Ma szeptember 30-a van, az utolsó nap, hogy rendben bekerüljek a rendszerbe, mert ha nem, valami nincs rendben a beiratkozással, akkor szépen törlik az egyetemi felhasználói profilunkat, tehát ha mostanáig nem oldódott volna meg valami, tandíj, lakcímregisztráció a városházán, bankszámlaszám, bármi, akkor szépen holnaptól a kis oktondi külföldi Leideni egyetemista arra fog ébredni, hogy belépve a fiókjába, és nem csak az egyetemi emailcímre gondolok, hanem a blackboard-ra (ami olyasmi mint otthon az etr, de annál fontosabb, mert minden beadandót itt töltesz fel, itt értesülsz mindenről...) tehát arra ébred holnap majd kis oktondi egyetemistánk, hogy a felhasználói fiókja megszűnt. Ez elég para azokután, hogy a TO többször is kérdőre vont, hogyan fogok tandíjat fizetni, ellenben infót nem adott senki, szal elegem lett, és Olgával, egy lengyel szintén Huygenses lány, akivel jóba lettem, szal együtt elhatároztuk, hogy utánajárunk, hogy most hogy is néz ki a beiratkozásunk? Végleges? Mikor is kapjuk meg a studentencard-ot???
Elmentünk egy hivatalba, itt még soha nem jártam, Olga nyomozta ki. Ez tehát nem az international office volt, hanem az egész TO-gépezet egyik újabb hajtványa, szóval itt a néni megnézte a dolgaimat és végre megnyugodtam, ott vagyok a gépben, és a státuszom aktív, tehát be van fizetve a tandíjam. Hihetetlen, juppiiii, megoldódott. De azért egy icipici egészséges szkepticizmust megtartok, és holnap az első lesz, hogy csekkolom, megvan-e még az account-om, mert ugye, a rendszer balkeze itt nem tudja, mit csinál a jobb... elvileg azt a választ kaptam, hogy jövő héten már nyomtatják a kártyánkat és utána postán elküldik. Nem akarom elhinni...
De ezek eddig végülis jó hírek voltak. Még egy jó hírt közlök, mielőtt rátérek a bejegyzésem céljára. Tehát, hétfőn megtartottuk Renskével a migránsirodalmas, indo-holland kreolok irodalmának stb. elméletéről szóló posztkoloniális kérdéseket boncolgató előadásunkat. Tök jól sikerült. Komolyan, csak egy kicsit izgultam, és nem is remegett a hangom, láttam, hogy értelmeset mondok, mert a tanár is bólogatott, hozzászólt, reagáltam, szal volt interakció, jól sikerült nah!!! Ez azért jó, mert jövendőbeli témavezetőm így talán nem könyvelt el totál hülyének, hanem esetleg lát bennem némi reményt...
De mi is ez a pesszimista hozzáállás? Csak nem én is mintapéldánya vagyok annak, amiről perpill akarok írni?
Olvastam az előbb ugyanis a hvg.online-on egy cikket, ami felkavart, kihozott a sodromból, megdöbbentem, és sajnos egyetértek. Egy nemzetközi felmérés eredményeiről szól, amit arról tartottak, hogy a világon a különböző nemzetek polgárai hogyan látják a jövőjüket, milyen a jövőképük (pozitív vagy épp kilátástalan...) 120 országot mértek fel. A jövőképtelenségi, pesszimistasági, borúlátó listán nah, hányadikak vagyunk? Nah hányadikak? 117. Igen, nem vicc, Magyarország a 117., a 120-ból. Ez azt jelenti, hogy a cikket idézzem, hogy 34%-a a magyaroknak teljesen reménytelennek látja a jövőjét. Ezzel csak Zimbabwe-t, meg Togo-t meg Burundit utasítottuk magunk mögé, és egy szinten hoztuk a pontokat például Pakisztánnal, ezeken a helyeken is ilyen 35% körüli az emberek reménytelenségi érzete.
Lengyelországban ez csak 10%, Németországban 7.5%, Ausztriában 3%, Dániában 0.8% és Hollandiában 0,6%-a az embereknek nevezte a jövőképét kilátástalannak. A társadalom tehát, ahol most leledzem, 0.6%-ban válaszolta meg a helyzetét kilátástalannak, az otthonom meg, ahol születtem 34.2%-ban !!!!! Lefordítva számokra 1000 hollandból hat darab szőkeség érzi országában a jövőképét kilátástalannak, míg 1000 magyarból 342 ember mondja, hogy az élete reménytelen, és ez a jövőben nem is fog változni. Ez kérem szépen 57-szeres mutató. Az emberek itt 57-szeresen érzik jobban magukat. Hihetetlen, felkavaró, és sajnos, igaz.
Farkaséhes korrupció, hozzánemértő politikai elit, pattanásig feszült ideológiai nézetkülönbségek a legkisebb társadalmi szinteken belül is, gondolok családokra, egy ember társas körére, (mindenki mellett minden véglet megfordul, ha maga körül néz), az elmúlt évtizedekben rakétaszerűen meggazdagodó kis réteg és megfizetetlen, tömeges értékvesztett elszegényedett tömegek. Államadósság, kilátásba helyezett államcsőd. Hát basszus forr a vérem, rohadtul nincs ez így rendjén, és persze én befoghatom a számat, dobhatják sokan rám a követ, mondván, hogy én itt vagyok. De nincs perc, hogy ne gondoljak arra, hogy honnan jövök, és hol vagyok. Az utcán szédülök, arra gondolva, mennyire nem otthon vagyok itt, de közben minden tiszteletem az itteni viszonyoké. Nem hiszem, hogy rendjén van ez így, nem hiszem, hogy rendjén van ez így, hogy az emberi értékeket otthon lábbal tiporják, pedig rengeteg van otthon belőlük. Csodálkozunk, hogy sokan egy másik életet választanak kiútként? Nem tudom mi a megoldás, de nem normális az, hogy Európa szívében az ember magát a zimbabwei nyomor szintjén érezze. Ott tényleg nincs élelem, csak havi 50 dollár úgy mindenre. Nekik nincsenek kilátásaik. De könyörgöm, Magyarországon emberek, munkahellyel bíróak is így érzik ezt. Micsoda földi pokolnak kell ahhoz lennie, hogy valaki nem zimbabwei körülmények között így érezze magát?
Nah, feltettem néhány megválaszolatlan kérdést. Megyek olvasni némi irodalomelméletet mielőtt felrobbanok. Olvasgatok egy kicsit az indoeurópai hollandok irodalmáról, tanulok valamit az identitásválságukról (sem nem indonézek, ahhoz túl világosak, de sem nem hollandok, mert az anyaföldön ők "indóknak" tekintetnek), szóval a két kultúra közé csöppenés, két szék közül a pad alá kerülés, a "mindkét-kultúra-értékeihez-való-hozzájárulás-és-hozzáférés-de-egyik-sem-önmagával-való-egyenes-megfeleltetés" roppant izgalmas irodalomelméleti témakörébe ásom bele éppen magamat. Többek között erről az identitásproblematikáról írtam az eltés szakdogámat is (iráni kontextusban) és most is erről beszéltem itt ezen a migránsirodalmas órán is (indonéz-holland kontextusban). Kiváncsi vagyok, miféle szintetizáló konklúzióra fogok majd jutni, amiből magamra nézve is levonhatok majd valamit. Perpill csak a kérdésfeltevésekig jutottam.
(jah igen, és a teljes cikket itt olvashatjátok, érdemes...)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TO. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: TO. Összes bejegyzés megjelenítése
2009. szeptember 30., szerda
2009. szeptember 21., hétfő
téliszalámis önboldogítás
Fél kilenc van és még itt fekszik előttem egy hosszú cikk, amit holnapra el kellene olvasnom, de már túl vagyok éppen két fejezeten, és egy másik cikken egy másik órára és épp ordíthatnékom van. Önboldogításként láncdohányzom és téliszalámisszendvicset fogyasztok, miazhogy, zabálok, már két napja egyfolytában, amióta felfedeztem, hogy az Albert Heijnben lehet kapni. (Már a klaviatúra is csillog a zsíros ujjlenomyatomtól, uhh, ez eléggé gusztustalan, de annyira kivagyok, hogy nem érdekel.) Szóval per pillanat a boldogságom egyetlen forrása Albert, Albert Heijn, AH, - amúgy mekkora hülyeség ez, hogy egy ember neve a szupermarket??? Mindegy, a lényeg, hogy jobb, mint bármilyen spar vagy kaisers' BP-en, mert itt tényleg minden van. Thai chips és olasz paradicsomleves, előrekész lazacosvacsora (csak átgőzölni kell) vagy éppen dobozban minőségi sushi-falatok... Minden fűszeren, kiegészítőn és szószon látszik a koloniális múltja ennek az országnak, Cees barátságosan teljes otthonossággal ejti ki a száján, hogy ma este együnk kínait és legyen az a Babi Phangang, meg mittomén még mi, ezek a szavak itt mondanak az embereknek valamit, hogy mi a különbség a Nasi rizs és a Babi köret között, hát igen, már megint az indonéz szálak... Figyeltem a mai vásárlásnál, hogy a pulton nem sok Hongaarse salami van kirakva, és szerintem tegnap óta csak azzal az eggyel kevesebb van a polcon amit ma vettem meg... de nem baj, szorgalmasan importája csak kicsi Albert a wintersalamit, mint az eddigi egyetlen magyar terméket, amit felfedeztem, mert én szorgalmasan fel fogom vásárolni az egész készletet.
Ahh, Béla szerint patrióta lettem, megaLOL. Hát nemtom, szerintem inkább baromira elegem lett a sok kip kerry-ből és filet americain-ből (ez a tatárbífsztek előrecsomagolva, minden holland ezt reggelizi) és kell egy kis hazai íz is.
Etus, normális vagy??? Itt blogolsz miközben olvasnod kéne a hűűde fontos cikket a migránsosórára! Ahh.. prezentálni fogok ugyanis egy hét múlva, ketten egy holland lánnyal, Renske, kedves, meg aktív, meg az a hozzászólós típus, elvileg holnap ülök vele össze, hogy megbeszéljük, ki-mit mond majd. Ajj, előre tudom, hogy hiába múltam el 26 éves (!!!!) de még mindig ott lesz az a rohadt gyomorgörcs a hasamban (mm, nah, ilyen értelmes vagyok) amikor rám kerül a sor, hogy osszam az észt az anyanyelvi hollandoknak. Jajj, és ma megint történt valami, amit nem tudok magamban tartani, annyira vérlázító, azaz annyira nem is, csak a vérnyomásom az egekbe ment, megint a hülye tanulmányi osztálytól. Persze azért ez nem specifikus, mindenkivel megeshet, otthon is stb., de engem szenzitíven érintett. Szóval levelet kaptam, (hozzáteszem: megint), hogy hogy és milyen módon óhajtom befizetni a tandíjamat? Hát komolyan nem hiszem el, hogy ennyire sötétség uralkodjon ezen a bürokrata rendszeren? Huygens ösztöndíjjal vagyok itt, de lehet hogy a skizofrénia kezd elhatalmasodni rajtam és nem vagyok Huygenses, csak beképzeltem maganak, lassan ilyeneket kérdezek meg magamtól, mert az international office ki akarja velem fizettetni a tandíjamat, én meg mint hülye kis diák magyarázom a bizonyítványomat, hogy "de neeem, én izééé, Huygens-es tetszik lenni..." nem értem. Elvileg az itteni MÖB kell, hogy befizesse nekem, szóval a TO legyen már szíves és Hágával balhézzon, ne pedig szerencsétlen téliszalámitzabáló elveszett etuskával, aki azt sem tudja hol a feje, mennyit kell még olvasnia és a költözésre úgy mégis mikor fog összepakolni? Ugyanis az eggggész hetem hemzseg máris a beadandó feladatoktól. Basszus, itt hétről hétre ezerrel tanulni kell, és olvasd el, add be, stb, ha-ha, vicces, még be se vagyok iratkozva, itt szivat a TO, de a tanulási gépezet már bedarált, azaz magával darált...
Nem tudom milyen lesz az új helyen, kicsit parázok ettől. Mondjuk ennél itt az Amsztisnál jobbnak kell lennie, mert lesz saját életterem. Itt nem nagyon van. Ami nem C miatt van, hanem a hülye ház elrendezése miatt, meg az itt lakó debilek hordái miatt: a büdős bácsi miatt alattunk, meg a lengyel csajszi miatt, aki folyton ordíttattja a zenét, de úgy, hogy dübörögnek a falak, lassan megszokom, hogy George Michael-re zuhanyozzak, meg a debil másodikonlakó miatt, aki a házat két hete majdnem felgyújtotta. (Folyton alkohol és/vagy drogmámorban sinnyed a holland állam általi, anyu fizetésével megegyező munkanélküli segélyéből, és a múltkor még a rendőrséget is ki kellett hívni, annyira sikított a nője, miközben a szomszédok az erkélyekről hallagatták a csihi-puhit, engem is beleértve. Ilyesztő volt, azt hittem, hogy nyúznak valakit, de a nő is rájátszott, mindenesetre a rendőrség kijött, fasza volt).
A negyedik emelet, ahol C meg én vagyok még a legokébb, de szal nem alkalmas ez a hely együttélésre, a tudat miatt, hogy őrültek, büdösek, ordítósak és verekedősek és gyújtogatók laknak alattunk. Úgyhogy 4 nap múlva megkezdem Leideni száműzetésemet. Kicsit pesszimista vagyok, jó magyar szokást magammal hozván, nem tudom, nem vágyom Leidenre perpill, de persze ezt az intézmény hivatali rendszere is kellőképpen hangulatilag megalapozta. Valahogy megalázónak érzem, hogy nekem kell bizonygatni, hogy márpedig nekem TÉNYLEG nem kell befizetnem azt a rohadt tandíjat, mert megkaptam a HSP-t és hogy jó lenne, ha az international office békénhagyna és regisztrálna, mert lassan szeptember vége van már itt... ez igenis megalázó, mert úgy jön ki, hogy nah igen, már megint a kis keleti blokkos csaj magyarázza, hogy neki miért is nem kell fizetnie. Jamie-t miért nem szivatták így meg??? Nem akarok neki rosszat, és tök jó, hogy őt nem szivatták meg, de azért ez már bakker álljon meg a menet, hogy még én szégyelljem magam amiért mentegetőzök, hogy nincs befizetve a tandíjam. Najó, erről ennyit. Az biztos, hogy én egy fillér előleget nem fogok befizetni senkinek. Azzal fenyegetőznek, azaz a beiratkozáskor "elmondták", hogy a beiratkozási procedúra végén szeptemberben ha valami még nem lesz rendben, akkor sajnos az egyetem törli az "account"-unkat, azaz, az egyetemi emailcímet, diákszámot, itteni etr-felületet, felvett kurzusokkal és beadandó cuccokkal... mmmm, fincsi lesz, kiváncsi vagyok, hogy a maradék 8 napban megoldódik-e a beirastkozási keresztutam, és ha nem, akkor valóban kitörölnek-e a rendszerből? Muhahaha, az lesz aztán az igazán fincsi. Pont mire beköltözöm a macskaköves városba, addigra fognak eliminálni, vagy mégse? Mmm, finom, finom, finom...
Amúgy most egyedül vagyok itt feldúlva (feldúltságom az international office emailjének a hatása), és próbálok tanulni, de nem megy... C drága nincs itt, hotel Mama-ban van, próbál szakdolgozni, meg elvitt egy adag mosnivalót. Dejó, Leidenben lesz mosógépem is, hát ez maga a mennyország!! El se hiszem, hogy így megtanulja az ember értékelni az ilyen apró dolgokat, mint mosógép, szalámi, és saját mikro.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)