Régen írtam bejegyzést. Ez sokmindennek köszönhető, főleg a leideni stressznek és a november végi/december eleji egyetemi bekeményítésnek. Azon a két héten lenyomtam 2 hatalmas (!!!) egyenként több, mint 45 perces prezentációt, egy háromórás didaktika vizsgát, aminek a végén úgy éreztem magam, hogy egy tank sétált át az agyamon, aztán ezen kívül a szokásos készülés, riportolás és beadandók. Mindemellet a szobakeresési őrület a tetőfokára hágott, ugyanis januártól mennem kellett a Hogewoerd-i szobámból. (Csak úgy zárójelben hozzáteszem: Hála az égnek!!!)
Borzasztó nehéz a szobakeresés, ha az ember nem egy minimum 180 centis, szőke, 20 éves, Quintusos, vagy Augustinusos, vagy Minervás lány... Ugyanis a legtöbb koliba hospiteeravond-ot, azaz ilyen hospitálós, megnézzük-és-kivesézzük-a-szerencsétlen-szobakereső-diákot-estet tartanak. És az embernek esélye sincs bekerülni így egy olcsó, hollandok által lakott koliba, ha a fenti paramétereknek nem felel meg. Én egyiknek sem teszek eleget, úgyhogy ne csodálkozzon senki, hogy olyan kb. harminc szobahirdetésre küldött reakciómból olyan két vagy három válasz érkezett, azok is elutasítóak. Egy helyre meghívtak még novemberben, amiről részletesebben be akartam számolni. Egy Augustinus-ház volt. Huhh, igazi culture shock az, amit az ember egy ilyenen átél. 10 bennlakó diák meghív 10 jelöltet egy meghirdetett szobára, és amíg a 10 már bennlakó diák magát seggrészegre issza, hülyébbnél hülyébb és néha megalázó kérdéseket tesz fel a 10 jelöltnek. Például, Mitől lesz a koli több az jelenlétedtől/mit nyújtasz a közösségnek? vagy Milyen attrakciót, speciális "mutatványt" adsz majd elő a karácsonyi vacsorán? vagy Milyen koncepciós party ötletet javasolnál a következő Augustinus buliba? vagy Te is tag vagy már? vagy Mi a kedvenc állatod és miért?... Inkább nem is részletezném, annyira szánalmasnak tartom az ilyen jellegű, egyetemi gólyatáborokat idéző szelekciós kérdéseket. Könyörgöm, egy szobáról van szó, ahol az ember alszik, és jó esetben spontán (!) barátkozik a lakótársakkal. De persze az ilyen házakban olcsó a szállás, sokkal olcsóbb, mint a nemzetközi diákos kolikban. Arról letettem, mert nem akarok nemzetközis emberekkel élni (ott nem fejlődik a hollandom) és eleve ott nemzetközi is az árszínvonal, és én nem vagyok hajlandó 70%-kal többet fizetni egy koliszobáért, mint egy holland diák a holland kolikban...
Szóval az ilyen holland diákegyesületes XYZ-Házakba való költözésről lemondtam. Kétségbeesve kerestem tovább azért, és az utolsó héten karácsony előtt, mielőtt jöttem volna haza látogatóba, megoldódott a probléma egy nagyon szimpatikus koliban, a Vrijheidslaan-on. Hollandok között, kicsi a szoba, sőőőt, elég kicsi, olyan 11 - 12 m2-re saccolom, de nekem tökéletes lesz. Ami a legjobb: emberek lesznek mellettem és körülöttem. Nem fogok ordítani remélem többé a leideni magánytól. A folyosón tízen laknak, fele fiú/fele lány, kedves és szimpatikus társaság. Nem tartozik a koli sehova sem, ami a diákegyesületeket illeti, és elég nyitottak ők itt a hatodik emeleti folyosónkon, hogy befogadjanak egy embert, aki nem szőke, nem 180 centi, nem 20 éves, nem holland...
Igazán nagyon örülök az új helyemnek. Tegnap át is költöztem végre, hatalmas munka volt. C szülei segítettek autóval, aztán el kellett menni az IKEÁba is, bevásárlást tartani, mert a szoba sajnos bútorozatlan, azaz helyesbítek: van benne egy rozoga barna legalább 30 éves hűtőszekrény, és az embernek az az érzése, hogy még a vasfüggöny mögül csempészték át ide. Noh de a viccen kívül, sajnos nagyon hangosan működik, és ha egy 12 m2-es szobában egy ilyen hűtővel kell aludnod, az nem éppen a kellemes kategóriába tartozik. Hajnali 2-kor nem bírtam tovább és kihúztam a konnektorból, nem törődve azzal, hogy megromlik a doboz tej, ami benne van. Ja igen, ettől amúgy sem kell rettegnem, mert hogyha a tejet a padlószőnyeg közepére teszem le, akkor sem romlik meg, mert a szoba jéghideg itt is. Azaz, nem jéghideg, hanem olyan 15 fokos, dehát abban nem lehet rendesen aludni, a hollandoknak meg úgy látszik lehet... nekik ez a normális. Mert január 4-e van, és minusz fokok röpködnek odakint, de éjszaka a koliban lekapcsolják a fűtést központilag, éjfél és reggel 7 között nincs fűtés. Sehol. A hollandok erre azt szokták mondani, hogy "dehát úgyis csak hidegben lehet finomat aludni"... pfff... Nekem a 20 fokban lévő "hidegbenalvás" a tökéletes, de ők a 20 fokot már leszaunázzák, és nekik a 15 fokos alvás a kellemes hideg, a 20 fok az már a kánikula. Hát komolyan mondom, grrr... Muszáj lesz vennem ilyen hősugárzót. De pont most adtam ki egy csomó pénzt új bútorokra, még úgyis, hogy a legolcsóbb darabokat pásztáztam végig a szememmel. De muszáj volt. Hát igen, sajnos ez itt így szokás, hogy a koliszobák nagy része bútorozatlanul áll. Holnap jönnek megint C szülei, és segítenek nekem összeszerelni a két könyvespolc-szekrényt, az íróasztalt és a széket, és berendezni a szobát. Most perpillanat a dobozhalmok felett ugrálva lépkedek a padlószőnyeg-szigetek között. Kellemes :) De a szoba amúgy tök jó, sárga a fal, bordó a padlószőnyeg és bordó a függöny. Meleg színek. Ez fontos. Ahh, de még rengeteg mindent kell vennem, bele sem merek gondolni (szemeteskosár, fogas, akasztók, konyharuha, tálak, hosszabbítók, még vagy két lámpa, és a többi, és a többi apróság, ami egy üres szoba otthonossátételéhez kell). Ja, és apropos, csak úgy megjegyzem: ez volt a hetedik költözésem bő egy év alatt. Azért ez eléggé durva és embertelen és már elegem van.
Örülök, hogy újra itt vagyok Hollandiában, így karácsony után. Ez a karácsony életem legszörnyűbb élményei közé fog tartozni. Sokat tanultam azt hiszem. Ezért is írtam a címben, hogy egy új fejezetet szándékozok kezdeni. Ezzel az új szobával, ezzel a költözéssel és atmoszférával, és remélhetőleg egy új állással, ami kilátásban van, de többet nem árulok el még róla. Legyen annyi elég, hogy ma voltam interjún, és nagyon jó volt. A lényeg: 2010-ben megszületik egy még az eddigieknél is erősebb Etus. Punktum.
Noh, még egy apróságot a végére, ami annyira finom kis részlet, hogy nem maradhat ki. Az új koli kiesik a centrumból, a napi biciklizéssel töltött percek száma így meg fog minimum három-négyszereződni. Ami nem baj, jót tesz. Igen, jót tesz ez, de nem akkor, hogyha az ember jéghidegben, netán hóban kell, hogy tekerjen. Ma történetesen szakadt a hó. Meglepő, mert itt nem szokott megmaradni, hát ez most megmaradt. Utána enyhült az idő, és a hószakadást felváltotta ilyen esős-havas nedves trutyi, ami hullik fentről. Így estére szépen ez ráfagyott a frissen esett hórétegre és mostanra Leiden egészét, az összes aszfaltot jégpáncél borítja. Jöttem én már le a Szemlőhegyről jeges úton a kerítésekbe kapaszkodván, araszolgatva, de akkor két lábon voltam, most viszont két keréken vagyok. Ami huhuhuuuu, életem egyik legizgisebb élménye. Nem tudom, próbáltátok-e valaha, milyen érzés jégen biciklizni. Nem a normális jégre, hanem az ilyen ónos esős úton rögösre odafagyott buckás jégre gondolok. Kvázi életveszélyes. És persze nekem ma este be kellett mennem a centrumba, átadni a csajszinak a kulcsot, akitől a Hogewoerd-ot béreltem, mert ma este jött haza. Ilyen trutyi időben nem volt kedvem 40 percet sétálni, ezért bicajra ültem. Muhahahahhaa... nem akarom leírni mekkorát estem az aszfalton. A kormány egyszer csak úgy döntött, hogy jobbra kicsúszik a kezem közül, olyan gyorsan, mintha valaki kirántotta volna a biciklit alólam, szó szoros értelemben kicsúszott alólam a kerék, azaz oldara dőltem, brutális volt. Szerencsére nem jött utánam autó. Na az lett volna a brutális. De még egy kicsit ültem a jégen, mert a hátsómra pottyantam, ami nem kellemes érzés. Sőt kimondottan fájdalmas. De ez van, edzem magam. Ezek után nem mertem felülni a bicajra és toltam inkább magam mellett, így haladtam. Mondanom sem kell, így is majdnem elestem két lábon. Én ilyen hatalmas egybefüggő jégtükörré fagyott aszfaltvárost még nem láttam soha. Képzeljétek el a legszörnyűbb ónos esős élményeteket és szorozzátok be 100-szal. Komolyan, ilyet még nem pipáltam, ahogy toltam a bicajt láttam, hogy sokan a hollandok közül tolták a bicajukat szintén maguk mellett. És ilyet ritkán látni, hogy egy utcányi biciklista hollandus az őrült süvítés helyett tolja a bicajt maga mellett. Hahaha, valahol nagyon vicces látvány volt.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: őrjöngés. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 4., hétfő
új fejezet
Címkék:
bicajozás,
Cees,
diákélet,
diákszervezetek,
Hogewoerd,
international,
költözés,
lakberendezés,
Leiden,
óráim,
őrjöngés,
szoba,
tanulás,
Vrijheidslaan
2009. november 18., szerda
Hideg... brrrrrrrrrrrr és amúgy is, f@szkivan
Gyűlölöm a hideget, főleg a holland hideget, és gyűlölöm a Hogewoerd-ot, ahol lakom, és mivel tehetelen vagyok, ezért belekiabálom ide, bele az internet pusztájába...
Meghalt a fűtés a szobámban. Nah nem mintha eddig lett volna olyan borzasztóan übermeleg, de legalább a 20 fok megvolt napi átlagban... annál több nem nagyon. De három napja már az sincs !!!! Mert a fűtőtestem hideg egyszerűen. És vagy ezerszer zaklattam a q.va tulajdonost, hogy legyen már szíves valamit csinálni. Vasárnap, mikor eléször elértem, az volt a reakciója, hogy most hirtelenjében nem tud leakasztani senki szerelőt a szögről, várjak holnapig, (azaz hétfőig, ami tegnapelőtt volt - megoldás azóta sincs!) és húzzak fel egy pulóvert, - mondta, - mert milyen kellemes zachtjes az időjárás!!! Azaz milyen kellemes lágy az idő!!! Bazzeg, november közepe van, éjjel 3 fok, napközben olyan 9 fok, fúj a szél, esik, és szürke. Ez neki lágy és kellemes? HOgy simán élvezzem fűtés nélkül a holland telet???? Hogy menjenek el a ....-ba az összes hidegszerető hülye hollandok!!! Nagyon mérges vagyok, nagyon-nagyon. Nincs megoldás a helyzetre. Nagy nehezen kihisztiztem, hogy hívjanak egy szerelőt, aki meg aszonta, hogy a kazán rendben van. Hát komolyan, hülyét kapok. Igen, valamit megnyomott, elment, és a következő két órában volt fűtés, és utána megint beszart az egész. Szóval én újra telefonálgatok a tulajdonosnak, tegnap este küldetett a fiával egy ilyen kis melegcsináló elekronikus berendezést. Ha-ha-ha. Ugyanis az egész nem több mint 15 cm átmérőjű, az ember egy wc-nyi helységet talán be tud vele melegíteni, de nem egy 5 méter belmagasságú, udvarra szomszédos faló szobát, vagy 100 légköbméterrel !!!! Hogy addig ez legyen az ideiglenes megoldás, meg hogy én mit hisztizek, mert a kazán fél éves, szinte új, és nem lehet semmi baja. De ha egyszer van??? De ha egyszer nincs fűtés a szobámban? És megfagyok??? Már ezzel álmodtam éjszaka. Háromréteg pulóver alatt.
És persze az udvarban ahová néz a kib....ott szobám, az állványt ezerrel húzkálják, meg felújítanak, mondhatnám nem hatékony, q.va lassú tempóban, de annál hangosabban. Szóval, holnapra megint el kell olvasnom 250 oldalt, és itt ülök egy durván 15 fokos szobában, nyakig sálban, és hallgatom az udvaron a zajongást, és nem tudom mit csináljak, komolyan, már annyit sírtam az őrjöngéstől, most már lassan ordítani sem fogok bírni. És ide vagyok kötve ebbe a rohadt épületbe!!!! Január elejéig!!! Nem hiszem el. És persze a hidegben meg nagyon jó lesz ha megint megfázom... Komolyannem hiszemel, hogy itt, ebben az országban ilyen nehézkesen mennek a dolgok. Elszállt az összes illúzióm.
Szóval, elegem van a holland hideg mentalitásból. Meg elegem van abbból, hogy itt mindent ezerszer kell, hogy elmondjak, hogy valami történjen. Itt ez a fűtés dolog... aztán a vonatkedvezménykártyám.... AUGUSZTUS-ban vettem meg, adtak egy papírt ideiglenesen mostanáig, hogy a végleges kártyát meg majd elküldik postán. Hát bazzeg, persze semmit nem küldtek el, az ideiglenes kártya lejárt, vagy ötször jártam a vonatos pultnál az állomáson, hogy legyenek szívesek egy új ideiglenes kártyát adni, azaz az ideiglenes kártyát hosszabbítsák meg. Tegnap a Holland Néni végre tett valamit, én adtam MÉG EGY igazolványképet, és elvileg egy hónapon belül már végre megküldik... NONSZENSZ? nem??? Mert augusztusban megvettem, és talán karácsonyra lesz is belőle valami!!! Felrobban az agyvizem. És a beiratkozáskor is cseszegetett a tanulmányi osztály, hogy fizessek, de aztán mikor vagy 3 hét basztatás után rájöttek, hogy ők hibáztak, nem kértek elnézést. Elegem van abból, hogy mint egy barom a falnak beszéljek. Nem tesz senki semmit, lassan haladnak az ügyek, itt semmivel sem jobb bürokráciailag, mint Magyarországon.
De a legfontosabb probléma most a Hogewoerd, hogy a fűtés valahogy megoldódjon. Ki mit tanácsol? Menjek baltával a tulajdonosnak? Vagy fenyegessem meg, hogy nem fizetek lakbért? Nyilván egyiket sem fogom megtenni... De! Akkor mit tegyek, hogy ezek a szánalmasan hidegszerető spórolós hollandok valamit tegyenek végre??? Nagyon mérges vagyok, fázom, el vagyok csigázva, olvasnom kéne megint tetemes mennyiséget, és nem tudok 15 fokban és zajban koncentrálni!!!!!!!!Elegem van az egész rohadt Leidenből.

2009. november 3., kedd
hivatalos fotók
Nos, tehát igen, megvannak a hivatalos fotók is a ceremóniáról, felrakok belőlük párat, olyan jó, meg jobb vizuális képet alkot az egészről ahhoz képest, mint amit tegnap leírtam... De mielőtt belekezdek, hadd őrjöngjem ki magam egy kicsit. Ma mindössze négyszer zuhanyoztam!! Az első és az utolsó rendeltetésszerűen itthon történt, de a közbülső kettő nem: úton isibe és úton onnan hazafelé a bicaj tetején!!! Odafelé még lájtosabb volt a dolog, a hajam meg csak megszáradt az óra alatt, de visszafelé, basszus, én még ilyen esőt nem láttam... Kb. 5 perc bicajjal ajtótól-ajtóig az egyetemtől hozzám, és ezalatt úgy megfürdettek az égiek, hogy nemhogy a kabátomból, de a pulóveremből csurgott a víz, az eső majdnem kimosta a kontaktlencsét a szememből... grrrr!!!! Szóval most azonnali forró fürdő volt a program, és most hogy átmelegedtem és megszáradtam (muszáj volt, épp most, hogy kifelé gyógyulok, nem akarok megint megfázni!!) már nem megyek el a boltig, én ezek után ki nem mozdulok... A hollandok hihetetlen, ezek szeretik az esőt!!! Bahhh
Noh, de a fotók jókedvre derítettek. Ez mind szombaton készült egy hivatásos fotós által. Itt látható az érkezéskor, hogy mindenki megkapja az ajándékcsomagját... (ami egy esőkabátot meg az évkönyvet tartalmazza... az esőkabáton rajta a felirat: I'm smart enough for a Huygens Scholarship Programme... hahaha... asszem nem nagyon fogom hordani ezt a kabit. De lehet, hogy hasznos lenne begyömöszölni a táskámba, hogy mégegyszer ilyen mai szintű szarrá-ázás ne fordulhasson elő velem.
Politikusnéni beszédet mond a jövő tálentumairól - háttérben a kivetítő, melyre nemsokára a zászlók és a nevek kerülnek fel, és még amögött, a totális háttérben, érdekes megfigyelni a falat: igazi holland sztereotípiával volt felfestve: zöld mezők, kék ég, hatalmas, szinte leszakadó felhős égbolt, (az esőt hogyhogy nem ábrázolták?), legelésző tehenek, és idillikus malom, ez Hollandia, az én Hollandiám
Itt a konferenciaterem, ahol a székeken az ország-feliratok, mintegy "ültetőkártyák"
A terem belülről, ahogy özönlenek a népek befelé
És akkor jöjjön néhány országos fotó, ahogy kihívták az embereket. Az adott ország emberkéi mindig a két szélen álló néni között vannak, és a zászló alatt vigyorognak. (A baloldali elég savanyú, de a jobboldali politikusnéni kedves legalább. Én meg mint a vadalma, csak vigyorgok, hahaha, dehát olyan jó érzés volt a zászló alatt állni, olyan nagyon jó érzés volt... - és csekk a csizmát!!! muhahahaha :D)
A lengyelek. Olga a kicsi, szőke, szürkeblúzos lány. (A csizmáját az enyémmel együtt vettük, hahaha) Mellette jobbra Kasia, balra meg nemtom ki az, egy feketére rúzsozott lengyel lány. Gender studiest tanul. Hahaha, nem lepődtem meg :)) Legbaloldalt meg Krystian - velük lógtam a legtöbbet)
Annyira jó, itt vannak a kínaiak, hahaha :D
Ő Pamela, a cseh lány (ilyen névvel, hahaha). Ő is hollandos amúgy, de nem ezzel került ide, hanem perzsa és arab szakra. Érdekes.
Az amcsik, Jamie baloldalt
Ők itt Mexikóból, csak azért tettem fel ezt a képet, mert annyira viccesek, annyira mexikóiak, tök jó
És ez is, olyan jó, sőt, itt még a savanyúarcú baloldali néni is végre mosolyog :D
A pakisztáni lánnyal nem beszélgettem, de tök szimpatikus volt
Oroszország. A piros nő szintén hollandos itt Leidenben
Az etióp srác, akiről tegnap írtam
A vietnami lányok egy kivételével népviseletben jöttek, ugyanolyan szabású ruhában, tök érdekes volt
Dél-Afrika. Lányok, egyszer még elmegyek a ti országotokba ám!!! :))
És így nézett ki a látvány a színpad felőlVan még rengeteg fotó ezeken kívül az összes országból érkező ösztöndíjasokról, igazából csak ízelítőt szerettem volna adni az esemény sokszínűségéből. Ha érdekel bárkit is a többi fotó, benyomok mindjárt egy linket, azon ott van az összes. De addig is, még egy pár képet muszáj feltennem...:
Csak hogy visszaadjam a fogadás hangulatát
Mmm, a sok-sok finomsááág
Hát igen, kitettek magukért a hollandok, nagyon jó szervezés volt.
És akkor még ezt a végére, ezt szeretem a legjobban, annyira jó... :DÉs igen, megvan, tudom, miért éreztem ennyire jól magam... Eddigi életemben ez volt karrierem csúcspontja, hogy ezen az eseményen reprezentáltam az országomat! Eddig voltam kerületi matekversenyen negyedikben, meg iskolai felolvasóversenyeken gimi alatt, meg voltam fővárosi március 15-e ismereti versenyen, és a többi, és a többi, aztán volt az Ember a Demokráciában, ott már Győrig eljutottunk drága Beleznayékkal, igen, országos fordulóra, és ott volt még persze az Anschluss-os paper, amit csináltunk Marcival, kb. már ezer éve... Azzal is ott voltunk az országos fordulóban, gimi végén. De persze itt megállt a történet, igazi sikert én egyedül csak kerületi versenyen értem el anno még kis tizenévesként. Aztán az egyetem alatt nyilván az Erasmust meg a Hasselti nyáriegyetemet is ideszámíthatjuk, hogy eredmények, oké, igen, de... ehhez nem fogható eddig semmi sem. Olyan érzés volt ez, hogy igen, elsőre most képviselek valamit, hivatalosan, elismerten, nemzetközi szinten. Nyilván nem leszek a világ next topmodelje, sem nem leszek soha miss world szépségkirálynő, vagy olimpiai bajnok úszó. De ez q.va jó érzés, hogy valamiben igenis ott vagyok a legjobbak között, világszinten!! Úgyhogy nagyon örültem, csupa-csupa boldogság volt az egész este!!!
Akit érdekel az összes többi fotó, a többi ország emberkéivel, annak klikk ide. Cuppa!!
Címkék:
Hága,
happy,
Huygens,
international,
Madurodam,
NL vs. HU,
őrjöngés,
party,
universiteit
2009. október 11., vasárnap
az elmúlt napok
No jöjjön egy bejegyzés, mert már pár napja magam mögött vagyok, ami a bejegyzéseket illeti. A minap voltam Hágában, mert megvettem egy könyvet, ami csak egy ottani antikváriumban volt beszerezhető. A migránsosórára kellett, a könyvtárból már kikölcsönözték, az Amszterdami Egyetem könyvtárából is, az itteni szabóervinből is, szóval nem volt más hátra, mint valahogy felkutatni, mert itt nem tehetem meg, hogy a feladott irodalmat nem elolvasva lépjek a színre. Szóval tök jó, van itt egy ilyen holland antikváriumokat egyesítő honlap, adatbázis inkább, minden fellelhető, hogy milyen antik könyvet épp melyik antikváriumban és mennyiért lehet megvenni. Csodálatos egy dolog. Szóval a keresett könyvemet Hágában árulták, odatelefonáltam, és időpontot egyeztettem, hogy mikor vegyem át. Mert igen, ez így működik több helyen, hogy nincs bolt valójában, csak szinte virtuálisan van egy gyűjtemény, és az utcáról nem lehet csak úgy odasétálni, csak ha az ember lefoglalja magának a keresett művet és átveszi. Érdekes. A pasi kedves volt, mikor érdeklődtem, mondta, hogy azonnal is átvehetem. Erre mondtam, hogy okker, ott leszek egy óra múlva, mert perpill még Leidenben tartózkodom... (nota bene: Leiden Centraal - Den Haag Centraal vonattal kb. 15 perc).
Szépen a google maps áldott jóságának köszönhetően rittyentettem magamnak egy rögtönzött Hága-cetlitérképet, és belevetettem magam a még soha nem látott városba. Egyedül. Érdekes volt. Úton odafelé végig paráztam, mert nem emlékeztem, hogy a sütőt a szobámban elzártam-e... és a terv az volt, hogy a hétvégét nem itt, hanem Amstiban töltöm, és ugye így egy nyugodt percem sem lett volna az egész hétvégén. Mert Hágából egyenest Cees szüleihez látogatóba voltam hivatalos, és hogy utána este meg majd Amsti. Nah tehát, így mit csinál az ember értelmes lánya?? Egy kerek délután alatt végigvonatozza az egész Randstadot (nota bene nr.2: a Randstad az nem annak a fejvadász cégnek a neve eme utalásban, nem-nem, hanem így hívják a legsűrűbben lakott, és egyben az ország gazdasági szívét képező területet Hollandiában, a Hága-Rotterdam-Utrecht-Amsti által bezárt négyszögben). Nah, szal egész délután vonatoztam én hülye, Leidenből le Hágába, vissza Leidenbe, lecsekkolni a sütőt (ami persze EL VOLT ZÁRVA, megérdemled, te pedantériás Etelka, te!!!) aztán vissza Leiden Centraal, fel Zaandamba (persze ehhez átszállva Amsti Sloterdijknél, és fél órát várni a késő vontatra, péntek esti csúcs ugyebár), onnan Assendelft, és a nap végén Amsterdam. Finom pár óra volt, és én hulla fáradt lettem.

Na, de nem a sütő-elzárási para a bejegyzés lényegi mondanivalója, ez csak egy etusos közbevetés. (És mint olyan, igen, hű vagyok magamhoz, még mindig én vagyok én). Szóval jártam Hágában, és huhh, nah, baromi érdekes hely volt, így elsőre. Nem sokat láttam, de a könyv megvétele után úgy intéztem a dolgot, hogy azért végigsétáljak a Mauritshuis meg a miniszterelnöki épület mellett, a főtéren, meg vásárlóutcán, szóval egy kicsit igyekeztem a várost felfedezni. Hihetetlen érdekes volt, hogy a legrégebbi, patinás, gyönyörű épületek kéz a kézben állnak egymással a legmodernebb üvegkockák mellett. Kicsit kiábrándító érzés lehetne, ha felületesen vennénk figyelemre a dolgot, de nekem tetszett. Valahogy pont az üvegkalitkák hatása miatt tetszette annyira, hogy ez a város milyen történelmi és régi, és histórikus épületekkel és minisztériumokkal tarkított. Pont a modern emelte ki a patinát. Nagyon érdekes volt. Feltétlen visszatérek még ide egyszer - amikor épp nem azon parázom, hogy leégetem-e vajon a leideni lakásomat, vagy nem - és akkor megnézem a Mauritshuis-t is belülről, mert ez mégiscsak botrányos, hogy még nem jártam ott, és nem láttam még élőben pl. a Gyöngyfülbevalós lányt.
De amúgy meg október 31-én tuti, hogy visszamegyek Hágába, mert aznap lesz majd ott a Madurodamban egy nagy össznépi Huygens-es fogadás, az összes emberkének, aki idén ebben az ösztöndíjban részesült. Überkirályság lesz, igazából reprezentatív fogadás, meg beszédet mondanak nagy oktatásügyi fejesek, de tényleg tök jó érzés, hogy majd bemondják a nevem és átvehetem az évkönyvet meg a Huygens-es plecsnit, Hágában, a többi diákkal együtt. Remélem lesz majd lehetőség fontos emberekbe is belebotlani, (hahaha, kis naiv etuska) és lesz majd lehetőségem netvörkölni. Meglátjuk, meglátjuk, csupa-csupa izgalom, móka s kacagás.
És egy hihetetlen hír: megjött a collegekaart-om, azaz az itteni diákom, a könyvtári kölcsönzőjegyem, én ezt nem is hiszem el. Van, hozzáfűzöm majd' két hónapi rettegés, parázás és utánajárás után, hivatalos okmányom arról, hogy az egyetem felvett az állományába. Ez azt jelenti, hogy a tandíjam is befizetésre került, és minden sínen van. Hihetetlen... :D
Na de nem akarok ennyire szarkasztikus lenni, jó ez itt nagyon, holnap megint para migránososóra, igyekszem majd megszólalni, meg a gombócot visszaszorítani a kisetusgyomorban, és értelmesen hozzászólogatni. De eddig tök jól ment, úgyhogy azt hiszem nem vallottam eddig szégyent. Még a heti beadandókat is mindig a deadline előtt sikerült beküldenem. Hétfőn van az óra, és előtte mindig csütörtökön 12.00-ig kell feltölteni a riportodat. Nah, én egyre brutálabb vagyok, az elsőt még a határidő napján 11 óra körül nyomtam fel, múlt héten már fél 12-kor, és most csütörtökön már 11.45 körül... Uuu, remélem érzékelhető a feszültség, muhahhahaha... De eddig mindig rendesen megcsináltam, és a többi hollandus meg nem feltétlenül, úgyhogy abszolút érzem, hogy nem én vagyok itt a leggyengébb láncszem. Ami tök jó.
És ma este újra itt vagyok, a hidegeskedő szobámban. (Szar a fűtés, kéne vennem valami olcsó villanyradiátort, de ez önmagában ellentmondás, mert az ilyesmi nem valami olcsó dolog, de idegesítő a fűtésem, egyszerűen este 11 után kikapcsolják központilag, én nem értem, de hajnalra jégveremmé válik a szoba... Én meg vastag pulóverben alszom. Elegem van abból, hogy én ebben az országban mindig fázom!!! Tegnap is például, amikor Cees egy barátjának a lakásavató buliján voltunk. Az egyik csaj egy fehér ujjatlan trikóban nyomta. Mondanom sem kell, a tejfölszőke bőre csak úgy átütött a pólón. Itt napközben nem megy fel a hőmérő a 14 fok fölé, éjszaka meg intenzíven lesüllyed, esik és fúj. Én nem értem a hollandokat. Ezek nem fáznak. Most vagy én vagyok a hülye, vagy éppen a túl elkényeztetett, a téli lakáson belüli, távfűtésáltali kötelezően 28 fokra beszabályozott, pazarló fűtési kultúránk miatt... gondolom az utolsó a befutó, igen, ki mibe szocializálódik bele. Én csak zokniban tudok elaludni, szeretem a kellemes meleget és a napocskát, közben meg a hollandok meg ahhoz vannak szokva, hogy esőben és szélben bicajozzanak, szinte már a bölcsőben erre szocializálják őket... nyilván, nyilván érthető így a különbség, de ez frusztráló, és nem szeretem, ha hülyének néznek, amiért négy réteggel indulok ki az utcára. De ez van. Azt hiszem soha nem leszek integrált eleme ennek a kultúrának.
A tegnapi parti viszont egyéb érdekességet is felhozott. Mekkora az esélye annak, hogy valakivel, akivel beszélgetésbe elegyedek, eddig tehát ismeretlen holland ember, kiderül róla, hogy van közös ismerősünk??? Nah, ez milyen már??? Tök jó überkirályság!!! Arról van szó, hogy Cees barátja Tessa, pasija Jeroen, neki ismerőse Ivo, és ő Utrechtben hollandszakos PhD-zik, és szatíra órát tart kedves barátosnének, Alexnek :) Mekkora már !!! Ilyenkor úgy tudok örülni, hogy mekkora egy hatalmas (világ)faluban is él az ember, hogy az Albert Luthulistraat-os lakásavató partiján ismerős ismerősébe botlik az ember. Najó. Abbahagyom a nyáladzást, de ez nagyon kellemes kis meglepetés volt.
No megyek vissza olvasni, (nem is igaz, tv-zni), mert kedden megint referátumom lesz Didaktika órán, ezúttal a "főmondat" szórendjéről. Yummie...

2009. szeptember 21., hétfő
téliszalámis önboldogítás
Fél kilenc van és még itt fekszik előttem egy hosszú cikk, amit holnapra el kellene olvasnom, de már túl vagyok éppen két fejezeten, és egy másik cikken egy másik órára és épp ordíthatnékom van. Önboldogításként láncdohányzom és téliszalámisszendvicset fogyasztok, miazhogy, zabálok, már két napja egyfolytában, amióta felfedeztem, hogy az Albert Heijnben lehet kapni. (Már a klaviatúra is csillog a zsíros ujjlenomyatomtól, uhh, ez eléggé gusztustalan, de annyira kivagyok, hogy nem érdekel.) Szóval per pillanat a boldogságom egyetlen forrása Albert, Albert Heijn, AH, - amúgy mekkora hülyeség ez, hogy egy ember neve a szupermarket??? Mindegy, a lényeg, hogy jobb, mint bármilyen spar vagy kaisers' BP-en, mert itt tényleg minden van. Thai chips és olasz paradicsomleves, előrekész lazacosvacsora (csak átgőzölni kell) vagy éppen dobozban minőségi sushi-falatok... Minden fűszeren, kiegészítőn és szószon látszik a koloniális múltja ennek az országnak, Cees barátságosan teljes otthonossággal ejti ki a száján, hogy ma este együnk kínait és legyen az a Babi Phangang, meg mittomén még mi, ezek a szavak itt mondanak az embereknek valamit, hogy mi a különbség a Nasi rizs és a Babi köret között, hát igen, már megint az indonéz szálak... Figyeltem a mai vásárlásnál, hogy a pulton nem sok Hongaarse salami van kirakva, és szerintem tegnap óta csak azzal az eggyel kevesebb van a polcon amit ma vettem meg... de nem baj, szorgalmasan importája csak kicsi Albert a wintersalamit, mint az eddigi egyetlen magyar terméket, amit felfedeztem, mert én szorgalmasan fel fogom vásárolni az egész készletet.
Ahh, Béla szerint patrióta lettem, megaLOL. Hát nemtom, szerintem inkább baromira elegem lett a sok kip kerry-ből és filet americain-ből (ez a tatárbífsztek előrecsomagolva, minden holland ezt reggelizi) és kell egy kis hazai íz is.
Etus, normális vagy??? Itt blogolsz miközben olvasnod kéne a hűűde fontos cikket a migránsosórára! Ahh.. prezentálni fogok ugyanis egy hét múlva, ketten egy holland lánnyal, Renske, kedves, meg aktív, meg az a hozzászólós típus, elvileg holnap ülök vele össze, hogy megbeszéljük, ki-mit mond majd. Ajj, előre tudom, hogy hiába múltam el 26 éves (!!!!) de még mindig ott lesz az a rohadt gyomorgörcs a hasamban (mm, nah, ilyen értelmes vagyok) amikor rám kerül a sor, hogy osszam az észt az anyanyelvi hollandoknak. Jajj, és ma megint történt valami, amit nem tudok magamban tartani, annyira vérlázító, azaz annyira nem is, csak a vérnyomásom az egekbe ment, megint a hülye tanulmányi osztálytól. Persze azért ez nem specifikus, mindenkivel megeshet, otthon is stb., de engem szenzitíven érintett. Szóval levelet kaptam, (hozzáteszem: megint), hogy hogy és milyen módon óhajtom befizetni a tandíjamat? Hát komolyan nem hiszem el, hogy ennyire sötétség uralkodjon ezen a bürokrata rendszeren? Huygens ösztöndíjjal vagyok itt, de lehet hogy a skizofrénia kezd elhatalmasodni rajtam és nem vagyok Huygenses, csak beképzeltem maganak, lassan ilyeneket kérdezek meg magamtól, mert az international office ki akarja velem fizettetni a tandíjamat, én meg mint hülye kis diák magyarázom a bizonyítványomat, hogy "de neeem, én izééé, Huygens-es tetszik lenni..." nem értem. Elvileg az itteni MÖB kell, hogy befizesse nekem, szóval a TO legyen már szíves és Hágával balhézzon, ne pedig szerencsétlen téliszalámitzabáló elveszett etuskával, aki azt sem tudja hol a feje, mennyit kell még olvasnia és a költözésre úgy mégis mikor fog összepakolni? Ugyanis az eggggész hetem hemzseg máris a beadandó feladatoktól. Basszus, itt hétről hétre ezerrel tanulni kell, és olvasd el, add be, stb, ha-ha, vicces, még be se vagyok iratkozva, itt szivat a TO, de a tanulási gépezet már bedarált, azaz magával darált...
Nem tudom milyen lesz az új helyen, kicsit parázok ettől. Mondjuk ennél itt az Amsztisnál jobbnak kell lennie, mert lesz saját életterem. Itt nem nagyon van. Ami nem C miatt van, hanem a hülye ház elrendezése miatt, meg az itt lakó debilek hordái miatt: a büdős bácsi miatt alattunk, meg a lengyel csajszi miatt, aki folyton ordíttattja a zenét, de úgy, hogy dübörögnek a falak, lassan megszokom, hogy George Michael-re zuhanyozzak, meg a debil másodikonlakó miatt, aki a házat két hete majdnem felgyújtotta. (Folyton alkohol és/vagy drogmámorban sinnyed a holland állam általi, anyu fizetésével megegyező munkanélküli segélyéből, és a múltkor még a rendőrséget is ki kellett hívni, annyira sikított a nője, miközben a szomszédok az erkélyekről hallagatták a csihi-puhit, engem is beleértve. Ilyesztő volt, azt hittem, hogy nyúznak valakit, de a nő is rájátszott, mindenesetre a rendőrség kijött, fasza volt).
A negyedik emelet, ahol C meg én vagyok még a legokébb, de szal nem alkalmas ez a hely együttélésre, a tudat miatt, hogy őrültek, büdösek, ordítósak és verekedősek és gyújtogatók laknak alattunk. Úgyhogy 4 nap múlva megkezdem Leideni száműzetésemet. Kicsit pesszimista vagyok, jó magyar szokást magammal hozván, nem tudom, nem vágyom Leidenre perpill, de persze ezt az intézmény hivatali rendszere is kellőképpen hangulatilag megalapozta. Valahogy megalázónak érzem, hogy nekem kell bizonygatni, hogy márpedig nekem TÉNYLEG nem kell befizetnem azt a rohadt tandíjat, mert megkaptam a HSP-t és hogy jó lenne, ha az international office békénhagyna és regisztrálna, mert lassan szeptember vége van már itt... ez igenis megalázó, mert úgy jön ki, hogy nah igen, már megint a kis keleti blokkos csaj magyarázza, hogy neki miért is nem kell fizetnie. Jamie-t miért nem szivatták így meg??? Nem akarok neki rosszat, és tök jó, hogy őt nem szivatták meg, de azért ez már bakker álljon meg a menet, hogy még én szégyelljem magam amiért mentegetőzök, hogy nincs befizetve a tandíjam. Najó, erről ennyit. Az biztos, hogy én egy fillér előleget nem fogok befizetni senkinek. Azzal fenyegetőznek, azaz a beiratkozáskor "elmondták", hogy a beiratkozási procedúra végén szeptemberben ha valami még nem lesz rendben, akkor sajnos az egyetem törli az "account"-unkat, azaz, az egyetemi emailcímet, diákszámot, itteni etr-felületet, felvett kurzusokkal és beadandó cuccokkal... mmmm, fincsi lesz, kiváncsi vagyok, hogy a maradék 8 napban megoldódik-e a beirastkozási keresztutam, és ha nem, akkor valóban kitörölnek-e a rendszerből? Muhahaha, az lesz aztán az igazán fincsi. Pont mire beköltözöm a macskaköves városba, addigra fognak eliminálni, vagy mégse? Mmm, finom, finom, finom...
Amúgy most egyedül vagyok itt feldúlva (feldúltságom az international office emailjének a hatása), és próbálok tanulni, de nem megy... C drága nincs itt, hotel Mama-ban van, próbál szakdolgozni, meg elvitt egy adag mosnivalót. Dejó, Leidenben lesz mosógépem is, hát ez maga a mennyország!! El se hiszem, hogy így megtanulja az ember értékelni az ilyen apró dolgokat, mint mosógép, szalámi, és saját mikro.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)