A héten csak kapkodtam a fejem, úgy ömlött rám a sok új információ... Mondanom sem kell, minden, ami a betanítás része a dolgoknak, de minden és minden, hollandul történik körülöttem. A betmutatkozás, a HR, a főnököm, a körbevezetés, a kollégák, minden!! Nagyon nehéz fáradtan 8 órán át koncentrálni, ráadásul nem az anyanyelveden. Rámtört, hogy nagyon hiányzik, hogy magyarul beszéljek. Főleg tegnap (mert szombaton is melózom, mert élő adás van, ilyen gyerekműsor), tehát bent kellett lennem, és az egyik amúgy nagyon szimpatikus kolléga csajjal beszélgettem a szünetben. Nagyon kedvesen érdeklődött a "szláv nyelvek felől" meg az elején még azt is kérdezte, hogy mióta is lakom itt és mióta nem "Bulgáriában"? Arghhh, ilyenkor - mert tök jószándékú a csaj - nem reagálok, csak kedvesen a válaszomban kihangsúlyozom, hogy fél éve nem vagyok már Magyarországon. (A hollandban a két szó, a Bulgarije és a Hongarije nagyon hasonlóan hangzik, szóval nyilván emiatt nem jegyezte meg). Vagy amiatt, hogy nem figyelt oda, és valójában fingja sincs Közép-Európáról. És hangsúlyozom, egy nagyon szimpatikus kolléganőről van szó. Szóval ez ilyen általános jelenség, hogy az emberek itt "Nyugaton" magukra öltöttek egy ilyen fajta leszarom azt, ami tőlem keletebbre van mentalitást. Persze nem mindenki, de nagyon-nagyon rossz érzés ez, mert hihetetlen mennyiségű értékes dolog hiányzik nekem, amiről ez a csaj még csak nem is álmodott. Másfelől meg igen, annyira máshogy működik ez a világ itt. Nagyon nehéz, olyan mintha két énem vagy két felem lenne, két világgal, és itt a magyar felem küzd, hogy megértsen és megértessék, Magyarországon meg a holland felem tapasztalata tiltakozik a dolgok megszokott menete ellen. Fura és ez az in-between pozíció nagyon megnehezíti az ember életét. De hát kinek könnyű...
A munkáról meg, nagyon érdekes látni, hogyan készülnek a műsorok, meg az egész folyamat, de főleg az az érdekes, amikben eltér ez attól, ahogy egy budapesti irodában léteznek az emberek. Fura, hogy a hollandok egyáltalán - vagy alig páran közülük, de nagy általánosságban elmondható, - nem esznek meleg ebédet. Senki szinte nem eszik meleg ebédet. Ez a fogalom itt nem létezik. Kantin persze van, de a legtöbben oda se mennek le, hanem a számítógépük mögött bevágnak két szendvicset, és csinálják tovább a feladataikat. Az ebédszünet pihije annyi, hogy amíg a pofazacskójukban épp egy falat aprítódik, nem valami táblázatot, hanem épp az aktuális híreket olvassák egy pár percig.
Ha az ember úgy dönt, hogy lemegy a kantinba, akkor is, meglepő, amivel találkozik. Csak egy fajta leves van. Ezen kívül ki van téve sokféle zacskós kenyér, amiből mindenki vesz egy-két szeletet. Van nagyon sokféle magos-színes, barna, fehér, érdekes formájú zsömle, azt is lehet venni. És, ez a hihetetlen része, szeletenként előrecsomagolt felvágott, vagy sonka. Egy szerencsétlen szelet befóliázva, és bevonalkódozva. Ugyanez a sajttal. Szeletenként lehet megvenni az általad összeállítandó ebédszünet-szendvicsedbe. Persze lehet kapni ivójoghurtot is, meg rengeteg tejet is, sokfajta kiszerelésben. Mindenki, aki holland, természetesnek veszi, hogy ebédre eszik egy szendót meg egy pohár tejet. Esetleg elrágcsál mellé egy paradicsomot is. Hihetetlen. De ha ez nem tetszik keletről érkezett leányunknak, aki a Duna Távörben megszokta, hogy kényelmesen, ráérősen hatalmas választékból a kollégákkal meleget ebédel, van itt azért kérem szépen "napi menü" is: ez azt jelenti, hogy egy melegnek kikiáltott dolog azért előfordul. De persze ne főzelékre, tésztára, vagy valami egytálételre gondoljunk, neeeem, hanem valami melegszendvics-félére... Egyik nap volt Foccaccia, (ilyen melegszendvicsre hasonlító méretű tésztás cucc, belesülve sajttal és ilyesmivel), másik nap volt egy előrekészített szendvics, melyben a "meleg menüjelleget" csupán a sült csirkemell szolgáltatta. Aztán volt egyik nap meleg étel gyanánt krokett - nah, ez ilyen húspépes rolád, amit szintén kenyér közé téve nyelhet le a szerencsétlen, melegételre áhítozó dolgos ember.
Szóval katasztrófa. Most értékelem én igazán a "postás éttermet" meg a jó magyar menzát, basszus, hiányzik nagyon, és nem csak a kacsacomb - magyar módon elkészítve, mert itt apropó, többször már megszívtam, mert véresen rakják eléd, ha kacsát kérsz, az éttermekben, mert itt mindent "rozéra" sütve szeretnek ezek a népek itten... - szóval hiányzik sok-sok-sok minden, és nemcsak a drága dolgok, kacsasült vagy kolbász vagy téliszalámi, de a grízes tészta is vagy egy jó kelkáposzta-főzelék... Hmmmm, egy tányér grízestésztáról álmodom, előtte egy adag gulyáslevessel.... Vagy előtte mondjuk egy igazi húsleves, olyan magyar módi... ajjjj, mindjárt sírok.
És az hiányzik még, hogy ne gyomorgörccsel kelljen ennem, ha arra gondolok, hogy cicamica kollegina már lenyomta a sajtosszendóját, és mennem kell vissza, mert az ebédszünet egy morzsányi idő... Mert itt nagyon hatékonyak, nagyon dolgosak, melózás folyik, komolyan, minél nagyobb időhatékonysággal. Viszont, ami meglepő, és nem mulatságos, az az, hogy a menza sokkal olcsóbb, mint otthon. Én mindig eszem az egy létező levesből és a "meleg" krokettből, hozzá két szelet kenyér mondjuk meg egy "üccsi" és ez így 3 euróra jön ki kb, vagy ennél is kevesebb... Próbáljon meg bárki, aki ma Magyarországon egy multinál dolgozik, ebédelni 3 euróból a menzán... hahaha!!! A magyarok vérét elszívják a menzás árak, kajajegyekből emlékszem mennyit hagytam ott étkezésenként... itt viszont az arányaiban és munkafeltételeikben sokkal jobb színvonalon tartott alkalmazottak feleannyiért ebédelnek. Ezen felül a folyosón van gyümölcs ingyen kitéve, mindenki vehet, és naponta annyit ihatsz amennyit akarsz, minőségi kávét vagy teát. De nincs kávézó, ahol órákat csacsognak a dolgozni nem akaró alkalmazottak, mint az otthon történt általában... Itt a nespresso automata karnyújtásnyira van mindenkitől, amit miután kinyomtál magadnak, (ingyen, igazi tejhabbal, mmmm) szépen visszakotródsz dolgozni. Teljesen más tehát a munkahelyi kultúra, az emberek hozzáállása, és maga az itteni munkamorál, környezet, felszereltség is. Mondhatni összehasonlíthatatlan.
Van még egy csodás dolog: hatalmas terasz van, ahová az ember ha kilép rágyújtani, egész Amsterdamot belátja!!! Olyan oltári a panoráma, hogy az egyszerűen leírhatatlan. Nekem szó szerint földbegyökerezett a lában azon a teraszon. Rögtön a nagy vizet, az IJ-t látni, és mögötte ott az A'dam Centraal, és mögötte a templomtornyok, a felhőkarcolók, a hajódokkok, a düledező házak körvonala... Ellátni egész Amsterdam Zuid-ig, a Rembrandt-torenig, stb... pedig a város totál északi részén áll az ember. Az orrod előtt meg egy hatalmas régi vitorláshajó, egy palacsintázós-étteremhajó, egy hajó-szálloda és egy kiöregedett leláncolt háborús tengeralattjáró. Rajta sirályok székelnek, a szó mindkét értelmében. Melletted meg ilyen hatalmas hajóépítési daruk törnek az égbe. Monumentális vasdarabok látványa... ugyanis ez a rész a régi hajógyári része Amsterdamnak. Az egészben az a szimbolikus, hogy annak idején 2007-ben Angeláékkal a Konninginnedag előnapján, ugyanitt voltunk egy underground hajógyári reggae-partyn... a party ugyanott volt, ahol a mostani munkahelyem!! Megjegyeztem a reggae-party gyártelepének az utcanevét, mert anno rossz kompra szálltunk, és keringtünk az Északi részen rengeteget, míg megtaláltuk a partyt. Egész Amsterdam Noord ugyanis ilyen gyárias, kicsit lepukkadtabb városrész. De jön felfele. Anno még arról az ominózus reggea partyról csináltam is egy minimál bejegyzést még 2007 áprilisban. Vicces, nagyon vicces, hogy anno ugyanott voltunk, hihetetlen atmoszférájú raszta-bulin, egy hajógyártelepen, és jamaikaiaktól ilyen kókuszrizses frissítőt vettem csemegének, és mindezt ugyanott, ahol most dolgozom. Szó szerint, egyetlen kőhajításnyira van a party és a munkahelyem épülete, talán egy parkolónyi terület választja el a kettőt egymástól. Be is kell ide tennem az anno akkori, majdnem három évvel ezelőtti party képeiből egyet a régi önmagamról, hogy illusztráljam a munkahelyem terepét... mert ugyanitt kezdődött el az akkori Amsterdami Aranykor... annyira fantasztikus volt az a periódus, három éve, azokkal az emberekkel... és ott, a Neveritaweg-en indult minden, ahol ez a party folyt, és most ez az ominózus daru ugyanúgy mindennap a munkahelyem teraszáról az arcomba nyomja hatalmas vasdarabjainak látványát. A látvány kikerülhetetlen... Mint egy élő mementó, olyan ez a daru nekem tehát... emlékeztet szüntelenül arra, hogy ki voltam akkor, három éve, és most ki vagyok, hogy most hol vagyok. Fizikailag ugyanabban az utcában, ugyanazon a helyen... és közben mégis mennyire más az egész, más a helyzet, más vagyok én is. Ez a daru nekem egy mementó, egy szimbólum, hogy nem véletlen vetett vissza ugyanoda az élet, hogy gondolkozzam azon, mit-miért, s hogyan... És főleg hogy ki is ez az Etelka itt táncolva valami hihetetlen légkörű buliban, raszta emberekkel, gyári graffitis háttérrel, rengeteg decibellel üvöltő reggae zenével, a meleg áprilisi kókuszrizs illatú levegőben... Anno a munkahelyem épülete még nem is állt itt... Csak annak az "underground" bulinak a régi telepe melletti gyárába költözött, és azt alakították át irodának. Szimbolikusan élem meg az élet ilyen apró, nagyon finom mozzanatait, ezeket az apró jeleket, melyek jelzik nekem, hogy nem véletlen, amiért egy életút bizonyos irányban halad. Szóval ez a kép majdnem három éve készült, 2007 áprilisban, ugyanott, ahová most munkahely formájában vetett az élet. Érdekes, akkor ez a hely a felszabadult Etus megszületését jelentette, azt az Etust, aki élvezi az életet, most pedig itt dolgozom, egy teljesen más életszakaszban.
De most a végére még valami egészen mást. Óh, kéremszépen: ne merje szidni senki a BKV-t!!! Itt, Hollandiában az ember megtanulja értékelni az otthoni szolgáltatást. Lehet hogy a járművek és szerelvények itt átlag öt évesek nem pedig harmincöt, de mégis, a menetrend egy katasztrófa, ami például a buszokat illeti!!! Otthon soha nem kellett mondjuk fél órát vagy egy kerek órát várnom a jéghideg szélben egy buszra, mert a menetrend szerint fél óránként vagy óránként közlekedik. Otthon azért átlag 5 percenként jön egy bármilyen jármű, max 10 perc várakozástól már fel szokott háborodni a budapesti utas. Nah, itt ez nem így van. Meg kellett tanulnom a buszmenetrendet, mert reggel fél óránként van egyetlen egy. (És nekem ugye hajnalban ki kell jutnom a Leiden Centraal-ra...) Szombat reggel viszont nem félóránként, hanem másfél óránként megy a busz. Ami azt jelenti, hogy a szombati munkanapon, amikor is amúgy is nagyon korán be kell érnem, mert élő adás van, szóval akkor muszáj bicikliznem az állomásra, fél órát, hóban fagyban, nyirokban, esőben, brrrrrrrr... Borzasztó!!! Persze itt mindenkinek vagy van autója, vagy ha nincs akkor mindegy, hóban fagyban biciklizik. A hollandoknak ez nem gond, sapkát sem vesznek fel itt télen az emberek. A fejek olyan 2%-án szoktam sapkát látni. És a biciklisek fején is ez az arány... őőőrület. Hát én szeretek bicajozni, de hajnal fél hétkor csípős szélben nyirkos csontig hatoló hidegben nem vagyok hajlandó 25 percet - fél órát biciklizni az állomásig. Nem és nem, úgyhogy maradt a menetrendmagolás. Szombaton meg muszáj lesz biciklizni, mert a reggeli hetes első busz nekem nem jó, a következő meg fél kilenckor van... Szóval muszáj lesz bicajozni az állomásra szombatonként... Lélekben készítem magamat...... A legrosszabb az volt, amikor este fél nyolckor megérkezve vártam a visszabuszt, hát basszus, pont elment, és 30 percet fagyoskodtam... grrr!!! Következmény: csúnya megfázás. Jó szarul is vagyok, de az ember az első hetén nem jelenthet beteget, tehát tisztességesen lenyomtam a hetet. Mondanom sem kell, 13 éves korom óta nem fordult elő velem, hogy este 10-kor édesdeden aludjak, de az elmúlt napok tanulsága az, hogy bezuhanok az ágyba már olyan fél 10 felé. Nagyon-nagyon durva.
De ha szidtam a holland buszokat, akkor engedményt kell tennem: a holland vonatok fantasztikusak. Tiszták, másodperc pontossággal indulnak, ha előfordulna mondjuk a köd vagy ilyesmi miatt olyan 2 vagy 3 perces késés, a vezető bemondja a tisztán érthető bemondókészülékbe a vonaton, hogy elnézést a kellemetlenségért, késni fogunk 2 percet, igyekszik Hoofddorp után behozni a lemaradást. Vagy ha valami miatt is le kell nagyon lassítania a vonatot a vezetőnek, netán a síneken megállítani, akkor pár másodpercen belül azonnal bemondják az okot. Hogy mondjuk áll előtte egy szerelvény és nincs hova begurulnia az állomáson, egy kis türelmet. SZóval bármi ilyesmi, és nem az van, hogy az ember csak kapkodja a fejét, hogy mi is történt, meg időre menne... Itt legalább tudja, hogy mi van, és tudni lehet, hogy sokkal kiszámíthatóbb a vonatközlekedés. Szóval az itteni vonatok miatt nagyon meg vagyok elégedve, tényleg negyed óránként fel lehet egyre pattanni Amsti felé, és pikk-pakk ott van az ember. A peronokon még ilyen melegítő póznát is kitettek a fázós várakozó utasoknak, olyat, amilyet az ember kávézók kültéri teraszain szokott látni. Ez nagyon jófejség, mindig beállok oda. De persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon...iszonyatosan drága a vonatjegy. Az a rossz, hogy a kedvezménykártyát reggel nem is tudom használni, mert munkanapokon csak 9 után érvényes. Tehát marad a teljesáru szörnyen drága jegy. De sajna ebből a szempontból nem nagyon különbözünk, már otthon is förtelmesen drága a vonatköltség. Na jó, ennyit erről mára. Megyek meginni a teámat, mert szarul vagyok.




















