba, megoldódott a probléma egy nagyon szimpatikus koliban, a Vrijheidslaan-on. Hollandok között, kicsi a szoba, sőőőt, elég kicsi, olyan 11 - 12 m2-re saccolom, de nekem tökéletes lesz. Ami a legjobb: emberek lesznek mellettem és körülöttem. Nem fogok ordítani remélem többé a leideni magánytól. A folyosón tízen laknak, fele fiú/fele lány, kedves és szimpatikus társaság. Nem tartozik a koli sehova sem, ami a diákegyesületeket illeti, és elég nyitottak ők itt a hatodik emeleti folyosónkon, hogy befogadjanak egy embert, aki nem szőke, nem 180 centi, nem 20 éves, nem holland...

Igazán nagyon örülök az új helyemnek. Tegnap át is költöztem végre, hatalmas munka volt. C szülei segítettek autóval, aztán el kellett menni az IKEÁba is, bevásárlást tartani, mert a szoba sajnos bútorozatlan, azaz helyesbítek: van benne egy rozoga barna legalább 30 éves hűtőszekrény, és az embernek az az érzése, hogy még a vasfüggöny mögül csempészték át ide. Noh de a viccen kívül, sajnos nagyon hangosan működik, és ha egy 12 m2-es szobában egy ilyen hűtővel kell aludnod, az nem éppen a kellemes kategóriába tartozik. Hajnali 2-kor nem bírtam tovább és kihúztam a konnektorból, nem törődve azzal, hogy megromlik a doboz tej, ami benne van. Ja igen, ettől amúgy sem kell rettegnem, mert hogyha a tejet a padlószőnyeg közepére teszem le, akkor sem romlik meg, mert a szoba jéghideg itt is. Azaz, nem jéghideg, hanem olyan 15 fokos, dehát abban nem lehet rendesen aludni, a hollandoknak meg úgy látszik lehet... nekik ez a normális. Mert január 4-e van, és minusz fokok röpködnek odakint, de éjszaka a koliban lekapcsolják a fűtést központilag, éjfél és reggel 7 között nincs fűtés. Sehol. A hollandok erre azt szokták mondani, hogy "dehát úgyis csak hidegben lehet finomat aludni"... pfff... Nekem a 20 fokban lévő "hidegbenalvás" a tökéletes, de ők a 20 fokot már leszaunázzák, és nekik a 15 fokos alvás a kellemes hideg, a 20 fok az már a kánikula. Hát komolyan mondom, grrr... Muszáj lesz vennem ilyen hősugárzót. De pont most adtam ki egy csomó pénzt új bútorokra, még úgyis, hogy a legolcsóbb darabokat pásztáztam végig a szememmel. De muszáj volt. Hát igen, sajnos ez itt így szokás, hogy a koliszobák nagy része bútorozatlanul áll. Holnap jönnek megint C szülei, és segítenek nekem összeszerelni a két könyvespolc-szekrényt, az íróasztalt és a széket, és berendezni a szobát. Most perpillanat a dobozhalmok felett ugrálva lépkedek a padlószőnyeg-szigetek között. Kellemes :) De a szoba amúgy tök jó, sárga a fal, bordó a padlószőnyeg és bordó a függöny. Meleg színek. Ez fontos. Ahh, de még rengeteg mindent kell vennem, bele sem merek gondolni (szemeteskosár, fogas, akasztók, konyharuha, tálak, hosszabbítók, még vagy két lámpa, és a többi, és a többi apróság, ami egy üres szoba otthonossátételéhez kell). Ja, és apropos, csak úgy megjegyzem: ez volt a hetedik költözésem bő egy év alatt. Azért ez eléggé durva és embertelen és már elegem van.

Örülök, hogy újra itt vagyok Hollandiában, így karácsony után. Ez a karácsony életem legszörnyűbb élményei közé fog tartozni. Sokat tanultam azt hiszem. Ezért is írtam a címben, hogy egy új fejezetet szándékozok kezdeni. Ezzel az új szobával, ezzel a költözéssel és atmoszférával, és remélhetőleg egy új állással, ami kilátásban van, de többet nem árulok el még róla. Legyen annyi elég, hogy ma voltam interjún, és nagyon jó volt. A lényeg: 2010-ben megszületik egy még az eddigieknél is erősebb Etus. Punktum.

Noh, még egy apróságot a végére, ami annyira finom kis részlet, hogy nem maradhat ki. Az új koli kiesik a centrumból, a napi biciklizéssel töltött percek száma így meg fog minimum három-négyszereződni. Ami nem baj, jót tesz. Igen, jót tesz ez, de nem akkor, hogyha az ember jéghidegben, netán hóban kell, hogy tekerjen. Ma történetesen szakadt a hó. Meglepő, mert itt nem szokott megmaradni, hát ez most megmaradt. Utána enyhült az idő, és a hószakadást felváltotta ilyen esős-havas nedves trutyi, ami hullik fentről. Így estére szépen ez ráfagyott a frissen esett hórétegre és mostanra Leiden egészét, az összes aszfaltot jégpáncél borítja. Jöttem én már le a Szemlőhegyről jeges úton a kerítésekbe kapaszkodván, araszolgatva, de akkor két lábon voltam, most viszont két keréken vagyok. Ami huhuhuuuu, életem egyik legizgisebb élménye. Nem tudom, próbáltátok-e valaha, milyen érzés jégen biciklizni. Nem a normális jégre, hanem az ilyen ónos esős úton rögösre odafagyott buckás jégre gondolok. Kvázi életveszélyes. És persze nekem ma este be kellett mennem a centrumba, átadni a csajszinak a kulcsot, akitől a Hogewoerd-ot béreltem, mert ma este jött haza. Ilyen trutyi időben nem volt kedvem 40 percet sétálni, ezért bicajra ültem. Muhahahahhaa... nem akarom leírni mekkorát estem az aszfalton. A kormány egyszer csak úgy döntött, hogy jobbra kicsúszik a kezem közül, olyan gyorsan, mintha valaki kirántotta volna a biciklit alólam, szó szoros értelemben kicsúszott alólam a kerék, azaz oldara dőltem, brutális volt. Szerencsére nem jött utánam autó. Na az lett volna a brutális. De még egy kicsit ültem a jégen, mert a hátsómra pottyantam, ami nem kellemes érzés. Sőt kimondottan fájdalmas. De ez van, edzem magam. Ezek után nem mertem felülni a bicajra és toltam inkább magam mellett, így haladtam. Mondanom sem kell, így is majdnem elestem két lábon. Én ilyen hatalmas egybefüggő jégtükörré fagyott aszfaltvárost még nem láttam soha. Képzeljétek el a legszörnyűbb ónos esős élményeteket és szorozzátok be 100-szal. Komolyan, ilyet még nem pipáltam, ahogy toltam a bicajt láttam, hogy sokan a hollandok közül tolták a bicajukat szintén maguk mellett. És ilyet ritkán látni, hogy egy utcányi biciklista hollandus az őrült süvítés helyett tolja a bicajt maga mellett. Hahaha, valahol nagyon vicces látvány volt.

Kiigazítás, plusz egyveleg

Az előző bejegyzésem kiigazítást kíván meg. Sajnálom, hogy kibroultam, nagyon mérges voltam úgy totálisan az egész világra, a fűtés miatt és hogy hideg szobában kellett 4 napig kibírnom az életet. De nyilván ez nem a hollandok hibája, nem szabad általánosítanom. Amúgy is, hála az égnek ez megoldódott, a második szerelő, akit kihívattam, megoldotta a helyzetet. Mostmár van tehát fűtés, még mindig nem trópusi meleg, de legalább már újra van 20 fok a szobámban. Azt hiszem, ennél több fokot semmivel nem fogok tudni itt elérni. De nem baj, már csak egy bő hónapot kell a Hogewoerdon laknom, és utána újra költözés, újra édes hajléktalanság. De a szobakeresés folyamatban van, melyek majd megnézni egy helyet a jövő héten, drukkoljatok, hogy sikerüljön. Holland diákok általi koliszerűség, közös helységgel és közös konyhával, remélem ez csupa jót jelent, alkalmat például a szocializálásra... De majd meglátjuk, és persze egyfolytában keresek. Szóval kiigízítás a célja a bejegyzésemnek, még mindig szeretem a hollandokat, nem akarom őket szidni, és örülök, hogy itt vagyok. Sajnos a szerdai bejegyzés a mélypontot tükrözte, a lelkileg legnehezebb napokat éltem át, de ennek most már remélhetőleg vége. Mindig is utáltam a novembert, több okból, szürke, nedves undorító, hideg. De nemsokára jön az év vége, alig várom, végre lesz egy kis szünetem, és ennek a borzasztóan nehéz félévnek is vége lesz.
Időközben konzultáltam a tanszékvezetővel, haladok affelé, hogy meglegyen a témám, ennek például nagyon örülök. Az irodalmas órán eddig elég szépen teljesítettem, habár roppant nehéz még mindig hollandok előtt az órán megnyilvánulni. Lassan azonban oldódik a feszültség, és egyre hozzászólok, véleménytmondok, ami nagyon jó. Szociálisan is egyre oldottabb a hangulat, persze még mindig nincs kiterjedt hálózatom, de nem baj, az a pár ember aki körülvesz, azt nagyon is értékelem. Tegnap voltunk például Olgával Groningenben, mert szervezett oda egy napos kiruccanós programot a HUTAC. A HUTAC az a Huygens-es emberek diákszervezete, szimpatikus társaság. Én is tag vagyok, (mint mindenki, aki Huygens-es), és elmentünk így Groningenbe, városnézegetés, mászkálás, Groningeni Egyetemi Múzeum, ilyesmi volt a program. 1876-ban a Groningeni Egyetemen végzett az első holland nő, aki egyetemi diplomát szerezhetett, a kiállításban róla is szó volt, érdekes. Akkor kezdődött itt a nagy emancipációs folyamat, amire a hollandok annyira érzékenyek és büszkék. Jó volt látni Alette Jacobs szobáját, meg tevékenységét a múzeumban, nagyon tetszett.
Aztán a nap végén egy étteremszerű helyen voltunk a csoporttal, kb. olyan 30-an, akik eljöttünk. Nem sima étterem volt viszont, hanem egy hatalmas, két konyhával is felszerelt helyiség, tele rengeteg friss hozzávalóval. Kisorsolták a neveket, hogy ki miért volt felelős, ugyanis nekünk kellett sok kis csoportban megcsinálnunk a vacsoránkat. Ez tök jó ötlet, így is segítve a csoportos kötelékek erősödését. Tényleg jó volt. Volt aki pizzatésztát gyúrt, volt aki tésztát készített, volt aki a tésztaszószt, volt aki tiramisut, stb... Én a salátáért voltam felelős egy mexikói sráccal együtt, hahaha. Van róla fotó, de nem én csináltam őket, majd ha meglesznek felrakok belőlük. Szóval nagyon jól sikerült a közös vacsora is, és jó tartalmas egy nap van mögöttem, borzasztóan ki is fáradtam. Groningen állati messze van, fenn a hideg északon, Hollandia legészakibb nagyvárosa, a vonatút vagy 3,5 óra hosszú, szóval késő éjszaka értem haza. De nem baj, élmény volt.

Aztán múlt héten itt voltak nálam Móniék, annyira örültem a látogatásnak. Biztos a múltkori kiborulásom is annak köszönhető, hogy egy hét látogatás után hirtelen kiürül az ember szobája és visszapottyan a tanulás valóságába, és a hideg jött ennek a tetejébe, szóval emiatt is érezhettem kutyául magam. De a lényeg, hogy ez most azért jobb, meg a Mónis hét is nagyon jó volt.
Móni drága hozta a jókedvet kis hajlékomba :)))

A hülyeségből én sem maradhattam ki persze - mögöttünk a matrac, melynek felfújása elég vicces volt

Próbájuk felfújni a matracot, biciklipumpával... ajjajj,jó szórakozás az éjszaka közepén, hahaha

És mivel nem sikerült, másnap a benzinkúton kellett megoldást kerenünk, ami nem ment épp zökkenőmentesen, de persze az sem volt semmi a matraccal Leident végigjárkálni :)

Leiden, hogy némi benyomást adjak új városomról

A fények még ennél is szebbek, ha sötétebb van, mert akkor az összes fa fényben pompázik a grachtok mellett

Ez egy tök jó kis kávézó, fenn a V&D áruház tetején, és mivel "igen" magas az épület a többi Leideni házacskához képest, Mr Sirály előszeretettel szokott berepülni az erkélyre, hogy kenyeret kunyeráljon. Vicces, a sirályok egyhuzamban érkeznek, két éve is emlékszem, ugyanezt játszották, amikor először voltam Leidenben. Igen, a sirályok itt már csak ilyenek, mint Magyarországn a galambok

Ez jó ez a kép, Etelka, a manke monnik :))

A jó sok finom söröcske

Kellemes este volt

az elmúlt napok

No jöjjön egy bejegyzés, mert már pár napja magam mögött vagyok, ami a bejegyzéseket illeti. A minap voltam Hágában, mert megvettem egy könyvet, ami csak egy ottani antikváriumban volt beszerezhető. A migránsosórára kellett, a könyvtárból már kikölcsönözték, az Amszterdami Egyetem könyvtárából is, az itteni szabóervinből is, szóval nem volt más hátra, mint valahogy felkutatni, mert itt nem tehetem meg, hogy a feladott irodalmat nem elolvasva lépjek a színre. Szóval tök jó, van itt egy ilyen holland antikváriumokat egyesítő honlap, adatbázis inkább, minden fellelhető, hogy milyen antik könyvet épp melyik antikváriumban és mennyiért lehet megvenni. Csodálatos egy dolog. Szóval a keresett könyvemet Hágában árulták, odatelefonáltam, és időpontot egyeztettem, hogy mikor vegyem át. Mert igen, ez így működik több helyen, hogy nincs bolt valójában, csak szinte virtuálisan van egy gyűjtemény, és az utcáról nem lehet csak úgy odasétálni, csak ha az ember lefoglalja magának a keresett művet és átveszi. Érdekes. A pasi kedves volt, mikor érdeklődtem, mondta, hogy azonnal is átvehetem. Erre mondtam, hogy okker, ott leszek egy óra múlva, mert perpill még Leidenben tartózkodom... (nota bene: Leiden Centraal - Den Haag Centraal vonattal kb. 15 perc).

Szépen a google maps áldott jóságának köszönhetően rittyentettem magamnak egy rögtönzött Hága-cetlitérképet, és belevetettem magam a még soha nem látott városba. Egyedül. Érdekes volt. Úton odafelé végig paráztam, mert nem emlékeztem, hogy a sütőt a szobámban elzártam-e... és a terv az volt, hogy a hétvégét nem itt, hanem Amstiban töltöm, és ugye így egy nyugodt percem sem lett volna az egész hétvégén. Mert Hágából egyenest Cees szüleihez látogatóba voltam hivatalos, és hogy utána este meg majd Amsti. Nah tehát, így mit csinál az ember értelmes lánya?? Egy kerek délután alatt végigvonatozza az egész Randstadot (nota bene nr.2: a Randstad az nem annak a fejvadász cégnek a neve eme utalásban, nem-nem, hanem így hívják a legsűrűbben lakott, és egyben az ország gazdasági szívét képező területet Hollandiában, a Hága-Rotterdam-Utrecht-Amsti által bezárt négyszögben). Nah, szal egész délután vonatoztam én hülye, Leidenből le Hágába, vissza Leidenbe, lecsekkolni a sütőt (ami persze EL VOLT ZÁRVA, megérdemled, te pedantériás Etelka, te!!!) aztán vissza Leiden Centraal, fel Zaandamba (persze ehhez átszállva Amsti Sloterdijknél, és fél órát várni a késő vontatra, péntek esti csúcs ugyebár), onnan Assendelft, és a nap végén Amsterdam. Finom pár óra volt, és én hulla fáradt lettem.


Na, de nem a sütő-elzárási para a bejegyzés lényegi mondanivalója, ez csak egy etusos közbevetés. (És mint olyan, igen, hű vagyok magamhoz, még mindig én vagyok én). Szóval jártam Hágában, és huhh, nah, baromi érdekes hely volt, így elsőre. Nem sokat láttam, de a könyv megvétele után úgy intéztem a dolgot, hogy azért végigsétáljak a Mauritshuis meg a miniszterelnöki épület mellett, a főtéren, meg vásárlóutcán, szóval egy kicsit igyekeztem a várost felfedezni. Hihetetlen érdekes volt, hogy a legrégebbi, patinás, gyönyörű épületek kéz a kézben állnak egymással a legmodernebb üvegkockák mellett. Kicsit kiábrándító érzés lehetne, ha felületesen vennénk figyelemre a dolgot, de nekem tetszett. Valahogy pont az üvegkalitkák hatása miatt tetszette annyira, hogy ez a város milyen történelmi és régi, és histórikus épületekkel és minisztériumokkal tarkított. Pont a modern emelte ki a patinát. Nagyon érdekes volt. Feltétlen visszatérek még ide egyszer - amikor épp nem azon parázom, hogy leégetem-e vajon a leideni lakásomat, vagy nem - és akkor megnézem a Mauritshuis-t is belülről, mert ez mégiscsak botrányos, hogy még nem jártam ott, és nem láttam még élőben pl. a Gyöngyfülbevalós lányt.

De amúgy meg október 31-én tuti, hogy visszamegyek Hágába, mert aznap lesz majd ott a Madurodamban egy nagy össznépi Huygens-es fogadás, az összes emberkének, aki idén ebben az ösztöndíjban részesült. Überkirályság lesz, igazából reprezentatív fogadás, meg beszédet mondanak nagy oktatásügyi fejesek, de tényleg tök jó érzés, hogy majd bemondják a nevem és átvehetem az évkönyvet meg a Huygens-es plecsnit, Hágában, a többi diákkal együtt. Remélem lesz majd lehetőség fontos emberekbe is belebotlani, (hahaha, kis naiv etuska) és lesz majd lehetőségem netvörkölni. Meglátjuk, meglátjuk, csupa-csupa izgalom, móka s kacagás.

És egy hihetetlen hír: megjött a collegekaart-om, azaz az itteni diákom, a könyvtári kölcsönzőjegyem, én ezt nem is hiszem el. Van, hozzáfűzöm majd' két hónapi rettegés, parázás és utánajárás után, hivatalos okmányom arról, hogy az egyetem felvett az állományába. Ez azt jelenti, hogy a tandíjam is befizetésre került, és minden sínen van. Hihetetlen... :D

Na de nem akarok ennyire szarkasztikus lenni, jó ez itt nagyon, holnap megint para migránososóra, igyekszem majd megszólalni, meg a gombócot visszaszorítani a kisetusgyomorban, és értelmesen hozzászólogatni. De eddig tök jól ment, úgyhogy azt hiszem nem vallottam eddig szégyent. Még a heti beadandókat is mindig a deadline előtt sikerült beküldenem. Hétfőn van az óra, és előtte mindig csütörtökön 12.00-ig kell feltölteni a riportodat. Nah, én egyre brutálabb vagyok, az elsőt még a határidő napján 11 óra körül nyomtam fel, múlt héten már fél 12-kor, és most csütörtökön már 11.45 körül... Uuu, remélem érzékelhető a feszültség, muhahhahaha... De eddig mindig rendesen megcsináltam, és a többi hollandus meg nem feltétlenül, úgyhogy abszolút érzem, hogy nem én vagyok itt a leggyengébb láncszem. Ami tök jó.

És ma este újra itt vagyok, a hidegeskedő szobámban. (Szar a fűtés, kéne vennem valami olcsó villanyradiátort, de ez önmagában ellentmondás, mert az ilyesmi nem valami olcsó dolog, de idegesítő a fűtésem, egyszerűen este 11 után kikapcsolják központilag, én nem értem, de hajnalra jégveremmé válik a szoba... Én meg vastag pulóverben alszom. Elegem van abból, hogy én ebben az országban mindig fázom!!! Tegnap is például, amikor Cees egy barátjának a lakásavató buliján voltunk. Az egyik csaj egy fehér ujjatlan trikóban nyomta. Mondanom sem kell, a tejfölszőke bőre csak úgy átütött a pólón. Itt napközben nem megy fel a hőmérő a 14 fok fölé, éjszaka meg intenzíven lesüllyed, esik és fúj. Én nem értem a hollandokat. Ezek nem fáznak. Most vagy én vagyok a hülye, vagy éppen a túl elkényeztetett, a téli lakáson belüli, távfűtésáltali kötelezően 28 fokra beszabályozott, pazarló fűtési kultúránk miatt... gondolom az utolsó a befutó, igen, ki mibe szocializálódik bele. Én csak zokniban tudok elaludni, szeretem a kellemes meleget és a napocskát, közben meg a hollandok meg ahhoz vannak szokva, hogy esőben és szélben bicajozzanak, szinte már a bölcsőben erre szocializálják őket... nyilván, nyilván érthető így a különbség, de ez frusztráló, és nem szeretem, ha hülyének néznek, amiért négy réteggel indulok ki az utcára. De ez van. Azt hiszem soha nem leszek integrált eleme ennek a kultúrának.

A tegnapi parti viszont egyéb érdekességet is felhozott. Mekkora az esélye annak, hogy valakivel, akivel beszélgetésbe elegyedek, eddig tehát ismeretlen holland ember, kiderül róla, hogy van közös ismerősünk??? Nah, ez milyen már??? Tök jó überkirályság!!! Arról van szó, hogy Cees barátja Tessa, pasija Jeroen, neki ismerőse Ivo, és ő Utrechtben hollandszakos PhD-zik, és szatíra órát tart kedves barátosnének, Alexnek :) Mekkora már !!! Ilyenkor úgy tudok örülni, hogy mekkora egy hatalmas (világ)faluban is él az ember, hogy az Albert Luthulistraat-os lakásavató partiján ismerős ismerősébe botlik az ember. Najó. Abbahagyom a nyáladzást, de ez nagyon kellemes kis meglepetés volt.

No megyek vissza olvasni, (nem is igaz, tv-zni), mert kedden megint referátumom lesz Didaktika órán, ezúttal a "főmondat" szórendjéről. Yummie...

Leidenben

Tegnap leköltöztem Leidenbe, és beköltöztem az új szobámba a Hogewoerd-on. Az a város központjában van, tényleg mindenhez közel, az egyetem sétányi távolság, bicajjal 4 perc, a vásárlóutca 2 perc séta, közért, Aldi (occsó szupermarfket), minden van itt mellettem. A Hogewoerd meg maga az utca, ahol lakom, tele van kis boltocskákkal, design cuccok, elég drága boltok, de nagyon hangulatos. A kanális a ház mögött van, de persze az ablakom egy belső udvarra néz, az nem olyan izgis.A többieknek annál inkább, mert hatalmas ablakom van, ami előszeretettel nyeli be a kivácsi tekinteteket. Nah de akkor felnyomok pár képet az új otthonomról.



A ház maga szerintem a 18. században épült, ezt abból állapítottam meg, hogy recseg a padló, ahogy megy az ember a lépcsőkön, és a téglák is nagyon réginek néznek ki...

Na de akkor most az interior. Nézzétek meg milyen magas, van vagy 4 méter a belmagasság, és oly szépek azok a barna nagy fa tartógerendák a plafonon:



Ez itt a virágcsokor, amit Cees mamájától kaptam, annyira drága.. rajta a felirat: "Success!!"


Így néz ki a saját konyhasarkom, juhuuu :D Mellette meg van egy kis ajtó az udvarra is.



Tényleg egy szavam sem lehet, van mindenem, hatalmas ágyam, tv-m, szép nagy szobám... Még az internetet kell megcsinálni, mert persze a házban senki nem tudja a wifi jelszavát ezért most itt szenvedek az egyik szomszéd srác egy méteres kölcsönbeadott hálózati kábelével.. grrrr.. de majd megoldom valahogy. Még egy uccsó kép a Leideni egyetemes táskámról, amit itt kaptunk :D



Kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz itt ebben a házban, mindenkinek saját szobája van, jobbára akikkel eddig beszéltem az én életkorombeli holland egyetemisták. A csajszi, akitől bérlem, Suriname-ban van most gyakorlaton, és ezért enyém itt mindene január végéig, még a biciklijét is használhatom. Tényleg szerencsém volt, azt hiszem. Azonban, még nagyon idegen itt nekem minden. A város gyönyörű, de olyan érzés volt ma is vásárolni és az utcán sétálni, mintha a fejem víz alatt lenne és nemtom, szédülnék. Ez attól van, hogy annyira idegennek érzem még magam,meg hogy szinte nem ismerek senkit.

Képzeljétek, mi történt ma a boltban, hihetetlen jó fej volt a kasszás nő. Vettem gyümölcslét, ilyen 1.5 litereset, és mikor fizettem, kérdezte a szalagra nézve, hogy miért csak egy dobozzal vettem? Mondtam, hogy "mm, miért ne vegyek egyet?" Erre mondta, hogy azért kérdezi, mrt ha egyet veszek, a második ingyen van, nem tudtam? Hát tényleg nem tudtam, jó fej volt, hogy szólt, így visszarohantam, addig a sor várt, és megkaptam a második doboz ingyen gyümölcslét. Nagyon-nagyon rendes dolog!!!! Nemsokára bemegyek a városba, megnézem, hol van számítógép bolt, hogy tudjak venni rendes kábelt, mert perpill a konyhabútoron blogolok, mert az ideiglenes kábelem egy méteres.. hahaha... annyira nem vicces. Szóval bemegyek a városba és találkozom egy-két csoporttársammal is, hogy megigyunk egy kávét. Aztán holnap meg a holland lánnyal talizom a könyvtárban, Renske, már talán írtam róla, nagyon szimpi csaj, tényleg jó fej, szóval összeülünk megint átbeszélni a hétfői migránsirodalmas elméletes prezentációnkat, és utána meghívott magához tortázni, mert szülinapja van. Tök jó :D

Hatalmas puszi mindenkinek, megyek és belevetem magam ebbe a hideg, nyirkos, gyönyörű és idegen macskaköves városba.

téliszalámis önboldogítás

Fél kilenc van és még itt fekszik előttem egy hosszú cikk, amit holnapra el kellene olvasnom, de már túl vagyok éppen két fejezeten, és egy másik cikken egy másik órára és épp ordíthatnékom van. Önboldogításként láncdohányzom és téliszalámisszendvicset fogyasztok, miazhogy, zabálok, már két napja egyfolytában, amióta felfedeztem, hogy az Albert Heijnben lehet kapni. (Már a klaviatúra is csillog a zsíros ujjlenomyatomtól, uhh, ez eléggé gusztustalan, de annyira kivagyok, hogy nem érdekel.) Szóval per pillanat a boldogságom egyetlen forrása Albert, Albert Heijn, AH, - amúgy mekkora hülyeség ez, hogy egy ember neve a szupermarket??? Mindegy, a lényeg, hogy jobb, mint bármilyen spar vagy kaisers' BP-en, mert itt tényleg minden van. Thai chips és olasz paradicsomleves, előrekész lazacosvacsora (csak átgőzölni kell) vagy éppen dobozban minőségi sushi-falatok... Minden fűszeren, kiegészítőn és szószon látszik a koloniális múltja ennek az országnak, Cees barátságosan teljes otthonossággal ejti ki a száján, hogy ma este együnk kínait és legyen az a Babi Phangang, meg mittomén még mi, ezek a szavak itt mondanak az embereknek valamit, hogy mi a különbség a Nasi rizs és a Babi köret között, hát igen, már megint az indonéz szálak... Figyeltem a mai vásárlásnál, hogy a pulton nem sok Hongaarse salami van kirakva, és szerintem tegnap óta csak azzal az eggyel kevesebb van a polcon amit ma vettem meg... de nem baj, szorgalmasan importája csak kicsi Albert a wintersalamit, mint az eddigi egyetlen magyar terméket, amit felfedeztem, mert én szorgalmasan fel fogom vásárolni az egész készletet.

Ahh, Béla szerint patrióta lettem, megaLOL. Hát nemtom, szerintem inkább baromira elegem lett a sok kip kerry-ből és filet americain-ből (ez a tatárbífsztek előrecsomagolva, minden holland ezt reggelizi) és kell egy kis hazai íz is.

Etus, normális vagy??? Itt blogolsz miközben olvasnod kéne a hűűde fontos cikket a migránsosórára! Ahh.. prezentálni fogok ugyanis egy hét múlva, ketten egy holland lánnyal, Renske, kedves, meg aktív, meg az a hozzászólós típus, elvileg holnap ülök vele össze, hogy megbeszéljük, ki-mit mond majd. Ajj, előre tudom, hogy hiába múltam el 26 éves (!!!!) de még mindig ott lesz az a rohadt gyomorgörcs a hasamban (mm, nah, ilyen értelmes vagyok) amikor rám kerül a sor, hogy osszam az észt az anyanyelvi hollandoknak. Jajj, és ma megint történt valami, amit nem tudok magamban tartani, annyira vérlázító, azaz annyira nem is, csak a vérnyomásom az egekbe ment, megint a hülye tanulmányi osztálytól. Persze azért ez nem specifikus, mindenkivel megeshet, otthon is stb., de engem szenzitíven érintett. Szóval levelet kaptam, (hozzáteszem: megint), hogy hogy és milyen módon óhajtom befizetni a tandíjamat? Hát komolyan nem hiszem el, hogy ennyire sötétség uralkodjon ezen a bürokrata rendszeren? Huygens ösztöndíjjal vagyok itt, de lehet hogy a skizofrénia kezd elhatalmasodni rajtam és nem vagyok Huygenses, csak beképzeltem maganak, lassan ilyeneket kérdezek meg magamtól, mert az international office ki akarja velem fizettetni a tandíjamat, én meg mint hülye kis diák magyarázom a bizonyítványomat, hogy "de neeem, én izééé, Huygens-es tetszik lenni..." nem értem. Elvileg az itteni MÖB kell, hogy befizesse nekem, szóval a TO legyen már szíves és Hágával balhézzon, ne pedig szerencsétlen téliszalámitzabáló elveszett etuskával, aki azt sem tudja hol a feje, mennyit kell még olvasnia és a költözésre úgy mégis mikor fog összepakolni? Ugyanis az eggggész hetem hemzseg máris a beadandó feladatoktól. Basszus, itt hétről hétre ezerrel tanulni kell, és olvasd el, add be, stb, ha-ha, vicces, még be se vagyok iratkozva, itt szivat a TO, de a tanulási gépezet már bedarált, azaz magával darált...

Nem tudom milyen lesz az új helyen, kicsit parázok ettől. Mondjuk ennél itt az Amsztisnál jobbnak kell lennie, mert lesz saját életterem. Itt nem nagyon van. Ami nem C miatt van, hanem a hülye ház elrendezése miatt, meg az itt lakó debilek hordái miatt: a büdős bácsi miatt alattunk, meg a lengyel csajszi miatt, aki folyton ordíttattja a zenét, de úgy, hogy dübörögnek a falak, lassan megszokom, hogy George Michael-re zuhanyozzak, meg a debil másodikonlakó miatt, aki a házat két hete majdnem felgyújtotta. (Folyton alkohol és/vagy drogmámorban sinnyed a holland állam általi, anyu fizetésével megegyező munkanélküli segélyéből, és a múltkor még a rendőrséget is ki kellett hívni, annyira sikított a nője, miközben a szomszédok az erkélyekről hallagatták a csihi-puhit, engem is beleértve. Ilyesztő volt, azt hittem, hogy nyúznak valakit, de a nő is rájátszott, mindenesetre a rendőrség kijött, fasza volt).

A negyedik emelet, ahol C meg én vagyok még a legokébb, de szal nem alkalmas ez a hely együttélésre, a tudat miatt, hogy őrültek, büdösek, ordítósak és verekedősek és gyújtogatók laknak alattunk. Úgyhogy 4 nap múlva megkezdem Leideni száműzetésemet. Kicsit pesszimista vagyok, jó magyar szokást magammal hozván, nem tudom, nem vágyom Leidenre perpill, de persze ezt az intézmény hivatali rendszere is kellőképpen hangulatilag megalapozta. Valahogy megalázónak érzem, hogy nekem kell bizonygatni, hogy márpedig nekem TÉNYLEG nem kell befizetnem azt a rohadt tandíjat, mert megkaptam a HSP-t és hogy jó lenne, ha az international office békénhagyna és regisztrálna, mert lassan szeptember vége van már itt... ez igenis megalázó, mert úgy jön ki, hogy nah igen, már megint a kis keleti blokkos csaj magyarázza, hogy neki miért is nem kell fizetnie. Jamie-t miért nem szivatták így meg??? Nem akarok neki rosszat, és tök jó, hogy őt nem szivatták meg, de azért ez már bakker álljon meg a menet, hogy még én szégyelljem magam amiért mentegetőzök, hogy nincs befizetve a tandíjam. Najó, erről ennyit. Az biztos, hogy én egy fillér előleget nem fogok befizetni senkinek. Azzal fenyegetőznek, azaz a beiratkozáskor "elmondták", hogy a beiratkozási procedúra végén szeptemberben ha valami még nem lesz rendben, akkor sajnos az egyetem törli az "account"-unkat, azaz, az egyetemi emailcímet, diákszámot, itteni etr-felületet, felvett kurzusokkal és beadandó cuccokkal... mmmm, fincsi lesz, kiváncsi vagyok, hogy a maradék 8 napban megoldódik-e a beirastkozási keresztutam, és ha nem, akkor valóban kitörölnek-e a rendszerből? Muhahaha, az lesz aztán az igazán fincsi. Pont mire beköltözöm a macskaköves városba, addigra fognak eliminálni, vagy mégse? Mmm, finom, finom, finom...

Amúgy most egyedül vagyok itt feldúlva (feldúltságom az international office emailjének a hatása), és próbálok tanulni, de nem megy... C drága nincs itt, hotel Mama-ban van, próbál szakdolgozni, meg elvitt egy adag mosnivalót. Dejó, Leidenben lesz mosógépem is, hát ez maga a mennyország!! El se hiszem, hogy így megtanulja az ember értékelni az ilyen apró dolgokat, mint mosógép, szalámi, és saját mikro.

Az ember megtanulja Hollandiában értékelni a napfényt, avagy reintegrációs update

Némi presszió ért az elmúlt napokban, hogy hol maradnak a bejegyzések, igen, köszönöm a kommenteket, teljesen igaz, elmaradtam magammal, sok minden pörög körülöttem, események, vagy csak a létezés, aztán nehéz mindent blogolható formában képernyőre vinni. De igyekszem. Szóval elöljáróban is, igazatok van, igyekszem írogatni és pusszantok mindenkit.

Az elmúlt napok ajjaj, sok-sok Leidenezéssel teltek. Heti három órám van, ami nem cseng soknak a magyar felsőoktatási rendszerhez szokott fülnek, ám itt ez merőben megtévesztő, mert három óra itt az annyi mintha megterhelést nézve 7 órám lenne az eltén, legalább, vagy sőt, inkább több. Van egy emigráns irodalmas órám, az az indonéziai holland kevert/nem kevert lakosság helyzetéból, életérzéséből, történelméből adódó irodalmat vizsgálja, 20. sz. első felétől a hetvanas évekig, amikor még jobbára holland kolónia volt Indonézia, és '46 után függetlenedett. Nagyon érdekes, mert az ember rádöbben mennyire nem is tudunk semmit Indonéziáról meg a Keletről, valahogy töri órán stb. otthon a figyelem a 2. vh. kapcsán is nem a japános részre fókuszál, szal érdekes, itt jó sok dolgot fogok megtanulni, az biztos. Tehát sok az újdonság, de nagyon érdekes problematika, azon gyökértelen emberek helyzete, akik mivel Indonéziában született hollandok valahogy nem tartoznak oda sem, meg ide sem nyugatra. És akkor ugye ott az identitás problematika a történelem tükrében, és ez hogy a sablonjelzőmet használjam, érdekes irodalmat produkál.

Cees és egy jó barátja, Stijn, történelem megszállottak, pozitív értelemben, és tegnap este is például a filmnézés ilyen hatalmas beszélgetésbe csapott át, valahogy szóba jött a Híd a Kwai folyón, emlékszem még papussal 5 évesen láttam a filmet és fingom nem volt semmiről, azon kívül, hogy megmaradt a kép, amint két európai férfi a film végén felrobbantja a hidat, amin jön a vonat... meg persze megvan még a kép másnapról az óvodában, amint az egyik lányka is mesélte, hogy ő is látta a filmet és neki is csak az maradt meg, hogy milyen szörnyű volt... szóval ennél többre volt szükségem, hogy megértsem ezt az egész kontextust és baromi jó volt beszélgetni ezekről meg Stijn történetét meghallgatni, hogy egy rokona pl. keleten, többek között ott, mit élt át. Nekünk a Kárpát-medencében másra fókuszál az ismeretanyagunk, ami nyilván érthető, mert sok köze Magyarországnak Indonéziához nem volt, de akkor is, örülök, hogy bővülnek az ismereteim erről a témáról. (Jó most kicsit összemostam a Kwai folyót (Burma) meg Indonéziát, de az egész összefügg a japán megszállás miatt). Nahde vissza, úgy érzem meg fogok purcanni ettől az indonéz holland irodalmas órától, mert a téma nekem eléggé új, és a csoporttársaim szinte mind kizárólag bennszülött sajtfejűek. (kaaskopjes = így szoktam szivatni a kicsi Cees-t, mert olyan szőke, hogy ő is sajtfejű :)) Szóval eleve ott van a nyelvi korlát, mert sokkal könnyebben nyílok meg egy szemináriumon, amin nem anyanyelvűek között vagyok, hanem mondjuk pl. a didaktika órán, ahol két lengyel, meg két német hollandszakos csajszival ülök. A követelmények többek között egy könyv elolvasása per hét csak erre az irodalomórára, hozzá két referátum per személy a félév alatt, hozzá a rengeteg cikk minden órára (az elméleti rész), amit mindenkinek fel kell dolgoznia és a tanárnak azóra előtt 4 nappal el kell küldenie egy riport formájában. A könnyebbség csak annyi, hogy amikor te tartasz referátumot, akkor nem kell külön riportot írni a különbőző olvasott dolgokból az adott órára. De a másik ember referátumának anyagából ugyanúgy neked is riportot kell írni. Tehát összegezve: minden órára egy könyv olvasása plusz az elméleti cikkek, ezekből riport készítése és a két referátum, és a végén szemináriumi dolgozat (25 oldalas !! köhmm) és vizsga. Finom, ugye? Amikor azt mondtam, hogy a követelmények a megszokottak sokszorosa, akkor az itt most hatványosan érvényes. Aztán kb. ugyanez a követelményrendszer van a didaktika órán is, feladatok hétről-hétre, cikkek és három referátum,(amit meg kell tartanom a csoporttársaimnak, azaz előttük) és a végén itt is vizsga. Jövő félévben pedig a most kezdő holland szakosoknak itt Leidenben kell majd tanítási gyakorlatot tartanom. Ahhhahahhhh, finom lesz...
Van még egy órám, az pedig a művészet és kulturális identitás címszó alatt fut. A holland és flamand identitást igyekszik feltárni a művészet, a festészet oldaláról. Meg boncolgatja az olyan fogalmakat, mint identitás, kultúra, társadalmi összetartozás, képformálás és nemzet. Ide is kell majd referátum (ide csak egyet, haha!) és persze a végén ide is szemináriumi dolgozatot, és a végén itt is vizsga. Meg nyilván a cikkek hétről-hétre. (Amelyeket it viszont nem kell riportolni, elég "csak" elolvasni. Még ez lesz a legkönnyebb órám. :)

Eddig nagyon érdekes a szemlélet, nagyon gyakorlatias, a témafelvetéseknek mindnek aktuálisnak kell lenniük, külön kihangsúlyozott, hogy a referátumaidban adj meg elemzési struktúrát, tehát nem azt akarja senki hallani, hogy mit olvastam, hanem hogy mit tudok azzal kezdeni. Nagyon jó dolog ez, de valahol ilyesztően gyakorlatias kicsi poroszos oktatási rendszerhez szokott etuska számára. De ennyi asszem elég egyenlőre az óráimról. Most az egyetemről. A Leideni Egyetem egy számomra bürokratikus intézmény. Amit az International Office itt művelt velem a beiratkozás folyamán, az minősíthetetlen. Téves információjú emailt kaptam, viszont van olyan fontos email amit nem kaptam meg, még mindig nem véglegesített a regisztrációm, és az account-om inactive, és nincs meg az egyetemi diákom, amivel többek között a könyvtárban tudok kölcsönözni. Tehát csak tudnék. De mostmár így szeptember vége felé lassan remélem megoldódik. Megyek a TO-s nénihez, és ami felbosszant, hogy a kapunál áll egy pult mögött egy néni, állig felszerelve dossziékkal meg számítógéppel, de a kérdésemre nem tud válaszolni, ellenben csak azt hajtogatja, hogy ki a contact person-öm. Erre én mindig felsorolom azt a pár nevet akikkel emaileztem, és aztán nem tudok velük személyesen beszélni, mert a néni azt válaszolja, hogy írjak emailt, mert olyan sok a problémájuk, hogy az email a leghatékonyabb mód, hogy választ kapjak a kérdéseimre. (Grr, dehát én egyfolytában emailezem és nem érek el vele semmit...) Aztán mondja, hogy jöjjek vissza szerdán reggel fogadóórában (de persze aznap nincs Leidenben órám, és emiattnem fogok másfél órát utazni és 10 eurótól elbúcsúzni a vonatjegy miatt. Szóval az ügyeim kicsit érdekesek a tanulmányi hivatalban. Mondhatni szerintem itt is eltés jellegű őskáosz uralkodik, de szervezettebben tálalva. De a lényeg ugyanaz, a bürokrácia.

Viszont ettől eltekintve nagyon minőségi intézménynek tűnik Leiden. Aliennek, azaz totál földönkívülinek érzem magam Leidenben. Talán amiatt, hogy nem szoktam meg, hogy egyedül hörpölöm a cigimet és szívom a kávémat óra előtt a bejáratnál, mert az ELTÉn biztos belebotlottam valakibe, akivel egy kis "small talk"-ot lenyomtam, de itt totál ismeretlen vagyok, ők is, csak sok szőkeséget látok csili-vili holland divatöltözetben, csoportban hangosan pipiskedni, meg beszélgetni. Hát hmmm, őszintén? Nem érzem magam jól túlságosan eddig. De persze mert minden kezdet nehéz. Meg az a tény, hogy Amszterdamban laktam eddig, ez is hozzájárult ám ehhez, hogy ne is ismerhessek meg senkit. De persze vannak azért ismerősök, a csoporttársaim, egy - két emberrel már beszélgettem egy keveset, vannak szimpatikus hollandok az irodalmas órámon is, pl. Renske, aki Groningeni, és neki is nagyon idegen még a környezet, vagy Lidewey, akivel vicces, van közös ismerősünk, meg a többi Huygens-es, Jamie, az amcsi srác, kedves emberke, vele szoktam beszélgetni legtöbbet, ha ott vagyok. Meg a másik két lengyel Huygens-es lány, Olga és Kasia, kedvesek, biztos össze fogunk barátkozni, mert szimpik, és eddig is már beszélgettünk egy keveset. Szóval jó lesz ez, de azért nehéz nah, egyedül mászkálni egy új, idegen, gyönyörű, de az orrát első nézésre fennhordó városban.

Igen, érdekes, úgy működik itt a diákélet, mint ahogyan az az amerikai filmekben látott diákházakban történik. Ilyen diákegyesületek vannak, pl. Minerva, Augustinus, vagy Quintus, amelyeknek majd' minden holland diák a tagja lesz. Mivel a város kicsi, az igazi szórakozási lehetőség és a diákélet az ilyen szervezetek által garantált. Csakhogy ennek nem lehet international student a tagja, csakis sajtfejűek. Ez eléggé kirekesztő érzés. Mondjuk nem is nagyon vágynék arra, hogy felvegyenek egy Minerva-házba, eléggé elszállt életérzés ez, nagyon szervesen összefüggő diáktestület, akik együtt csinálnak minden programot, fura nagyon. A diákélet ezekre a szervezetekre korlátozódik, az az érzésem. Mintha valami elitista posztmodern egyetemi kasztrendszer lenne, olyan ez. "Aha, te Minervás vagy, mmm..." értitek? Fura, fura, fura, ilyen annyira nincs Magyarországon. Jó persze vannak szakkolik, de ott azért van keveredés, meg vannak össze-vissza kontaktok az egyetemisták között, az mindegy, hogy valaki Matthias-os vagy EC-s. Viszont itt nem. Meg otthon a szakkolikban külön oktatás is folyik, itt a szervezetek inkább arra épülnek, hogy a diákokat bevonják a saját hierarchiájukba és a diákéletet, bulikat, hangulatot, programokat alapvetően meghatározzák. Ez a benyomásomk eddig. Aztán ki tudja, lehet hogy az év végére összebarátkozom Minervásokkal például, de jelen pillanatban ezt kötve hiszem. Azért az esélyt megadom magamnak és Leidennek is, de nyilván ezek a tényezők alapvetően befolyásolják az ember hangulatát. Oh igen, miért is eme rendszer? Leidenben van Hollandia legrégebbi egyeteme, és erre a város nagyon büszke. Bárhol sétálva az egyetem logójával jövök szembe például. De megértem, hogy büszke Leiden az egyetemére, végülis az alapítása közvetenül összefügg a legfontosabb holland történelmi pillanatokkal. 1575-ben alapították az egyetemet ugyanis, akkor pedig nagyban dúlt a németalföldi felkelés a spanyol fennhatóság ellen, és ment a háború a függetlenségért, a nyolcvan éves háború kezdetekor, aminek a végén 1648-ban, a Münsteri békével Hollandia de jure is független lett a Habsburgoktól. Nahde addig spanyol befolyás ezerrel. Orániai Vilmos volt a szabadságharc legfontosabb vezetője, és mikor a spanyolok 1575-ben körülzárták Leident (mert a csaták városról városra vándoroltak), akkor Vilmos felajánlotta a Leidenieknek, hogyha a város segít harcolni és leverni a spanyolokat, akkor választhatnak két privilégium között: teljes adómentesség vagy egy tudományegyetem alapítása. A leideniek segítettek, a csatában a spanyolokat megverték, és cserébe Leiden egyetem alapítási jogot kért. (Szerintem praktikus megfontolásból: ugyanis az adómentesség nyilván jól hangzik, de minthogy ez egy rendelettel eltörölhető, az egyetem falainak felhúzása valahogy tartósabbnak érződött a leideniek számára, ezért választották ezt). De jó döntés volt, itt ez a fantasztikus intézmény, és én emiatt tanulhatok benne.

No de vissza a közérzetemhez. Miért is vagyok ebben annyira biztos, hogy jobb lesz ez? Mert... leköltözöm Leidenbe. Egészen pontosan jövő hét pénteken. Hogy miért ez hosszú, a lényeg, hogy így racionális a döntés a 15 m2 helyett, hogy tudjak én is készülni, meg Ő is tudjon haladni azzal a nagy volumenű szakdogával, hogy aztán nemsokára mehessek a kedves diplomaosztójára, és amúgy is a vonatjegy nagyon drága meg lelkileg megterhelő ide-oda ingázni (oké, hogy a vonatút 35 perc, annyi kb. mint Újpest KP - Köki, de az más, mert itt én mégiscsak kimegyek a városból, nézem a bárányokat meg teheneket a mezőn és így érkezem meg 35 perc után az egyetemre, szal érzésileg ez mm, más). És ugye így talán jobban érezni fogom, hogy oda tartozom. Lesz alkalmam meginni Jamie-ékkel egy sört, elmenni egy-két partira, felfedezni Leident, elugrani a hétvégén a könyvtárba, amit ugye eddig nem tudtam megtenni. És nyilván nincs messze Amstitól, szal a hétvégéken azért fel-felruccanhatok majd. Meg C is le-le ruccanhat hozzám.

A szobámról, amit találtam: eléggé hihetetlen történet, mert elég nagy szerencsém volt: bútorozott szoba, egy orvostanhallgató lányé, aki szakmai gyakorlatra megy egy kórházba Suriname-ba, az év végéig, és így kivettem a szobáját, mindenestül. Nem volt olcsó, de holland viszonyok közt elég jó áron volt. Van konyhasarkom, juhuu, meg saját sütőm, nagy ágyam, tv-m, rádióm, garderobe szekrényem és saját 20 m2-em !!! wooooooow :D persze a fürdő és wc közös (huszonvalahány másik holland emberrel) de ez akkor is tök jó. Sőt, a lány a cangáját is rámhagyja, amíg nem lesz itt, szóval nem kell vennem bicajt Leidenbe. Képek a szobáról beköltözés után várhatók. Ez a jó kis szoba az év végéig az enyém, utána meglátom, hogy vissza Amsti vagy tovább Leiden valahol máshol. (Utánaszámoltam, és 2008 szeptembertől leszámítva egy év alatt hatszor költöztem, a mostani jövő hetit is beleszámolva... Ez azért eléggé durva..........)

Szóval rendben mennek a dolgok, van mindenem már ami itt kellhet, biztosításom is, papirok, ezer feladat, szal minden, ami kisetust a következő időszakban alaposan elhavazza és új életfeladatok elé állítja. Egy hátránya a Leidenbe költözésnek, hogy munkát ott inkább csak kétkezit fogok találni, kevesebb az esélyem szellemi munkára ott, mint Amstiban, habár nemtom, hogy a multiféle irodai szellemi segédmunkát szellemi munkának nevezhetem-e, szóval nem baj, nem fog megártani egy kis munka egy boltban vagy valami ilyesmi. Mert dolgozni, azt mindnenképp szeretnék, továbbra is. Ezért tegnap elmentem egy állásbörzére itt Amstiban, amit kifejezetten a külföldi, más anyanyelvű embereknek szerveztek. Hát, mondanom sem kell, hogy csalódás volt. Elég bunkók voltak több helyen, mert oké, hogy a külföldiek itt egyenlőek, de vannak egyenlőbbek az egyenlők között, mert a francia, vagy német, vagy olasz anyanyelvűek ezerszer könnyebben találnak majd munkát itt az anyanyelvükkel. Mikor mondtam hogy magyar vagyok a különböző standoknál, a kedvesen bájmosolygó, de üres standoló hölgyek mosolyogva mondták, hogy ohh, hát az önéletrajzomra annyira nincsen szükségük, mert inkább a fent említett nyelveket keresik. De nem baj, azért szétszórtám pár CV-t néhány fejvadász standon, érdekes volt megfigyelni, hogy azok a standok, ahol a kelet-európai nyelvek is keresettek voltak, 3-szor olyan hosszú sor állt előttük, mint a többinél.. mmm... meg beadtam a papírokat egy fordítóirodához is, hát ki tudja, próba cseresznye. Max nem hív fel senki és elmegyek reggeliztetőnek egy szállodába.

Óhh, mégvalami, egészen más, ami itt igencsak tetszik: ma autómentes nap van Amsterdamban!!! Az egész városban nem közlekedhetnek az autók!!! Ez azért figyelemreméltó szerintem. Nem tudom milyen nap van szeptember 20-án, valami világszintű földtudatos autómentes izé lehet ez, mert láttam a magyar hiradóban is, hogy nálunk is megrendezik az autómentes napot: lezárják az Andrássy utat. Muhahahaha.... Amsterdamban kitiltják az autókat, az egész városban, és nem ilyen látszat-kirakatbatehetős, hiradóbanmutogathatós álmegoldást csinálnak az autómentes napon. Budapest lezárja az Andrássy-t, és büszkén mutogatja a hiradóban, hogy hujjde jó, mennyit teszünk a fővárosi levegőért. Hát már bocsánat, igen, ez tényleg tök jó, de eléggé nevetségesen kevés, én a szülővárosomtól kellemes allergiát és amsztmát kaptam, annyi ott a szmog, kipufogó és por, és annyira kevés a bicikliút, és ellenben annyi a sok elkényelmesedett hülye autós, és Európában Budapesten a legrosszabb a légszennyezettség foka !!! És akkor egy ilyen alkalommal lezárnak egy utat, bravo. Amsztiban ma egy autó sem közlekedik. Miért nem lehet ezt otthon is így csinálni? Ne szálljon senki autóba, vegye a cangáját és menjen. Vagy ott a busz. Áhh, ez csak egy apróság, ami szemet szúró különbség volt a dolgok hatékony holland módra történő kezelésében... lehet megkövezni, de igenis kritikus akarok lenni, mind HU és mind NL irányába, és nem csak Hollandiát isteníteni, viszont ez tényleg olyasmi amit igazán megtanulhatnánk mi is... vagy például: a bicska is kinyílik a zsebemben, amikor a Margít hídról szóló híreket látom, hogy őskáosz van az egyetlen járdasávon. Hát, basszus, nem értem hogy egy 40 centis ideiglenesen felfestett biciklisáv hogy nem fért el a járda mellett? Példának okáért itt Amstiban is ezerrel rondítja a városképet a sok felújítás és a metróépítés, de mégis, a lezárt forgalmas útszakaszok mentén is az az elsődleges, hogy sárgával felfestenek ideiglenes bicikliutat, az autósávból kiharapva. Mert a biciklisnek itt jogai vannak! Szóval metrót épít Amsterdam is, az Észeki-Déli vonalat, és hahaha, (azaz ez nem hahaha), nem kevesebb botránnyal mint a jó öreg Budapest: a metróépítés miatt itt megsüllyedtek házak a történelmi Vijzelgrachton, mert olyan puha a talaj, vizes, nedves, ugye, hogy ahogy fúrtak, nem volt eléggé aláágyazva, vagy nem tudom, nem értek hozzá, a lényeg, hogy párszázéves műemlékházak megsüllyedtek, szal a hollandok is botrányosan építenek metrót, a minap mentem arrafelé és tényleg botrányosan néz ki az utca, ebben például nem tudom őket magunk elé helyezni. Kiváncsi vagyok, melyik készül majd el előbb, a négyes metró vagy a Noord-Zuid lijn itt. Perpill szerintem BP ebben jobban áll.

Noh de magamra visszatérve az aktuális várospolitikai összehasonlító elemzés után... szóval rögös az út, de megéri, még mindig így érzem. Az ember megtanulja értékelni a napfényt, ami itt egyáltalán nem magától értetődő fogalom. Hetente egyszer-kétszer van benne része az embernek itt, bezzeg nézve a webcast-os online hiradókat otthon folyton süt a nap. Nem baj, az esőt is meg lehet szeretni, csak ne fújna oly sokat a szél.

első napok, re-integráció part no. 1.

Huhh, jó sok minden történik Etuska háza táján... hivatalosan megtörtént a regisztrációm az önkormányzatnál vagy községházán (humm, gemeentehuis-nek vajh mi is lehet a megfelelő fordítása?? Town Hall? De az nem magyarul van.. mindegy..)

Szóval van már hivatalos címem, a néni kicsit szivatott a hivatalban, hogy Magyarosrszág, az ugye EU, meg ilyenek, de minden a legsimábban ment, végülis nem naponta sétál be magyar ember, hogy Zaanstad-ban regisztráljon, ez végülis érthető.. Aztán a néni nagyon kedves volt, kisebb macera után, mert az apostillával ellátott totally fresh, hiperszuper überkirály módon minisztériumilag felülhitelesített birth certificate-emet nem akartam kiadni a kezemből (végülis 8 ezer kemény magyar valutába volt ez nekem), de ott kellett hagyjam, mert egy hónap alatt dolgozzák fel, aztán majd postán visszaküldik nekem.. vicces... (De hát ugye nincs mit csinálni. Remélem Leidenben nem kérik majd, mert különben sorry van..)

Nyitottam bankszámlát is, meg a néni előhalászta a községházán az adószámomat is, úgyhogy az is megvan, a régi (nem kell tehát bemennem az adóhivatalba, jupiiii !!!), sőt, csináltam magamnak telószámelőfizetést is, úgyhogy az első adminisztrációs hullámon túlvagyok. A számom ígérem megírom majd köremailben mindenkinek amint lesz egy szusszanat időm, de a régi magyar számom is él természetesen, csak azt nem veszem fel, mert egy vagyon... ha bármiért is azonnal el kéne, hogy érjetek, emailben mindig elérhető vagyok.

Aztán: holnap hajnali kelés lesz, mert megyek először Leidenbe, az egyetemre, mert holnap van a regisztráció.. wooooo... kicsit izgulok, dehát ez gondolom érthető, minden TO-val nehéz, reméljük a legjobbakat. Aztán csütörtökön újra megyek Leidenbe, mert kezdődik az introduction days, city walk, facultás megtekintés, közös ebéd, kocsmatúra, stb... hát, én azt hiszem jó kislány leszek és szolidan fogom csak növelni a leideni kocsmák forgalmát, mert még vissza kell valahogy a nap végén az uccsó vonattal jönnöm Amstiba, szóval eléggé hektikus lesz a dolog. De megoldom, persze. (ööö, most bíztatom magamat, kicsit be vagyok parázva ám a sok mindentől ami rám vár még).

Van már bicajom is, azaz a régi, megcsináltattam, és szebben süvít a grachtok és a Rivierenbuurt utcáin (ahol perpill lakunk) mint valaha !!!! Ma este összefutottam Dóriékkal, Amsterdamban élő magyar társaság, nagyon kellemes volt. És annyira jó érzés volt újra a régi cangán a térképen előre kinézett útvonalon elmenni hozzájuk, majd este visszabicajozni a Waalstraatra. ohhh, leírhatatlan érzés ez az amszterdami bringázás, ahhh... persze ki vagyok fulladva rendesen, mint egy kis nyuszi, bakker, ez a rengeteg híd, megőrülök, gyönyörű, de a bicajozástól elszokott erőnlétem kicsit most érezteti velem, hogy mekkora egy lusta életet éltem én Budapesten, már érzem is az izmaimat a combomban, de lesz ez még sokkal jobb is, a sokadik emelkedőnél azzal bíztatom magam, hogy mennyire szuperegészséges életmód ez!

Szóval a lehető legjobban megy minden, tarkítva a reintegrációs félelmekkel teli boldog Amsti-érzéssel, kiváncsi vagyok, mit hoz a jövő. A legnagyobb problémám per pillanat az, hogy nincs zárt cipőm, és erre ma döbbentem rá, hogy csak csupa nyári holmival vagyok felszerelve, mikor is ma volt az első igazán esős ronda 18-19°C-os nap, és ajjajjj, etuska cipellője hogy úgy mondjam 5 perc után feladta, szóval kell szereznem egy normális zárt cipőt, mint az első hollandiai életem igazi nagyobb beszerzési termékét. Majd holnap remélem Leiden bevásárló utcáját is lesz időm szemügyre venni tehát, az Internation Office által okozott kellemes aggodalmas percek (órák?) után.

Aztán pénteken - szombaton - vasárnap Vlieland, Cees családjával, nagyon izgalmas lesz az is... Vlieland egy aprócska sziget totál északon, a Waddenzee szigetei közül ez a legkisebb, juhuuu, milyen gyönyörű lesz. Még autóval sem lehet ott behajtani, csak bicajjal, ilyen aktív, rekreációs terület, gyönyörű táj, tenger, hideg szél, komppal lehet megközelíteni a kontinensről, szóval humm, nagyon remélem, hogy tényleg találok megfelelő cipőt, mert szandálban azt hiszem ennek a hétvégének nem lehet nekivágni. :) de csak találok majd valamit. hehehe.

Mára ennyi, most megyek gyorsan zuhanyozni (le a harmadik emeletre, mert csak ott van zuhany, grrrr!!! - nah majd mesélek még eről a lakásról, eléggé érdekes) szóval megyek, mert utána még a térképen is utána kell néznem a dolgoknak, hogy mit,hol s merre kell nekem Leidenben holnap intéznem, ugyanis a várost egyáltalán nem ismerem, vicces lesz.

szép álmokat mindenkinek! amint lesznek releváns képek, rakok fel ide.