Huhh, épp most volt itt a folyosónkon ma este egy "hospiteeravond"... Azt hiszem, már párszor írtam erről a tipikus itteni jelenségről. Ez az a hospitálós este, amikor egy koliban/albiban/folyosón/közösségben valahol megüresedik egy szoba, mert valaki elmegy, és a többiek keresnek a helyére új lakótársat. Most is így volt ez, Stephanie a folyosómról kiköltözik, mert a barátjával együtt fog Delftben lakni, mert vettek egy lakást ketten. A szoba meg nem maradhat üresen, ezért megy a hirdetésfeladás, arra jelentkeznek emberek, és van egy "hospiteeravond", amikor is a jelölteket egyszerre meghívják/megnézik a régi lakók. Eddig én csak a jelentkező szerepét ismerem, mert keservesen nehés volt szobát találnom, méghozzá hollandos (kolis)helyen... nos, most először vettem részt az egy helyen már régebb óta lakó emberkék hospitálás-szervező estéjéből. Nagyon érdekes és egyben "szar" tapasztalat is. Miért? Mert van egy 10 fős folyosón egy megüresedett szoba. Arra keresnek egy 10. embert, tehát csak egyetlen hely van. A hospiteeravondra meghívtak olyan 8 diákot, tehát 7 ember csalódva fogja elhagyni a terepet, hogy nem őt választották a "legkúlabbnak" vagy ilyesmi, aki a közösségbe beleillene a leginkább. Szar érzés elküldődni, én is átestem már rajta.
Nos, tehát az egész ilyen nevetős hangvételben, jó hangulatban kezdődik, leült minden új jelöltke meg mi is a konyhában, és akkor a jelöltek szót kapnak, mondjanak magukról valamit egyesével, ki mit tanul, mi érdekli, mit csinál, hobbik, stb... Mutassa be magát magyarán. És akkor így végigmegyünk mindenkin. Nagyon fura érzés, hogy nem kellett ma este gyomorgörccsel ülnöm, hogy jajajjjj, mindjárt nálam a szó, én következek, mit is mondjak magamról hollandul, holland fiatalkák előtt... wáááááá, ez annyira nehéz, és igen, abszolút izgul szerintem az is, aki anyanyelvű... Azután miután ez a beszélgetős rész lement, a Vrijheidslaanosok meg összedugták a fejüket, hogy ki legyen az a 3 ember, akit még egy körre itt tartunk... Ezért Moniek, aki az egész hospiteeravondot szervezte meg levezényelte, lerajzolta az emberkéket ahogy ültek, mert nyilván a neveket nem jegyeztük meg, és mindenki tett mellé egy pluszt vagy mínuszt.... annyira fura érzés, és szar érzés, hogy én egy vadidegen ember mellé, emberek mellé plusz vagy mínuszt kell, hogy adjak.... annyira szar. Mert nyilván nem lehet ezt így pár perc után megítélni, kit szűrjünk ki, vagy kit tartsunk bent. Mindenki 3 embert pluszozhatott be. Nekem egy lány tök szimpi volt, nyilván bepluszoztam, de hahaha, az első körben kiejtették. Tök szar érzés látni, hogy volt, aki viszont csak mínuszokat kapott tőlünk. Nagyon érdekesek ezek a dolgok, hogy valaki milyen jelzést ad ki magából egy ilyen szituációban. Valahol igazságtalan is a dolog, mert lehet, hogy valakinek csak rossz napja van vagy fáj a feje, vagy ilyesmi, és nem annyira szimpatikusan jön át, mint lehetne. De persze nyilván sok mindent le is lehet elsőre szűrni. Ahh, nem tudom. De nehéz volt végigélni az egészet. Főleg az a rossz érzés, amikor az első körben kiesetteket elküldjük. Wááá, mondani akartam volna annak a csajnak, hogy nekem tök szimpi volt, de ahh, nyilván nem ez számít, hanem hogy a közösség mit dönt. Szóval nem szóltam semmit, úgy maradtam. És akkor még egy kör jött. Három ember maradt benn, velük mindenki beszélgetett még egy kicsit, és akkor fél óra múlva összedugtuk a fejünket Wouter szobájában (hahaha, Wouter szobája az ilyen közösségi gyülekezőpont, ott mindig élet van, szól onnan a zene, és a srác mindig nyitva is tartja az ajtaját, szóval ilyen kimondatlanul evidens volt, hogy nála gyűltünk össze - jah és persze az ő szobája az enyémmel szemben van, ami abból jó, hogy az ő szobája van a legközelebb és állandóan benne vagyok a vérkeringésben, de néha pont ez is a túl sok). Noh de akkor vissza a lényeghez, végülis ment a huzavona, megint a plusz-mínuszokkal, hogy ki is legyen a befutó. A legvégén megbeszéltük, hogy melyik kettő emberke marad benn, akiből választunk. Mindenkinek kellett mondania egy nevet, és így, ilyen 5-4 szavazati arányban eldőlt, hogy ki lesz az új lakótárs... Annelies.
Hát, elég furcsa egy rendszer. Sőt, nagyon furcsa. Mert ilyenkor automatikusan visszagondolok az én decemberi hospiteeravondomra, amikor is engem választottak. Ilyenkor gondolok bele, hogy ezek az emberkék, Moniek, Wouter, Leonie, Guido, Jos, Madeleine és Michiel szintén ilyen plusz és mínuszokal döntötték el, hogy kit ejtenek ki, és hogy engem választanak. Nyilván volt kisebb vita is, ahogy most ma este is volt (tök érdekes volt megfigyelni, hogy kinek-ki volt szimpatikus, abszolút le lehetett vágni a dolgot - például meg mertem volna esküdni, hogy Guido melyik lány nevét fogja mondani, muhahaha, hát igen, vagy tényleg én vagyok itt a legöregebb a folyosón, vagy tényleg a férfiak és preferenciáik könnyen kiolvashatók a testbeszédből). De visszatérve önmagamhoz, nyilván anno decemberben volt szintén olyan, aki rám szavazott, és volt, aki meg nem. Jó lenne tudni, hogy ki szavazott rám és ki nem. Hahaha, érdekesek ezek a dolgok nagyon. Időközben Wouterral vagyok itt a leginkább jóba, bohó kis cuki gyerek, vele el tudok hülyéskedni. Kérdeztem is tőle az este után, hogy anno mikor engem választottak, akkor hogy volt a szavazás? Nem nagyon emlékezett, csak azt mondta, hogy ő anno nem rám voksolt, mert ismerőse volt egy másik jelentkező srác, szóval nyilván érthető ez. De az első naptól, hogy beköltöztem és jókat dumáltunk rögtön belátta, hogy milyen jó döntés is volt ez, hogy engem vettek fel - mondta ma este :))) tök jól esett. Hát igen, ez is mutatja, hogy elsőre nem is voltam neki mondjuk szimpi és tessék, most meg eléggé összehaverkodtunk (na persze jó, amikor ordíttatja a zenét, akkor mondjuk falramászok tőle :)) Mi mindebből a tanulság: ebből is látszik, hogy az első benyomások mennyire is tudnak hazudni. Szóval sajnálom a szimpi lányt, akit elküldtünk, és nem vagyok benne biztos, hogy a legjobb embert vettük-e fel, de az tuti, hogy ilyen helyzetben nem lehet igazán jó döntést hozni, mert nyilván egyszerre többen is szimpik, egyetlen szobára... Ajjj, mekkora tapasztalat ez, hahaha, nem gondoltam volna, hogy eljön az a pillanat az életemben, amikor magyar létemre holland fejekből válogatok a többi lakótársammal együtt, hogy ki kerül be a Vrijheidslaan 300-as folyosójára... :D
2010. január 28., csütörtök
2010. január 22., péntek
ismét egy bejegyzés
Az elmúlt napok s hetek rengeteg mindennel teltek, szóval csak most vettem rá magam az írásra. Először is beteg voltam, ilyen hasi vírus volt hányással s lázzal, pont mikor beköltöztem az új helyre, azután pár nappal... El is mentem az orvoshoz, ahol kipengettem 50 eurót azért, hogy megnyomkodja a hasamat és kapjak egy hányás elleni gyógyszert. Olyan sokat nem segített igazából, hanem csak az, hogy kifeküdtem a bajt, az igazi segítség a kicsi lelkem megnyugtatása volt, hogy mégis egy orvosi rendelőben voltam. A doki rendes volt, még vérvételre is elküldött, de minden rendben. Érdekes, itt is kapsz beutalót, és át kell másznod a város túloldalára, hogy levegyék a véredet, aztán napokig tart az eredményre várakozás, amiről aztán telefonon érdeklődhetsz. A nevemet persze nem tudták leírni helyesen, amin csak nevetek, de mondjuk a biztosítómmal szeretném megtéríttetni az orvos költségét, ezért a számlát, amin rosszul szerepel a nevem,elküldtem a biztosítónak, de lassan 2 hete egy mukkot sem hallok felőlük, nemhogy utalnák a térítést... Szóval lehet, hogy mégsem olyan vicces, hogy elírták a rendelőben a nevemet! Grrrr. Nah de ez mindegy, csak bosszantó egy kicsit.
Nagyon jó volt viszont tapasztalatnak ez a betegség, hogy megismerjem a többieket, akik a folyosómon laknak. Szinte mindenki, akivel összefutottam a folyosón, nagyon kedves volt és segített, a kezembe nyomtak ilyen kis rágcsa-kekszet, hogy az könnyen emészthető, az egyik lány kamillateát hozott nekem, a szemben lévő srác, Wouter, megszervezte, hogy bevásároljanak nekem, amit akartam, szóval nagyon szimpatikusok, tényleg. És ez tök jó. Egész jól beilleszkedtem ide az elmúlt 3 hét alatt, amióta itt lakom, többször főztem már a konyhában velük, vagy vacsiztam másokkal, vagy punnyadtam a konyhában a kanapén valami gagyi "next topmodel" kiesős műsort nézegetve. Úgyhogy örülök, hogy itt lakom, annak ellenére, hogy néha azt érzem egy óvodába csöppentem. Mert nagyon kedvesek, de mindenki fiatalabb nálam, Wouterék például 20 évesek, hahaha, ami tök vicces, mert kisgyerekek módjára szoktak hangosan zenéthallgatni, és egyebek. De nem hisztizek ilyenkor, erre való a füldugó, nemdebár? Amúgy nem szokott annyira zavarni, lassan megszokom, hogy a hollandok ha beszélnek átlagosan (saccolom) 20 decibellel többet eresztenek ki a torkukon, mint a magyarok. De tényleg, hihetetlen, hogy milyen hangerővel való ordítozás megy itt néha a folyosón, és ők csak lazán kommunikálásnak veszik ezt. Igen, vannak különbségek, de azért nem vészes. És az tényleg nagyon jó, hogy itt emberek vesznek körül, mindig belebotlok valakibe a konyhában vagy a folyosón, és ez jó, mert ilyen családias a hangulat. Remélem ez csak egyre jobb lesz. Majd csinálok fotókat az új szobáról, ígérem, de most lusta vagyok, meg várom azt a napot, amikor szépen süt majd a nap, hogy úgy fotózzam le a fantasztikus, hatodik emeleti leideni kilátásomat...
Ami miatt elkezdtem most írni ezt a bejegyzést, az az, hogy tegnap néztük a tv-ben, volt egy ilyen Haiti-nak való jótékonysági est, ahol holland hírességek, miniszterek, a királynő húga, prinses Margriet személyesen ült több másik híresség között, a telefonvonalak mögött, ahol élőben ment a felajánlások regisztrálása. Közben ment az élőműsor, riportokkal, beszélgetésekkel, showelemekkel, az egész azért, hogy gyűjtsenek Haitinak. Ilyen szlogenekkel, hogy "nekünk itt NL-ban egy kicsivel kevesebb sót teszünk az ételünkbe, ott viszont az embereknek az az összeg egy életet jelent" - és hogy emiatt a jóléti nyugatnak segítenie kell. Annyira érdekes ezt látni, ahogy Hollandia önmagát jóléti nyugatnak definiálja. (Ami így is van, de érdekes ezt a tudatosságot látni). Szóval csak azért néztem az egészet, mert érdekelt, hogy mennyi jön majd össze. Nos, 83.5 millió euró. Nem tudom, hogy az olvasó mennyire van képben, én minden nap számolom még át az eurót a forintra a fejemben, szóval ez baromi nagy összeg!!!!! Szinte hihetetlen, igen, az átlag holland felemelte a telefont és az átlagos felajánlás összege ilyen 100 euró körül volt. Az nagyon durva, itt megtehetik az emberek, hogy családonként ennyi pénzt erre kiadjanak, feláldozzanak. Ami hozzáteszem, tök szép dolog. Hihetetlen... ez az összeg amit összedobott tegnap este Hollandia, 21 milliárd 710 millió forint átszámolva, Haitinak az újjáépítésére !!! Nem semmi eredmény, azt hiszem, és ilyenkor büszke vagyok a hollandokra, nagyon büszke. Akit érdekel az itt megnéheti a mai holland hiradót, amiben erről van szó. Érdekes egyébként, direkt figyeltem, hogy az elmúlt napok hiradóiban (mert mindig megnézem a magyar és a holland hiradót is, ha tehetem, - a magyart online) szóval az itteni hiradókban ennek az őrült nagy katasztrófának sokkal több időt szenteltek, vagy legalább átlag egy 10-15 perces riportot a félórás hiradóban! A Haitin lévő állapotok sokkal több figyelmet igényelnénak szerintem a magyar hiradóban is, az egyperces kis riportok láttán én eléggé felháborodtam, hogy mi az, ami főhír nálunk... Otthon nálunk nem erről van szó, hanem csak a szenzációról, ha megmentenek egy 9 napja a romok alatt lévő még élő embert. Szerintem ez szomorú, hogy az otthoni médiában mi az, ami bekerül a fókuszba, így párhuzamosan nézve eléggé ordítóak a különbségek.
Ezen felül van nagyon jó hírem is, tegnap megkaptam az állást, aminek az elmúlt hetekben a több körös interjúin voltam. Nagyon izgalmasan hangzik, komoly rendes pozíció, nem bevándorlók által ellátott munkakör, hanem sokkal normálisabb munka, de mégsem egy üvegkalitkás irodaházas, menedzserrrrr-tudatú, orrfenhordós banda, akik alkotnak egy Magyraországon oly gyakori jelenségként előforduló, önmagukat az egekig magasztaló nagyon divatos huszonéves emberekből álló munkakörnyezetet, egy gazdaságis levegőjű multi borzalomban. Nem, ez nem ilyen, hanem egy kreatív és dinamikus társaság, egy kimondottan szimpatikus és nekem való légkörű helyen. A kollégáim mind hollandok lesznek vagy skandinávok. :))) És ugyebár belecsöppenek a televíziózás világába. Ami roppant izgalmas. Talán a bölcsészkedés mellett ezzel valami tapasztalatot is szerzek majd és irányt adok az irodalomelemezgetős-de-megélni-belőle-azt-nem-lehet eddigi életformámnak. Kőkemény lesz, heti négy nap, szerda-csüt-pént-szombat, ingázással Leiden és Amszti között, de ez jó lesz, komoly munka, megint mellé egy szakdoli, huhuuu, nem aprózom el most sem a dolgokat. Nagyon örülök, és hálás vagyok a lehetőségnek. Másfél héten belül kezdek, februárban, csupa-csupa izgalom és móka és kacagás. A legjobb az egészben, hogy Amsti kikötői negyedében, északon van a hely, és ezért komppal kell naponta negyed órát oda és majd vissza utaznom, át a vizen, hihetetlen látvány! :) A kompból láttam egy régi szovjet tengeralattjárómaradványt is, amit nem tudom, hogyan állítottak oda, de nagyon érdekes látvány. Főleg, mert rengeteg madár fészkel rajtuk, és vicces, ahogy a holland tengeri nagy madárpopuláció a rozsdás fekete fémelemeken éli életét. Majd nyomok fel képeket. Noh, ezeket a jó híreket akartam itt megírni. Majd nemsokára rakok fel update-eket a szobámról is.

2010. január 4., hétfő
új fejezet
Régen írtam bejegyzést. Ez sokmindennek köszönhető, főleg a leideni stressznek és a november végi/december eleji egyetemi bekeményítésnek. Azon a két héten lenyomtam 2 hatalmas (!!!) egyenként több, mint 45 perces prezentációt, egy háromórás didaktika vizsgát, aminek a végén úgy éreztem magam, hogy egy tank sétált át az agyamon, aztán ezen kívül a szokásos készülés, riportolás és beadandók. Mindemellet a szobakeresési őrület a tetőfokára hágott, ugyanis januártól mennem kellett a Hogewoerd-i szobámból. (Csak úgy zárójelben hozzáteszem: Hála az égnek!!!)
Borzasztó nehéz a szobakeresés, ha az ember nem egy minimum 180 centis, szőke, 20 éves, Quintusos, vagy Augustinusos, vagy Minervás lány... Ugyanis a legtöbb koliba hospiteeravond-ot, azaz ilyen hospitálós, megnézzük-és-kivesézzük-a-szerencsétlen-szobakereső-diákot-estet tartanak. És az embernek esélye sincs bekerülni így egy olcsó, hollandok által lakott koliba, ha a fenti paramétereknek nem felel meg. Én egyiknek sem teszek eleget, úgyhogy ne csodálkozzon senki, hogy olyan kb. harminc szobahirdetésre küldött reakciómból olyan két vagy három válasz érkezett, azok is elutasítóak. Egy helyre meghívtak még novemberben, amiről részletesebben be akartam számolni. Egy Augustinus-ház volt. Huhh, igazi culture shock az, amit az ember egy ilyenen átél. 10 bennlakó diák meghív 10 jelöltet egy meghirdetett szobára, és amíg a 10 már bennlakó diák magát seggrészegre issza, hülyébbnél hülyébb és néha megalázó kérdéseket tesz fel a 10 jelöltnek. Például, Mitől lesz a koli több az jelenlétedtől/mit nyújtasz a közösségnek? vagy Milyen attrakciót, speciális "mutatványt" adsz majd elő a karácsonyi vacsorán? vagy Milyen koncepciós party ötletet javasolnál a következő Augustinus buliba? vagy Te is tag vagy már? vagy Mi a kedvenc állatod és miért?... Inkább nem is részletezném, annyira szánalmasnak tartom az ilyen jellegű, egyetemi gólyatáborokat idéző szelekciós kérdéseket. Könyörgöm, egy szobáról van szó, ahol az ember alszik, és jó esetben spontán (!) barátkozik a lakótársakkal. De persze az ilyen házakban olcsó a szállás, sokkal olcsóbb, mint a nemzetközi diákos kolikban. Arról letettem, mert nem akarok nemzetközis emberekkel élni (ott nem fejlődik a hollandom) és eleve ott nemzetközi is az árszínvonal, és én nem vagyok hajlandó 70%-kal többet fizetni egy koliszobáért, mint egy holland diák a holland kolikban...
Szóval az ilyen holland diákegyesületes XYZ-Házakba való költözésről lemondtam. Kétségbeesve kerestem tovább azért, és az utolsó héten karácsony előtt, mielőtt jöttem volna haza látogatóba, megoldódott a probléma egy nagyon szimpatikus koliban, a Vrijheidslaan-on. Hollandok között, kicsi a szoba, sőőőt, elég kicsi, olyan 11 - 12 m2-re saccolom, de nekem tökéletes lesz. Ami a legjobb: emberek lesznek mellettem és körülöttem. Nem fogok ordítani remélem többé a leideni magánytól. A folyosón tízen laknak, fele fiú/fele lány, kedves és szimpatikus társaság. Nem tartozik a koli sehova sem, ami a diákegyesületeket illeti, és elég nyitottak ők itt a hatodik emeleti folyosónkon, hogy befogadjanak egy embert, aki nem szőke, nem 180 centi, nem 20 éves, nem holland...
Igazán nagyon örülök az új helyemnek. Tegnap át is költöztem végre, hatalmas munka volt. C szülei segítettek autóval, aztán el kellett menni az IKEÁba is, bevásárlást tartani, mert a szoba sajnos bútorozatlan, azaz helyesbítek: van benne egy rozoga barna legalább 30 éves hűtőszekrény, és az embernek az az érzése, hogy még a vasfüggöny mögül csempészték át ide. Noh de a viccen kívül, sajnos nagyon hangosan működik, és ha egy 12 m2-es szobában egy ilyen hűtővel kell aludnod, az nem éppen a kellemes kategóriába tartozik. Hajnali 2-kor nem bírtam tovább és kihúztam a konnektorból, nem törődve azzal, hogy megromlik a doboz tej, ami benne van. Ja igen, ettől amúgy sem kell rettegnem, mert hogyha a tejet a padlószőnyeg közepére teszem le, akkor sem romlik meg, mert a szoba jéghideg itt is. Azaz, nem jéghideg, hanem olyan 15 fokos, dehát abban nem lehet rendesen aludni, a hollandoknak meg úgy látszik lehet... nekik ez a normális. Mert január 4-e van, és minusz fokok röpködnek odakint, de éjszaka a koliban lekapcsolják a fűtést központilag, éjfél és reggel 7 között nincs fűtés. Sehol. A hollandok erre azt szokták mondani, hogy "dehát úgyis csak hidegben lehet finomat aludni"... pfff... Nekem a 20 fokban lévő "hidegbenalvás" a tökéletes, de ők a 20 fokot már leszaunázzák, és nekik a 15 fokos alvás a kellemes hideg, a 20 fok az már a kánikula. Hát komolyan mondom, grrr... Muszáj lesz vennem ilyen hősugárzót. De pont most adtam ki egy csomó pénzt új bútorokra, még úgyis, hogy a legolcsóbb darabokat pásztáztam végig a szememmel. De muszáj volt. Hát igen, sajnos ez itt így szokás, hogy a koliszobák nagy része bútorozatlanul áll. Holnap jönnek megint C szülei, és segítenek nekem összeszerelni a két könyvespolc-szekrényt, az íróasztalt és a széket, és berendezni a szobát. Most perpillanat a dobozhalmok felett ugrálva lépkedek a padlószőnyeg-szigetek között. Kellemes :) De a szoba amúgy tök jó, sárga a fal, bordó a padlószőnyeg és bordó a függöny. Meleg színek. Ez fontos. Ahh, de még rengeteg mindent kell vennem, bele sem merek gondolni (szemeteskosár, fogas, akasztók, konyharuha, tálak, hosszabbítók, még vagy két lámpa, és a többi, és a többi apróság, ami egy üres szoba otthonossátételéhez kell). Ja, és apropos, csak úgy megjegyzem: ez volt a hetedik költözésem bő egy év alatt. Azért ez eléggé durva és embertelen és már elegem van.
Örülök, hogy újra itt vagyok Hollandiában, így karácsony után. Ez a karácsony életem legszörnyűbb élményei közé fog tartozni. Sokat tanultam azt hiszem. Ezért is írtam a címben, hogy egy új fejezetet szándékozok kezdeni. Ezzel az új szobával, ezzel a költözéssel és atmoszférával, és remélhetőleg egy új állással, ami kilátásban van, de többet nem árulok el még róla. Legyen annyi elég, hogy ma voltam interjún, és nagyon jó volt. A lényeg: 2010-ben megszületik egy még az eddigieknél is erősebb Etus. Punktum.
Noh, még egy apróságot a végére, ami annyira finom kis részlet, hogy nem maradhat ki. Az új koli kiesik a centrumból, a napi biciklizéssel töltött percek száma így meg fog minimum három-négyszereződni. Ami nem baj, jót tesz. Igen, jót tesz ez, de nem akkor, hogyha az ember jéghidegben, netán hóban kell, hogy tekerjen. Ma történetesen szakadt a hó. Meglepő, mert itt nem szokott megmaradni, hát ez most megmaradt. Utána enyhült az idő, és a hószakadást felváltotta ilyen esős-havas nedves trutyi, ami hullik fentről. Így estére szépen ez ráfagyott a frissen esett hórétegre és mostanra Leiden egészét, az összes aszfaltot jégpáncél borítja. Jöttem én már le a Szemlőhegyről jeges úton a kerítésekbe kapaszkodván, araszolgatva, de akkor két lábon voltam, most viszont két keréken vagyok. Ami huhuhuuuu, életem egyik legizgisebb élménye. Nem tudom, próbáltátok-e valaha, milyen érzés jégen biciklizni. Nem a normális jégre, hanem az ilyen ónos esős úton rögösre odafagyott buckás jégre gondolok. Kvázi életveszélyes. És persze nekem ma este be kellett mennem a centrumba, átadni a csajszinak a kulcsot, akitől a Hogewoerd-ot béreltem, mert ma este jött haza. Ilyen trutyi időben nem volt kedvem 40 percet sétálni, ezért bicajra ültem. Muhahahahhaa... nem akarom leírni mekkorát estem az aszfalton. A kormány egyszer csak úgy döntött, hogy jobbra kicsúszik a kezem közül, olyan gyorsan, mintha valaki kirántotta volna a biciklit alólam, szó szoros értelemben kicsúszott alólam a kerék, azaz oldara dőltem, brutális volt. Szerencsére nem jött utánam autó. Na az lett volna a brutális. De még egy kicsit ültem a jégen, mert a hátsómra pottyantam, ami nem kellemes érzés. Sőt kimondottan fájdalmas. De ez van, edzem magam. Ezek után nem mertem felülni a bicajra és toltam inkább magam mellett, így haladtam. Mondanom sem kell, így is majdnem elestem két lábon. Én ilyen hatalmas egybefüggő jégtükörré fagyott aszfaltvárost még nem láttam soha. Képzeljétek el a legszörnyűbb ónos esős élményeteket és szorozzátok be 100-szal. Komolyan, ilyet még nem pipáltam, ahogy toltam a bicajt láttam, hogy sokan a hollandok közül tolták a bicajukat szintén maguk mellett. És ilyet ritkán látni, hogy egy utcányi biciklista hollandus az őrült süvítés helyett tolja a bicajt maga mellett. Hahaha, valahol nagyon vicces látvány volt.

Címkék:
bicajozás,
Cees,
diákélet,
diákszervezetek,
Hogewoerd,
international,
költözés,
lakberendezés,
Leiden,
óráim,
őrjöngés,
szoba,
tanulás,
Vrijheidslaan
2009. november 22., vasárnap
Kiigazítás, plusz egyveleg
Az előző bejegyzésem kiigazítást kíván meg. Sajnálom, hogy kibroultam, nagyon mérges voltam úgy totálisan az egész világra, a fűtés miatt és hogy hideg szobában kellett 4 napig kibírnom az életet. De nyilván ez nem a hollandok hibája, nem szabad általánosítanom. Amúgy is, hála az égnek ez megoldódott, a második szerelő, akit kihívattam, megoldotta a helyzetet. Mostmár van tehát fűtés, még mindig nem trópusi meleg, de legalább már újra van 20 fok a szobámban. Azt hiszem, ennél több fokot semmivel nem fogok tudni itt elérni. De nem baj, már csak egy bő hónapot kell a Hogewoerdon laknom, és utána újra költözés, újra édes hajléktalanság. De a szobakeresés folyamatban van, melyek majd megnézni egy helyet a jövő héten, drukkoljatok, hogy sikerüljön. Holland diákok általi koliszerűség, közös helységgel és közös konyhával, remélem ez csupa jót jelent, alkalmat például a szocializálásra... De majd meglátjuk, és persze egyfolytában keresek. Szóval kiigízítás a célja a bejegyzésemnek, még mindig szeretem a hollandokat, nem akarom őket szidni, és örülök, hogy itt vagyok. Sajnos a szerdai bejegyzés a mélypontot tükrözte, a lelkileg legnehezebb napokat éltem át, de ennek most már remélhetőleg vége. Mindig is utáltam a novembert, több okból, szürke, nedves undorító, hideg. De nemsokára jön az év vége, alig várom, végre lesz egy kis szünetem, és ennek a borzasztóan nehéz félévnek is vége lesz.
Időközben konzultáltam a tanszékvezetővel, haladok affelé, hogy meglegyen a témám, ennek például nagyon örülök. Az irodalmas órán eddig elég szépen teljesítettem, habár roppant nehéz még mindig hollandok előtt az órán megnyilvánulni. Lassan azonban oldódik a feszültség, és egyre hozzászólok, véleménytmondok, ami nagyon jó. Szociálisan is egyre oldottabb a hangulat, persze még mindig nincs kiterjedt hálózatom, de nem baj, az a pár ember aki körülvesz, azt nagyon is értékelem. Tegnap voltunk például Olgával Groningenben, mert szervezett oda egy napos kiruccanós programot a HUTAC. A HUTAC az a Huygens-es emberek diákszervezete, szimpatikus társaság. Én is tag vagyok, (mint mindenki, aki Huygens-es), és elmentünk így Groningenbe, városnézegetés, mászkálás, Groningeni Egyetemi Múzeum, ilyesmi volt a program. 1876-ban a Groningeni Egyetemen végzett az első holland nő, aki egyetemi diplomát szerezhetett, a kiállításban róla is szó volt, érdekes. Akkor kezdődött itt a nagy emancipációs folyamat, amire a hollandok annyira érzékenyek és büszkék. Jó volt látni Alette Jacobs szobáját, meg tevékenységét a múzeumban, nagyon tetszett.
Aztán a nap végén egy étteremszerű helyen voltunk a csoporttal, kb. olyan 30-an, akik eljöttünk. Nem sima étterem volt viszont, hanem egy hatalmas, két konyhával is felszerelt helyiség, tele rengeteg friss hozzávalóval. Kisorsolták a neveket, hogy ki miért volt felelős, ugyanis nekünk kellett sok kis csoportban megcsinálnunk a vacsoránkat. Ez tök jó ötlet, így is segítve a csoportos kötelékek erősödését. Tényleg jó volt. Volt aki pizzatésztát gyúrt, volt aki tésztát készített, volt aki a tésztaszószt, volt aki tiramisut, stb... Én a salátáért voltam felelős egy mexikói sráccal együtt, hahaha. Van róla fotó, de nem én csináltam őket, majd ha meglesznek felrakok belőlük. Szóval nagyon jól sikerült a közös vacsora is, és jó tartalmas egy nap van mögöttem, borzasztóan ki is fáradtam. Groningen állati messze van, fenn a hideg északon, Hollandia legészakibb nagyvárosa, a vonatút vagy 3,5 óra hosszú, szóval késő éjszaka értem haza. De nem baj, élmény volt.
Aztán múlt héten itt voltak nálam Móniék, annyira örültem a látogatásnak. Biztos a múltkori kiborulásom is annak köszönhető, hogy egy hét látogatás után hirtelen kiürül az ember szobája és visszapottyan a tanulás valóságába, és a hideg jött ennek a tetejébe, szóval emiatt is érezhettem kutyául magam. De a lényeg, hogy ez most azért jobb, meg a Mónis hét is nagyon jó volt.
Móni drága hozta a jókedvet kis hajlékomba :)))
A hülyeségből én sem maradhattam ki persze - mögöttünk a matrac, melynek felfújása elég vicces volt
Próbájuk felfújni a matracot, biciklipumpával... ajjajj,jó szórakozás az éjszaka közepén, hahaha
És mivel nem sikerült, másnap a benzinkúton kellett megoldást kerenünk, ami nem ment épp zökkenőmentesen, de persze az sem volt semmi a matraccal Leident végigjárkálni :)
Leiden, hogy némi benyomást adjak új városomról
A fények még ennél is szebbek, ha sötétebb van, mert akkor az összes fa fényben pompázik a grachtok mellett
Ez egy tök jó kis kávézó, fenn a V&D áruház tetején, és mivel "igen" magas az épület a többi Leideni házacskához képest, Mr Sirály előszeretettel szokott berepülni az erkélyre, hogy kenyeret kunyeráljon. Vicces, a sirályok egyhuzamban érkeznek, két éve is emlékszem, ugyanezt játszották, amikor először voltam Leidenben. Igen, a sirályok itt már csak ilyenek, mint Magyarországn a galambok
Ez jó ez a kép, Etelka, a manke monnik :))
A jó sok finom söröcske
Kellemes este volt
Időközben konzultáltam a tanszékvezetővel, haladok affelé, hogy meglegyen a témám, ennek például nagyon örülök. Az irodalmas órán eddig elég szépen teljesítettem, habár roppant nehéz még mindig hollandok előtt az órán megnyilvánulni. Lassan azonban oldódik a feszültség, és egyre hozzászólok, véleménytmondok, ami nagyon jó. Szociálisan is egyre oldottabb a hangulat, persze még mindig nincs kiterjedt hálózatom, de nem baj, az a pár ember aki körülvesz, azt nagyon is értékelem. Tegnap voltunk például Olgával Groningenben, mert szervezett oda egy napos kiruccanós programot a HUTAC. A HUTAC az a Huygens-es emberek diákszervezete, szimpatikus társaság. Én is tag vagyok, (mint mindenki, aki Huygens-es), és elmentünk így Groningenbe, városnézegetés, mászkálás, Groningeni Egyetemi Múzeum, ilyesmi volt a program. 1876-ban a Groningeni Egyetemen végzett az első holland nő, aki egyetemi diplomát szerezhetett, a kiállításban róla is szó volt, érdekes. Akkor kezdődött itt a nagy emancipációs folyamat, amire a hollandok annyira érzékenyek és büszkék. Jó volt látni Alette Jacobs szobáját, meg tevékenységét a múzeumban, nagyon tetszett.
Aztán a nap végén egy étteremszerű helyen voltunk a csoporttal, kb. olyan 30-an, akik eljöttünk. Nem sima étterem volt viszont, hanem egy hatalmas, két konyhával is felszerelt helyiség, tele rengeteg friss hozzávalóval. Kisorsolták a neveket, hogy ki miért volt felelős, ugyanis nekünk kellett sok kis csoportban megcsinálnunk a vacsoránkat. Ez tök jó ötlet, így is segítve a csoportos kötelékek erősödését. Tényleg jó volt. Volt aki pizzatésztát gyúrt, volt aki tésztát készített, volt aki a tésztaszószt, volt aki tiramisut, stb... Én a salátáért voltam felelős egy mexikói sráccal együtt, hahaha. Van róla fotó, de nem én csináltam őket, majd ha meglesznek felrakok belőlük. Szóval nagyon jól sikerült a közös vacsora is, és jó tartalmas egy nap van mögöttem, borzasztóan ki is fáradtam. Groningen állati messze van, fenn a hideg északon, Hollandia legészakibb nagyvárosa, a vonatút vagy 3,5 óra hosszú, szóval késő éjszaka értem haza. De nem baj, élmény volt.
Aztán múlt héten itt voltak nálam Móniék, annyira örültem a látogatásnak. Biztos a múltkori kiborulásom is annak köszönhető, hogy egy hét látogatás után hirtelen kiürül az ember szobája és visszapottyan a tanulás valóságába, és a hideg jött ennek a tetejébe, szóval emiatt is érezhettem kutyául magam. De a lényeg, hogy ez most azért jobb, meg a Mónis hét is nagyon jó volt.
Leiden, hogy némi benyomást adjak új városomról2009. november 18., szerda
Hideg... brrrrrrrrrrrr és amúgy is, f@szkivan
Gyűlölöm a hideget, főleg a holland hideget, és gyűlölöm a Hogewoerd-ot, ahol lakom, és mivel tehetelen vagyok, ezért belekiabálom ide, bele az internet pusztájába...
Meghalt a fűtés a szobámban. Nah nem mintha eddig lett volna olyan borzasztóan übermeleg, de legalább a 20 fok megvolt napi átlagban... annál több nem nagyon. De három napja már az sincs !!!! Mert a fűtőtestem hideg egyszerűen. És vagy ezerszer zaklattam a q.va tulajdonost, hogy legyen már szíves valamit csinálni. Vasárnap, mikor eléször elértem, az volt a reakciója, hogy most hirtelenjében nem tud leakasztani senki szerelőt a szögről, várjak holnapig, (azaz hétfőig, ami tegnapelőtt volt - megoldás azóta sincs!) és húzzak fel egy pulóvert, - mondta, - mert milyen kellemes zachtjes az időjárás!!! Azaz milyen kellemes lágy az idő!!! Bazzeg, november közepe van, éjjel 3 fok, napközben olyan 9 fok, fúj a szél, esik, és szürke. Ez neki lágy és kellemes? HOgy simán élvezzem fűtés nélkül a holland telet???? Hogy menjenek el a ....-ba az összes hidegszerető hülye hollandok!!! Nagyon mérges vagyok, nagyon-nagyon. Nincs megoldás a helyzetre. Nagy nehezen kihisztiztem, hogy hívjanak egy szerelőt, aki meg aszonta, hogy a kazán rendben van. Hát komolyan, hülyét kapok. Igen, valamit megnyomott, elment, és a következő két órában volt fűtés, és utána megint beszart az egész. Szóval én újra telefonálgatok a tulajdonosnak, tegnap este küldetett a fiával egy ilyen kis melegcsináló elekronikus berendezést. Ha-ha-ha. Ugyanis az egész nem több mint 15 cm átmérőjű, az ember egy wc-nyi helységet talán be tud vele melegíteni, de nem egy 5 méter belmagasságú, udvarra szomszédos faló szobát, vagy 100 légköbméterrel !!!! Hogy addig ez legyen az ideiglenes megoldás, meg hogy én mit hisztizek, mert a kazán fél éves, szinte új, és nem lehet semmi baja. De ha egyszer van??? De ha egyszer nincs fűtés a szobámban? És megfagyok??? Már ezzel álmodtam éjszaka. Háromréteg pulóver alatt.
És persze az udvarban ahová néz a kib....ott szobám, az állványt ezerrel húzkálják, meg felújítanak, mondhatnám nem hatékony, q.va lassú tempóban, de annál hangosabban. Szóval, holnapra megint el kell olvasnom 250 oldalt, és itt ülök egy durván 15 fokos szobában, nyakig sálban, és hallgatom az udvaron a zajongást, és nem tudom mit csináljak, komolyan, már annyit sírtam az őrjöngéstől, most már lassan ordítani sem fogok bírni. És ide vagyok kötve ebbe a rohadt épületbe!!!! Január elejéig!!! Nem hiszem el. És persze a hidegben meg nagyon jó lesz ha megint megfázom... Komolyannem hiszemel, hogy itt, ebben az országban ilyen nehézkesen mennek a dolgok. Elszállt az összes illúzióm.
Szóval, elegem van a holland hideg mentalitásból. Meg elegem van abbból, hogy itt mindent ezerszer kell, hogy elmondjak, hogy valami történjen. Itt ez a fűtés dolog... aztán a vonatkedvezménykártyám.... AUGUSZTUS-ban vettem meg, adtak egy papírt ideiglenesen mostanáig, hogy a végleges kártyát meg majd elküldik postán. Hát bazzeg, persze semmit nem küldtek el, az ideiglenes kártya lejárt, vagy ötször jártam a vonatos pultnál az állomáson, hogy legyenek szívesek egy új ideiglenes kártyát adni, azaz az ideiglenes kártyát hosszabbítsák meg. Tegnap a Holland Néni végre tett valamit, én adtam MÉG EGY igazolványképet, és elvileg egy hónapon belül már végre megküldik... NONSZENSZ? nem??? Mert augusztusban megvettem, és talán karácsonyra lesz is belőle valami!!! Felrobban az agyvizem. És a beiratkozáskor is cseszegetett a tanulmányi osztály, hogy fizessek, de aztán mikor vagy 3 hét basztatás után rájöttek, hogy ők hibáztak, nem kértek elnézést. Elegem van abból, hogy mint egy barom a falnak beszéljek. Nem tesz senki semmit, lassan haladnak az ügyek, itt semmivel sem jobb bürokráciailag, mint Magyarországon.
De a legfontosabb probléma most a Hogewoerd, hogy a fűtés valahogy megoldódjon. Ki mit tanácsol? Menjek baltával a tulajdonosnak? Vagy fenyegessem meg, hogy nem fizetek lakbért? Nyilván egyiket sem fogom megtenni... De! Akkor mit tegyek, hogy ezek a szánalmasan hidegszerető spórolós hollandok valamit tegyenek végre??? Nagyon mérges vagyok, fázom, el vagyok csigázva, olvasnom kéne megint tetemes mennyiséget, és nem tudok 15 fokban és zajban koncentrálni!!!!!!!!Elegem van az egész rohadt Leidenből.

2009. november 3., kedd
hivatalos fotók
Nos, tehát igen, megvannak a hivatalos fotók is a ceremóniáról, felrakok belőlük párat, olyan jó, meg jobb vizuális képet alkot az egészről ahhoz képest, mint amit tegnap leírtam... De mielőtt belekezdek, hadd őrjöngjem ki magam egy kicsit. Ma mindössze négyszer zuhanyoztam!! Az első és az utolsó rendeltetésszerűen itthon történt, de a közbülső kettő nem: úton isibe és úton onnan hazafelé a bicaj tetején!!! Odafelé még lájtosabb volt a dolog, a hajam meg csak megszáradt az óra alatt, de visszafelé, basszus, én még ilyen esőt nem láttam... Kb. 5 perc bicajjal ajtótól-ajtóig az egyetemtől hozzám, és ezalatt úgy megfürdettek az égiek, hogy nemhogy a kabátomból, de a pulóveremből csurgott a víz, az eső majdnem kimosta a kontaktlencsét a szememből... grrrr!!!! Szóval most azonnali forró fürdő volt a program, és most hogy átmelegedtem és megszáradtam (muszáj volt, épp most, hogy kifelé gyógyulok, nem akarok megint megfázni!!) már nem megyek el a boltig, én ezek után ki nem mozdulok... A hollandok hihetetlen, ezek szeretik az esőt!!! Bahhh
Noh, de a fotók jókedvre derítettek. Ez mind szombaton készült egy hivatásos fotós által. Itt látható az érkezéskor, hogy mindenki megkapja az ajándékcsomagját... (ami egy esőkabátot meg az évkönyvet tartalmazza... az esőkabáton rajta a felirat: I'm smart enough for a Huygens Scholarship Programme... hahaha... asszem nem nagyon fogom hordani ezt a kabit. De lehet, hogy hasznos lenne begyömöszölni a táskámba, hogy mégegyszer ilyen mai szintű szarrá-ázás ne fordulhasson elő velem.
Politikusnéni beszédet mond a jövő tálentumairól - háttérben a kivetítő, melyre nemsokára a zászlók és a nevek kerülnek fel, és még amögött, a totális háttérben, érdekes megfigyelni a falat: igazi holland sztereotípiával volt felfestve: zöld mezők, kék ég, hatalmas, szinte leszakadó felhős égbolt, (az esőt hogyhogy nem ábrázolták?), legelésző tehenek, és idillikus malom, ez Hollandia, az én Hollandiám
Itt a konferenciaterem, ahol a székeken az ország-feliratok, mintegy "ültetőkártyák"
A terem belülről, ahogy özönlenek a népek befelé
És akkor jöjjön néhány országos fotó, ahogy kihívták az embereket. Az adott ország emberkéi mindig a két szélen álló néni között vannak, és a zászló alatt vigyorognak. (A baloldali elég savanyú, de a jobboldali politikusnéni kedves legalább. Én meg mint a vadalma, csak vigyorgok, hahaha, dehát olyan jó érzés volt a zászló alatt állni, olyan nagyon jó érzés volt... - és csekk a csizmát!!! muhahahaha :D)
A lengyelek. Olga a kicsi, szőke, szürkeblúzos lány. (A csizmáját az enyémmel együtt vettük, hahaha) Mellette jobbra Kasia, balra meg nemtom ki az, egy feketére rúzsozott lengyel lány. Gender studiest tanul. Hahaha, nem lepődtem meg :)) Legbaloldalt meg Krystian - velük lógtam a legtöbbet)
Annyira jó, itt vannak a kínaiak, hahaha :D
Ő Pamela, a cseh lány (ilyen névvel, hahaha). Ő is hollandos amúgy, de nem ezzel került ide, hanem perzsa és arab szakra. Érdekes.
Az amcsik, Jamie baloldalt
Ők itt Mexikóból, csak azért tettem fel ezt a képet, mert annyira viccesek, annyira mexikóiak, tök jó
És ez is, olyan jó, sőt, itt még a savanyúarcú baloldali néni is végre mosolyog :D
A pakisztáni lánnyal nem beszélgettem, de tök szimpatikus volt
Oroszország. A piros nő szintén hollandos itt Leidenben
Az etióp srác, akiről tegnap írtam
A vietnami lányok egy kivételével népviseletben jöttek, ugyanolyan szabású ruhában, tök érdekes volt
Dél-Afrika. Lányok, egyszer még elmegyek a ti országotokba ám!!! :))
És így nézett ki a látvány a színpad felőlVan még rengeteg fotó ezeken kívül az összes országból érkező ösztöndíjasokról, igazából csak ízelítőt szerettem volna adni az esemény sokszínűségéből. Ha érdekel bárkit is a többi fotó, benyomok mindjárt egy linket, azon ott van az összes. De addig is, még egy pár képet muszáj feltennem...:
Csak hogy visszaadjam a fogadás hangulatát
Mmm, a sok-sok finomsááág
Hát igen, kitettek magukért a hollandok, nagyon jó szervezés volt.
És akkor még ezt a végére, ezt szeretem a legjobban, annyira jó... :DÉs igen, megvan, tudom, miért éreztem ennyire jól magam... Eddigi életemben ez volt karrierem csúcspontja, hogy ezen az eseményen reprezentáltam az országomat! Eddig voltam kerületi matekversenyen negyedikben, meg iskolai felolvasóversenyeken gimi alatt, meg voltam fővárosi március 15-e ismereti versenyen, és a többi, és a többi, aztán volt az Ember a Demokráciában, ott már Győrig eljutottunk drága Beleznayékkal, igen, országos fordulóra, és ott volt még persze az Anschluss-os paper, amit csináltunk Marcival, kb. már ezer éve... Azzal is ott voltunk az országos fordulóban, gimi végén. De persze itt megállt a történet, igazi sikert én egyedül csak kerületi versenyen értem el anno még kis tizenévesként. Aztán az egyetem alatt nyilván az Erasmust meg a Hasselti nyáriegyetemet is ideszámíthatjuk, hogy eredmények, oké, igen, de... ehhez nem fogható eddig semmi sem. Olyan érzés volt ez, hogy igen, elsőre most képviselek valamit, hivatalosan, elismerten, nemzetközi szinten. Nyilván nem leszek a világ next topmodelje, sem nem leszek soha miss world szépségkirálynő, vagy olimpiai bajnok úszó. De ez q.va jó érzés, hogy valamiben igenis ott vagyok a legjobbak között, világszinten!! Úgyhogy nagyon örültem, csupa-csupa boldogság volt az egész este!!!
Akit érdekel az összes többi fotó, a többi ország emberkéivel, annak klikk ide. Cuppa!!
Címkék:
Hága,
happy,
Huygens,
international,
Madurodam,
NL vs. HU,
őrjöngés,
party,
universiteit
2009. november 2., hétfő
Egyetem és Huygens ceremónia, Hága, 31 Okt. 2009
Nagy nehezen lassan múlogat a megfázás... De most már legalább nem köhögök olyan hangerővel, hogy rámomoljanak a falak a rezonanciától. Szóval nem vagyok még 100%-osan hergesteld, azaz meggyógyult, de már mondhatni, hogy 80%-ban. Megígértem magamnak viszont, hogyha egy héten belül nem múlik a köhögés, akkor tényleg elnézek az orvoshoz. (Nem akarok, szóval jó lenne tényleg rendbejönni teljesen).
Az egyetem egyre nagyobb vehemenciával havaz el, most már ott tartok, hogy az irodalmas órára heti 300 oldalakat olvasok (apróbetűs, maláj szavakkal tűzdelt, 20. század eleji koloniális holland irodalom), átlag olvasási sebességem olyan 13 oldal per óra, ami katasztrofális, dehát szótárral nyomom... Normál esetben ennek majdnem háromszorosa az olvasási sebességem, dehát ez már itt csak így van... Nem baj, ebből tanulok. Főleg olyanokat, hogy mit jelentenek a kongsi, ampoen, kassian, anak-anak, wedana és efféle jávai szavak... Mindezt szövegkörnyezetből kikövetkeztetve, a végén még jobb leszek holland koloniális múltból, mint az átlag hollandus. Így tehát érthető módon az óramentes szerdák és csütörtökök csak úgy elrepülnek az életemből, mert azon kapom magam, hogy ki se mozdulok a lakásból, hogy elkészüljek a heti riportommal. De nem akarok panaszkodni, mert még mindig ez a legérdekesebb órám, és meg vagyok elégedve, itt tényleg tanultam eddig rengeteget. Itt ülök ugye a többi hollanddal, szóval ez a legnagyobb kihívás, messze a többi felett. A didaktikát is élvezem, mert az a tanár is nagyon jó, és ott a társaság sem stresszel be, mert ott Olgával ülök, a lengyel lánnyal, akivel összebarátkoztam. És a didaktikán a többi diák is külföldi, szóval emiatt ott nagyon jó a hangulat, van még egy lengyel lány, Kasia, még egy német csajszi, Sabine, és egy kínai mindig csupa mosoly, édes lány, Ivy. Van még egy csajszi is, ő az egyetlen holland ezen az órán, Renate. Szóval itt jó a hangulat, holnap viszont nekem kell gyakorlótanítást csinálni a többieknek, majd jövő félévben lesz igazi gyak.tan. is, ez ilyen egymáson való gyakorlás, de akkor is, referátum, tehát komolyan kell venni. Este fél 11 van, és még sehol nem vagyok, kicsit pánik van, de holnap koradélutánig még van néhány hosszú óra, hogy összedobjak egy órát.
A pénteki órám pedig elég vicces, érdekes, de eddig oda készültem még a legkevesebbet. Ami aggasztó, mert oda is nemsokára kell referálni, és vizsgázni, és azt sem tudom, hol a fejem. Nah de nem akarok panaszkodni, jó ez, jó ez, még életemben nem ültem ennyit a s...-emen órákra készülve, mint amennyit az elmúlt két hónapban. Szóval eddig vettem az akadályokat, de elég nehéz. Na jó, erről ennyit.
Szombaton végre volt izgalom, amire már nagyon vágytam az ingermentes leideni környezetben. Ugyanis aznap volt a várva-várt Huygens ceremónia Hágában, az ösztöndíjasoknak, akik megkapták. A dolgot a Holl. Okt. Min. szervezte, a Madurodamban, programokkal, fogadással, vacsorával, netvörköléssel, plecsniátvétellel, fontos emberekkel történő kézfogással. De tök jó volt, mert tényleg egyesével hívták ki az embereket a pódiumra, megtapsoltak mindenkit, és az adott ország projektorral kivetített zászlaja alatt az ösztöndíjasokat lefényképezték. Mert hogy is néz ez ki, ez a dolog? Olyan 250-en kapták meg idén a Huygens ösztöndíjat az egész világról, Hollandia kölönböző egyetemeire és főiskoláira. A beszédben a szervezet választóbizottságának elnöke mondta, hogy ma Hollandiában 75.000 külföldi diák van, ebből 240 kb. kapta meg ezt az ösztöndíjat, ami 300-ból egyet jelent. Tudom, ez itt nem a felvágás helye, de akkor is, ez nagyon jó érzés, hogy minden háromszázadik nemzetközi diákból egy van itt egy ilyen presztízsű ösztöndíjjal, és ebből én lehetek az egyik. (Hahaha, ennél nagyobb ambícióim is vannak, szeretnék még pár nullát hozzátenni ahhoz a körhöz, amelyből merítődök, hogy én lehessek valamiben igazán a legjobb. Nah meglátjuk, még hogyan építem a jövőmet). De az ambícióktól most inkább vissza az eseményekhez. Országonként ültek az emberkék a konferenciateremben, és országonként, a zászlóval és a neveddel kivetítve hívtak fel a pódiumra, egyesével mindenkit, átvenni a Huygens-es diplomát, ahol is megtapsoltak, kezet fogtunk, nagy vigyor, majd a végén ha az összes embert szólították az adott országból, egy fotós képet készített az adott emberekről, így fent a pódiumon, országonként. Mi egész hamar sorra kerültünk, mert ugye Hungary, "H" betű, nincs annyira az ABC végén. Hárman voltunk jelen magyarok, én és Alex, drágaság csoporttárs, nagyon örültem neki, hogy ő is ott volt. A harmadik lány számomra ismeretlen, ott találkoztunk. Nagyon jó érzés volt egy egész teremnyi über-tehetséges, ultranemzetközi fiatalok csoportja előtt a saját országomat képviselni, nagyon jó érzés volt, igen, örülök, hogy ott volt a zászló a hátam mögött, és így néztem bele a tömegbe a pródiumról, ahol ült vagy 15 kínai, 10 amerikai, 5 lengyel, 3 brazil, 2 etióp, 2 angol, 1 francia, 13 mexikói, 15 vietnami, 3 ukrán, 1 mauritiusi, 1 mozambique-i, 10 török, 3 dél-koreai, 1 azerbajdzsáni, 1 bangladeshi, 1 fehérorosz, 1 litván, 4 olasz, 8 kanadai, 11 indonéz, 7 indiai, 3 dél-afrikai, 3 szlovák, 4 szlovén, 4 román, 2 új-zélandi, 2 svéd, és 2 svájci, a teljesség igénye nélkül. Ezek tehát kb. hozzávetőleges számok, a lényeg, hogy ment a nagy dicsőség, hogy mi vagyunk a világ jövő értelmisége, és hogy mennyit jelent az, hogy az etióp gyerek pl. orvostudományt tud tanulni Hollandiában, hogy ha egyszer hazatér, azzal a tudással az országának segíthet, és a többi, és a többi rengeteg ilyen jellegű példa. Mert igen, ez a kétszázvalahány ember, aki ezt az ösztöndíjat megkapta, az itt a legkülönbözőbb tudományterületeken kutat: kezdve az űrdinamikai kutatáson át az orvostudományon, biokémiai mérnökségen át, stratégiai tervezésen át, pénzügyet, vagy éppen business administrationt, vagy művészeti formaalkotást, vagy zenét, logikát, kultúrát, génkutatást, táncot, gender studiest, vagy nemzetközi jogot fog Hollandiában hallgatni. Ez csak egy felületes felsorolás volt, csak hogy éreztessem a társaság sokszínűségét és sokféleségét. Komolyan, az egész világ reprezentálva volt abban a teremben, és fantasztikus érzés volt részese lenni ennek a csoportnak. Ezek az emberek az otthoni egyetemi elitjük krémje. Az etióp gyerekről például ez garantáltan elmondható, fel sem tudom fogni, mekkora dolog ez lehet, hogy egy ember itt szerezhet tapasztalatot, amit aztán visszaforgathat odahaza. Csodálatos érzés, nah.
És akkor ebben a társaságban van 9 db néderlandisztika szakos elvetemült ember, akiknek a szakterülete Hollandia: irodalom, vagy nyelvészet, vagy történelem, a lényeg, hogy Hollandiával legyen kapcsolatos. Ebből kettő lengyel (Olga & Kasia), kettő magyar (én és Alex Utrechtből), egy orosz nő (elég "öreg" szegény, azaz nem a mi korcsoportunk), két kínai csajszi (Ivy, a mosolygós, és Sophie, a csöndes - amúgy vicces, hogy ezek a kínaiak európai neveket választanak maguknak, hogy könnyebben megjegyezhetőek legyenek, én Kínában nem hiszem hogy Huang Csi Ho néven neveztetném magam, hogy a kedvükre legyek...milyen jófejség tőlük...) és végül Jamie Amerikából (bakker, ezelőtt a Yale-en végzett, mi ehhez az én kis ELTÉm, hahaha... azzal szivattam, pfuuuj, "csak" Yale-es, és hogy nem Harvardos, és a "szívére vette", hahaha). Alexen kívül mindenki Leidenben van velem együtt. Szóval így együtt egy jó kis társaság jött össze, de őszintén szólva nem nagyon volt elegendő egy egész napi fogadás arra, hogy sokakkal megismerkedjek. Beszélgettem egy pár emberrel, de legtöbbet érthető módon Alex-szel és Olgáékkal lógtunk együtt. Pénteken a party előtt Olgával még el is mentünk shoppingolni, hogy csini dolgokat vegyünk, hahaha... Nota bene, itt jegyzem meg csendesen, hogy vettem egy fekete hasított bőr térdig érő csizmát, mert már ezer éve akartam csizmát magamnak, és itt akkkkkkkora a választék, és annyira nagyon szexi szép darabok vannak, a holland cipőboltok szinte csak és kizárólag csizmáktól hemzsegnek, és a holland nők többsége csizmát hord, és ez nagyon tetszik. Persze nem mindegyik csizma, vannak nagyon ocsmány darabok, mint például az-inkább-nem-mondom-itt-ki-hogy-milyen-márkájű szőrös hatalmas jeti-csizmák, de a legtöbbje mégis nagyon szép darab. Magyarországon egyszerűen nincs választék, nincs akkora kultúrája ennek, mint itt. Meg is jegyezte valaki, hogy mennyire "dutchified-ak" vagyunk Olgával, ahogyan az új csizmáinkban nyomtuk. De hát igen, ez már csak így van, ez itt így dukál...
De akkor rakok fel fotókat magunkról, hiszen eddig még senkit, egy szereplőt sem mutattam be eddig leideni életemből...
Baloldalt a képen Kasia, aztán mellette Olga, tőlem jobbra pedig Alex, így néz ki tehát a lengyel-magyar néderlandisztikás szekció
A Madurodam Hágában, ahol az egész ceremónia/fogadás volt - A Madurodam egy park, Hollandia kis maketten lemintázva
Etus és Alex, és a malom (és a csizmám!!! muahaha)
Ez még a ceremónia alatt (a teremben világos van, csak szar a fény)
És ez már a vacsora alatt, Jamie, Kasia, Pamela, és én (itt már pár pohárka vörösbor lecsúsztatása után)
A vacsi után még egy fotó
A fogadás hivatalos részének végén sétáltunk még esti fényeknél a Madurodamban, a mini makettek között
Azután volt még egy lézer látvány-show is, aztán utána kezdődött a nemhivatalos party. Arról sajna nincsenek fotók, amint Etuska Olgával nyomja a partyn, mert nem volt nálam fényképező, én hülye otthonfelejtettem, tehát ezek itt nem az én, hanem Alex képei (akinek köszönet értük!!). A hivatalos fotós képeire is nagyon kiváncsi lennék, az majd a weboldalról tudjuk letölteni, de még nincs fenn. Különösen az érdekel, ahogy a magyar zászlóval a hátam mögött pózolunk Alex-szel az oktatáiminisztériumi emberkékkel, meg persze mindegyik másik. Ha majd meglesznek azok a képek is, majd felnyomom őket. Hát ilyen volt a szombatom, nagyon élveztem, az első partyzás ezennel megtörtént itt új leideni életemben. Az utolsó vonattal mentünk haza éjszaka, szóval azt hiszem kitettünk magunkért Olgával. Noh de most megyek, mert a referátumom nem fogja megírni sajnos önmagát...
Az egyetem egyre nagyobb vehemenciával havaz el, most már ott tartok, hogy az irodalmas órára heti 300 oldalakat olvasok (apróbetűs, maláj szavakkal tűzdelt, 20. század eleji koloniális holland irodalom), átlag olvasási sebességem olyan 13 oldal per óra, ami katasztrofális, dehát szótárral nyomom... Normál esetben ennek majdnem háromszorosa az olvasási sebességem, dehát ez már itt csak így van... Nem baj, ebből tanulok. Főleg olyanokat, hogy mit jelentenek a kongsi, ampoen, kassian, anak-anak, wedana és efféle jávai szavak... Mindezt szövegkörnyezetből kikövetkeztetve, a végén még jobb leszek holland koloniális múltból, mint az átlag hollandus. Így tehát érthető módon az óramentes szerdák és csütörtökök csak úgy elrepülnek az életemből, mert azon kapom magam, hogy ki se mozdulok a lakásból, hogy elkészüljek a heti riportommal. De nem akarok panaszkodni, mert még mindig ez a legérdekesebb órám, és meg vagyok elégedve, itt tényleg tanultam eddig rengeteget. Itt ülök ugye a többi hollanddal, szóval ez a legnagyobb kihívás, messze a többi felett. A didaktikát is élvezem, mert az a tanár is nagyon jó, és ott a társaság sem stresszel be, mert ott Olgával ülök, a lengyel lánnyal, akivel összebarátkoztam. És a didaktikán a többi diák is külföldi, szóval emiatt ott nagyon jó a hangulat, van még egy lengyel lány, Kasia, még egy német csajszi, Sabine, és egy kínai mindig csupa mosoly, édes lány, Ivy. Van még egy csajszi is, ő az egyetlen holland ezen az órán, Renate. Szóval itt jó a hangulat, holnap viszont nekem kell gyakorlótanítást csinálni a többieknek, majd jövő félévben lesz igazi gyak.tan. is, ez ilyen egymáson való gyakorlás, de akkor is, referátum, tehát komolyan kell venni. Este fél 11 van, és még sehol nem vagyok, kicsit pánik van, de holnap koradélutánig még van néhány hosszú óra, hogy összedobjak egy órát.
A pénteki órám pedig elég vicces, érdekes, de eddig oda készültem még a legkevesebbet. Ami aggasztó, mert oda is nemsokára kell referálni, és vizsgázni, és azt sem tudom, hol a fejem. Nah de nem akarok panaszkodni, jó ez, jó ez, még életemben nem ültem ennyit a s...-emen órákra készülve, mint amennyit az elmúlt két hónapban. Szóval eddig vettem az akadályokat, de elég nehéz. Na jó, erről ennyit.
Szombaton végre volt izgalom, amire már nagyon vágytam az ingermentes leideni környezetben. Ugyanis aznap volt a várva-várt Huygens ceremónia Hágában, az ösztöndíjasoknak, akik megkapták. A dolgot a Holl. Okt. Min. szervezte, a Madurodamban, programokkal, fogadással, vacsorával, netvörköléssel, plecsniátvétellel, fontos emberekkel történő kézfogással. De tök jó volt, mert tényleg egyesével hívták ki az embereket a pódiumra, megtapsoltak mindenkit, és az adott ország projektorral kivetített zászlaja alatt az ösztöndíjasokat lefényképezték. Mert hogy is néz ez ki, ez a dolog? Olyan 250-en kapták meg idén a Huygens ösztöndíjat az egész világról, Hollandia kölönböző egyetemeire és főiskoláira. A beszédben a szervezet választóbizottságának elnöke mondta, hogy ma Hollandiában 75.000 külföldi diák van, ebből 240 kb. kapta meg ezt az ösztöndíjat, ami 300-ból egyet jelent. Tudom, ez itt nem a felvágás helye, de akkor is, ez nagyon jó érzés, hogy minden háromszázadik nemzetközi diákból egy van itt egy ilyen presztízsű ösztöndíjjal, és ebből én lehetek az egyik. (Hahaha, ennél nagyobb ambícióim is vannak, szeretnék még pár nullát hozzátenni ahhoz a körhöz, amelyből merítődök, hogy én lehessek valamiben igazán a legjobb. Nah meglátjuk, még hogyan építem a jövőmet). De az ambícióktól most inkább vissza az eseményekhez. Országonként ültek az emberkék a konferenciateremben, és országonként, a zászlóval és a neveddel kivetítve hívtak fel a pódiumra, egyesével mindenkit, átvenni a Huygens-es diplomát, ahol is megtapsoltak, kezet fogtunk, nagy vigyor, majd a végén ha az összes embert szólították az adott országból, egy fotós képet készített az adott emberekről, így fent a pódiumon, országonként. Mi egész hamar sorra kerültünk, mert ugye Hungary, "H" betű, nincs annyira az ABC végén. Hárman voltunk jelen magyarok, én és Alex, drágaság csoporttárs, nagyon örültem neki, hogy ő is ott volt. A harmadik lány számomra ismeretlen, ott találkoztunk. Nagyon jó érzés volt egy egész teremnyi über-tehetséges, ultranemzetközi fiatalok csoportja előtt a saját országomat képviselni, nagyon jó érzés volt, igen, örülök, hogy ott volt a zászló a hátam mögött, és így néztem bele a tömegbe a pródiumról, ahol ült vagy 15 kínai, 10 amerikai, 5 lengyel, 3 brazil, 2 etióp, 2 angol, 1 francia, 13 mexikói, 15 vietnami, 3 ukrán, 1 mauritiusi, 1 mozambique-i, 10 török, 3 dél-koreai, 1 azerbajdzsáni, 1 bangladeshi, 1 fehérorosz, 1 litván, 4 olasz, 8 kanadai, 11 indonéz, 7 indiai, 3 dél-afrikai, 3 szlovák, 4 szlovén, 4 román, 2 új-zélandi, 2 svéd, és 2 svájci, a teljesség igénye nélkül. Ezek tehát kb. hozzávetőleges számok, a lényeg, hogy ment a nagy dicsőség, hogy mi vagyunk a világ jövő értelmisége, és hogy mennyit jelent az, hogy az etióp gyerek pl. orvostudományt tud tanulni Hollandiában, hogy ha egyszer hazatér, azzal a tudással az országának segíthet, és a többi, és a többi rengeteg ilyen jellegű példa. Mert igen, ez a kétszázvalahány ember, aki ezt az ösztöndíjat megkapta, az itt a legkülönbözőbb tudományterületeken kutat: kezdve az űrdinamikai kutatáson át az orvostudományon, biokémiai mérnökségen át, stratégiai tervezésen át, pénzügyet, vagy éppen business administrationt, vagy művészeti formaalkotást, vagy zenét, logikát, kultúrát, génkutatást, táncot, gender studiest, vagy nemzetközi jogot fog Hollandiában hallgatni. Ez csak egy felületes felsorolás volt, csak hogy éreztessem a társaság sokszínűségét és sokféleségét. Komolyan, az egész világ reprezentálva volt abban a teremben, és fantasztikus érzés volt részese lenni ennek a csoportnak. Ezek az emberek az otthoni egyetemi elitjük krémje. Az etióp gyerekről például ez garantáltan elmondható, fel sem tudom fogni, mekkora dolog ez lehet, hogy egy ember itt szerezhet tapasztalatot, amit aztán visszaforgathat odahaza. Csodálatos érzés, nah.
És akkor ebben a társaságban van 9 db néderlandisztika szakos elvetemült ember, akiknek a szakterülete Hollandia: irodalom, vagy nyelvészet, vagy történelem, a lényeg, hogy Hollandiával legyen kapcsolatos. Ebből kettő lengyel (Olga & Kasia), kettő magyar (én és Alex Utrechtből), egy orosz nő (elég "öreg" szegény, azaz nem a mi korcsoportunk), két kínai csajszi (Ivy, a mosolygós, és Sophie, a csöndes - amúgy vicces, hogy ezek a kínaiak európai neveket választanak maguknak, hogy könnyebben megjegyezhetőek legyenek, én Kínában nem hiszem hogy Huang Csi Ho néven neveztetném magam, hogy a kedvükre legyek...milyen jófejség tőlük...) és végül Jamie Amerikából (bakker, ezelőtt a Yale-en végzett, mi ehhez az én kis ELTÉm, hahaha... azzal szivattam, pfuuuj, "csak" Yale-es, és hogy nem Harvardos, és a "szívére vette", hahaha). Alexen kívül mindenki Leidenben van velem együtt. Szóval így együtt egy jó kis társaság jött össze, de őszintén szólva nem nagyon volt elegendő egy egész napi fogadás arra, hogy sokakkal megismerkedjek. Beszélgettem egy pár emberrel, de legtöbbet érthető módon Alex-szel és Olgáékkal lógtunk együtt. Pénteken a party előtt Olgával még el is mentünk shoppingolni, hogy csini dolgokat vegyünk, hahaha... Nota bene, itt jegyzem meg csendesen, hogy vettem egy fekete hasított bőr térdig érő csizmát, mert már ezer éve akartam csizmát magamnak, és itt akkkkkkkora a választék, és annyira nagyon szexi szép darabok vannak, a holland cipőboltok szinte csak és kizárólag csizmáktól hemzsegnek, és a holland nők többsége csizmát hord, és ez nagyon tetszik. Persze nem mindegyik csizma, vannak nagyon ocsmány darabok, mint például az-inkább-nem-mondom-itt-ki-hogy-milyen-márkájű szőrös hatalmas jeti-csizmák, de a legtöbbje mégis nagyon szép darab. Magyarországon egyszerűen nincs választék, nincs akkora kultúrája ennek, mint itt. Meg is jegyezte valaki, hogy mennyire "dutchified-ak" vagyunk Olgával, ahogyan az új csizmáinkban nyomtuk. De hát igen, ez már csak így van, ez itt így dukál...
De akkor rakok fel fotókat magunkról, hiszen eddig még senkit, egy szereplőt sem mutattam be eddig leideni életemből...
Baloldalt a képen Kasia, aztán mellette Olga, tőlem jobbra pedig Alex, így néz ki tehát a lengyel-magyar néderlandisztikás szekcióAzután volt még egy lézer látvány-show is, aztán utána kezdődött a nemhivatalos party. Arról sajna nincsenek fotók, amint Etuska Olgával nyomja a partyn, mert nem volt nálam fényképező, én hülye otthonfelejtettem, tehát ezek itt nem az én, hanem Alex képei (akinek köszönet értük!!). A hivatalos fotós képeire is nagyon kiváncsi lennék, az majd a weboldalról tudjuk letölteni, de még nincs fenn. Különösen az érdekel, ahogy a magyar zászlóval a hátam mögött pózolunk Alex-szel az oktatáiminisztériumi emberkékkel, meg persze mindegyik másik. Ha majd meglesznek azok a képek is, majd felnyomom őket. Hát ilyen volt a szombatom, nagyon élveztem, az első partyzás ezennel megtörtént itt új leideni életemben. Az utolsó vonattal mentünk haza éjszaka, szóval azt hiszem kitettünk magunkért Olgával. Noh de most megyek, mert a referátumom nem fogja megírni sajnos önmagát...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)