új fejezet

Régen írtam bejegyzést. Ez sokmindennek köszönhető, főleg a leideni stressznek és a november végi/december eleji egyetemi bekeményítésnek. Azon a két héten lenyomtam 2 hatalmas (!!!) egyenként több, mint 45 perces prezentációt, egy háromórás didaktika vizsgát, aminek a végén úgy éreztem magam, hogy egy tank sétált át az agyamon, aztán ezen kívül a szokásos készülés, riportolás és beadandók. Mindemellet a szobakeresési őrület a tetőfokára hágott, ugyanis januártól mennem kellett a Hogewoerd-i szobámból. (Csak úgy zárójelben hozzáteszem: Hála az égnek!!!)

Borzasztó nehéz a szobakeresés, ha az ember nem egy minimum 180 centis, szőke, 20 éves, Quintusos, vagy Augustinusos, vagy Minervás lány... Ugyanis a legtöbb koliba hospiteeravond-ot, azaz ilyen hospitálós, megnézzük-és-kivesézzük-a-szerencsétlen-szobakereső-diákot-estet tartanak. És az embernek esélye sincs bekerülni így egy olcsó, hollandok által lakott koliba, ha a fenti paramétereknek nem felel meg. Én egyiknek sem teszek eleget, úgyhogy ne csodálkozzon senki, hogy olyan kb. harminc szobahirdetésre küldött reakciómból olyan két vagy három válasz érkezett, azok is elutasítóak. Egy helyre meghívtak még novemberben, amiről részletesebben be akartam számolni. Egy Augustinus-ház volt. Huhh, igazi culture shock az, amit az ember egy ilyenen átél. 10 bennlakó diák meghív 10 jelöltet egy meghirdetett szobára, és amíg a 10 már bennlakó diák magát seggrészegre issza, hülyébbnél hülyébb és néha megalázó kérdéseket tesz fel a 10 jelöltnek. Például, Mitől lesz a koli több az jelenlétedtől/mit nyújtasz a közösségnek? vagy Milyen attrakciót, speciális "mutatványt" adsz majd elő a karácsonyi vacsorán? vagy Milyen koncepciós party ötletet javasolnál a következő Augustinus buliba? vagy Te is tag vagy már? vagy Mi a kedvenc állatod és miért?... Inkább nem is részletezném, annyira szánalmasnak tartom az ilyen jellegű, egyetemi gólyatáborokat idéző szelekciós kérdéseket. Könyörgöm, egy szobáról van szó, ahol az ember alszik, és jó esetben spontán (!) barátkozik a lakótársakkal. De persze az ilyen házakban olcsó a szállás, sokkal olcsóbb, mint a nemzetközi diákos kolikban. Arról letettem, mert nem akarok nemzetközis emberekkel élni (ott nem fejlődik a hollandom) és eleve ott nemzetközi is az árszínvonal, és én nem vagyok hajlandó 70%-kal többet fizetni egy koliszobáért, mint egy holland diák a holland kolikban...

Szóval az ilyen holland diákegyesületes XYZ-Házakba való költözésről lemondtam. Kétségbeesve kerestem tovább azért, és az utolsó héten karácsony előtt, mielőtt jöttem volna haza látogatóba, megoldódott a probléma egy nagyon szimpatikus koliban, a Vrijheidslaan-on. Hollandok között, kicsi a szoba, sőőőt, elég kicsi, olyan 11 - 12 m2-re saccolom, de nekem tökéletes lesz. Ami a legjobb: emberek lesznek mellettem és körülöttem. Nem fogok ordítani remélem többé a leideni magánytól. A folyosón tízen laknak, fele fiú/fele lány, kedves és szimpatikus társaság. Nem tartozik a koli sehova sem, ami a diákegyesületeket illeti, és elég nyitottak ők itt a hatodik emeleti folyosónkon, hogy befogadjanak egy embert, aki nem szőke, nem 180 centi, nem 20 éves, nem holland...

Igazán nagyon örülök az új helyemnek. Tegnap át is költöztem végre, hatalmas munka volt. C szülei segítettek autóval, aztán el kellett menni az IKEÁba is, bevásárlást tartani, mert a szoba sajnos bútorozatlan, azaz helyesbítek: van benne egy rozoga barna legalább 30 éves hűtőszekrény, és az embernek az az érzése, hogy még a vasfüggöny mögül csempészték át ide. Noh de a viccen kívül, sajnos nagyon hangosan működik, és ha egy 12 m2-es szobában egy ilyen hűtővel kell aludnod, az nem éppen a kellemes kategóriába tartozik. Hajnali 2-kor nem bírtam tovább és kihúztam a konnektorból, nem törődve azzal, hogy megromlik a doboz tej, ami benne van. Ja igen, ettől amúgy sem kell rettegnem, mert hogyha a tejet a padlószőnyeg közepére teszem le, akkor sem romlik meg, mert a szoba jéghideg itt is. Azaz, nem jéghideg, hanem olyan 15 fokos, dehát abban nem lehet rendesen aludni, a hollandoknak meg úgy látszik lehet... nekik ez a normális. Mert január 4-e van, és minusz fokok röpködnek odakint, de éjszaka a koliban lekapcsolják a fűtést központilag, éjfél és reggel 7 között nincs fűtés. Sehol. A hollandok erre azt szokták mondani, hogy "dehát úgyis csak hidegben lehet finomat aludni"... pfff... Nekem a 20 fokban lévő "hidegbenalvás" a tökéletes, de ők a 20 fokot már leszaunázzák, és nekik a 15 fokos alvás a kellemes hideg, a 20 fok az már a kánikula. Hát komolyan mondom, grrr... Muszáj lesz vennem ilyen hősugárzót. De pont most adtam ki egy csomó pénzt új bútorokra, még úgyis, hogy a legolcsóbb darabokat pásztáztam végig a szememmel. De muszáj volt. Hát igen, sajnos ez itt így szokás, hogy a koliszobák nagy része bútorozatlanul áll. Holnap jönnek megint C szülei, és segítenek nekem összeszerelni a két könyvespolc-szekrényt, az íróasztalt és a széket, és berendezni a szobát. Most perpillanat a dobozhalmok felett ugrálva lépkedek a padlószőnyeg-szigetek között. Kellemes :) De a szoba amúgy tök jó, sárga a fal, bordó a padlószőnyeg és bordó a függöny. Meleg színek. Ez fontos. Ahh, de még rengeteg mindent kell vennem, bele sem merek gondolni (szemeteskosár, fogas, akasztók, konyharuha, tálak, hosszabbítók, még vagy két lámpa, és a többi, és a többi apróság, ami egy üres szoba otthonossátételéhez kell). Ja, és apropos, csak úgy megjegyzem: ez volt a hetedik költözésem bő egy év alatt. Azért ez eléggé durva és embertelen és már elegem van.

Örülök, hogy újra itt vagyok Hollandiában, így karácsony után. Ez a karácsony életem legszörnyűbb élményei közé fog tartozni. Sokat tanultam azt hiszem. Ezért is írtam a címben, hogy egy új fejezetet szándékozok kezdeni. Ezzel az új szobával, ezzel a költözéssel és atmoszférával, és remélhetőleg egy új állással, ami kilátásban van, de többet nem árulok el még róla. Legyen annyi elég, hogy ma voltam interjún, és nagyon jó volt. A lényeg: 2010-ben megszületik egy még az eddigieknél is erősebb Etus. Punktum.

Noh, még egy apróságot a végére, ami annyira finom kis részlet, hogy nem maradhat ki. Az új koli kiesik a centrumból, a napi biciklizéssel töltött percek száma így meg fog minimum három-négyszereződni. Ami nem baj, jót tesz. Igen, jót tesz ez, de nem akkor, hogyha az ember jéghidegben, netán hóban kell, hogy tekerjen. Ma történetesen szakadt a hó. Meglepő, mert itt nem szokott megmaradni, hát ez most megmaradt. Utána enyhült az idő, és a hószakadást felváltotta ilyen esős-havas nedves trutyi, ami hullik fentről. Így estére szépen ez ráfagyott a frissen esett hórétegre és mostanra Leiden egészét, az összes aszfaltot jégpáncél borítja. Jöttem én már le a Szemlőhegyről jeges úton a kerítésekbe kapaszkodván, araszolgatva, de akkor két lábon voltam, most viszont két keréken vagyok. Ami huhuhuuuu, életem egyik legizgisebb élménye. Nem tudom, próbáltátok-e valaha, milyen érzés jégen biciklizni. Nem a normális jégre, hanem az ilyen ónos esős úton rögösre odafagyott buckás jégre gondolok. Kvázi életveszélyes. És persze nekem ma este be kellett mennem a centrumba, átadni a csajszinak a kulcsot, akitől a Hogewoerd-ot béreltem, mert ma este jött haza. Ilyen trutyi időben nem volt kedvem 40 percet sétálni, ezért bicajra ültem. Muhahahahhaa... nem akarom leírni mekkorát estem az aszfalton. A kormány egyszer csak úgy döntött, hogy jobbra kicsúszik a kezem közül, olyan gyorsan, mintha valaki kirántotta volna a biciklit alólam, szó szoros értelemben kicsúszott alólam a kerék, azaz oldara dőltem, brutális volt. Szerencsére nem jött utánam autó. Na az lett volna a brutális. De még egy kicsit ültem a jégen, mert a hátsómra pottyantam, ami nem kellemes érzés. Sőt kimondottan fájdalmas. De ez van, edzem magam. Ezek után nem mertem felülni a bicajra és toltam inkább magam mellett, így haladtam. Mondanom sem kell, így is majdnem elestem két lábon. Én ilyen hatalmas egybefüggő jégtükörré fagyott aszfaltvárost még nem láttam soha. Képzeljétek el a legszörnyűbb ónos esős élményeteket és szorozzátok be 100-szal. Komolyan, ilyet még nem pipáltam, ahogy toltam a bicajt láttam, hogy sokan a hollandok közül tolták a bicajukat szintén maguk mellett. És ilyet ritkán látni, hogy egy utcányi biciklista hollandus az őrült süvítés helyett tolja a bicajt maga mellett. Hahaha, valahol nagyon vicces látvány volt.

az elmúlt napok

No jöjjön egy bejegyzés, mert már pár napja magam mögött vagyok, ami a bejegyzéseket illeti. A minap voltam Hágában, mert megvettem egy könyvet, ami csak egy ottani antikváriumban volt beszerezhető. A migránsosórára kellett, a könyvtárból már kikölcsönözték, az Amszterdami Egyetem könyvtárából is, az itteni szabóervinből is, szóval nem volt más hátra, mint valahogy felkutatni, mert itt nem tehetem meg, hogy a feladott irodalmat nem elolvasva lépjek a színre. Szóval tök jó, van itt egy ilyen holland antikváriumokat egyesítő honlap, adatbázis inkább, minden fellelhető, hogy milyen antik könyvet épp melyik antikváriumban és mennyiért lehet megvenni. Csodálatos egy dolog. Szóval a keresett könyvemet Hágában árulták, odatelefonáltam, és időpontot egyeztettem, hogy mikor vegyem át. Mert igen, ez így működik több helyen, hogy nincs bolt valójában, csak szinte virtuálisan van egy gyűjtemény, és az utcáról nem lehet csak úgy odasétálni, csak ha az ember lefoglalja magának a keresett művet és átveszi. Érdekes. A pasi kedves volt, mikor érdeklődtem, mondta, hogy azonnal is átvehetem. Erre mondtam, hogy okker, ott leszek egy óra múlva, mert perpill még Leidenben tartózkodom... (nota bene: Leiden Centraal - Den Haag Centraal vonattal kb. 15 perc).

Szépen a google maps áldott jóságának köszönhetően rittyentettem magamnak egy rögtönzött Hága-cetlitérképet, és belevetettem magam a még soha nem látott városba. Egyedül. Érdekes volt. Úton odafelé végig paráztam, mert nem emlékeztem, hogy a sütőt a szobámban elzártam-e... és a terv az volt, hogy a hétvégét nem itt, hanem Amstiban töltöm, és ugye így egy nyugodt percem sem lett volna az egész hétvégén. Mert Hágából egyenest Cees szüleihez látogatóba voltam hivatalos, és hogy utána este meg majd Amsti. Nah tehát, így mit csinál az ember értelmes lánya?? Egy kerek délután alatt végigvonatozza az egész Randstadot (nota bene nr.2: a Randstad az nem annak a fejvadász cégnek a neve eme utalásban, nem-nem, hanem így hívják a legsűrűbben lakott, és egyben az ország gazdasági szívét képező területet Hollandiában, a Hága-Rotterdam-Utrecht-Amsti által bezárt négyszögben). Nah, szal egész délután vonatoztam én hülye, Leidenből le Hágába, vissza Leidenbe, lecsekkolni a sütőt (ami persze EL VOLT ZÁRVA, megérdemled, te pedantériás Etelka, te!!!) aztán vissza Leiden Centraal, fel Zaandamba (persze ehhez átszállva Amsti Sloterdijknél, és fél órát várni a késő vontatra, péntek esti csúcs ugyebár), onnan Assendelft, és a nap végén Amsterdam. Finom pár óra volt, és én hulla fáradt lettem.


Na, de nem a sütő-elzárási para a bejegyzés lényegi mondanivalója, ez csak egy etusos közbevetés. (És mint olyan, igen, hű vagyok magamhoz, még mindig én vagyok én). Szóval jártam Hágában, és huhh, nah, baromi érdekes hely volt, így elsőre. Nem sokat láttam, de a könyv megvétele után úgy intéztem a dolgot, hogy azért végigsétáljak a Mauritshuis meg a miniszterelnöki épület mellett, a főtéren, meg vásárlóutcán, szóval egy kicsit igyekeztem a várost felfedezni. Hihetetlen érdekes volt, hogy a legrégebbi, patinás, gyönyörű épületek kéz a kézben állnak egymással a legmodernebb üvegkockák mellett. Kicsit kiábrándító érzés lehetne, ha felületesen vennénk figyelemre a dolgot, de nekem tetszett. Valahogy pont az üvegkalitkák hatása miatt tetszette annyira, hogy ez a város milyen történelmi és régi, és histórikus épületekkel és minisztériumokkal tarkított. Pont a modern emelte ki a patinát. Nagyon érdekes volt. Feltétlen visszatérek még ide egyszer - amikor épp nem azon parázom, hogy leégetem-e vajon a leideni lakásomat, vagy nem - és akkor megnézem a Mauritshuis-t is belülről, mert ez mégiscsak botrányos, hogy még nem jártam ott, és nem láttam még élőben pl. a Gyöngyfülbevalós lányt.

De amúgy meg október 31-én tuti, hogy visszamegyek Hágába, mert aznap lesz majd ott a Madurodamban egy nagy össznépi Huygens-es fogadás, az összes emberkének, aki idén ebben az ösztöndíjban részesült. Überkirályság lesz, igazából reprezentatív fogadás, meg beszédet mondanak nagy oktatásügyi fejesek, de tényleg tök jó érzés, hogy majd bemondják a nevem és átvehetem az évkönyvet meg a Huygens-es plecsnit, Hágában, a többi diákkal együtt. Remélem lesz majd lehetőség fontos emberekbe is belebotlani, (hahaha, kis naiv etuska) és lesz majd lehetőségem netvörkölni. Meglátjuk, meglátjuk, csupa-csupa izgalom, móka s kacagás.

És egy hihetetlen hír: megjött a collegekaart-om, azaz az itteni diákom, a könyvtári kölcsönzőjegyem, én ezt nem is hiszem el. Van, hozzáfűzöm majd' két hónapi rettegés, parázás és utánajárás után, hivatalos okmányom arról, hogy az egyetem felvett az állományába. Ez azt jelenti, hogy a tandíjam is befizetésre került, és minden sínen van. Hihetetlen... :D

Na de nem akarok ennyire szarkasztikus lenni, jó ez itt nagyon, holnap megint para migránososóra, igyekszem majd megszólalni, meg a gombócot visszaszorítani a kisetusgyomorban, és értelmesen hozzászólogatni. De eddig tök jól ment, úgyhogy azt hiszem nem vallottam eddig szégyent. Még a heti beadandókat is mindig a deadline előtt sikerült beküldenem. Hétfőn van az óra, és előtte mindig csütörtökön 12.00-ig kell feltölteni a riportodat. Nah, én egyre brutálabb vagyok, az elsőt még a határidő napján 11 óra körül nyomtam fel, múlt héten már fél 12-kor, és most csütörtökön már 11.45 körül... Uuu, remélem érzékelhető a feszültség, muhahhahaha... De eddig mindig rendesen megcsináltam, és a többi hollandus meg nem feltétlenül, úgyhogy abszolút érzem, hogy nem én vagyok itt a leggyengébb láncszem. Ami tök jó.

És ma este újra itt vagyok, a hidegeskedő szobámban. (Szar a fűtés, kéne vennem valami olcsó villanyradiátort, de ez önmagában ellentmondás, mert az ilyesmi nem valami olcsó dolog, de idegesítő a fűtésem, egyszerűen este 11 után kikapcsolják központilag, én nem értem, de hajnalra jégveremmé válik a szoba... Én meg vastag pulóverben alszom. Elegem van abból, hogy én ebben az országban mindig fázom!!! Tegnap is például, amikor Cees egy barátjának a lakásavató buliján voltunk. Az egyik csaj egy fehér ujjatlan trikóban nyomta. Mondanom sem kell, a tejfölszőke bőre csak úgy átütött a pólón. Itt napközben nem megy fel a hőmérő a 14 fok fölé, éjszaka meg intenzíven lesüllyed, esik és fúj. Én nem értem a hollandokat. Ezek nem fáznak. Most vagy én vagyok a hülye, vagy éppen a túl elkényeztetett, a téli lakáson belüli, távfűtésáltali kötelezően 28 fokra beszabályozott, pazarló fűtési kultúránk miatt... gondolom az utolsó a befutó, igen, ki mibe szocializálódik bele. Én csak zokniban tudok elaludni, szeretem a kellemes meleget és a napocskát, közben meg a hollandok meg ahhoz vannak szokva, hogy esőben és szélben bicajozzanak, szinte már a bölcsőben erre szocializálják őket... nyilván, nyilván érthető így a különbség, de ez frusztráló, és nem szeretem, ha hülyének néznek, amiért négy réteggel indulok ki az utcára. De ez van. Azt hiszem soha nem leszek integrált eleme ennek a kultúrának.

A tegnapi parti viszont egyéb érdekességet is felhozott. Mekkora az esélye annak, hogy valakivel, akivel beszélgetésbe elegyedek, eddig tehát ismeretlen holland ember, kiderül róla, hogy van közös ismerősünk??? Nah, ez milyen már??? Tök jó überkirályság!!! Arról van szó, hogy Cees barátja Tessa, pasija Jeroen, neki ismerőse Ivo, és ő Utrechtben hollandszakos PhD-zik, és szatíra órát tart kedves barátosnének, Alexnek :) Mekkora már !!! Ilyenkor úgy tudok örülni, hogy mekkora egy hatalmas (világ)faluban is él az ember, hogy az Albert Luthulistraat-os lakásavató partiján ismerős ismerősébe botlik az ember. Najó. Abbahagyom a nyáladzást, de ez nagyon kellemes kis meglepetés volt.

No megyek vissza olvasni, (nem is igaz, tv-zni), mert kedden megint referátumom lesz Didaktika órán, ezúttal a "főmondat" szórendjéről. Yummie...

Hogy is van ez??!?

Ma szeptember 30-a van, az utolsó nap, hogy rendben bekerüljek a rendszerbe, mert ha nem, valami nincs rendben a beiratkozással, akkor szépen törlik az egyetemi felhasználói profilunkat, tehát ha mostanáig nem oldódott volna meg valami, tandíj, lakcímregisztráció a városházán, bankszámlaszám, bármi, akkor szépen holnaptól a kis oktondi külföldi Leideni egyetemista arra fog ébredni, hogy belépve a fiókjába, és nem csak az egyetemi emailcímre gondolok, hanem a blackboard-ra (ami olyasmi mint otthon az etr, de annál fontosabb, mert minden beadandót itt töltesz fel, itt értesülsz mindenről...) tehát arra ébred holnap majd kis oktondi egyetemistánk, hogy a felhasználói fiókja megszűnt. Ez elég para azokután, hogy a TO többször is kérdőre vont, hogyan fogok tandíjat fizetni, ellenben infót nem adott senki, szal elegem lett, és Olgával, egy lengyel szintén Huygenses lány, akivel jóba lettem, szal együtt elhatároztuk, hogy utánajárunk, hogy most hogy is néz ki a beiratkozásunk? Végleges? Mikor is kapjuk meg a studentencard-ot???

Elmentünk egy hivatalba, itt még soha nem jártam, Olga nyomozta ki. Ez tehát nem az international office volt, hanem az egész TO-gépezet egyik újabb hajtványa, szóval itt a néni megnézte a dolgaimat és végre megnyugodtam, ott vagyok a gépben, és a státuszom aktív, tehát be van fizetve a tandíjam. Hihetetlen, juppiiii, megoldódott. De azért egy icipici egészséges szkepticizmust megtartok, és holnap az első lesz, hogy csekkolom, megvan-e még az account-om, mert ugye, a rendszer balkeze itt nem tudja, mit csinál a jobb... elvileg azt a választ kaptam, hogy jövő héten már nyomtatják a kártyánkat és utána postán elküldik. Nem akarom elhinni...

De ezek eddig végülis jó hírek voltak. Még egy jó hírt közlök, mielőtt rátérek a bejegyzésem céljára. Tehát, hétfőn megtartottuk Renskével a migránsirodalmas, indo-holland kreolok irodalmának stb. elméletéről szóló posztkoloniális kérdéseket boncolgató előadásunkat. Tök jól sikerült. Komolyan, csak egy kicsit izgultam, és nem is remegett a hangom, láttam, hogy értelmeset mondok, mert a tanár is bólogatott, hozzászólt, reagáltam, szal volt interakció, jól sikerült nah!!! Ez azért jó, mert jövendőbeli témavezetőm így talán nem könyvelt el totál hülyének, hanem esetleg lát bennem némi reményt...

De mi is ez a pesszimista hozzáállás? Csak nem én is mintapéldánya vagyok annak, amiről perpill akarok írni?

Olvastam az előbb ugyanis a hvg.online-on egy cikket, ami felkavart, kihozott a sodromból, megdöbbentem, és sajnos egyetértek. Egy nemzetközi felmérés eredményeiről szól, amit arról tartottak, hogy a világon a különböző nemzetek polgárai hogyan látják a jövőjüket, milyen a jövőképük (pozitív vagy épp kilátástalan...) 120 országot mértek fel. A jövőképtelenségi, pesszimistasági, borúlátó listán nah, hányadikak vagyunk? Nah hányadikak? 117. Igen, nem vicc, Magyarország a 117., a 120-ból. Ez azt jelenti, hogy a cikket idézzem, hogy 34%-a a magyaroknak teljesen reménytelennek látja a jövőjét. Ezzel csak Zimbabwe-t, meg Togo-t meg Burundit utasítottuk magunk mögé, és egy szinten hoztuk a pontokat például Pakisztánnal, ezeken a helyeken is ilyen 35% körüli az emberek reménytelenségi érzete.

Lengyelországban ez csak 10%, Németországban 7.5%, Ausztriában 3%, Dániában 0.8% és Hollandiában 0,6%-a az embereknek nevezte a jövőképét kilátástalannak. A társadalom tehát, ahol most leledzem, 0.6%-ban válaszolta meg a helyzetét kilátástalannak, az otthonom meg, ahol születtem 34.2%-ban !!!!! Lefordítva számokra 1000 hollandból hat darab szőkeség érzi országában a jövőképét kilátástalannak, míg 1000 magyarból 342 ember mondja, hogy az élete reménytelen, és ez a jövőben nem is fog változni. Ez kérem szépen 57-szeres mutató. Az emberek itt 57-szeresen érzik jobban magukat. Hihetetlen, felkavaró, és sajnos, igaz.

Farkaséhes korrupció, hozzánemértő politikai elit, pattanásig feszült ideológiai nézetkülönbségek a legkisebb társadalmi szinteken belül is, gondolok családokra, egy ember társas körére, (mindenki mellett minden véglet megfordul, ha maga körül néz), az elmúlt évtizedekben rakétaszerűen meggazdagodó kis réteg és megfizetetlen, tömeges értékvesztett elszegényedett tömegek. Államadósság, kilátásba helyezett államcsőd. Hát basszus forr a vérem, rohadtul nincs ez így rendjén, és persze én befoghatom a számat, dobhatják sokan rám a követ, mondván, hogy én itt vagyok. De nincs perc, hogy ne gondoljak arra, hogy honnan jövök, és hol vagyok. Az utcán szédülök, arra gondolva, mennyire nem otthon vagyok itt, de közben minden tiszteletem az itteni viszonyoké. Nem hiszem, hogy rendjén van ez így, nem hiszem, hogy rendjén van ez így, hogy az emberi értékeket otthon lábbal tiporják, pedig rengeteg van otthon belőlük. Csodálkozunk, hogy sokan egy másik életet választanak kiútként? Nem tudom mi a megoldás, de nem normális az, hogy Európa szívében az ember magát a zimbabwei nyomor szintjén érezze. Ott tényleg nincs élelem, csak havi 50 dollár úgy mindenre. Nekik nincsenek kilátásaik. De könyörgöm, Magyarországon emberek, munkahellyel bíróak is így érzik ezt. Micsoda földi pokolnak kell ahhoz lennie, hogy valaki nem zimbabwei körülmények között így érezze magát?

Nah, feltettem néhány megválaszolatlan kérdést. Megyek olvasni némi irodalomelméletet mielőtt felrobbanok. Olvasgatok egy kicsit az indoeurópai hollandok irodalmáról, tanulok valamit az identitásválságukról (sem nem indonézek, ahhoz túl világosak, de sem nem hollandok, mert az anyaföldön ők "indóknak" tekintetnek), szóval a két kultúra közé csöppenés, két szék közül a pad alá kerülés, a "mindkét-kultúra-értékeihez-való-hozzájárulás-és-hozzáférés-de-egyik-sem-önmagával-való-egyenes-megfeleltetés" roppant izgalmas irodalomelméleti témakörébe ásom bele éppen magamat. Többek között erről az identitásproblematikáról írtam az eltés szakdogámat is (iráni kontextusban) és most is erről beszéltem itt ezen a migránsirodalmas órán is (indonéz-holland kontextusban). Kiváncsi vagyok, miféle szintetizáló konklúzióra fogok majd jutni, amiből magamra nézve is levonhatok majd valamit. Perpill csak a kérdésfeltevésekig jutottam.

(jah igen, és a teljes cikket itt olvashatjátok, érdemes...)

Az ember megtanulja Hollandiában értékelni a napfényt, avagy reintegrációs update

Némi presszió ért az elmúlt napokban, hogy hol maradnak a bejegyzések, igen, köszönöm a kommenteket, teljesen igaz, elmaradtam magammal, sok minden pörög körülöttem, események, vagy csak a létezés, aztán nehéz mindent blogolható formában képernyőre vinni. De igyekszem. Szóval elöljáróban is, igazatok van, igyekszem írogatni és pusszantok mindenkit.

Az elmúlt napok ajjaj, sok-sok Leidenezéssel teltek. Heti három órám van, ami nem cseng soknak a magyar felsőoktatási rendszerhez szokott fülnek, ám itt ez merőben megtévesztő, mert három óra itt az annyi mintha megterhelést nézve 7 órám lenne az eltén, legalább, vagy sőt, inkább több. Van egy emigráns irodalmas órám, az az indonéziai holland kevert/nem kevert lakosság helyzetéból, életérzéséből, történelméből adódó irodalmat vizsgálja, 20. sz. első felétől a hetvanas évekig, amikor még jobbára holland kolónia volt Indonézia, és '46 után függetlenedett. Nagyon érdekes, mert az ember rádöbben mennyire nem is tudunk semmit Indonéziáról meg a Keletről, valahogy töri órán stb. otthon a figyelem a 2. vh. kapcsán is nem a japános részre fókuszál, szal érdekes, itt jó sok dolgot fogok megtanulni, az biztos. Tehát sok az újdonság, de nagyon érdekes problematika, azon gyökértelen emberek helyzete, akik mivel Indonéziában született hollandok valahogy nem tartoznak oda sem, meg ide sem nyugatra. És akkor ugye ott az identitás problematika a történelem tükrében, és ez hogy a sablonjelzőmet használjam, érdekes irodalmat produkál.

Cees és egy jó barátja, Stijn, történelem megszállottak, pozitív értelemben, és tegnap este is például a filmnézés ilyen hatalmas beszélgetésbe csapott át, valahogy szóba jött a Híd a Kwai folyón, emlékszem még papussal 5 évesen láttam a filmet és fingom nem volt semmiről, azon kívül, hogy megmaradt a kép, amint két európai férfi a film végén felrobbantja a hidat, amin jön a vonat... meg persze megvan még a kép másnapról az óvodában, amint az egyik lányka is mesélte, hogy ő is látta a filmet és neki is csak az maradt meg, hogy milyen szörnyű volt... szóval ennél többre volt szükségem, hogy megértsem ezt az egész kontextust és baromi jó volt beszélgetni ezekről meg Stijn történetét meghallgatni, hogy egy rokona pl. keleten, többek között ott, mit élt át. Nekünk a Kárpát-medencében másra fókuszál az ismeretanyagunk, ami nyilván érthető, mert sok köze Magyarországnak Indonéziához nem volt, de akkor is, örülök, hogy bővülnek az ismereteim erről a témáról. (Jó most kicsit összemostam a Kwai folyót (Burma) meg Indonéziát, de az egész összefügg a japán megszállás miatt). Nahde vissza, úgy érzem meg fogok purcanni ettől az indonéz holland irodalmas órától, mert a téma nekem eléggé új, és a csoporttársaim szinte mind kizárólag bennszülött sajtfejűek. (kaaskopjes = így szoktam szivatni a kicsi Cees-t, mert olyan szőke, hogy ő is sajtfejű :)) Szóval eleve ott van a nyelvi korlát, mert sokkal könnyebben nyílok meg egy szemináriumon, amin nem anyanyelvűek között vagyok, hanem mondjuk pl. a didaktika órán, ahol két lengyel, meg két német hollandszakos csajszival ülök. A követelmények többek között egy könyv elolvasása per hét csak erre az irodalomórára, hozzá két referátum per személy a félév alatt, hozzá a rengeteg cikk minden órára (az elméleti rész), amit mindenkinek fel kell dolgoznia és a tanárnak azóra előtt 4 nappal el kell küldenie egy riport formájában. A könnyebbség csak annyi, hogy amikor te tartasz referátumot, akkor nem kell külön riportot írni a különbőző olvasott dolgokból az adott órára. De a másik ember referátumának anyagából ugyanúgy neked is riportot kell írni. Tehát összegezve: minden órára egy könyv olvasása plusz az elméleti cikkek, ezekből riport készítése és a két referátum, és a végén szemináriumi dolgozat (25 oldalas !! köhmm) és vizsga. Finom, ugye? Amikor azt mondtam, hogy a követelmények a megszokottak sokszorosa, akkor az itt most hatványosan érvényes. Aztán kb. ugyanez a követelményrendszer van a didaktika órán is, feladatok hétről-hétre, cikkek és három referátum,(amit meg kell tartanom a csoporttársaimnak, azaz előttük) és a végén itt is vizsga. Jövő félévben pedig a most kezdő holland szakosoknak itt Leidenben kell majd tanítási gyakorlatot tartanom. Ahhhahahhhh, finom lesz...
Van még egy órám, az pedig a művészet és kulturális identitás címszó alatt fut. A holland és flamand identitást igyekszik feltárni a művészet, a festészet oldaláról. Meg boncolgatja az olyan fogalmakat, mint identitás, kultúra, társadalmi összetartozás, képformálás és nemzet. Ide is kell majd referátum (ide csak egyet, haha!) és persze a végén ide is szemináriumi dolgozatot, és a végén itt is vizsga. Meg nyilván a cikkek hétről-hétre. (Amelyeket it viszont nem kell riportolni, elég "csak" elolvasni. Még ez lesz a legkönnyebb órám. :)

Eddig nagyon érdekes a szemlélet, nagyon gyakorlatias, a témafelvetéseknek mindnek aktuálisnak kell lenniük, külön kihangsúlyozott, hogy a referátumaidban adj meg elemzési struktúrát, tehát nem azt akarja senki hallani, hogy mit olvastam, hanem hogy mit tudok azzal kezdeni. Nagyon jó dolog ez, de valahol ilyesztően gyakorlatias kicsi poroszos oktatási rendszerhez szokott etuska számára. De ennyi asszem elég egyenlőre az óráimról. Most az egyetemről. A Leideni Egyetem egy számomra bürokratikus intézmény. Amit az International Office itt művelt velem a beiratkozás folyamán, az minősíthetetlen. Téves információjú emailt kaptam, viszont van olyan fontos email amit nem kaptam meg, még mindig nem véglegesített a regisztrációm, és az account-om inactive, és nincs meg az egyetemi diákom, amivel többek között a könyvtárban tudok kölcsönözni. Tehát csak tudnék. De mostmár így szeptember vége felé lassan remélem megoldódik. Megyek a TO-s nénihez, és ami felbosszant, hogy a kapunál áll egy pult mögött egy néni, állig felszerelve dossziékkal meg számítógéppel, de a kérdésemre nem tud válaszolni, ellenben csak azt hajtogatja, hogy ki a contact person-öm. Erre én mindig felsorolom azt a pár nevet akikkel emaileztem, és aztán nem tudok velük személyesen beszélni, mert a néni azt válaszolja, hogy írjak emailt, mert olyan sok a problémájuk, hogy az email a leghatékonyabb mód, hogy választ kapjak a kérdéseimre. (Grr, dehát én egyfolytában emailezem és nem érek el vele semmit...) Aztán mondja, hogy jöjjek vissza szerdán reggel fogadóórában (de persze aznap nincs Leidenben órám, és emiattnem fogok másfél órát utazni és 10 eurótól elbúcsúzni a vonatjegy miatt. Szóval az ügyeim kicsit érdekesek a tanulmányi hivatalban. Mondhatni szerintem itt is eltés jellegű őskáosz uralkodik, de szervezettebben tálalva. De a lényeg ugyanaz, a bürokrácia.

Viszont ettől eltekintve nagyon minőségi intézménynek tűnik Leiden. Aliennek, azaz totál földönkívülinek érzem magam Leidenben. Talán amiatt, hogy nem szoktam meg, hogy egyedül hörpölöm a cigimet és szívom a kávémat óra előtt a bejáratnál, mert az ELTÉn biztos belebotlottam valakibe, akivel egy kis "small talk"-ot lenyomtam, de itt totál ismeretlen vagyok, ők is, csak sok szőkeséget látok csili-vili holland divatöltözetben, csoportban hangosan pipiskedni, meg beszélgetni. Hát hmmm, őszintén? Nem érzem magam jól túlságosan eddig. De persze mert minden kezdet nehéz. Meg az a tény, hogy Amszterdamban laktam eddig, ez is hozzájárult ám ehhez, hogy ne is ismerhessek meg senkit. De persze vannak azért ismerősök, a csoporttársaim, egy - két emberrel már beszélgettem egy keveset, vannak szimpatikus hollandok az irodalmas órámon is, pl. Renske, aki Groningeni, és neki is nagyon idegen még a környezet, vagy Lidewey, akivel vicces, van közös ismerősünk, meg a többi Huygens-es, Jamie, az amcsi srác, kedves emberke, vele szoktam beszélgetni legtöbbet, ha ott vagyok. Meg a másik két lengyel Huygens-es lány, Olga és Kasia, kedvesek, biztos össze fogunk barátkozni, mert szimpik, és eddig is már beszélgettünk egy keveset. Szóval jó lesz ez, de azért nehéz nah, egyedül mászkálni egy új, idegen, gyönyörű, de az orrát első nézésre fennhordó városban.

Igen, érdekes, úgy működik itt a diákélet, mint ahogyan az az amerikai filmekben látott diákházakban történik. Ilyen diákegyesületek vannak, pl. Minerva, Augustinus, vagy Quintus, amelyeknek majd' minden holland diák a tagja lesz. Mivel a város kicsi, az igazi szórakozási lehetőség és a diákélet az ilyen szervezetek által garantált. Csakhogy ennek nem lehet international student a tagja, csakis sajtfejűek. Ez eléggé kirekesztő érzés. Mondjuk nem is nagyon vágynék arra, hogy felvegyenek egy Minerva-házba, eléggé elszállt életérzés ez, nagyon szervesen összefüggő diáktestület, akik együtt csinálnak minden programot, fura nagyon. A diákélet ezekre a szervezetekre korlátozódik, az az érzésem. Mintha valami elitista posztmodern egyetemi kasztrendszer lenne, olyan ez. "Aha, te Minervás vagy, mmm..." értitek? Fura, fura, fura, ilyen annyira nincs Magyarországon. Jó persze vannak szakkolik, de ott azért van keveredés, meg vannak össze-vissza kontaktok az egyetemisták között, az mindegy, hogy valaki Matthias-os vagy EC-s. Viszont itt nem. Meg otthon a szakkolikban külön oktatás is folyik, itt a szervezetek inkább arra épülnek, hogy a diákokat bevonják a saját hierarchiájukba és a diákéletet, bulikat, hangulatot, programokat alapvetően meghatározzák. Ez a benyomásomk eddig. Aztán ki tudja, lehet hogy az év végére összebarátkozom Minervásokkal például, de jelen pillanatban ezt kötve hiszem. Azért az esélyt megadom magamnak és Leidennek is, de nyilván ezek a tényezők alapvetően befolyásolják az ember hangulatát. Oh igen, miért is eme rendszer? Leidenben van Hollandia legrégebbi egyeteme, és erre a város nagyon büszke. Bárhol sétálva az egyetem logójával jövök szembe például. De megértem, hogy büszke Leiden az egyetemére, végülis az alapítása közvetenül összefügg a legfontosabb holland történelmi pillanatokkal. 1575-ben alapították az egyetemet ugyanis, akkor pedig nagyban dúlt a németalföldi felkelés a spanyol fennhatóság ellen, és ment a háború a függetlenségért, a nyolcvan éves háború kezdetekor, aminek a végén 1648-ban, a Münsteri békével Hollandia de jure is független lett a Habsburgoktól. Nahde addig spanyol befolyás ezerrel. Orániai Vilmos volt a szabadságharc legfontosabb vezetője, és mikor a spanyolok 1575-ben körülzárták Leident (mert a csaták városról városra vándoroltak), akkor Vilmos felajánlotta a Leidenieknek, hogyha a város segít harcolni és leverni a spanyolokat, akkor választhatnak két privilégium között: teljes adómentesség vagy egy tudományegyetem alapítása. A leideniek segítettek, a csatában a spanyolokat megverték, és cserébe Leiden egyetem alapítási jogot kért. (Szerintem praktikus megfontolásból: ugyanis az adómentesség nyilván jól hangzik, de minthogy ez egy rendelettel eltörölhető, az egyetem falainak felhúzása valahogy tartósabbnak érződött a leideniek számára, ezért választották ezt). De jó döntés volt, itt ez a fantasztikus intézmény, és én emiatt tanulhatok benne.

No de vissza a közérzetemhez. Miért is vagyok ebben annyira biztos, hogy jobb lesz ez? Mert... leköltözöm Leidenbe. Egészen pontosan jövő hét pénteken. Hogy miért ez hosszú, a lényeg, hogy így racionális a döntés a 15 m2 helyett, hogy tudjak én is készülni, meg Ő is tudjon haladni azzal a nagy volumenű szakdogával, hogy aztán nemsokára mehessek a kedves diplomaosztójára, és amúgy is a vonatjegy nagyon drága meg lelkileg megterhelő ide-oda ingázni (oké, hogy a vonatút 35 perc, annyi kb. mint Újpest KP - Köki, de az más, mert itt én mégiscsak kimegyek a városból, nézem a bárányokat meg teheneket a mezőn és így érkezem meg 35 perc után az egyetemre, szal érzésileg ez mm, más). És ugye így talán jobban érezni fogom, hogy oda tartozom. Lesz alkalmam meginni Jamie-ékkel egy sört, elmenni egy-két partira, felfedezni Leident, elugrani a hétvégén a könyvtárba, amit ugye eddig nem tudtam megtenni. És nyilván nincs messze Amstitól, szal a hétvégéken azért fel-felruccanhatok majd. Meg C is le-le ruccanhat hozzám.

A szobámról, amit találtam: eléggé hihetetlen történet, mert elég nagy szerencsém volt: bútorozott szoba, egy orvostanhallgató lányé, aki szakmai gyakorlatra megy egy kórházba Suriname-ba, az év végéig, és így kivettem a szobáját, mindenestül. Nem volt olcsó, de holland viszonyok közt elég jó áron volt. Van konyhasarkom, juhuu, meg saját sütőm, nagy ágyam, tv-m, rádióm, garderobe szekrényem és saját 20 m2-em !!! wooooooow :D persze a fürdő és wc közös (huszonvalahány másik holland emberrel) de ez akkor is tök jó. Sőt, a lány a cangáját is rámhagyja, amíg nem lesz itt, szóval nem kell vennem bicajt Leidenbe. Képek a szobáról beköltözés után várhatók. Ez a jó kis szoba az év végéig az enyém, utána meglátom, hogy vissza Amsti vagy tovább Leiden valahol máshol. (Utánaszámoltam, és 2008 szeptembertől leszámítva egy év alatt hatszor költöztem, a mostani jövő hetit is beleszámolva... Ez azért eléggé durva..........)

Szóval rendben mennek a dolgok, van mindenem már ami itt kellhet, biztosításom is, papirok, ezer feladat, szal minden, ami kisetust a következő időszakban alaposan elhavazza és új életfeladatok elé állítja. Egy hátránya a Leidenbe költözésnek, hogy munkát ott inkább csak kétkezit fogok találni, kevesebb az esélyem szellemi munkára ott, mint Amstiban, habár nemtom, hogy a multiféle irodai szellemi segédmunkát szellemi munkának nevezhetem-e, szóval nem baj, nem fog megártani egy kis munka egy boltban vagy valami ilyesmi. Mert dolgozni, azt mindnenképp szeretnék, továbbra is. Ezért tegnap elmentem egy állásbörzére itt Amstiban, amit kifejezetten a külföldi, más anyanyelvű embereknek szerveztek. Hát, mondanom sem kell, hogy csalódás volt. Elég bunkók voltak több helyen, mert oké, hogy a külföldiek itt egyenlőek, de vannak egyenlőbbek az egyenlők között, mert a francia, vagy német, vagy olasz anyanyelvűek ezerszer könnyebben találnak majd munkát itt az anyanyelvükkel. Mikor mondtam hogy magyar vagyok a különböző standoknál, a kedvesen bájmosolygó, de üres standoló hölgyek mosolyogva mondták, hogy ohh, hát az önéletrajzomra annyira nincsen szükségük, mert inkább a fent említett nyelveket keresik. De nem baj, azért szétszórtám pár CV-t néhány fejvadász standon, érdekes volt megfigyelni, hogy azok a standok, ahol a kelet-európai nyelvek is keresettek voltak, 3-szor olyan hosszú sor állt előttük, mint a többinél.. mmm... meg beadtam a papírokat egy fordítóirodához is, hát ki tudja, próba cseresznye. Max nem hív fel senki és elmegyek reggeliztetőnek egy szállodába.

Óhh, mégvalami, egészen más, ami itt igencsak tetszik: ma autómentes nap van Amsterdamban!!! Az egész városban nem közlekedhetnek az autók!!! Ez azért figyelemreméltó szerintem. Nem tudom milyen nap van szeptember 20-án, valami világszintű földtudatos autómentes izé lehet ez, mert láttam a magyar hiradóban is, hogy nálunk is megrendezik az autómentes napot: lezárják az Andrássy utat. Muhahahaha.... Amsterdamban kitiltják az autókat, az egész városban, és nem ilyen látszat-kirakatbatehetős, hiradóbanmutogathatós álmegoldást csinálnak az autómentes napon. Budapest lezárja az Andrássy-t, és büszkén mutogatja a hiradóban, hogy hujjde jó, mennyit teszünk a fővárosi levegőért. Hát már bocsánat, igen, ez tényleg tök jó, de eléggé nevetségesen kevés, én a szülővárosomtól kellemes allergiát és amsztmát kaptam, annyi ott a szmog, kipufogó és por, és annyira kevés a bicikliút, és ellenben annyi a sok elkényelmesedett hülye autós, és Európában Budapesten a legrosszabb a légszennyezettség foka !!! És akkor egy ilyen alkalommal lezárnak egy utat, bravo. Amsztiban ma egy autó sem közlekedik. Miért nem lehet ezt otthon is így csinálni? Ne szálljon senki autóba, vegye a cangáját és menjen. Vagy ott a busz. Áhh, ez csak egy apróság, ami szemet szúró különbség volt a dolgok hatékony holland módra történő kezelésében... lehet megkövezni, de igenis kritikus akarok lenni, mind HU és mind NL irányába, és nem csak Hollandiát isteníteni, viszont ez tényleg olyasmi amit igazán megtanulhatnánk mi is... vagy például: a bicska is kinyílik a zsebemben, amikor a Margít hídról szóló híreket látom, hogy őskáosz van az egyetlen járdasávon. Hát, basszus, nem értem hogy egy 40 centis ideiglenesen felfestett biciklisáv hogy nem fért el a járda mellett? Példának okáért itt Amstiban is ezerrel rondítja a városképet a sok felújítás és a metróépítés, de mégis, a lezárt forgalmas útszakaszok mentén is az az elsődleges, hogy sárgával felfestenek ideiglenes bicikliutat, az autósávból kiharapva. Mert a biciklisnek itt jogai vannak! Szóval metrót épít Amsterdam is, az Észeki-Déli vonalat, és hahaha, (azaz ez nem hahaha), nem kevesebb botránnyal mint a jó öreg Budapest: a metróépítés miatt itt megsüllyedtek házak a történelmi Vijzelgrachton, mert olyan puha a talaj, vizes, nedves, ugye, hogy ahogy fúrtak, nem volt eléggé aláágyazva, vagy nem tudom, nem értek hozzá, a lényeg, hogy párszázéves műemlékházak megsüllyedtek, szal a hollandok is botrányosan építenek metrót, a minap mentem arrafelé és tényleg botrányosan néz ki az utca, ebben például nem tudom őket magunk elé helyezni. Kiváncsi vagyok, melyik készül majd el előbb, a négyes metró vagy a Noord-Zuid lijn itt. Perpill szerintem BP ebben jobban áll.

Noh de magamra visszatérve az aktuális várospolitikai összehasonlító elemzés után... szóval rögös az út, de megéri, még mindig így érzem. Az ember megtanulja értékelni a napfényt, ami itt egyáltalán nem magától értetődő fogalom. Hetente egyszer-kétszer van benne része az embernek itt, bezzeg nézve a webcast-os online hiradókat otthon folyton süt a nap. Nem baj, az esőt is meg lehet szeretni, csak ne fújna oly sokat a szél.