...És megint egy fordulat!

Még jó, hogy alább bejegyeztem itt az NDSM-werf-es szösszenetet. Ugyanis vége. Éltem azzal a jogommal, hogy a próbaidő arra való, hogy meglássuk, beválik-e a munka, vagy nem. Hoztam egy racionális döntést, nem feltétlenül jó vagy rossz döntést. Pusztán az ésszerűség vezetett erre, és az, hogy hallgattam az idegrendszerem jeleire... A szörnyű az egészben mindössze annyi, hogy úgy mondtam fel, hogy nem akartam felmondani. Igen, tökre bejött az MTV, ami viszont nem jött be az a stressz, a napi 3 és 3/4 óra oda-vissza utazás, és az idegi kipurcanás, hogy mikor is írok én emellett majd szakdolgozatot, meg mikor készülök fel a többi órámra. Szóval rossz volt az időzítés belekezdeni egy normális munkába, amíg itt nem fejeztem be a kötelezettségeimet. Mert bizony vannak, csak úgy hemzsegnek... hogy mik is?

• Szakdolgozat.
• Tanítási gyakorlat.
• Kutatószeminárium - Indische reisverhalen.

Szakdolgozat. Hát ez öhmm... igen, ez az, ami a kárát szenvedte eddig annak, hogy dolgoztam, és mellette a fenti tevékenységekre készültem. Őrülten bele kell fognom, mert őrülten bele kell fognom. Persze, már olvasgattam hozzá, de ajj, ezt a témát inkább hagyjuk is. Meglesz, az nyilvánvaló, mert ismerem magamat, de hát akkor is, ez egy jó nagy adag stressz.

Tanítási gyakorlat. Májusig tanítok az egyetemen itt Leidenben a kis elsőéveseknek holland nyelvet. Annyira, de annyira cukik, hogy leírhatatlan. A csoportom 12 főből áll, ebből mindössze egy lány európai, a többiek a föld minden pontjáról jöttek: vannak nyolcan Ázsiából, van egy srác Afrikából, van egy srác a Közel-Keletről és van egy lány Észak-Ámerikából. Mindegyikük ilyen kis 18 - 19 éveske és lelkes, motivált. Nagyon jó érzés, meg sikerélmény, ami például most hétfőn is volt. Rávezettem valakit egy jó válaszra, és ő mondta ki azt végül, pedig azzal kezdte az elején, amikor felszólítottam, hogy "jaj, ő nem tudja". Ezzel pozitív érzést keltettem a tananyag iránt benne (remélem)... Ilyen apró didaktikai dolgok alapján is ítélik meg a teljesítményemet, mint tanársegéd gyakornokot. Meg a vezetőtanárom is fantasztikus nő, nagyon jól lehet vele együttműködni. És a hangulatról ne is beszéljünk, brilliáns. Mondta Liesbeth (a vezetőtanár), hogy látta rajtam, hogy szoktam néha izgulni, de ez nem olyan mértékű, ami hátráltatna, sőt. Szóval meg volt elégedve velem, meg én is az eddigiekkel. Persze sokat kell gyakorolni még... a sok készüléstől függetlenül igazán élvezem, viszont amikor vasárnap éjjel a dolgozatokat meg a házikat javítottam, hajnali fél 2-kor, akkor annak annyira nem örültem. (Woow, ez három mutató névmás volt egymás mellett! Nah a hollandban ilyet nem lehet ;))

Kutatószeminárium - Indische reisverhalen. Megint mélyebbre ásom magam a Holland-Indiák 19. századi múltjába. (Hogy hívják Indonéziát 1945 előtt? Hollanul Nederlands-Indië, és ez több magyar műben Holland-Indiáknak van fordítva, de valahogy oly furán hangzik ez a fülemnek). Ilyen feltáró utazós történeteket kell magunknak vadászni, az egész 19. századot felosztottuk öt periódusra, két évtizedenként. Minden periódusból kell mindenkinek egy-egy történetet találnia, elemeznie, stb... Ma tartottam referátumot Franz Junghuhn, természettudós és utazó-felfedezőből például, a hétvégén az 1851-es könyvét olvastam és elemeztem... Ugyebár ez sokkal lassabban megy - amúgy is lassan olvasok hollandul, teljesen érthetően, (didaktikán olvastuk, hogy az ember idegen nyelven az anyanyelvi olvasási sebességének olyan csupán 60%-os sebességével olvas !!) - tehát alapból lassabb vagyok hollandul, de így meg pláne, hogy egy régi, több mint 150 éves holland szövegről van szó. Ez olyan, mintha valaki, aki csak most tanulná a magyart, Jókaival kezdené a szorgalmi olvasást és ezt hétről-hétre, természetesen. Persze az előadás nagyon jól sikerült, ma brillíroztam. És ez jó. Viszont rengeteg energia volt benne, és még irdatlan mennyiségű 19. századi holland olvasmány és referátum áll előttem, úgyhogy kemény. De a tanár cuki, az az elkalandozós típus, és látszik rajta, hogy nagyon képben van Holland-Indiából... És érzem magamon, igen, hogy az elmúlt időszak nagyon megdobta a holland tudásomat, viszont az angolt legalább olyan mértékben vissza is vetette. A hétvégén találkoztam Andreával (igen, kis olasz barátommal, itt volt Amstiban) szóval beszélgettünk és olyan nehéz volt... ilyenkor érzékelem a bőrömön, hogy én tényleg Hollandiában élek és a zöldségesnél ezen a nyelven veszek banánt, azaz vennék, mert itt nincs zöldséges, csak Albert Heijn. Persze ott nagyon durvák az árak, és ezért hetente egyszer tehetem be a lábam, a többi napra marad a többi olcsóbb bolt. Nah de a lényeg a lényeg, érzem, hogy hollandul már nem tudnak sarokba szorítani, megértetem magam a bankban, az utcán, a buszsofőrrel, a könyvtárossal, a kutyasétáltató bácsival, és az órán is a referátumom alatt, s utána is, hozzászólok, nem tudnak lenyomni. És ez nagyon nagyon jót tesz az önértékelésemnek, mert extra nehéz úgy ott lenni valahol, hogy közben nem tudod hol vagy, s főleg nem tudod mit keresel ott. Néha olyan jó lenne egyet ordítani, vagy kimenni egy erdőbe és ott a hegyen ordítani, de itt se hegy, se erdő nincs. Viszont van egy hatodik emeleti erkélyünk, amelyre 24/7 rásüt a nap, márha a nap szíveskedik előbukkanni. Ma délelőtt viszont olyan finom meleg volt a napon sütkérezni (télikabátban), az erkélyen állva, és csukott szemmel hallgatni a kacsákat és az áthaladó intercity-t, ami itt a ház mellett megy el. Ja igen, mikor bicajjal jövök haza, mindig megfulladok mire felérek a vonatos töltésre, szóval mindig örülök, ha jön a vonat, mert akkor van olyan 45 másodpercem kifújni magam a bringán "legitim" módon, miközben a sorompó előtt állok.
Mert amúgy szégyellnék megállni lihegni a canga tetején, így is lehagy minden holland, még az ötven-hatvan évesek is, folyton elsüvítenek mellettem a bicajukkal... Persze lehet, hogy ez azért van, mert a biciklim régi, öreg, tipikus holland omafiets, és rozsdás is. Igen, határozottan a bicikli tehet a dologról.
Szóval..... nagy volt a dilemma, de önmagamat választottam és azt, hogy nincs szükségem felesleges stresszre, van az így amúgy is. Egyéb fantasztikusan izgalmas események a közelmúltból: a télikabátom zipzárja elromlott, hurrá, a tél vége előtt két héttel vehetek új télikabátot. Hát nem fogok, marad a csupán gombolós megoldás, ami a szél kabát alá történő, extra behatolását biztosítja, biciklin ülve. Finom. Aztán, C befejezte a szakdolgozatát. Szinte teljesen készen van, még a konklúzió és a bevezető körül kell egy - két finomítást elvégeznie. Remélem, mostmár nemsokára tényleg mehetek is a summa cum laude diplomaosztójára. Aztán szombaton voltunk Maaikéék lakásavató buliján is Amsztiban, ajj, milyen gyönyörű helyen is van az... Aztán, egy jó hír: freelancerkedem, azaz szabadúszom, a dbnl-nél. Irodalmi folyóiratok bedigitalizálásának projektjében veszek részt, Renskével együtt. Nem ebből fogunk meggazdagodni, azt hiszem ez nyilvánvaló, de legalább kellemes projekt. Irodalmi, jól mutat a cv-n, hollandszakos professzorok vannak benne a szerkesztőségben (nemcsak Leidenből, hanem az UvA-ról is, Groningenből, Utrechtből, stb.), szóval ez ilyen összhollandtanári, kulturális értékmegőrzés célú dolog, a köz javára. Ééés nem utolsósorban, itt van Leidenben, 10 perc bicajjal, nem pedig egy és háromnegyed óra... És olyasmiről szól, ami a szakmám, a "holland irodalom" - hahaha, a holland irodalom a szakmám! A pék, az szakma, meg az orvos, az szakma. A holland irodalom az inkább érdeklődés. Szeretet. Kiváncsiság. Menekülés. Szóval nem nagyon tudom merre is majd, sikerült a tuti bizonytalanságot választanom ezzel a lépéssel, de nem baj. A fő, hogy önmagamat választottam, és az egészséget. Ajj, már megint a szív-ész vitánál kötöttem ki, mint mindig. Úgy tűnik, ettől már nem szabadulok meg soha. De Renskével megbeszéltük, hogy most, hogy a nap már egyre inkább elődugja zsenge arcát a felhők mögül, egy igazi csajszis napot kell tartanunk, mert megérdemeljük ennyi szürke és nehéz után. Áprilisban elmegyünk Haarlembe, vagy Goudába, még eldöntjük, valahova itt a környéken, és mászkálunk, múzeumozunk, nagyokat lattézunk és vásárolunk. Jajj, de jó is lesz! Csak már lenne április, és menne le ez az utolsó hideg hónap. Az első tél az életemben, amikor a torkomon éreztem a hideg szorítását. De jön az április, már mindjárt itt van!