een nuchter verslag

Az elmúlt egy hét tele volt megpróbáltatással...

De először is köszönöm szépen Boris és Szandra a kommenteket, tök jó hogy ti is olvassátok, és látom, hogy nagyon sokan így vagytok ezzel, ami nagyon jó érzéssel tölt el. Köszönöm mindenkinek, aki eddig ide-idenézegetett...

A kajálásról annyit, hogy hát igen, jó lenne ha tudnék főzni, de nem tudok... csak kísérletezek. És Angela állandóan főz, finomabbnál finomabb igazi olasz remekeket, mert otthonról jött neki egy családi csomag igazi olasz, nagymama által készített fűszerolajjal, meg paradicsomszósszal, meg parmezánsajt-csomagokkal, szóval e tekintetben teljesen szerencsés vagyok... Mert gyakran ebédeltünk vagy vacsiztunk eddig együtt... Ha meg más nem, addig marad az Albert Heijn, vagy az ALDI, meg a mikroban melegíthetős kaják... (de a Stampot sohaaaa, undorítóóó, főleg a Hutspot, nah, az az utolsó, amit még az éhhalál szélén sem nyelnék le... tele van répával és összepréselve krumplis hagymával, és hozzá mócsingoskolbász... nemzeti eledel... nah, szép, mondhatom...)

Szóval kicsit le vagyok újabban sújtva (tejóég, ugye pontosjé???) mert teljes gőzzel elindult az amsterdami félév, és nagyon nagy kihívás, eddig. Ugyanis az órákon rá kellett döbbennem, hogy nem a hűdeállandóan felszólaló etuska leszek mostantól, hanem a hűdecsendben maradó etuska... Language anxiety... Persze megszólaltam már többször is az órákon, de olyankor mintha kívülről hallanám magam, totál testen kívüli élmény, mert annyira izgulok, hogy az echte anyanyelvi publikum és diáksereg azonnal hallja hogy hogyan beszélek, és a tartalomról a figyelmem arra tolódik, hogy megpróbáljam grammatically correct módon kifejezni magam, ami persze abban végződik, hogy a mondanivalóm fele elvész, amíg a grammaticai korrekséggel küzdök, és az se nagyon sikerül.... Beszélgettem egy órám után egy csajszival, aki nagyon kedves volt, de akkor ugye kötetlen volt a beszélgetés a szünet alatt, és mondta is, hogy el van ájulva, mert tök jól beszélek, és utána az órán ő is láthatta, hogy mennyire más amikor az ember stressz alatt kell hogy egy idegen nyelven anyanyelviek előtt megszólaljon... Szóval kétségbe vagyok esve, remélem sikerül a gátlásaimat leküzdeni, küldönben állandóan ezen fogok kattogni, hogy csak fel ne szólítson a tanár... Mondjuk abban bízom, hogy még egy hónap és annyira belejövök az intenzív language input hatására a hollandba, hogy ezen már kevésbé fogok aggódni. Mondjuk Agatha, egy lengyel csajszi aki itt írja hollandszakosként a szakdogáját, és már egy fél évet előttem is ide járt, ő azt mondja, hogy ő még mindig érzi a gyomorgörcsöt, amikor meg kell szólalnia... szal... nemtom...

És igen, ami még nagyon aggasztó, az az, hogy a tanárok itt felszólítgatják az embereket. Főleg egy bizonyos órán, amit most nem akarok megnevezni... És emiatt ott aztán extra gyomorgörcsöknek vagyok kitéve... Ilyen óvódás módszer, vagyis kisiskolás, hogy a házifeladat-kérdéseket előre megkapjuk, és aztán az órán az ott felmerülő kérdéseket vitatjuk meg, de a beszélgetés nem magától kel életre (ami szerintem az ideális lenne), hanem a pasas egyszerűen csak rábök a listájáról a nevekre, és úgy várja a válaszokat... Namármost még ha egyszer tudnék is egy választ, akkor sem merném ilyen rendszerben egy ilyen publikum előtt magamhoz ragadni a szót, de persze tipikus, hogy amikor fingom sincs, h mi volt a kérdés, engem talál meg a tanár ujja a papíron. Szóval ezen az órán elég mesterkélt a légkör, habár még ugyan egyszer sem égtem be, azért előre látom, hogy ez bármikor bekövetkezhet, és ez jelentősen elvonja a koncentrációt a tárgytól, és így pont a lényeg sikkad el szerintem, hogy nem tud egy beszélgetés kialakulni...

De ez csak az egyik órámra jellemző... Nem akarom ennyire szürkén feltüntetni a dolgokat, ugyanis van egy szuper érdekes szemináriumom is, amit nem is a hollandszakon vettem fel, hanem a művtöri szakon... Az Amsterdamse Stedenbouw en Stadsgeschiedenis-ről beszélek most, ami A'dam várostörténetével és építészettörténetével foglalkozik. Nah, az a pasi tud bőven újat mondani, és iszonyúan professzionális. És ez tetszik. A Dienst van Ruimtelijke Ordening-nél dolgozik, itt ugyanis van külön olyan hatósági szerv, ami a területfejlesztésért felel (hát igen, itt ez nagyon fontos, ahol egy kisebb Dunántúlnyi területre jut 16 millió ember). Szóval azon az órán nem félek, mert a tanár nagyon korrekt, állandóan kérdezi, h tudom-e követni, és egyáltalán nem teremt autokrata légkört... Szóval ez klassz, és ez vigasztal...

De úgy általánosságban véve most nem vagyok a top-on, mert ráeszméltem, hogy nem bulizhatom végig ezt a félévet, és nem is fogom, keddenként van mindig ilyen egyetemi buli, az okés, de annyi, azon felül nem történik semmi... ami a szociális életemet illeti... A csoportom persze megvan, ma is szerveznek egy közös főzést, amit ki kell hogy hagyjak, mert holnapra ki kell olvasnom egy holland regényt és 2 tanulmányt hozzá, szóval... lőttek a mai bulinak. És eddig az emberek, mármint a helyiek, hmm, hát nemtom, hogy hova tegyem őket. Nyíltnak nyíltak, de csak egy bizonyos mértékig. Eddig mindössze 2 holland emberkével találtam meg a hangot, és ez jó, de nem hullott az ölembe eddig baráti társaság. De már ennek a két embernek is örülök, mert még mindig több a semminél, szóval elég, etuska, az elégedetlenkedésből!!! De viszont tényleg nem akarok egyfolytában a külföldi diákokkal lenni (ahogy az eddig volt), mert tényleg a hollandtudásomat akarom csiszolgatni, és ez elég szar, hogy a kolikban elkülönítik a holland és a nemholland diákokat, vagyis egészen pontosan a cserediákok másik kolikban laknak, mint a holland diákok... És ez szerintem nem fair, mert így esélyt sem kapunk, hogy velük is találkozzunk.... Mondjuk szerintem e tekintetben csak én emelek kifogásokat, mert ugyebár általában véve a külföldi diákok nem tudnak hollandul, itt angolul végzik az óráikat, és jól megvannak egymással... Csak nekem vannak ilyen extra igényeim, úgy tűnik... (de érthető, nem?)

És ma délelőtt visszakaptam kijavítva az első nagyobb beadandós házimat a lexikológiás szemináriumomról... Mert ma délután lesz az óra, és a tanár előre elküldte, hogy lássam a kommentjeit... Hát újabb ok az elszomorodásra... Mert most valahogy nagyon égőnek érzem, hogy tele volt a cucc sok sok hibával, (pedig többször is átolvastam), hát igen, nem vagyok holland.... És ugye ha egy holland tanár javítja az én hülye kis 2 oldalas word-file-omat, akkor... szóval lehangolódtam. Habár azt írta az értékelés végére, hogy meg van elégedve a beadott cuccal, azért én látom, h mennyire tele van pirossal, és hogy zárójeben hozzá kell érteni amit nem írt oda, hogy igen, az "én szintemhez képest" ez jó beadott házi volt... igen, persze, nem lehet ugyan azt a szintet elvárni tőlem, mint egy másik hollandustól, aki anyanyelven beszél, csak most megalázónak érzem, hogy a téma értékelésén túl (akinek nem is ez a feladata) még a helyesírási és nyelvtani hibákat is ki kell javítania..

Hát igen, egy maximalista állat vagyok... Akikkel eddig jóba lettem hollandusok bátorítottak, hogy ugyanmár, pont a másik végéről kell nézni a dolgot, mert hiszen én "kúúlabb" vagyok a többieknél, mert ez tök nagy bátorság, hogy a nyelvi nehézségek ellenére ezt bevállalom, és csinálom, és nem is rosszul... és hogy e tekintetből máris többet tettem le az asztalra. Hát nem tudom... Félek.

De tényleg azt remélem, hogy ahogy múlik az idő jobban belejövök majd a dolgokba, és a nyelvbe is... Hozzá kell szokni ahogy itt beszélnek az emberek, mert bizony a tempó, és a kiejtés.... uhh....nah, etus, fel a fejjel, menni fog!!! - kántálom magamban...
Úgylegyen!