Dolgozó nő

Elindult a február és elindult egy új szakasz... a kőkemény igénybevétel szakasza. Amsztiban dolgozni és Leidenben lakni és tanulni nem egyszerű dolog. Ahhoz, hogy beérjek a munkahelyemre reggeli 6-kori kelés szükséges. Aki ismer, az tudja, hogy az ilyen nagymacska-félék módjára - oroszlááán - imádok sokáig aludni, és emiatt a hajnali kelés nekem borzasztó nagy teher... És akkor több, mint másfél óra csak beérni. Fél óra ki a Leiden Centraalra, ott nyomok magamba intravénásan egy kávét, aztán fél óra durván fel a vonattal Amstiba. A vonatablakon kitekintve koromsötét éjszaka van, kicsit pirkad már Amsti irányába, a Sloterdijk ronda épületei már egészen sötétkéken kivehetőek... a vonaton síri csend honol, egy-egy ingázó, dolgozó holland ember horkanása zavarja meg a csöndet. No meg amikor ordít egyet a kalauz: "Dames en heren, uw vervoerbewijs, alstublieft" - egyszerre riad fel több tucat horkoló jóltáplált aktatáskás hollandus. És akkor olyan nyolc felé megérkezik a vonat a sötétkék-ködös, csípősen hideg s nyirkos levegőjű álmos pályaudvarra. Hideg van, és érezni a víz illatát, ahogy a komp irányába indulok. Mert igen, az Amsterdam Centraalról még be kell jutni a melóba komppal, arra szintén számoljunk durván fél órát, várakozással együtt. A kompok mellett süvít a szél, a fedetlen fejű lengeszoknyás biciklisták hordái meg szépen felsorakoznak a kompra várva. Egy bevándorló muki a kezembenyom egy Spits-t, ilyen helyi metró-újság, jó lesz a kompon olvasgatni.

A héten csak kapkodtam a fejem, úgy ömlött rám a sok új információ... Mondanom sem kell, minden, ami a betanítás része a dolgoknak, de minden és minden, hollandul történik körülöttem. A betmutatkozás, a HR, a főnököm, a körbevezetés, a kollégák, minden!! Nagyon nehéz fáradtan 8 órán át koncentrálni, ráadásul nem az anyanyelveden. Rámtört, hogy nagyon hiányzik, hogy magyarul beszéljek. Főleg tegnap (mert szombaton is melózom, mert élő adás van, ilyen gyerekműsor), tehát bent kellett lennem, és az egyik amúgy nagyon szimpatikus kolléga csajjal beszélgettem a szünetben. Nagyon kedvesen érdeklődött a "szláv nyelvek felől" meg az elején még azt is kérdezte, hogy mióta is lakom itt és mióta nem "Bulgáriában"? Arghhh, ilyenkor - mert tök jószándékú a csaj - nem reagálok, csak kedvesen a válaszomban kihangsúlyozom, hogy fél éve nem vagyok már Magyarországon. (A hollandban a két szó, a Bulgarije és a Hongarije nagyon hasonlóan hangzik, szóval nyilván emiatt nem jegyezte meg). Vagy amiatt, hogy nem figyelt oda, és valójában fingja sincs Közép-Európáról. És hangsúlyozom, egy nagyon szimpatikus kolléganőről van szó. Szóval ez ilyen általános jelenség, hogy az emberek itt "Nyugaton" magukra öltöttek egy ilyen fajta leszarom azt, ami tőlem keletebbre van mentalitást. Persze nem mindenki, de nagyon-nagyon rossz érzés ez, mert hihetetlen mennyiségű értékes dolog hiányzik nekem, amiről ez a csaj még csak nem is álmodott. Másfelől meg igen, annyira máshogy működik ez a világ itt. Nagyon nehéz, olyan mintha két énem vagy két felem lenne, két világgal, és itt a magyar felem küzd, hogy megértsen és megértessék, Magyarországon meg a holland felem tapasztalata tiltakozik a dolgok megszokott menete ellen. Fura és ez az in-between pozíció nagyon megnehezíti az ember életét. De hát kinek könnyű...

A munkáról meg, nagyon érdekes látni, hogyan készülnek a műsorok, meg az egész folyamat, de főleg az az érdekes, amikben eltér ez attól, ahogy egy budapesti irodában léteznek az emberek. Fura, hogy a hollandok egyáltalán - vagy alig páran közülük, de nagy általánosságban elmondható, - nem esznek meleg ebédet. Senki szinte nem eszik meleg ebédet. Ez a fogalom itt nem létezik. Kantin persze van, de a legtöbben oda se mennek le, hanem a számítógépük mögött bevágnak két szendvicset, és csinálják tovább a feladataikat. Az ebédszünet pihije annyi, hogy amíg a pofazacskójukban épp egy falat aprítódik, nem valami táblázatot, hanem épp az aktuális híreket olvassák egy pár percig.

Ha az ember úgy dönt, hogy lemegy a kantinba, akkor is, meglepő, amivel találkozik. Csak egy fajta leves van. Ezen kívül ki van téve sokféle zacskós kenyér, amiből mindenki vesz egy-két szeletet. Van nagyon sokféle magos-színes, barna, fehér, érdekes formájú zsömle, azt is lehet venni. És, ez a hihetetlen része, szeletenként előrecsomagolt felvágott, vagy sonka. Egy szerencsétlen szelet befóliázva, és bevonalkódozva. Ugyanez a sajttal. Szeletenként lehet megvenni az általad összeállítandó ebédszünet-szendvicsedbe. Persze lehet kapni ivójoghurtot is, meg rengeteg tejet is, sokfajta kiszerelésben. Mindenki, aki holland, természetesnek veszi, hogy ebédre eszik egy szendót meg egy pohár tejet. Esetleg elrágcsál mellé egy paradicsomot is. Hihetetlen. De ha ez nem tetszik keletről érkezett leányunknak, aki a Duna Távörben megszokta, hogy kényelmesen, ráérősen hatalmas választékból a kollégákkal meleget ebédel, van itt azért kérem szépen "napi menü" is: ez azt jelenti, hogy egy melegnek kikiáltott dolog azért előfordul. De persze ne főzelékre, tésztára, vagy valami egytálételre gondoljunk, neeeem, hanem valami melegszendvics-félére... Egyik nap volt Foccaccia, (ilyen melegszendvicsre hasonlító méretű tésztás cucc, belesülve sajttal és ilyesmivel), másik nap volt egy előrekészített szendvics, melyben a "meleg menüjelleget" csupán a sült csirkemell szolgáltatta. Aztán volt egyik nap meleg étel gyanánt krokett - nah, ez ilyen húspépes rolád, amit szintén kenyér közé téve nyelhet le a szerencsétlen, melegételre áhítozó dolgos ember.

Szóval katasztrófa. Most értékelem én igazán a "postás éttermet" meg a jó magyar menzát, basszus, hiányzik nagyon, és nem csak a kacsacomb - magyar módon elkészítve, mert itt apropó, többször már megszívtam, mert véresen rakják eléd, ha kacsát kérsz, az éttermekben, mert itt mindent "rozéra" sütve szeretnek ezek a népek itten... - szóval hiányzik sok-sok-sok minden, és nemcsak a drága dolgok, kacsasült vagy kolbász vagy téliszalámi, de a grízes tészta is vagy egy jó kelkáposzta-főzelék... Hmmmm, egy tányér grízestésztáról álmodom, előtte egy adag gulyáslevessel.... Vagy előtte mondjuk egy igazi húsleves, olyan magyar módi... ajjjj, mindjárt sírok.

És az hiányzik még, hogy ne gyomorgörccsel kelljen ennem, ha arra gondolok, hogy cicamica kollegina már lenyomta a sajtosszendóját, és mennem kell vissza, mert az ebédszünet egy morzsányi idő... Mert itt nagyon hatékonyak, nagyon dolgosak, melózás folyik, komolyan, minél nagyobb időhatékonysággal. Viszont, ami meglepő, és nem mulatságos, az az, hogy a menza sokkal olcsóbb, mint otthon. Én mindig eszem az egy létező levesből és a "meleg" krokettből, hozzá két szelet kenyér mondjuk meg egy "üccsi" és ez így 3 euróra jön ki kb, vagy ennél is kevesebb... Próbáljon meg bárki, aki ma Magyarországon egy multinál dolgozik, ebédelni 3 euróból a menzán... hahaha!!! A magyarok vérét elszívják a menzás árak, kajajegyekből emlékszem mennyit hagytam ott étkezésenként... itt viszont az arányaiban és munkafeltételeikben sokkal jobb színvonalon tartott alkalmazottak feleannyiért ebédelnek. Ezen felül a folyosón van gyümölcs ingyen kitéve, mindenki vehet, és naponta annyit ihatsz amennyit akarsz, minőségi kávét vagy teát. De nincs kávézó, ahol órákat csacsognak a dolgozni nem akaró alkalmazottak, mint az otthon történt általában... Itt a nespresso automata karnyújtásnyira van mindenkitől, amit miután kinyomtál magadnak, (ingyen, igazi tejhabbal, mmmm) szépen visszakotródsz dolgozni. Teljesen más tehát a munkahelyi kultúra, az emberek hozzáállása, és maga az itteni munkamorál, környezet, felszereltség is. Mondhatni összehasonlíthatatlan.

Van még egy csodás dolog: hatalmas terasz van, ahová az ember ha kilép rágyújtani, egész Amsterdamot belátja!!! Olyan oltári a panoráma, hogy az egyszerűen leírhatatlan. Nekem szó szerint földbegyökerezett a lában azon a teraszon. Rögtön a nagy vizet, az IJ-t látni, és mögötte ott az A'dam Centraal, és mögötte a templomtornyok, a felhőkarcolók, a hajódokkok, a düledező házak körvonala... Ellátni egész Amsterdam Zuid-ig, a Rembrandt-torenig, stb... pedig a város totál északi részén áll az ember. Az orrod előtt meg egy hatalmas régi vitorláshajó, egy palacsintázós-étteremhajó, egy hajó-szálloda és egy kiöregedett leláncolt háborús tengeralattjáró. Rajta sirályok székelnek, a szó mindkét értelmében. Melletted meg ilyen hatalmas hajóépítési daruk törnek az égbe. Monumentális vasdarabok látványa... ugyanis ez a rész a régi hajógyári része Amsterdamnak. Az egészben az a szimbolikus, hogy annak idején 2007-ben Angeláékkal a Konninginnedag előnapján, ugyanitt voltunk egy underground hajógyári reggae-partyn... a party ugyanott volt, ahol a mostani munkahelyem!! Megjegyeztem a reggae-party gyártelepének az utcanevét, mert anno rossz kompra szálltunk, és keringtünk az Északi részen rengeteget, míg megtaláltuk a partyt. Egész Amsterdam Noord ugyanis ilyen gyárias, kicsit lepukkadtabb városrész. De jön felfele. Anno még arról az ominózus reggea partyról csináltam is egy minimál bejegyzést még 2007 áprilisban. Vicces, nagyon vicces, hogy anno ugyanott voltunk, hihetetlen atmoszférájú raszta-bulin, egy hajógyártelepen, és jamaikaiaktól ilyen kókuszrizses frissítőt vettem csemegének, és mindezt ugyanott, ahol most dolgozom. Szó szerint, egyetlen kőhajításnyira van a party és a munkahelyem épülete, talán egy parkolónyi terület választja el a kettőt egymástól. Be is kell ide tennem az anno akkori, majdnem három évvel ezelőtti party képeiből egyet a régi önmagamról, hogy illusztráljam a munkahelyem terepét... mert ugyanitt kezdődött el az akkori Amsterdami Aranykor... annyira fantasztikus volt az a periódus, három éve, azokkal az emberekkel... és ott, a Neveritaweg-en indult minden, ahol ez a party folyt, és most ez az ominózus daru ugyanúgy mindennap a munkahelyem teraszáról az arcomba nyomja hatalmas vasdarabjainak látványát. A látvány kikerülhetetlen... Mint egy élő mementó, olyan ez a daru nekem tehát... emlékeztet szüntelenül arra, hogy ki voltam akkor, három éve, és most ki vagyok, hogy most hol vagyok. Fizikailag ugyanabban az utcában, ugyanazon a helyen... és közben mégis mennyire más az egész, más a helyzet, más vagyok én is. Ez a daru nekem egy mementó, egy szimbólum, hogy nem véletlen vetett vissza ugyanoda az élet, hogy gondolkozzam azon, mit-miért, s hogyan... És főleg hogy ki is ez az Etelka itt táncolva valami hihetetlen légkörű buliban, raszta emberekkel, gyári graffitis háttérrel, rengeteg decibellel üvöltő reggae zenével, a meleg áprilisi kókuszrizs illatú levegőben... Anno a munkahelyem épülete még nem is állt itt... Csak annak az "underground" bulinak a régi telepe melletti gyárába költözött, és azt alakították át irodának. Szimbolikusan élem meg az élet ilyen apró, nagyon finom mozzanatait, ezeket az apró jeleket, melyek jelzik nekem, hogy nem véletlen, amiért egy életút bizonyos irányban halad. Szóval ez a kép majdnem három éve készült, 2007 áprilisban, ugyanott, ahová most munkahely formájában vetett az élet. Érdekes, akkor ez a hely a felszabadult Etus megszületését jelentette, azt az Etust, aki élvezi az életet, most pedig itt dolgozom, egy teljesen más életszakaszban.

Leírhatatlan egyébként az érzés, amikor amúgy is komppal kelek át reggel és este az északi oldalra, majd onnan vissza. Olyan 10-15 perc a kompút (és ingyenes!), hihetetlen a látvány... majd igyekszem fényképezőgépet vinni magammal, és egyszer ha süt a nap (ha egyszer az életben megérem, mert elegem van a szürkéből, a hidegből és a ködből!!!!) szóval ha egyszer végre sütni fog a nap, akkor lefényképezem ezt a látványt, hogy friss, up-to-date fotókkal is szolgálhassak majd.

De most a végére még valami egészen mást. Óh, kéremszépen: ne merje szidni senki a BKV-t!!! Itt, Hollandiában az ember megtanulja értékelni az otthoni szolgáltatást. Lehet hogy a járművek és szerelvények itt átlag öt évesek nem pedig harmincöt, de mégis, a menetrend egy katasztrófa, ami például a buszokat illeti!!! Otthon soha nem kellett mondjuk fél órát vagy egy kerek órát várnom a jéghideg szélben egy buszra, mert a menetrend szerint fél óránként vagy óránként közlekedik. Otthon azért átlag 5 percenként jön egy bármilyen jármű, max 10 perc várakozástól már fel szokott háborodni a budapesti utas. Nah, itt ez nem így van. Meg kellett tanulnom a buszmenetrendet, mert reggel fél óránként van egyetlen egy. (És nekem ugye hajnalban ki kell jutnom a Leiden Centraal-ra...) Szombat reggel viszont nem félóránként, hanem másfél óránként megy a busz. Ami azt jelenti, hogy a szombati munkanapon, amikor is amúgy is nagyon korán be kell érnem, mert élő adás van, szóval akkor muszáj bicikliznem az állomásra, fél órát, hóban fagyban, nyirokban, esőben, brrrrrrrr... Borzasztó!!! Persze itt mindenkinek vagy van autója, vagy ha nincs akkor mindegy, hóban fagyban biciklizik. A hollandoknak ez nem gond, sapkát sem vesznek fel itt télen az emberek. A fejek olyan 2%-án szoktam sapkát látni. És a biciklisek fején is ez az arány... őőőrület. Hát én szeretek bicajozni, de hajnal fél hétkor csípős szélben nyirkos csontig hatoló hidegben nem vagyok hajlandó 25 percet - fél órát biciklizni az állomásig. Nem és nem, úgyhogy maradt a menetrendmagolás. Szombaton meg muszáj lesz biciklizni, mert a reggeli hetes első busz nekem nem jó, a következő meg fél kilenckor van... Szóval muszáj lesz bicajozni az állomásra szombatonként... Lélekben készítem magamat...... A legrosszabb az volt, amikor este fél nyolckor megérkezve vártam a visszabuszt, hát basszus, pont elment, és 30 percet fagyoskodtam... grrr!!! Következmény: csúnya megfázás. Jó szarul is vagyok, de az ember az első hetén nem jelenthet beteget, tehát tisztességesen lenyomtam a hetet. Mondanom sem kell, 13 éves korom óta nem fordult elő velem, hogy este 10-kor édesdeden aludjak, de az elmúlt napok tanulsága az, hogy bezuhanok az ágyba már olyan fél 10 felé. Nagyon-nagyon durva.

De ha szidtam a holland buszokat, akkor engedményt kell tennem: a holland vonatok fantasztikusak. Tiszták, másodperc pontossággal indulnak, ha előfordulna mondjuk a köd vagy ilyesmi miatt olyan 2 vagy 3 perces késés, a vezető bemondja a tisztán érthető bemondókészülékbe a vonaton, hogy elnézést a kellemetlenségért, késni fogunk 2 percet, igyekszik Hoofddorp után behozni a lemaradást. Vagy ha valami miatt is le kell nagyon lassítania a vonatot a vezetőnek, netán a síneken megállítani, akkor pár másodpercen belül azonnal bemondják az okot. Hogy mondjuk áll előtte egy szerelvény és nincs hova begurulnia az állomáson, egy kis türelmet. SZóval bármi ilyesmi, és nem az van, hogy az ember csak kapkodja a fejét, hogy mi is történt, meg időre menne... Itt legalább tudja, hogy mi van, és tudni lehet, hogy sokkal kiszámíthatóbb a vonatközlekedés. Szóval az itteni vonatok miatt nagyon meg vagyok elégedve, tényleg negyed óránként fel lehet egyre pattanni Amsti felé, és pikk-pakk ott van az ember. A peronokon még ilyen melegítő póznát is kitettek a fázós várakozó utasoknak, olyat, amilyet az ember kávézók kültéri teraszain szokott látni. Ez nagyon jófejség, mindig beállok oda. De persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagyon...iszonyatosan drága a vonatjegy. Az a rossz, hogy a kedvezménykártyát reggel nem is tudom használni, mert munkanapokon csak 9 után érvényes. Tehát marad a teljesáru szörnyen drága jegy. De sajna ebből a szempontból nem nagyon különbözünk, már otthon is förtelmesen drága a vonatköltség. Na jó, ennyit erről mára. Megyek meginni a teámat, mert szarul vagyok.

hivatalos fotók

Csopikép az egész Huygens-es társaságról, vigyázat, extra színes a kép :D Bejelölgettem magunkat kis nyilakkal, hahaha...

Nos, tehát igen, megvannak a hivatalos fotók is a ceremóniáról, felrakok belőlük párat, olyan jó, meg jobb vizuális képet alkot az egészről ahhoz képest, mint amit tegnap leírtam... De mielőtt belekezdek, hadd őrjöngjem ki magam egy kicsit. Ma mindössze négyszer zuhanyoztam!! Az első és az utolsó rendeltetésszerűen itthon történt, de a közbülső kettő nem: úton isibe és úton onnan hazafelé a bicaj tetején!!! Odafelé még lájtosabb volt a dolog, a hajam meg csak megszáradt az óra alatt, de visszafelé, basszus, én még ilyen esőt nem láttam... Kb. 5 perc bicajjal ajtótól-ajtóig az egyetemtől hozzám, és ezalatt úgy megfürdettek az égiek, hogy nemhogy a kabátomból, de a pulóveremből csurgott a víz, az eső majdnem kimosta a kontaktlencsét a szememből... grrrr!!!! Szóval most azonnali forró fürdő volt a program, és most hogy átmelegedtem és megszáradtam (muszáj volt, épp most, hogy kifelé gyógyulok, nem akarok megint megfázni!!) már nem megyek el a boltig, én ezek után ki nem mozdulok... A hollandok hihetetlen, ezek szeretik az esőt!!! Bahhh

Noh, de a fotók jókedvre derítettek. Ez mind szombaton készült egy hivatásos fotós által. Itt látható az érkezéskor, hogy mindenki megkapja az ajándékcsomagját... (ami egy esőkabátot meg az évkönyvet tartalmazza... az esőkabáton rajta a felirat: I'm smart enough for a Huygens Scholarship Programme... hahaha... asszem nem nagyon fogom hordani ezt a kabit. De lehet, hogy hasznos lenne begyömöszölni a táskámba, hogy mégegyszer ilyen mai szintű szarrá-ázás ne fordulhasson elő velem.

Politikusnéni beszédet mond a jövő tálentumairól - háttérben a kivetítő, melyre nemsokára a zászlók és a nevek kerülnek fel, és még amögött, a totális háttérben, érdekes megfigyelni a falat: igazi holland sztereotípiával volt felfestve: zöld mezők, kék ég, hatalmas, szinte leszakadó felhős égbolt, (az esőt hogyhogy nem ábrázolták?), legelésző tehenek, és idillikus malom, ez Hollandia, az én Hollandiám

Itt a konferenciaterem, ahol a székeken az ország-feliratok, mintegy "ültetőkártyák"

A terem belülről, ahogy özönlenek a népek befelé

És akkor jöjjön néhány országos fotó, ahogy kihívták az embereket. Az adott ország emberkéi mindig a két szélen álló néni között vannak, és a zászló alatt vigyorognak. (A baloldali elég savanyú, de a jobboldali politikusnéni kedves legalább. Én meg mint a vadalma, csak vigyorgok, hahaha, dehát olyan jó érzés volt a zászló alatt állni, olyan nagyon jó érzés volt... - és csekk a csizmát!!! muhahahaha :D)

A lengyelek. Olga a kicsi, szőke, szürkeblúzos lány. (A csizmáját az enyémmel együtt vettük, hahaha) Mellette jobbra Kasia, balra meg nemtom ki az, egy feketére rúzsozott lengyel lány. Gender studiest tanul. Hahaha, nem lepődtem meg :)) Legbaloldalt meg Krystian - velük lógtam a legtöbbet)

Annyira jó, itt vannak a kínaiak, hahaha :D

Ő Pamela, a cseh lány (ilyen névvel, hahaha). Ő is hollandos amúgy, de nem ezzel került ide, hanem perzsa és arab szakra. Érdekes.

Az amcsik, Jamie baloldalt

Ők itt Mexikóból, csak azért tettem fel ezt a képet, mert annyira viccesek, annyira mexikóiak, tök jó

És ez is, olyan jó, sőt, itt még a savanyúarcú baloldali néni is végre mosolyog :D

A pakisztáni lánnyal nem beszélgettem, de tök szimpatikus volt

Oroszország. A piros nő szintén hollandos itt Leidenben

Az etióp srác, akiről tegnap írtam

A vietnami lányok egy kivételével népviseletben jöttek, ugyanolyan szabású ruhában, tök érdekes volt

Dél-Afrika. Lányok, egyszer még elmegyek a ti országotokba ám!!! :))

És így nézett ki a látvány a színpad felől

Van még rengeteg fotó ezeken kívül az összes országból érkező ösztöndíjasokról, igazából csak ízelítőt szerettem volna adni az esemény sokszínűségéből. Ha érdekel bárkit is a többi fotó, benyomok mindjárt egy linket, azon ott van az összes. De addig is, még egy pár képet muszáj feltennem...:

Csak hogy visszaadjam a fogadás hangulatát

Mmm, a sok-sok finomsááág

Hát igen, kitettek magukért a hollandok, nagyon jó szervezés volt.

És akkor még ezt a végére, ezt szeretem a legjobban, annyira jó... :D

És igen, megvan, tudom, miért éreztem ennyire jól magam... Eddigi életemben ez volt karrierem csúcspontja, hogy ezen az eseményen reprezentáltam az országomat! Eddig voltam kerületi matekversenyen negyedikben, meg iskolai felolvasóversenyeken gimi alatt, meg voltam fővárosi március 15-e ismereti versenyen, és a többi, és a többi, aztán volt az Ember a Demokráciában, ott már Győrig eljutottunk drága Beleznayékkal, igen, országos fordulóra, és ott volt még persze az Anschluss-os paper, amit csináltunk Marcival, kb. már ezer éve... Azzal is ott voltunk az országos fordulóban, gimi végén. De persze itt megállt a történet, igazi sikert én egyedül csak kerületi versenyen értem el anno még kis tizenévesként. Aztán az egyetem alatt nyilván az Erasmust meg a Hasselti nyáriegyetemet is ideszámíthatjuk, hogy eredmények, oké, igen, de... ehhez nem fogható eddig semmi sem. Olyan érzés volt ez, hogy igen, elsőre most képviselek valamit, hivatalosan, elismerten, nemzetközi szinten. Nyilván nem leszek a világ next topmodelje, sem nem leszek soha miss world szépségkirálynő, vagy olimpiai bajnok úszó. De ez q.va jó érzés, hogy valamiben igenis ott vagyok a legjobbak között, világszinten!! Úgyhogy nagyon örültem, csupa-csupa boldogság volt az egész este!!!

Akit érdekel az összes többi fotó, a többi ország emberkéivel, annak klikk ide. Cuppa!!

Hogy is van ez??!?

Ma szeptember 30-a van, az utolsó nap, hogy rendben bekerüljek a rendszerbe, mert ha nem, valami nincs rendben a beiratkozással, akkor szépen törlik az egyetemi felhasználói profilunkat, tehát ha mostanáig nem oldódott volna meg valami, tandíj, lakcímregisztráció a városházán, bankszámlaszám, bármi, akkor szépen holnaptól a kis oktondi külföldi Leideni egyetemista arra fog ébredni, hogy belépve a fiókjába, és nem csak az egyetemi emailcímre gondolok, hanem a blackboard-ra (ami olyasmi mint otthon az etr, de annál fontosabb, mert minden beadandót itt töltesz fel, itt értesülsz mindenről...) tehát arra ébred holnap majd kis oktondi egyetemistánk, hogy a felhasználói fiókja megszűnt. Ez elég para azokután, hogy a TO többször is kérdőre vont, hogyan fogok tandíjat fizetni, ellenben infót nem adott senki, szal elegem lett, és Olgával, egy lengyel szintén Huygenses lány, akivel jóba lettem, szal együtt elhatároztuk, hogy utánajárunk, hogy most hogy is néz ki a beiratkozásunk? Végleges? Mikor is kapjuk meg a studentencard-ot???

Elmentünk egy hivatalba, itt még soha nem jártam, Olga nyomozta ki. Ez tehát nem az international office volt, hanem az egész TO-gépezet egyik újabb hajtványa, szóval itt a néni megnézte a dolgaimat és végre megnyugodtam, ott vagyok a gépben, és a státuszom aktív, tehát be van fizetve a tandíjam. Hihetetlen, juppiiii, megoldódott. De azért egy icipici egészséges szkepticizmust megtartok, és holnap az első lesz, hogy csekkolom, megvan-e még az account-om, mert ugye, a rendszer balkeze itt nem tudja, mit csinál a jobb... elvileg azt a választ kaptam, hogy jövő héten már nyomtatják a kártyánkat és utána postán elküldik. Nem akarom elhinni...

De ezek eddig végülis jó hírek voltak. Még egy jó hírt közlök, mielőtt rátérek a bejegyzésem céljára. Tehát, hétfőn megtartottuk Renskével a migránsirodalmas, indo-holland kreolok irodalmának stb. elméletéről szóló posztkoloniális kérdéseket boncolgató előadásunkat. Tök jól sikerült. Komolyan, csak egy kicsit izgultam, és nem is remegett a hangom, láttam, hogy értelmeset mondok, mert a tanár is bólogatott, hozzászólt, reagáltam, szal volt interakció, jól sikerült nah!!! Ez azért jó, mert jövendőbeli témavezetőm így talán nem könyvelt el totál hülyének, hanem esetleg lát bennem némi reményt...

De mi is ez a pesszimista hozzáállás? Csak nem én is mintapéldánya vagyok annak, amiről perpill akarok írni?

Olvastam az előbb ugyanis a hvg.online-on egy cikket, ami felkavart, kihozott a sodromból, megdöbbentem, és sajnos egyetértek. Egy nemzetközi felmérés eredményeiről szól, amit arról tartottak, hogy a világon a különböző nemzetek polgárai hogyan látják a jövőjüket, milyen a jövőképük (pozitív vagy épp kilátástalan...) 120 országot mértek fel. A jövőképtelenségi, pesszimistasági, borúlátó listán nah, hányadikak vagyunk? Nah hányadikak? 117. Igen, nem vicc, Magyarország a 117., a 120-ból. Ez azt jelenti, hogy a cikket idézzem, hogy 34%-a a magyaroknak teljesen reménytelennek látja a jövőjét. Ezzel csak Zimbabwe-t, meg Togo-t meg Burundit utasítottuk magunk mögé, és egy szinten hoztuk a pontokat például Pakisztánnal, ezeken a helyeken is ilyen 35% körüli az emberek reménytelenségi érzete.

Lengyelországban ez csak 10%, Németországban 7.5%, Ausztriában 3%, Dániában 0.8% és Hollandiában 0,6%-a az embereknek nevezte a jövőképét kilátástalannak. A társadalom tehát, ahol most leledzem, 0.6%-ban válaszolta meg a helyzetét kilátástalannak, az otthonom meg, ahol születtem 34.2%-ban !!!!! Lefordítva számokra 1000 hollandból hat darab szőkeség érzi országában a jövőképét kilátástalannak, míg 1000 magyarból 342 ember mondja, hogy az élete reménytelen, és ez a jövőben nem is fog változni. Ez kérem szépen 57-szeres mutató. Az emberek itt 57-szeresen érzik jobban magukat. Hihetetlen, felkavaró, és sajnos, igaz.

Farkaséhes korrupció, hozzánemértő politikai elit, pattanásig feszült ideológiai nézetkülönbségek a legkisebb társadalmi szinteken belül is, gondolok családokra, egy ember társas körére, (mindenki mellett minden véglet megfordul, ha maga körül néz), az elmúlt évtizedekben rakétaszerűen meggazdagodó kis réteg és megfizetetlen, tömeges értékvesztett elszegényedett tömegek. Államadósság, kilátásba helyezett államcsőd. Hát basszus forr a vérem, rohadtul nincs ez így rendjén, és persze én befoghatom a számat, dobhatják sokan rám a követ, mondván, hogy én itt vagyok. De nincs perc, hogy ne gondoljak arra, hogy honnan jövök, és hol vagyok. Az utcán szédülök, arra gondolva, mennyire nem otthon vagyok itt, de közben minden tiszteletem az itteni viszonyoké. Nem hiszem, hogy rendjén van ez így, nem hiszem, hogy rendjén van ez így, hogy az emberi értékeket otthon lábbal tiporják, pedig rengeteg van otthon belőlük. Csodálkozunk, hogy sokan egy másik életet választanak kiútként? Nem tudom mi a megoldás, de nem normális az, hogy Európa szívében az ember magát a zimbabwei nyomor szintjén érezze. Ott tényleg nincs élelem, csak havi 50 dollár úgy mindenre. Nekik nincsenek kilátásaik. De könyörgöm, Magyarországon emberek, munkahellyel bíróak is így érzik ezt. Micsoda földi pokolnak kell ahhoz lennie, hogy valaki nem zimbabwei körülmények között így érezze magát?

Nah, feltettem néhány megválaszolatlan kérdést. Megyek olvasni némi irodalomelméletet mielőtt felrobbanok. Olvasgatok egy kicsit az indoeurópai hollandok irodalmáról, tanulok valamit az identitásválságukról (sem nem indonézek, ahhoz túl világosak, de sem nem hollandok, mert az anyaföldön ők "indóknak" tekintetnek), szóval a két kultúra közé csöppenés, két szék közül a pad alá kerülés, a "mindkét-kultúra-értékeihez-való-hozzájárulás-és-hozzáférés-de-egyik-sem-önmagával-való-egyenes-megfeleltetés" roppant izgalmas irodalomelméleti témakörébe ásom bele éppen magamat. Többek között erről az identitásproblematikáról írtam az eltés szakdogámat is (iráni kontextusban) és most is erről beszéltem itt ezen a migránsirodalmas órán is (indonéz-holland kontextusban). Kiváncsi vagyok, miféle szintetizáló konklúzióra fogok majd jutni, amiből magamra nézve is levonhatok majd valamit. Perpill csak a kérdésfeltevésekig jutottam.

(jah igen, és a teljes cikket itt olvashatjátok, érdemes...)

Az ember megtanulja Hollandiában értékelni a napfényt, avagy reintegrációs update

Némi presszió ért az elmúlt napokban, hogy hol maradnak a bejegyzések, igen, köszönöm a kommenteket, teljesen igaz, elmaradtam magammal, sok minden pörög körülöttem, események, vagy csak a létezés, aztán nehéz mindent blogolható formában képernyőre vinni. De igyekszem. Szóval elöljáróban is, igazatok van, igyekszem írogatni és pusszantok mindenkit.

Az elmúlt napok ajjaj, sok-sok Leidenezéssel teltek. Heti három órám van, ami nem cseng soknak a magyar felsőoktatási rendszerhez szokott fülnek, ám itt ez merőben megtévesztő, mert három óra itt az annyi mintha megterhelést nézve 7 órám lenne az eltén, legalább, vagy sőt, inkább több. Van egy emigráns irodalmas órám, az az indonéziai holland kevert/nem kevert lakosság helyzetéból, életérzéséből, történelméből adódó irodalmat vizsgálja, 20. sz. első felétől a hetvanas évekig, amikor még jobbára holland kolónia volt Indonézia, és '46 után függetlenedett. Nagyon érdekes, mert az ember rádöbben mennyire nem is tudunk semmit Indonéziáról meg a Keletről, valahogy töri órán stb. otthon a figyelem a 2. vh. kapcsán is nem a japános részre fókuszál, szal érdekes, itt jó sok dolgot fogok megtanulni, az biztos. Tehát sok az újdonság, de nagyon érdekes problematika, azon gyökértelen emberek helyzete, akik mivel Indonéziában született hollandok valahogy nem tartoznak oda sem, meg ide sem nyugatra. És akkor ugye ott az identitás problematika a történelem tükrében, és ez hogy a sablonjelzőmet használjam, érdekes irodalmat produkál.

Cees és egy jó barátja, Stijn, történelem megszállottak, pozitív értelemben, és tegnap este is például a filmnézés ilyen hatalmas beszélgetésbe csapott át, valahogy szóba jött a Híd a Kwai folyón, emlékszem még papussal 5 évesen láttam a filmet és fingom nem volt semmiről, azon kívül, hogy megmaradt a kép, amint két európai férfi a film végén felrobbantja a hidat, amin jön a vonat... meg persze megvan még a kép másnapról az óvodában, amint az egyik lányka is mesélte, hogy ő is látta a filmet és neki is csak az maradt meg, hogy milyen szörnyű volt... szóval ennél többre volt szükségem, hogy megértsem ezt az egész kontextust és baromi jó volt beszélgetni ezekről meg Stijn történetét meghallgatni, hogy egy rokona pl. keleten, többek között ott, mit élt át. Nekünk a Kárpát-medencében másra fókuszál az ismeretanyagunk, ami nyilván érthető, mert sok köze Magyarországnak Indonéziához nem volt, de akkor is, örülök, hogy bővülnek az ismereteim erről a témáról. (Jó most kicsit összemostam a Kwai folyót (Burma) meg Indonéziát, de az egész összefügg a japán megszállás miatt). Nahde vissza, úgy érzem meg fogok purcanni ettől az indonéz holland irodalmas órától, mert a téma nekem eléggé új, és a csoporttársaim szinte mind kizárólag bennszülött sajtfejűek. (kaaskopjes = így szoktam szivatni a kicsi Cees-t, mert olyan szőke, hogy ő is sajtfejű :)) Szóval eleve ott van a nyelvi korlát, mert sokkal könnyebben nyílok meg egy szemináriumon, amin nem anyanyelvűek között vagyok, hanem mondjuk pl. a didaktika órán, ahol két lengyel, meg két német hollandszakos csajszival ülök. A követelmények többek között egy könyv elolvasása per hét csak erre az irodalomórára, hozzá két referátum per személy a félév alatt, hozzá a rengeteg cikk minden órára (az elméleti rész), amit mindenkinek fel kell dolgoznia és a tanárnak azóra előtt 4 nappal el kell küldenie egy riport formájában. A könnyebbség csak annyi, hogy amikor te tartasz referátumot, akkor nem kell külön riportot írni a különbőző olvasott dolgokból az adott órára. De a másik ember referátumának anyagából ugyanúgy neked is riportot kell írni. Tehát összegezve: minden órára egy könyv olvasása plusz az elméleti cikkek, ezekből riport készítése és a két referátum, és a végén szemináriumi dolgozat (25 oldalas !! köhmm) és vizsga. Finom, ugye? Amikor azt mondtam, hogy a követelmények a megszokottak sokszorosa, akkor az itt most hatványosan érvényes. Aztán kb. ugyanez a követelményrendszer van a didaktika órán is, feladatok hétről-hétre, cikkek és három referátum,(amit meg kell tartanom a csoporttársaimnak, azaz előttük) és a végén itt is vizsga. Jövő félévben pedig a most kezdő holland szakosoknak itt Leidenben kell majd tanítási gyakorlatot tartanom. Ahhhahahhhh, finom lesz...
Van még egy órám, az pedig a művészet és kulturális identitás címszó alatt fut. A holland és flamand identitást igyekszik feltárni a művészet, a festészet oldaláról. Meg boncolgatja az olyan fogalmakat, mint identitás, kultúra, társadalmi összetartozás, képformálás és nemzet. Ide is kell majd referátum (ide csak egyet, haha!) és persze a végén ide is szemináriumi dolgozatot, és a végén itt is vizsga. Meg nyilván a cikkek hétről-hétre. (Amelyeket it viszont nem kell riportolni, elég "csak" elolvasni. Még ez lesz a legkönnyebb órám. :)

Eddig nagyon érdekes a szemlélet, nagyon gyakorlatias, a témafelvetéseknek mindnek aktuálisnak kell lenniük, külön kihangsúlyozott, hogy a referátumaidban adj meg elemzési struktúrát, tehát nem azt akarja senki hallani, hogy mit olvastam, hanem hogy mit tudok azzal kezdeni. Nagyon jó dolog ez, de valahol ilyesztően gyakorlatias kicsi poroszos oktatási rendszerhez szokott etuska számára. De ennyi asszem elég egyenlőre az óráimról. Most az egyetemről. A Leideni Egyetem egy számomra bürokratikus intézmény. Amit az International Office itt művelt velem a beiratkozás folyamán, az minősíthetetlen. Téves információjú emailt kaptam, viszont van olyan fontos email amit nem kaptam meg, még mindig nem véglegesített a regisztrációm, és az account-om inactive, és nincs meg az egyetemi diákom, amivel többek között a könyvtárban tudok kölcsönözni. Tehát csak tudnék. De mostmár így szeptember vége felé lassan remélem megoldódik. Megyek a TO-s nénihez, és ami felbosszant, hogy a kapunál áll egy pult mögött egy néni, állig felszerelve dossziékkal meg számítógéppel, de a kérdésemre nem tud válaszolni, ellenben csak azt hajtogatja, hogy ki a contact person-öm. Erre én mindig felsorolom azt a pár nevet akikkel emaileztem, és aztán nem tudok velük személyesen beszélni, mert a néni azt válaszolja, hogy írjak emailt, mert olyan sok a problémájuk, hogy az email a leghatékonyabb mód, hogy választ kapjak a kérdéseimre. (Grr, dehát én egyfolytában emailezem és nem érek el vele semmit...) Aztán mondja, hogy jöjjek vissza szerdán reggel fogadóórában (de persze aznap nincs Leidenben órám, és emiattnem fogok másfél órát utazni és 10 eurótól elbúcsúzni a vonatjegy miatt. Szóval az ügyeim kicsit érdekesek a tanulmányi hivatalban. Mondhatni szerintem itt is eltés jellegű őskáosz uralkodik, de szervezettebben tálalva. De a lényeg ugyanaz, a bürokrácia.

Viszont ettől eltekintve nagyon minőségi intézménynek tűnik Leiden. Aliennek, azaz totál földönkívülinek érzem magam Leidenben. Talán amiatt, hogy nem szoktam meg, hogy egyedül hörpölöm a cigimet és szívom a kávémat óra előtt a bejáratnál, mert az ELTÉn biztos belebotlottam valakibe, akivel egy kis "small talk"-ot lenyomtam, de itt totál ismeretlen vagyok, ők is, csak sok szőkeséget látok csili-vili holland divatöltözetben, csoportban hangosan pipiskedni, meg beszélgetni. Hát hmmm, őszintén? Nem érzem magam jól túlságosan eddig. De persze mert minden kezdet nehéz. Meg az a tény, hogy Amszterdamban laktam eddig, ez is hozzájárult ám ehhez, hogy ne is ismerhessek meg senkit. De persze vannak azért ismerősök, a csoporttársaim, egy - két emberrel már beszélgettem egy keveset, vannak szimpatikus hollandok az irodalmas órámon is, pl. Renske, aki Groningeni, és neki is nagyon idegen még a környezet, vagy Lidewey, akivel vicces, van közös ismerősünk, meg a többi Huygens-es, Jamie, az amcsi srác, kedves emberke, vele szoktam beszélgetni legtöbbet, ha ott vagyok. Meg a másik két lengyel Huygens-es lány, Olga és Kasia, kedvesek, biztos össze fogunk barátkozni, mert szimpik, és eddig is már beszélgettünk egy keveset. Szóval jó lesz ez, de azért nehéz nah, egyedül mászkálni egy új, idegen, gyönyörű, de az orrát első nézésre fennhordó városban.

Igen, érdekes, úgy működik itt a diákélet, mint ahogyan az az amerikai filmekben látott diákházakban történik. Ilyen diákegyesületek vannak, pl. Minerva, Augustinus, vagy Quintus, amelyeknek majd' minden holland diák a tagja lesz. Mivel a város kicsi, az igazi szórakozási lehetőség és a diákélet az ilyen szervezetek által garantált. Csakhogy ennek nem lehet international student a tagja, csakis sajtfejűek. Ez eléggé kirekesztő érzés. Mondjuk nem is nagyon vágynék arra, hogy felvegyenek egy Minerva-házba, eléggé elszállt életérzés ez, nagyon szervesen összefüggő diáktestület, akik együtt csinálnak minden programot, fura nagyon. A diákélet ezekre a szervezetekre korlátozódik, az az érzésem. Mintha valami elitista posztmodern egyetemi kasztrendszer lenne, olyan ez. "Aha, te Minervás vagy, mmm..." értitek? Fura, fura, fura, ilyen annyira nincs Magyarországon. Jó persze vannak szakkolik, de ott azért van keveredés, meg vannak össze-vissza kontaktok az egyetemisták között, az mindegy, hogy valaki Matthias-os vagy EC-s. Viszont itt nem. Meg otthon a szakkolikban külön oktatás is folyik, itt a szervezetek inkább arra épülnek, hogy a diákokat bevonják a saját hierarchiájukba és a diákéletet, bulikat, hangulatot, programokat alapvetően meghatározzák. Ez a benyomásomk eddig. Aztán ki tudja, lehet hogy az év végére összebarátkozom Minervásokkal például, de jelen pillanatban ezt kötve hiszem. Azért az esélyt megadom magamnak és Leidennek is, de nyilván ezek a tényezők alapvetően befolyásolják az ember hangulatát. Oh igen, miért is eme rendszer? Leidenben van Hollandia legrégebbi egyeteme, és erre a város nagyon büszke. Bárhol sétálva az egyetem logójával jövök szembe például. De megértem, hogy büszke Leiden az egyetemére, végülis az alapítása közvetenül összefügg a legfontosabb holland történelmi pillanatokkal. 1575-ben alapították az egyetemet ugyanis, akkor pedig nagyban dúlt a németalföldi felkelés a spanyol fennhatóság ellen, és ment a háború a függetlenségért, a nyolcvan éves háború kezdetekor, aminek a végén 1648-ban, a Münsteri békével Hollandia de jure is független lett a Habsburgoktól. Nahde addig spanyol befolyás ezerrel. Orániai Vilmos volt a szabadságharc legfontosabb vezetője, és mikor a spanyolok 1575-ben körülzárták Leident (mert a csaták városról városra vándoroltak), akkor Vilmos felajánlotta a Leidenieknek, hogyha a város segít harcolni és leverni a spanyolokat, akkor választhatnak két privilégium között: teljes adómentesség vagy egy tudományegyetem alapítása. A leideniek segítettek, a csatában a spanyolokat megverték, és cserébe Leiden egyetem alapítási jogot kért. (Szerintem praktikus megfontolásból: ugyanis az adómentesség nyilván jól hangzik, de minthogy ez egy rendelettel eltörölhető, az egyetem falainak felhúzása valahogy tartósabbnak érződött a leideniek számára, ezért választották ezt). De jó döntés volt, itt ez a fantasztikus intézmény, és én emiatt tanulhatok benne.

No de vissza a közérzetemhez. Miért is vagyok ebben annyira biztos, hogy jobb lesz ez? Mert... leköltözöm Leidenbe. Egészen pontosan jövő hét pénteken. Hogy miért ez hosszú, a lényeg, hogy így racionális a döntés a 15 m2 helyett, hogy tudjak én is készülni, meg Ő is tudjon haladni azzal a nagy volumenű szakdogával, hogy aztán nemsokára mehessek a kedves diplomaosztójára, és amúgy is a vonatjegy nagyon drága meg lelkileg megterhelő ide-oda ingázni (oké, hogy a vonatút 35 perc, annyi kb. mint Újpest KP - Köki, de az más, mert itt én mégiscsak kimegyek a városból, nézem a bárányokat meg teheneket a mezőn és így érkezem meg 35 perc után az egyetemre, szal érzésileg ez mm, más). És ugye így talán jobban érezni fogom, hogy oda tartozom. Lesz alkalmam meginni Jamie-ékkel egy sört, elmenni egy-két partira, felfedezni Leident, elugrani a hétvégén a könyvtárba, amit ugye eddig nem tudtam megtenni. És nyilván nincs messze Amstitól, szal a hétvégéken azért fel-felruccanhatok majd. Meg C is le-le ruccanhat hozzám.

A szobámról, amit találtam: eléggé hihetetlen történet, mert elég nagy szerencsém volt: bútorozott szoba, egy orvostanhallgató lányé, aki szakmai gyakorlatra megy egy kórházba Suriname-ba, az év végéig, és így kivettem a szobáját, mindenestül. Nem volt olcsó, de holland viszonyok közt elég jó áron volt. Van konyhasarkom, juhuu, meg saját sütőm, nagy ágyam, tv-m, rádióm, garderobe szekrényem és saját 20 m2-em !!! wooooooow :D persze a fürdő és wc közös (huszonvalahány másik holland emberrel) de ez akkor is tök jó. Sőt, a lány a cangáját is rámhagyja, amíg nem lesz itt, szóval nem kell vennem bicajt Leidenbe. Képek a szobáról beköltözés után várhatók. Ez a jó kis szoba az év végéig az enyém, utána meglátom, hogy vissza Amsti vagy tovább Leiden valahol máshol. (Utánaszámoltam, és 2008 szeptembertől leszámítva egy év alatt hatszor költöztem, a mostani jövő hetit is beleszámolva... Ez azért eléggé durva..........)

Szóval rendben mennek a dolgok, van mindenem már ami itt kellhet, biztosításom is, papirok, ezer feladat, szal minden, ami kisetust a következő időszakban alaposan elhavazza és új életfeladatok elé állítja. Egy hátránya a Leidenbe költözésnek, hogy munkát ott inkább csak kétkezit fogok találni, kevesebb az esélyem szellemi munkára ott, mint Amstiban, habár nemtom, hogy a multiféle irodai szellemi segédmunkát szellemi munkának nevezhetem-e, szóval nem baj, nem fog megártani egy kis munka egy boltban vagy valami ilyesmi. Mert dolgozni, azt mindnenképp szeretnék, továbbra is. Ezért tegnap elmentem egy állásbörzére itt Amstiban, amit kifejezetten a külföldi, más anyanyelvű embereknek szerveztek. Hát, mondanom sem kell, hogy csalódás volt. Elég bunkók voltak több helyen, mert oké, hogy a külföldiek itt egyenlőek, de vannak egyenlőbbek az egyenlők között, mert a francia, vagy német, vagy olasz anyanyelvűek ezerszer könnyebben találnak majd munkát itt az anyanyelvükkel. Mikor mondtam hogy magyar vagyok a különböző standoknál, a kedvesen bájmosolygó, de üres standoló hölgyek mosolyogva mondták, hogy ohh, hát az önéletrajzomra annyira nincsen szükségük, mert inkább a fent említett nyelveket keresik. De nem baj, azért szétszórtám pár CV-t néhány fejvadász standon, érdekes volt megfigyelni, hogy azok a standok, ahol a kelet-európai nyelvek is keresettek voltak, 3-szor olyan hosszú sor állt előttük, mint a többinél.. mmm... meg beadtam a papírokat egy fordítóirodához is, hát ki tudja, próba cseresznye. Max nem hív fel senki és elmegyek reggeliztetőnek egy szállodába.

Óhh, mégvalami, egészen más, ami itt igencsak tetszik: ma autómentes nap van Amsterdamban!!! Az egész városban nem közlekedhetnek az autók!!! Ez azért figyelemreméltó szerintem. Nem tudom milyen nap van szeptember 20-án, valami világszintű földtudatos autómentes izé lehet ez, mert láttam a magyar hiradóban is, hogy nálunk is megrendezik az autómentes napot: lezárják az Andrássy utat. Muhahahaha.... Amsterdamban kitiltják az autókat, az egész városban, és nem ilyen látszat-kirakatbatehetős, hiradóbanmutogathatós álmegoldást csinálnak az autómentes napon. Budapest lezárja az Andrássy-t, és büszkén mutogatja a hiradóban, hogy hujjde jó, mennyit teszünk a fővárosi levegőért. Hát már bocsánat, igen, ez tényleg tök jó, de eléggé nevetségesen kevés, én a szülővárosomtól kellemes allergiát és amsztmát kaptam, annyi ott a szmog, kipufogó és por, és annyira kevés a bicikliút, és ellenben annyi a sok elkényelmesedett hülye autós, és Európában Budapesten a legrosszabb a légszennyezettség foka !!! És akkor egy ilyen alkalommal lezárnak egy utat, bravo. Amsztiban ma egy autó sem közlekedik. Miért nem lehet ezt otthon is így csinálni? Ne szálljon senki autóba, vegye a cangáját és menjen. Vagy ott a busz. Áhh, ez csak egy apróság, ami szemet szúró különbség volt a dolgok hatékony holland módra történő kezelésében... lehet megkövezni, de igenis kritikus akarok lenni, mind HU és mind NL irányába, és nem csak Hollandiát isteníteni, viszont ez tényleg olyasmi amit igazán megtanulhatnánk mi is... vagy például: a bicska is kinyílik a zsebemben, amikor a Margít hídról szóló híreket látom, hogy őskáosz van az egyetlen járdasávon. Hát, basszus, nem értem hogy egy 40 centis ideiglenesen felfestett biciklisáv hogy nem fért el a járda mellett? Példának okáért itt Amstiban is ezerrel rondítja a városképet a sok felújítás és a metróépítés, de mégis, a lezárt forgalmas útszakaszok mentén is az az elsődleges, hogy sárgával felfestenek ideiglenes bicikliutat, az autósávból kiharapva. Mert a biciklisnek itt jogai vannak! Szóval metrót épít Amsterdam is, az Észeki-Déli vonalat, és hahaha, (azaz ez nem hahaha), nem kevesebb botránnyal mint a jó öreg Budapest: a metróépítés miatt itt megsüllyedtek házak a történelmi Vijzelgrachton, mert olyan puha a talaj, vizes, nedves, ugye, hogy ahogy fúrtak, nem volt eléggé aláágyazva, vagy nem tudom, nem értek hozzá, a lényeg, hogy párszázéves műemlékházak megsüllyedtek, szal a hollandok is botrányosan építenek metrót, a minap mentem arrafelé és tényleg botrányosan néz ki az utca, ebben például nem tudom őket magunk elé helyezni. Kiváncsi vagyok, melyik készül majd el előbb, a négyes metró vagy a Noord-Zuid lijn itt. Perpill szerintem BP ebben jobban áll.

Noh de magamra visszatérve az aktuális várospolitikai összehasonlító elemzés után... szóval rögös az út, de megéri, még mindig így érzem. Az ember megtanulja értékelni a napfényt, ami itt egyáltalán nem magától értetődő fogalom. Hetente egyszer-kétszer van benne része az embernek itt, bezzeg nézve a webcast-os online hiradókat otthon folyton süt a nap. Nem baj, az esőt is meg lehet szeretni, csak ne fújna oly sokat a szél.